2008. január havi archívum
2008. január 31. csütörtök
Inforadio.hu

Nagyrészt a gének határozzák meg, hogy valaki inkább korán kelni, vagy későn lefeküdni szeret – derült ki egy új kutatásból. A tudósok rájöttek ugyanis, hogy nemcsak az egész szervezetnek, hanem az abban található minden sejtnek van saját, belső órája, amelyekre bizonyos gének hatással vannak. (tovább…)
Beküldve a(z) Tudomány, Életmód kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2008. január 31. csütörtök
Mno.hu

Újpesten a kormánypártiak is vállalták a vitát
Lakossági fórumra invitálták az érdeklődőket az egészségbiztosítás átalakításával kapcsolatban az újpesti civilek szerda estére. A rendezvényen kormánypárti politikusok és szakértők, valamint a civil szféra képviselői vitáztak arról, hogy jobb, avagy éppenséggel rosszabb lesz-e az egészségügy a kormány terveinek megvalósulása esetén. A főképpen idős emberekből álló hallgatóságot egyáltalán nem győzte meg a kormánypárti reformhevület. Mint ismert, Menyhért Péter civil szervezeti vezető Csepelen is próbálkozik hasonlóval, Avarkeszi Dezső és Podolák György azonban kijelentették, hogy politikai ellenfeleiknek tartanak mindenkit, aki társadalmi vitát szeretne az egészségügy kérdéseiről, a TB-törvényről. (tovább…)
Beküldve a(z) Civil szervezetek, Egészségügy, Pártok kategóriába | 10 hozzászólás »
2008. január 30. szerda
Csepel.info

Nincs ingyen ebéd! Mindenért fizetni kell! – hirdeti büszkén a csepeli MSZP honlapja. A párt – amely „olyan társadalom megteremtését tartja céljának, amely a szabadság, az egyenlőség, az igazságosság és a szolidaritás értékein alapul” – alig pár nappal ezelőtt, a „józan ész nevében” indította el legújabb politikai kampányát. Bizonyára ennek a józan észnek köszönhető, hogy ingyenesnek tartanak valamit, amiről nem mondják meg, hogy mi. (tovább…)
Beküldve a(z) Csepel, Egészségügy, Gazdaság, Oktatás kategóriába | 38 hozzászólás »
2008. január 30. szerda
Csepel.info

Féltucatnyi csatorna- és aknanyílás van ott,
ahol korábban a galvániszap volt
A Csepel.info-n megjelent információk alapján nyílt levelet küldött Németh Szilárd, a Fidesz-KDNP csepeli frakcióvezetője Fodor Gábor miniszternek az alábbiakban ezt a levelet közöljük. (tovább…)
Beküldve a(z) Csepel, Környezetvédelem, Pártok, Önkormányzat kategóriába | 3 hozzászólás »
2008. január 30. szerda
Mno.hu
A Tárki legújabb közvélemény-kutatása szerint továbbra is jelentős a különbség a két nagy párt támogatottsága között: a Fidesz tábora a felnőtt lakosság körében 34 százalék, míg az MSZP támogatói a teljes lakosság körében 13 százaléknyian vannak. A biztos szavazó pártválasztókon belül a Fidesz támogatottsága jelenleg 67 százalékon áll, míg a szocialista párté ebben a hónapban 22 százalék – olvasható a január 7-e és 22-e között végzett, 1.000 ember megkérdezésén alapuló vizsgálatban. (tovább…)
Beküldve a(z) Pártok kategóriába | 4 hozzászólás »
2008. január 30. szerda
Népszabadság

