
Eredményesebb, boldogabb új évet
kívánunk minden kedves olvasónknak!

Eredményesebb, boldogabb új évet
kívánunk minden kedves olvasónknak!
Csepel.info, Youtube
Blikk, Népszabadság
Bíróságon Kommandósok vitték a bíróságra K. Tamást (elöl) és Deme Gábort. Előbbi azt állította: titokzatos álarcos ölt a csepeli suliban (fotó: Blikk)
„Deme Gábor ebben nem volt benne” – törte meg tegnap a bíróságon a csaknem egyéves csendet K. Tamás (52), akit a csepeli kettős gyilkossággal gyanúsítanak. A tegnapi előzetes tárgyaláson ott volt a bűnsegédlet miatt letartóztatott Deme is, aki hosszasan ecsetelte, hogy ártatlan a brutális bűntettben. K. Tamás is megszólalt, igaz, egy mondatot szólt csak, de azzal is Demét védte.
A Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskola vezetőjét és igazgatóhelyettesét 2009. január 7-én este találkozóra hívta Deme, a sikkasztás miatt kirúgott gazdasági igazgató. A megbeszélés után az intézmény gondnoka, K. Tamás lelőtte a két férfit. Pechjére egy diktafon mindent felvett, ami az igazgatói irodában történt. Deme pedig a gyanú szerint eltüntette a szervert, ami a folyosói felvételeket rögzítette. (tovább…)
Bors

Mély érzelmeket keltett a tehetségkutatóban a csepeli teremőr, de a sztársághoz sokak szerint többet kéne foglalkoznia a külsőségekkel (fotó: RTl Klub)
Úgy tűnik, Tabáni István énekesi kvalitása kevés ahhoz, hogy teremőrből igazi sztárrá váljon. Magyarország legnépszerűbb előadóinak menedzserei legalábbis úgy vélik, Tabániból szinte képtelenség sztárt faragni – állítja a Borsban több zenei menedzser.
Tabáni István a jövőben csak az éneklésre szeretne koncentrálni, ezért olyan menedzsert keres, aki minden egyéb terhet levenne a válláról. A zenei menedzserek azonban nem kapkodnak a Csillag születik nyertese után. Hamza Zoltán az R-Go, Dobrády Ákos és Mester Tamás mellett Bencsik Tamara útját is egyengette, így belülről ismeri a sztárzenészek világát. (tovább…)
Inforadio, Orbonviktor.hu
Orbán Viktor szerint Magyarországnak teljes megújulásra lesz szüksége 2010-ben; a Fidesz elnöke ezt a honlapjára felkerült újévi köszöntőjében mondta.
Az egyperces videóban Orbán Viktor úgy fogalmaz: az újév mindig magával hozza az új kezdet lehetőségét is, alkalmat ad arra, hogy “megfogalmazzuk, mit hibáztunk el, mit kellene a jövőben másképpen tennünk”. Véleménye szerint Magyarországnak sok mindenben változnia kell. (tovább…)
Gyanús pénzügyi tételekkel hozták összefüggésbe az iskola volt gazdasági igazgatóját
Független Hírügynökség, ATV, Csepel.info
Egy teljes oldalon át sorolják a nyomozók Deme gyanús ügyleteit
Az előzetes letartóztatás két hónapos meghosszabbításáról döntött a Fővárosi Bíróság szerdán a csepeli kettős gyilkosság gyanúsítottainál. Egyikük, Deme Gábor az ügy eddigi állása szerint reménykedhetett szabadlábra helyezésében, de végül előzetesben maradt, és újabb bűncselekménnyel is meggyanúsították, még kedden, ügyvédje távollétében.
Ruttner György, Deme Gábor védője a Független Hírügynökségnek szerdán elmondta, hogy ügyfele és a lövéseket leadó másik gyanúsított előzetes letartóztatását március 9-ig meghosszabbította a bíróság. Emellett Deme Gábort kedden a nyomozók újabb üggyel gyanúsították meg, úgy, hogy védője nem volt vele. Ő csak szerda reggel, az irodájában vette át az idézést. Deme Gábort, az iskola volt gazdasági igazgatójaként az intézmény gazdálkodásával kapcsolatos gazdasági bűncselekményekkel is gyanúsítják már. Egy oldalon keresztül sorolják azokat a pénzügyi tételeket, amelyek a nyomozók szerint gyanúsak lehetnek. Ezek között van például úgynevezett “feketekassza”, amelyből bizonyos alkalmazottaknak feketén fizettek az iskola pénzéből. (tovább…)
MTI, HírExtra
A kép illusztráció (forrás: index.hu)
Január 12-e nulla órától határozatlan idejű BKV-sztrájkot hirdetett több szakszervezet is, mivel a szerdai egyeztetésen sem született megállapodás a kollektív szerződésről az érdekképviseletek többsége és a BKV vezetősége között – mondta Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője az MTI-nek.
A sztrájkfelhíváshoz eddig 11 szakszervezet csatlakozott, ez Nemes Gábor szerint a BKV dolgozóinak 65-70 százalékát jelenti. Az egyeztetés a kollektív szerződésről 12 órától ugyan folytatódik, de Nemes Gábor szerint nem várható, hogy megegyezés születik. A BKV ajánlata az új kollektív szerződésre azért nem elfogadható, mert méltatlanul hátrányos a munkavállalókra nézve – közölte a szrájkbizottság szóvívője. (tovább…)
HVG, Mézesmadzag, Csepel.info
A hideg és a sötét elleni védekezés atavisztikus ösztönünk. Mikortól gondolták úgy eleink, hogy a test s lélek melegítésének egyik csodaszere a forralt bor, nem tudjuk, de igencsak ajánljuk.
A krampampuli igazi szilveszteri valamint hagyományos ünnepi diákitóka, bár egy kicsit bonyolultabb elkészíteni, mint a forralt bort. Viszont cserében nem csak látványos, hanem igazi különlegesség is, és nagyobb társaságban fogyasztásakor a krampampuli dal közös eléneklésével tehetjük emlékezetessé a pillanatot. (tovább…)
Ünnep.eu, Geographic, Családinet

