2011. február havi archívum

A csepeli sport felemelkedése a tét

2011. február 24. csütörtök

Csepel.hu

Fotó: Csepel.hu

„Örülök, hogy ilyen szép számmal eljöttetek, láthatóan sokaknak fontos a csepeli sport jövője.”- mondta köszöntőjében Németh Szilárd, Csepel polgármestere, a XXI. kerületben működő sportegyesületek vezetőinek értekezletén.

A kerület első embere ismertette a sportvezetőkkel a korábban már sajtótájékoztatón is bemutatott Csepel SC Alapítvány körüli anomáliákat. Kitért arra is, hogy mióta elküldte beadványát a Legfőbb Ügyésznek, több internetes oldal véleménye szerint ő nem más, mint a csepeli sport rosszakarója. Emlékeztetett, hogy az önkormányzat 770 millió forintot invesztált az alapítványba, aminek nem sok látszata van a létesítményeken. Szavai szerint a szervezet felhasználta a sportvezetőket, amikor aláírattatott velük egy olyan dokumentumot, ami azt ígérte, hogy 2009 és 2012 között a kerületben egy olyan sportkoncepció valósulhat meg, ami mindenkinek a legmesszemenőbbekig megfelel. Abból – láthatóan – a mai napig semmi nem valósult meg.

A Csepp TV beszámolóját itt tölthetik le. (tovább…)

A polgármesteri tájékoztató a 2011. évi költségvetésről + videó

2011. február 24. csütörtök

Csepel.hu

Fotó: Csepel.hu

Németh Szilárd 2011. február 22-re hívta el a csepeli polgárokat a Királyerdei Művelődési Házba. Az első időpontban a köztisztviselőkkel, a másodikban a közalkalmazottakkal, a harmadik során a lakosokkal ismertette az ez évi költségvetést. Az eseményeken a három alpolgármester is részt vett.

A nap folyamán közel 700 emberrel osztotta meg a kerület első embere az önkormányzat pénzügyi és vagyongazdálkodási helyzetét.

A Csepp TV összeállítását itt tekinthetik meg. (tovább…)

Az „Ungvár” hősei

2011. február 24. csütörtök

Nava.hu – 1942. május

Az „Ungvár” Duna tengerjáró hősi halottainak a csepeli Szabadkikötőben felállított emlékművét a kormányzó úr jelenlétében hazafias ünnepség keretében avatták fel.

A motoroshajó a haza szolgálatában tett útja alatt, múlt év novemberében a Fekete-tengeren aknába ütközött és elsüllyedt. Személyzetének nagy része hősi halált halt.

Bíróságon vitatkoznak Jimmy haláláról

2011. február 23. szerda

Blikk, Csepel.info

Bíróság előtt csatározik Zámbó Jimmy (†42) özvegye és halálának szemtanúja, Hulé Éva. Az első tárgyalási napon, azonban csak a sértett fél, Zámbó Edit (54) jelent meg. A vallomását nyáron megváltoztató rokkant asszony nem ment el, pedig neki kell felelnie az özvegy jó hírnevének megsértése miatt.

Hulé Éva új, rendőrségen megtett vallomásában azt állította a Király halála után 10 évvel, hogy nem baleset történt: Edit asszony kezében sült el a fegyver, a feleség adta le a végzetes lövést. (tovább…)

Hagyót kiengedték a börtönből

2011. február 23. szerda

Mno.hu, TV2

Megszüntette Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes előzetes letartóztatását és elrendelte házi őrizetét a bíróság szerdán – közölte a Fővárosi Bíróság a honlapján.

A Fővárosi Bíróság a 2011. február 23-i végzésében a bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt „H. Miklós és társai ellen” a Központi Nyomozó Főügyészségen indult büntetőügyben – megváltoztatva a Pesti Központi Kerületi Bíróság határozatát – megszüntette H. Miklós előzetes letartóztatását, és házi őrizetét rendelte el – olvasható a közleményben. A házi őrizet az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, legfeljebb azonban 2011. március 23-ig tart. A végzés jogerős. (tovább…)

Ismét lerobbant egy busz Csepelen

2011. február 23. szerda

Csepel.info

Mr. Gabee fotója

Olvasónktól kapott tájékoztató szerint ma délelőtt ismét lerobbant egy Ikarus típusú busz Csepelen, az SZTK épületénél.