Toronyházak Észak-Csepelen egy korábbi terven
A Népszabadság úgy tudja, hogy bő két hét múlva, február 12-én szentesíthetik azt a többoldalú megállapodást, amely a Csepel-sziget északi részének a beépítését, átalakítását célozza. Ekkor derülhet ki, hogy a szigetcsúcs keleti részének nyolcvan hektárját két éve megszerző spanyol ingatlanfejlesztő cég, a Fadesa mely közcélú beruházások költségeibe és mennyivel hajlandó beszállni. (tovább…)
Beküldve a(z) Csepel, Gazdaság, Közlekedés, Önkormányzat kategóriába | 22 hozzászólás »
2008. január 29. kedd
Hírszerző, Magyar Hírlap
Minden jel szerint megtévesztették a Magyar Postát a biciklitender kapcsán – ezt állítja a Schwinn-Csepel Kerékpárgyár elnök-vezérigazgatója. Klimon Péter szerint a pályázaton győztes cég a szerződésben vállalta ugyan az új kerékpárok 24 órán belüli szervizelését az egész országban, ám az ehhez megjelölt műhelyek nem tudnak a vállalásról. Többségük állítólag nem is akar a társasággal szerződni, mert nem tartják kivitelezhetőnek az egy napon belüli javítást. (tovább…)
Beküldve a(z) Gazdaság, Közlekedés kategóriába | Egy hozzászólás »
2008. január 29. kedd
Csepel.info

Elhíresült Index.hu-kép a galvániszap 2007-es letakarásáról
Ma fejeződik be a csepeli galvániszap és a galvániszappal szennyezett föld elszállítása – közölte hétfőn a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium. A veszélyes hulladékot Csepelre szállító vállalkozó sajtónyilatkozatai és a minisztérium szakértői által 2004-ben még 1200 tonnára becsült galvániszap időközben 2200 tonnára hízott, megtalálását, őrzését és elszállítását is kőkemény botrányok kísérték. Ráadásul a Csepel.info úgy tudja: bármilyen hihetetlenül is hangzik, de egy 300-400 méteres galvániszap-szennyezésről még most is megfeledkeztek a szakemberek. (tovább…)
Beküldve a(z) Csepel, Környezetvédelem, Pártok, Önkormányzat kategóriába | 13 hozzászólás »
2008. január 29. kedd
Csepel.info

2008. február 2-án, szombaton 13 órától, a csepeli Királyerdei Művelődési Ház színháztermében tartja meg a TB-törvényről szóló vitafórumát Menyhért Péter, a magát baloldali érzelmű, liberális gondolkodású csepeli választóként meghatározó civil szervezeti vezető. A Csepel szigeti Civil Szövetség ügyvezetője január 8-án hívta társadalmi vitára Avarkeszi Dezső és Podolák György csepeli MSZP-s parlamenti politikusokat, akik azonban cinikus válaszukban mindenkit politikai ellenfelüknek neveztek, akiknek a TB-törvénnyel kapcsolatban kifogásaik, kérdéseik vannak, vagy csak szeretnék azt jobban megismerni. Az alábbiakban a program meghívóját közöljük. (tovább…)
Beküldve a(z) Civil szervezetek, Csepel, Egészségügy kategóriába | Egy hozzászólás »
2008. január 28. hétfő
Fn.hu
Többségi szavazással hétfőn este, 17 év után először, pénzbüntetést rótt ki a Fővárosi Közgyűlés MSZP-frakciója több mint féltucatnyi képviselőre a kötelezően elrendelt, illetve az ajánlott szavazási módoktól eltérő decemberi voksolások miatt. (tovább…)
Beküldve a(z) Pártok, Önkormányzat kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2008. január 28. hétfő
Fidesz.hu, Fn.hu

A hétfői frakcióülés elején a népszavazás kapcsán tartott helyzetértékelést Orbán Viktor. Hangsúlyozta: a népszavazás nem pártkérdés, nem érdekes, hogy korábban ki kire szavazott. A Fidesz elnöke arcátlanságnak nevezte, hogy a kormány közpénzen kampányol. (tovább…)
Beküldve a(z) Egészségügy, Oktatás, Pártok kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2008. január 28. hétfő
Csepel.info, MTI

