Csepeli “lakásmutyi ügy”: újabb feljelentések várhatók?

Csepel.info

A Csepp TV beszámolója a bizottsági ülésről

Újabb megdöbbentő részletek kerültek nyilvánosságra a Csepeli Vagyonkezelő Zrt. korábbi működését és az esetleges visszaéléseket, gazdasági bűncselekményeket vizsgáló “lakásmutyi bizottság” legutóbbi ülésén – derül ki a Csepp TV bizottsági ülésről készült összefoglalójából.

A bizottság döntése alapján a korábbi csepeli rendőrkapitány lakásvásárlási ügyével kitört botránysorozat hamarosan újabb rendőrségi feljelentésekkel is folytatódhat. Mivel a gyanú szerinti túlszámlázások és fiktív számlaadások rendszeresek  lehettek, az el nem végzett munkákat elvégzettként leigazolták, az érintett vállalkozások több száz millió forintost kitevő számlaösszege miatt akár a szervezett bűnözés gyanúja is felvetődhet – értesült a Csepel.info.

Alapos lehet a gyanúja annak, hogy a Csevek Zrt-nél korábban nem csak jogosulatlan lakáskiadások történtek, hanem a lakásfelújítások során a kivitelezők fiktív számlákat adtak ki, azokat az ellenőrök leigazolták, majd így fizethettek ki sok millió forint közpénzzel többet a felújításokra, mint amennyi megvalósult. Bár a felújítások eleve méregdrágák voltak, amennyiben a gyanú bebizonyosodik, az el nem végzett munkák kiszámlázásával már nem csak erkölcsi, de büntetőjogi értelemben is “meg lehet fogni” az elkövetőket.

Csepel-Soroksár KGST

A Csepel.info még szeptemberben írt arról, hogy Szenteczky János, a Csepeli Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója, és a csepeli MSZP 2010-es polgármester-jelöltje  hogyan segíthette “strómanként” gyors vagyongyarapodáshoz Juhász Ferencet, aki akkor a soroksári önkormányzat MSZP-s felügyelő-bizottsági tagja volt.

Juhász Ferenc az MSZP-s delegáltként ellátott felügyelő-bizottsági tagsága mellett betéti társaságán keresztül intézte el az önkormányzati ingatlanok értékbecslőjének értékes munkáját is. Ilyen közéleti szerepkörben bizony feltűnő lett volna, ha Juhász a saját önkormányzatától ingatlant vásárol meg, majd a Kis-Duna-partra való kijutást, egyben a telek aránytalan értékgyarapodását is elintézi a vízműveknél. Legalábbis, ha ezt közvetlenül teszi, akkor mindenképpen felhívja magára a figyelmet. Talán ezért lehetett szüksége Szenteczkyre. Ez utóbbit már az Együtt Soroksárért egyesület írta meg „A közbülső vevő” című a leleplező cikkében.

Félmilliárd a baráti céghez

Juhász Ferenc azonban nemcsak a fent említett ingatlanforgalmazó és értékbecslő betéti társaság tulajdonosa. Ő tulajdonolja és vezeti az INVESZT-ALFA és a KIFESZ Kft.-ket is, amely cégek  több száz millió  forint értékben kaptak megrendelést a Csevak-tól és a csepeli önkormányzattól.

Ezeket a munkákat természetesen közbeszerzési eljárások során lehet megpályázni, melyeken – mint az a bizottsági ülésen kiderült – idősebb Juhász úr nem egyszer a fiatalabb Juhász úrral “versengett” a feladatok megszerzéséért.  Szakemberek és laikusok számára is elgondolkoztató, hogy Császár Mihály korábbi csepeli rendőrkapitány 38 m2-es lakásának 2,5 millió forintért történt felújítása is “a legolcsóbb ajánlat lehetett”, melyet szintén Juhász cége, a KIFESZ Kft. végzett el.

Kiszámlázott “munkák”

Bármennyire is szemet szúrnak a lakásfelújításért kiszámlázott elképesztő összegek, a bírói gyakorlat alapján nehezen bizonyíthatók bűncselekményként az értéken felüli számlázással megvalósuló lenyúlások. Lapunk azonban úgy tudja, hogy egészen más a helyzet akkor, ha már nem pusztán méregdrágák a kiszámlázott munkák, de bizonyíthatóan meg sem történtek.