A jármű a Kossuth Lajos utca és a Széchenyi István utca kereszteződésében vesztegelt, a műszaki mentése megkezdődött. Akinek bővebb információja  is van az írjon a fórumba.

csepel.info

Március 4.: Jótékonysági koncert Csepelen

2011. február 23. szerda

A rendezvény fővédnöke Németh Szilárd, Csepel polgármestere

Csepel.info

A kép illusztráció, egy korábbi csepeli rendezvényen készült

Jótékonysági Művésztanári Koncertet tartanak 2011. március 4-én, pénteken 18 órakor a Fasang Árpád Zeneiskola és a Csepeli Munkásotthon közös szervezésében a Csepeli Munkásotthon Színháztermében.

A szervezők tájékoztatása szerint a változatos műsor felöleli a zene szinte valamennyi korszakát és stílusát, a barokktól a klasszikusokig, a romantikától az operettig, a ragtime-tól a jazzig. A színes programban az emberi énekhang mellett felcsendül a hárfa, hegedű, cselló, fuvola, trombita, tuba és a zongora hangja is. (tovább…)

“Visszautasítom, hogy nekem millió helyről írják a kottát”

2011. február 23. szerda

Stop.hu, Csepel.info

Fotók: STOP/Szokolay László

Atkári jó választás volt, a Városháza tér beépítetlen marad, új nevet kap a Lágymányosi híd, átgyalogolhatunk a Dunán, a ciklus végére lesz dugódíj, nem tiltják be a Sziget Fesztivált, felépülhet a múzeumi negyed. Néhány kiragadott gondolat Tarlós István főpolgármestertől, aki a STOP-nak adott interjújában a kormánypártokhoz való viszonyáról is beszélt.

A beszélgetést az alábbiakban olvashatják. (tovább…)

Sakk csapatbajnokság

2011. február 22. kedd

Nava.hu – 1942. április

A csepeli Weiss Manfréd sportcsarnokban rendezte meg a Magyar Sakkszövetség a budapesti csapatbajnokságot.

A nagyszabású sakkversenyen 600 játékos vett részt. Maróczy mester s egyik ifjú ellenfele.

Feljelentéseket javasolt a csepeli „lakásmutyi-bizottság”

2011. február 22. kedd

Csepel.hu

Több témakörben is büntetőfeljelentés megtételét javasolta a csepeli lakásbotránnyal és más visszaélésekkel foglalkozó ad-hoc bizottság. A „lakásmutyi-bizottság” tagjai 4 igennel és egy tartózkodással fogadták el a döntést – értesült a Csepel.hu.

A csepeli „lakásmutyi botrány” akkor robbant ki, amikor kiderült, hogy Császár Mihály, a kerület korábbi rendőrkapitánya úgy jutott 3 millió forintért egy szociális lakás tulajdonjogához, hogy azt az önkormányzat előtte még 2,5 millió forintért fel is újított. Bár a kezdettől fogva törvénytelennek tűnő ügylet kivizsgálását a csepeli önkormányzat korábbi vezetése folyamatosan akadályozta, hamarosan kiderült, hogy nem egyedi esetről volt szó. Az önkormányzat képviselő-testületének tagjai hosszas vita után, 2010 szeptemberében a Fidesz-KDNP javaslatára, az érintettek tiltakozása ellenére is úgy döntött, hogy ad-hoc bizottságot állítanak fel a gyanús esetek kivizsgálására. A bizottság munkája azonban egészen 2011 februárjáig elhúzódott, miután több fontos dokumentum is eltűnt, viszont újabb és újabb bűncselekmény-gyanús ügyek derültek ki. (tovább…)