Németh Szilárd a galvániszapos hordóknál 2004. decemberében
Befejeződik a csepeli galvániszap és a galvániszappal szennyezett föld elszállítása kedden – közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium. A minisztérium korábban arról adott tájékoztatást, hogy a Saubermacher Kft. nyerte el a maradék csepeli galvániszap és galvániszappal szennyezett föld elszállítására a megbízást. A közbeszerzési eljárásban nyertes cégnek 600 tonna galvániszapot és a 190 tonna szennyezett földet kellett elszállítani. A cég a munkát 25,7 millió forintért vállalta. A galvániszap az aszódi hulladéklerakóba került. (tovább…)
Beküldve a(z) Csepel, Környezetvédelem, Pártok, Önkormányzat kategóriába | 4 hozzászólás »
2008. január 28. hétfő
Origo.hu

Hangokat hallanak
Több száz pszichiátriai beteg eltűnt az orvosok elől a pszichiátriai intézet tavalyi bezárása óta – számolt be az RTL Klub Híradója. Skizofrénekről van szó, akiknek továbbra is szükségük lenne kezelésre, mert soha nem gyógyulnak meg. (tovább…)
Beküldve a(z) Egészségügy, Életmód kategóriába | 6 hozzászólás »
2008. január 28. hétfő
Inforadio.hu

Rétvári Bence, a Fidesz-KDNP jelöltje több mint három és félszer több szavazatot kapott az újbudai időközi országgyűlési választáson, mint a koalíciós jelölt, a nem hivatalos, csaknem teljes feldolgozottságú adatok szerint.
A részvétel nem érte el az érvényességi küszöböt, ezért február 10-én újra az urnákhoz járulhatnak a 15-ös számú választókerületben élők. A www.ujbuda.hu honlapon közzétett adatok szerint Rétvári Bence a szavazatok 66,5 százalékát kapta meg, míg MSZP-SZDSZ-es ellenfelére, Lakos Imrére a választók 20,6 százaléka szavazott. Csapody Miklós (MDF) 9,8, Fenyvessy Zoltán (MIÉP) 3,1 százalékos támogatást kapott.
Beküldve a(z) Pártok kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2008. január 27. vasárnap
Csepel.info

Menyhért Péter komolyan vette a társadalmi vitát
Mint arról a Csepel.info beszámolt, 2008. január 8-án társadalmi vitára kérte fel Avarkeszi Dezső és Podolák György csepeli országgyűlési képviselőket Menyhért Péter, a Csepel szigeti Civil Szövetség ügyvezetője. Mivel az egészségügynek nem szabadna pártpolitikai kérdéssé válnia, fontosnak tartom, hogy a párbeszéd ne egy politikai párt rendezvénye legyen – fogalmazott a magát baloldali érzelmű, liberális gondolkodású csepeli választóként meghatározó civil szervezeti vezető.
Avarkeszi Dezső és Podolák György – Csepel két országgyűlési képviselője – január 23-án gátlástalan cinizmussal utasítottak el minden társadalmi párbeszédet. Ha lejár a törvényesen megválasztott Országgyűlés mandátuma, majd jó lelkiismerettel állunk választóink elé. Akkor majd szívesen vitázunk politikai ellenfeleinkkel - fejtették ki, azaz mindenkit politikai ellenfelüknek tartanak, akik szeretnék megismerni a „TB-törvény” tervezetét, vagy kérdéseik, kifogásuk van a törvénnyel kapcsolatban. Pár nappal később a Fidesz két választókerületi elnöke emlékeztette az MSZP-s politikusokat arra, hogy esküt tettek választópolgáraik képviseletére. Ez nem mandátumuk lejárta után kezdődik, hanem addig tart. Az egészségügy helyzetéért aggódók nem politikai ellenfelek, hanem azok, akiket Önöknek képviselniük kell – fogalmaztak.
Az alábbiakban Borka Szász Tamás levelét, és Menyhért Péter, a társadalmi párbeszéd kezdeményezőjének válaszát olvashatják. (tovább…)
Beküldve a(z) Civil szervezetek, Csepel, Egészségügy, Pártok kategóriába | 6 hozzászólás »