Márpedig úgy tűnik, hogy a Csepeli Vagyonkezelő Zrt-nél bizony ilyenek is előfordulhattak. Erre utal, hogy Werner Péter, a vagyonkezelő új vezérigazgatója a bizottsági ülésen elmondta: utólagos ellenőrzéseket végeztek, és kiszámlázott munkák bizony nem voltak meg. Míg például a számlán egy nyílászáró-csere állt, a valóságban a nyílászárók láthatóan az ingatlannal egyidősek voltak. Hasonló trükk lehetett az is, hogy a tapétázás-festés felületét sokkal nagyobbnak adták meg a kiszámlázáskor, mint amennyi a falfelület valójában volt.

Werner Péter egy konkrét esetről elmondta: egy általuk ellenőrzött lakásnál a nettó 4.350.000 forintos munka leigazolása és kifizetése után az utólagos ellenőrzésnél azt látták, hogy 1.600.000 forinttal végezhettek ott kevesebb munkát, mint a kiszámlázott. Ekkora összegben történhetett fiktív számlaadás – és akkor még a méregdrága árakról nem is beszéltünk.

A bizottság tovább vizsgálódik

A “lakásmutyi bizottság” a meghallgatás után határozatban kérte fel a Csevak Zrt. vezetését arra, hogy vizsgálják meg a büntetőjogi feljelentés kérdését az általuk gyanúsnak vélt ingatlan felújítási, illetve megbízási ügyekben.

Az ülés további témáját képezte a választási kampány végén, egy meghamisított Csepel.info újságban megjelent vezérigazgatói pecsét ügye is. Werner Péter erről elmondta: a beazonosíthatatlan tömbből kitépett meghamisított szállítólevél úgy lett az újságba szerkesztve, hogy a sorszáma alapján még véletlenül se lehessen visszakeresni.

A 2004-es keltezésű dokumentumon a Csevak Zrt. vezérigazgatói pecsétje szerepel. A ügyet az teszi igazán érdekessé, hogy 2004-ben a Csevak még Kft. formában működött, Szenteczky János MSZP-s polgármester-jelölt pedig nem sokkal azelőtt adta le pecsétjét, mielőtt a Fideszt rágalmazó, hamisított újság meghamisított szállítólevelén használták volna.

A bizottság jelen lévő tagjai felkérték az önkormányzati cég vezetését az ügy további vizsgálatára. A felmerült új információk miatt a bizottság jelen lévő tagjai ellenszavazat és tartózkodás nélkül döntöttek arról is, hogy a bizottság a munkáját két hónappal – 2011. január 31-ig – meghosszabbítja.

A vizsgálóbizottság öt tagja a bizottsági munkáért tiszteletdíjat nem kap.

Csepel.info

13 hozzászólás “Csepeli “lakásmutyi ügy”: újabb feljelentések várhatók?” bejegyzésre

  1. GONDOLKODÓ! szerint:

    JULIUS CESAR:

    “TE IS FIAM BRUTUS!” UGYE NEM CSAK CASSIUS!

    HAJRÁ MINDENKI S EGYÜTT CSEPEL MEGMENTÉSÉÉRT, FELEMELKEDHETŐSÉGÉÉRT.

    Mennyi tőrdobáló, gáncsoskodó, bűncselekmény alapos gyanúja alá eső.
    Amíg nem tisztul a kép s nem “sumákságok” útján, addig nem lesz tiszta őszinte összefogás Csepel, az ország érdekében!

  2. grün szerint:

    GONDOLKODÓ!
    “FELEMELKEDHETŐSÉGÉÉRT.”
    Továbbá javaslok mindenkinek egy MEGSZENTSÉGTELENÍTHETETLENSÉGESKEDÉSEITEKÉRT Valagrendet, az összes csimbókkal!

  3. D-arkangyal szerint:

    Itt van a kulcs mondat: “A bizottság jelen lévő tagjai felkérték az önkormányzati cég vezetését az ügy további vizsgálatára. A felmerült új információk miatt a bizottság jelen lévő tagjai ellenszavazat és tartózkodás nélkül döntöttek arról is, hogy a bizottság a munkáját két hónappal – 2011. január 31-ig – meghosszabbítja.”
    – Tehát, megszavaztak maguknak még 2 hónapig egy “kis” fizetéskiegészítést!
    :-)))))
    Nyálverésre!!!!!!

