2013. június havi archívum

Mesterházy: Én adót akarok emelni

2013. június 30. vasárnap

Mno.hu

A devecseri romákat is elutaztatták a párt nagygyűlésére, volt aki azt sem tudta hová viszik

A kormány nem törődik az emberekkel, a különböző társadalmi csoportok problémáival, ezért az ilyen kormány a nemzete ellen cselekszik – jelentette ki Mesterházy Attila az MSZP politikai nagygyűlésén szombaton Nyíregyházán.

A Fidesz kommunikációjára hivatkozva Mesterházy kijelentette: „én adót akarok emelni…”, majd a beálló pillanatnyi csöndben hozzátette, hogy az adóemelést a gazdagokra értette. Lapunk is írt korábban arról, hogy az MSZP programja gazdagnak nevezi és büntetőadóval sújtaná az átlagbért vagy a fölött keresőket, viszont nem tartja gazdagnak a bankokat, ahol adót csökkentenének. A radikális adóemelés a magasan képzett munkaerőnél a jelenlegi személyi jövedelemadó kétszeresét is elérné a párt eddig megismertetett tervei szerint. (tovább…)

Terjed a botrány: Európa is célpont volt?

2013. június 30. vasárnap

Az USA lehallgatja az EU brüsszeli központját is

Origo.hu

Az Amerikában kirobbant világméretű lehallgatási botrány 29 éves főszereplője a nyilvánosság elé állt, hogy közölje: a CIA mindannyiunk magánéletébe belelát, ha kíváncsi valamire

Az Európai Unió tisztségviselőit is lehallgatja az amerikai nemzetbiztonsági ügynökség – állítja a német Spiegel azokra a dokumentumokra hivatkozva, amelyeket Edward Snowden szivárogtatott ki.

Az amerikai Nemzetbiztonság Ügynökség (NSA) célirányosan lehallgatja, kifürkészi az Európai Unió tisztségviselőit – állítja friss számában a Der Spiegel. A német hírmagazin állítását olyan titkos dokumentumokra alapozza, amelyeket az ügynökség korábbi munkatársa, Edward Snowden vitt magával, és amelyekbe betekintést nyertek a Der Spiegel munkatársai. (tovább…)

Egészségügyi szűrőnap június 30-án

2013. június 29. szombat

Csepel.hu

Kedves csepeliek!

2013. június 30-án, vasárnap a szakorvosi rendelő mögötti parkolóban egészségügyi szűrőnapot tartunk. 8.00 és 16.00 óra között várjuk Önöket szűrővizsgálatokkal és változatos programokkal.

A rendezvény fővédnöke Németh Szilárd, Csepel polgármestere.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

(tovább…)

Kövér László: Új időszak kezdődik most

2013. június 29. szombat

A nyugat-balkáni országok uniós csatlakozásának segítésére szólított fel Kövér László szombaton Zágrábban.

Fidesz.hu

Az Országgyűlés elnöke a szábor, vagyis a zágrábi parlament Horvátország európai uniós csatlakozása alkalmából szervezett ünnepi ülését követően úgy fogalmazott: egy fontos időszak lezárult, egy új időszak kezdődik most. “Ebben az új időszakban nekünk új ajánlatunk van Horvátország számára: támogassuk együtt azokat az országokat, amelyek Horvátországot követhetik ezen az úton. Segítsük elő együtt, hogy Európa újraegyesítése befejeződjék!” – emelte ki a magyar házelnök.

Kövér László Magyarország nevében gratulált a horvátországi politikustársaknak, barátoknak és a horvát embereknek az ország uniós csatlakozásához. Hozzátette, hogy jelenléte egyben annak a támogatásnak a kifejezése, “amelyet Magyarország igyekezett megadni az első pillanatoktól fogva Horvátország számára az euroatlanti integrációs folyamatban”.

(tovább…)

Tóth Sándor költő kapta az ez évi Prokop Péter-díjat

2013. június 29. szombat

Csepel.hu

A június 28-ai díjátadást az Erdei Éva Galériában Prokop Péter szelleme lengte körül, hiszen  Volnnhofer Máriai ikonjai adták a megfelelő hátteret. Az ünnepélyességet a megjelent korábbi díjazottak és ismert világi és egyházi személyek, valamint a szép számmal megjelent művészetkedvelők adták.

A hirtelen jött eső a kertből  „beszorított” minket a galériába, amelynek az egyre emelkedő látogatottság miatt, mint többen tréfásan meg is jegyezték, bővíteni kell majd a termét. Erdei Kvasznay Éva egyelőre még nem a tervrajzokkal foglalkozott, hanem mint a délután háziasszonya köszöntötte a vendégeket, elmondta bevezetőjét majd sorra   konferálta fel a felszólalókat és az előadókat.

(tovább…)

Két nap múlva újabb rezsicsökkentés

2013. június 29. szombat

Mno.hu

Folytatódik a rezsicsökkentés. Hétfőtől 10 százalékkal olcsóbb lesz a propán-bután (PB) gáz, valamint feleződik a kéményseprő-ipari közszolgáltatási díj.