Az 1939-ban megjelent „Adatok a téli néphagyományok ismertetéséhez” cím könyv Erdély szilveszteri és újévi népszokásait is bemutatja.
Érdekes, hogy a különböző falvak mennyire eltérő módon ünnepelték meg az év fordulóját: akadt, ahol semmilyen különösebb szokásról nem számolt be a néprajzkutató, máshol hagyományok egész sorát jegyezte le. Számba vettük a fontosabb tradíciókat. (tovább…)
Fn, Magyar Hírlap, TV2 Tények
Az előrejelzéseknek megfelelően drágul a benzin és a gázolaj. Ennek az az oka, hogy januártól emelkediki a jövedéki adó és jövőre 15 százalékkal kerül többe a kőolaj hordónként.
Ismét drágult a benzin és péntektől újabb emelés jön, a jövedéki adó január elsejei emelése miatt. Szerdától fizetni egy liter benzinért hat a gázolajért pedig négy forinttal kell többet fizetni. Ez azt jelenti, hogy a benzin átlagára egy forint híján eléri a 300 forintot, míg a dízel 286 forintba kerül. péntektől további jelentős drágulásra lehet számítani. (tovább…)
Népszabadság, Csepel.info összeállítás
A kép illusztráció
A Népszabadság úgy tudja, hogy nem kap új buszokat a BKV, de egy jármű-rekonstrukciós program keretében több mint kétszáz buszt újítanak fel, még 2010-ben – ez is része a főváros és a kormány közötti szerződésnek. A program költségének jelentős részét uniós forrásokból fedezik, a második fázisban a BKV után bevonják a Volánokat is.
Mint ismert, Karácsony előtt volt olyan nap, amikor 400 busz robbant le a fővárosban. A buszok átlagéletkora 16 év, de vannak 24 évesek is a forgalomban, ezek most érték el teljesítőképességük határát. A zökkenőmentes üzemeltetéshez 1100 busz szorulna cserére, amelynek költsége nagyjából 65 milliárd forintra rúg. (tovább…)
MTI, Magyar Nemzet, Csepel.info
A komáromi hídon 2009 augusztusában
Ez az év Sólyom László 2010 augusztusáig tartó köztársasági elnöki ciklusának utolsó teljes éve volt, ennek megfelelően az államfő megkezdte a ciklus nagy témáinak, így 1956 emlékezetének, a kulturális nemzet és államiságunk összefüggéseinek, valamint az ökológiai fordulat szükségességének összefoglaló értékelését. Erről Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője beszélt hétfőn, az MTI-nek adott év végi interjújában.
Kumin Ferenc kiemelte: a köztársasági elnök a korábbi évekhez hasonlóan 2009-ben is rendkívül intenzív munkát végzett a külpolitika területén, hiszen összesen tizenkilenc ország államfőjével huszonhárom kétoldalú tárgyalást folytatott. Egyebek közt olyan, Magyarország számára fontos országokban tett hivatalos állami látogatásokat, mint Japán és Koreai Köztársaság – tette hozzá. (tovább…)
InfoRádió
Már meg lehet vásárolni engedély nélkül azokat a kis- és közepes tűzijátékokat, amelyeket kizárólag szilveszter napján este 6 órától másnap reggel 6-ig szabad felhasználni.
Dobson Tibor, a fővárosi tűzoltóság főosztályvezetője az InfoRádióban elmondta: a pirotechnikai termékeket az arra kijelölt helyeken lehet megvásárolni.
Közölte: az elárusító helyek megnyitását a rendőrség engedélyezi, de a tűzoltóság is részt vesz a kérelmek elbírálásában. (tovább…)
Hír TV
Deme és az áldozat
Ügyvédje szerint van rá esély, hogy majdnem egy év előzetes letartóztatás után szabadlábon töltse a szilvesztert Deme Gábor, a januárban egy csepeli alapítványi iskolában történt kettős gyilkosság egyik gyanúsítottja. A csepeli MSZP volt tagjának – aki az iskola egykori gazdasági igazgatóhelyettese – előzetes letartóztatása 2010. január 9-én járna le. A meghosszabbításról vagy a döntés megváltoztatásáról az év utolsó előtti napján dönt a Fővárosi Bíróság.
Ruttner György, Deme Gábor védője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy komoly esély mutatkozik ügyfele szabadlábra helyezésére szerdán. Egy év előzetes letartóztatás után most más bírósági fórum, a Fővárosi Bíróság dönt a Budai Központi Kerületi Bíróság helyett. Most döntenek az ügyvéd szabadlábra helyezési kérelméről is. (tovább…)
Bors
A magyar könnyűzene királya is elájult a teremőr tehetségétől (fotó: Takáts Péter, Bors)
A magyar könnyűzene királya is elájult a teremőr tehetségétől. Azt mondja: boldog lenne, ha a Csillag születik győztesének karrierjét egy-két slágerrel ő is egyengethetné.
Az RTL Klubon futó Csillag Születik döntőjét Demjén Ferenc barátaival, és menedzserével, Taskó Jánossal nézte végig, és a hírek szerint nagyon meghatotta, hogy Tabáni István az ő dalait énekelte. Az adás után a menedzser azon kezdett morfondírozni, hogy biztosan valami kivételes dolog születhetne abból, ha Rózsi, és István együtt dolgozna. (tovább…)