    Nálunk az egyetemen, ha valaki így készül fel egy tananyagra, úgy kivágják 1-essel, hogy a lába nem éri a földet. Igaz ez “csak” egy bizottsági meghallgatás volt, de ami a videóból lejött, annak az osztályzata ELÉGTELEN!!!!!
    Nekem az az érzésem, hogy ez a Werner NEM AKAR FOGLALKOZNI ezzel az üggyel (valószínű már nincsenek meg a papírok, ami meg megvan, az meg nem bizonyít semmit, stb . . .), és valahol meg tudom érteni.

  4. nagyapó szerint:

    D-arkangyal!
    “A vizsgálóbizottság öt tagja a bizottsági munkáért tiszteletdíjat nem kap.”
    Hümm-hümm. Nyálverésre!!!!!!???
    Kíváncsi lennék, melyik egyetem az amelyiknél ilyen jellegű vizsga lehet. Felkészülni csak abból lehet, amit ismerünk, amit nem ismerünk, azt kutatjuk és vagy Nobel- díj, vagy börtön lesz belőle. Én az utóbbira voksolok.
    És bavariának tisztelettel!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  5. D-arkangal szerint:

    Nagyapó!
    Írod: “A vizsgálóbizottság öt tagja a bizottsági munkáért tiszteletdíjat nem kap.”
    Ilyen nincsen. Ez jár! Max., ha lemondanak róla. Nem hiszem, hogy ilyen gálánsok lennének!

    Nagyapó.
    Én arra próbáltam rávilágítani, hogy amennyi ebből a videóból megtudható (Werner beszámolójából), az SZERINTEM édeskevés.
    ÉN TÖBBRE SZÁMÍTOTTAM!!!!!!

    Ebbe a pozícióba, egy tapasztaltabb embert ültettem volna, egy olyat, aki tudja a kis kapukat!
    ;-)))))

  6. Gordon szerint:

    D-arkangal szerint:
    2010. december 01., szerda – 17:48
    “Nagyapó!
    Írod: “A vizsgálóbizottság öt tagja a bizottsági munkáért tiszteletdíjat nem kap.”
    Ilyen nincsen. Ez jár! Max., ha lemondanak róla. Nem hiszem, hogy ilyen gálánsok lennének!”

    A cikk világosan fogalmaz. Látható, hogy a kommancsok egy napot se bírnak ki anélkül hogy ne hazudozzák tele a fórumot.

    Hazudnak reggel, hazudnak délben, és hazudnak este.

  7. Hédy szerint:

    Igenis van mutyi!!Már többször is írtam róla

  8. Manitu szerint:

    D-arkangyal, olvasd csak el a cikket:

    1. lakásmutyik: Hunvaldnál már vádemelés volt ugyanilyen témakörben. Nyugi, itt is lesz.
    2. Juhász et. és kisfia (plusz Szenteczky et?) százmilliói
    3. Fiktív számlázás
    4. bélyegző-hamisítás.

    Szerinted ez semmi? Szerinem meg nem semmi, kérdezz meg egy jogászt!

  9. nagyapó szerint:

    T. Gordon! “Klasszikusokat” idézni csak pontosan! “reggel, este, és éjjel” délben nem , mert ebédelnek (magyar ember evés közben nem beszél)
    A tiszteletdíjat nézve tényleg nem jár nekik pénz, mert az MSZM-ben nincs ilyen. Legfeljebb adható, de erre nem tartanak igényt.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  10. Béla szerint:

    Hát ez a bútorszállítási akció csak annyiban sántít,hogy az kb 25 évvel ezelőtt történt!

  11. miska72 szerint:

    Remélem az egész bagázst sittre vágják Tóthostúl, Szélhámostúl! 🙂 🙂 🙂

  12. Chuck Norris szerint:

    Köríves fejrúgást minden bűnözőnek!

  13. […] a legdurvább szoci maffiafészekből indult, ahol a pedofil bűncselekményektől kezdve a lopásokon, sikkasztásokon keresztül a kettős emberölésig terjedt a párttársak “tevékenységi […]

Itt lehet hozzászólni !