A lakossági földgáz és a villamos energia árának 10 százalékos csökkentéséről májusban döntött a parlament, ez a törvény május 11-től hatályos. A PB gáz árának 10 százalékos csökkentése viszont csak július 1-jén lép életbe. (tovább…)

Csak az MSZP nem támogatta az egészségügyi fejlesztést

2013. június 28. péntek

Csepel.hu, Csepel.info

A magzat pulzusszámának (szívfrekvenciájának) a méh összehúzódásával, illetve a magzat mozgásával egy időben, az idő függvényében történő észlelése és papírszalagon történő rögzítése a kardiotokográfia (CTG-vizsgálat). A magzat oxigénhiányos állapotában a méh összehúzódásakor többnyire a magzati szívfrekvencia átmeneti – vagy súlyosabb esetben tartós – lassulása figyelhető meg. Így a vizsgálat segítségével lényeges információk nyerhetők a magzat méhen belüli állapotáról.

Támogatást nyújt a Fővárosi Önkormányzat Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórháza Alapítvány részére a csepeli önkormányzat – döntött a csepeli képviselő-testület június 28-ai ülésén. A javaslatot az MSZP nem támogatta, szavazógépeiket kikapcsolták.

Dr. Belics Zoran, a Jahn Ferenc Kórház osztályvezető főorvosa kérelemmel fordult Németh Szilárd polgármesterhez, hogy a csepeli önkormányzat nyújtson támogatást a kórház alapítványának. A testület döntése értelmében Csepel 1 millió 330 ezer forintot juttat az alapítványnak, hogy két betegellenőrző monitort és egy magzati szívműködést regisztráló CTG készüléket vásárolhassanak a kórház szülészeti és nőgyógyászati osztálya számára.

Már félig kifizettük a Gyurcsány-Bajnai kormány IMF-hitelét

2013. június 28. péntek

Origo

Ezen a héten közel 150 milliárd forintnyi adósságot fizetünk vissza az IMF-nek, ezzel a kölcsön több mint felét már visszaadtuk. Ma 310 millió eurót, vagyis kicsit több, mint 90 milliárd forintot törleszt az állam az IMF-nek, számol be a Portfolio.hu.

Ezen a héten volt már egy törlesztés, akkor a jegybank fizetett 182 millió eurót, közel 54 milliárd forintot a Nemzetközi Valutaalapnak. A 2008 őszén az államcsőd elkerülése miatt felvett, 14,3 milliárd eurónyi (mai árfolyamon számolva 4200 milliárd forintnyi) hitelt törlesztjük ezekkel a visszafizetésekkel. (tovább…)

Ezért vádolják Szenteczky Jánost hűtlen kezeléssel

2013. június 28. péntek

Telefonon üzente, hogy ne fizessenek az önkormányzatnak

Csepel.info

A hűtlen kezeléssel vádolt Szenteczky János és a sikkasztással vádolt, de magánokirat-hamisításért egyszer már elmarasztalt Takács Krisztián MSZP-s képviselők Szanyi Tibor társaságában

Már eleve rendkívül olcsón, a jelenlegi vezetés szerint a csepeli adófizetőkre nézve hátrányosan adták bérbe az önkormányzat egyik épületét egy sportegyesületnek. A vádirat szerint azonban Szenteczky János, a Csepeli Vagyonkezelő (Csevak) vezérigazgatója még telefonált is a sportegyesület vezetőjének, hogy ne fizessenek, majd “nullásra írják” a szerződést. Bár ez nem történt meg, Szenteczky János vádlott tudtával éveken keresztül pénzt sem kértek érte. Más esetekben, ha egy bérlő három hónapig nem fizetett, már felbontották a szerződést és küldték a végrehajtót.

A Csepel.info most megszerezte azt a vádiratot, amely szerint Szenteczky János – aki jelenleg a csepeli MSZP elnöke és frakcióvezetője – 1.143.420 forint vagyoni hátrányt okozott ezzel a csepeli önkormányzatnak; a vádirat alapján azonban legfeljebb pénzbüntetésre ítélhetik a politikust. Egy másik, közelmúltban hozott jogerős polgári peres ítélet szerint Szenteczky János a magánügyvédeit is közpénzből fizette ki, és erre 3.750.000 forintot költött a csepeli adófizetők pénzéből. Emiatt az önkormányzat büntető-feljelentést tett, de több más büntetőeljárás is folyik a korábbi Csevak- vezérigazgató ellen, többek között Cs. Mihály akkori csepeli rendőrkapitány és más “szerencsések” szociális lakáshoz való juttatása, fiktív lakásfelújítások és más bűncselekmények gyanújának ügyében. (tovább…)

Az M0-s körgyűrű újabb szakaszát fejlesztették

2013. június 28. péntek

Mno.hu

Az M0-s körgyűrű újabb szakaszát fejlesztették, vasárnap adják át . A csepeli szakasz, azaz az M6-os és az 51-es út közötti két Duna-hidas rész ezzel mentesül a forgalmi nehézségek alól – mondta a Lánchíd Rádióban a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetője.

Loppert Dániel hozzátette: a további beruházások is a torlódások megakadályozását szolgálják. A legfontosabb feladat a déli szektor tehermentesítése. A riporter Pelyach Gergely.