‘Kormány’ kategória archívum

Varga: Hatvan nem várt meglepetés került elő

2010. szeptember 5. vasárnap

MTI, Index

Mintegy hatvan nem várt tétel került elő a kormányfő tárcalátogatásaikor, mondta Varga Mihály. A tényfeltáró bizottság elnöke szerint mindezt listázzák, és akár jövő hét végére elkészülhet a jelentésük. Navracsics Tibor azt mondta, hogy kettős irányítás alatt működnek majd a kormányhivatalok, elkülönülhet a szakmai irányítás és az általános igazgatási kérdések.

Körülbelül hatvan, a költségvetést terhelő tétel került elő nem várt meglepetésként az előző kormányzat időszakából a miniszterelnök tárcalátogatásai során, mondta Varga Mihály, a gazdasági tényfeltáró bizottság vezetője a Hír TV Kontraszt című műsorában. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár reméli, hogy büntetőjogi következménye is lesz a tényfeltárásnak. (tovább…)

Orbán: van esélye a magyar futballnak, hogy újra az élvonalba tartozzon

2010. szeptember 2. csütörtök

MTI, Nemzeti Sport

Ennyi hiányzik a magyar futball felemelkedéséhez? Csányi Sándor és Orbán Viktor egy Videoton-meccsen (Fotó: Németh Ferenc)

Orbán Viktor szerint van esélye a magyar futballnak, hogy újra a nemzetközi élvonalba tartozzon. A miniszterelnök úgy látja, lesz olyan korosztály, „amely felrepít minket a focivilág csúcsaira.”

Mindehhez tudatos nevelőmunkára, elkötelezett kormányzatra és felelős sportszövetségre van szükség – hangsúlyozta a kormányfő a Sport Tv-nek adott interjúban, amelynek írásos kivonatát csütörtökön tették közzé a www.orbanviktor.hu honlapon. (tovább…)

Új világrend alakul, sikerült helyreállítani a jogállamiságot

2010. augusztus 31. kedd

MTI, Magyar Nemzet

Fotók: Székelyhidi Balázs

A kormány célja nem a válságkezelés, hanem a gazdasági növekedés, a nemzeti össztermék és a foglalkoztatottság növelése – mondta Orbán Viktor a hétfői külképviselet-vezetői értekezleten.

A miniszterelnök szerint mozdíthatatlanul stabilnak tűnik a következő évekre a magyar politikai élet. Orbán Viktor a hétfői külképviselet-vezetői értekezleten az általa vezetett kabinetet centrista kormánynak nevezte. Beszélt arról is, hogy a kormány megalakulása óta eltelt három hónap után kijelenthető, sikerült helyreállítani Magyarországon a jogállamiságot. (tovább…)

Papcsák Ferenc: Ki kell derülnie, hogy az elmúlt nyolc évben hogyan gazdálkodtak az állami forrásokkal

2010. augusztus 24. kedd

InfoRádió

Fotó: Magyar Hírlap

Ki kell derülnie, hogy az elmúlt nyolc évben mi történt az állami forrásokkal – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az elszámoltatási és korrupcióellenes kormányzati feladatok összehangolásáért felelős kormánybiztos.

Papcsák Ferenc szerint részelemekből már lehet látni, hogy felelőtlenül gazdálkodott az előző kormány. Szólt arról is, hogy uniós mintára bevezetné a köztávoltartás intézményét. (tovább…)

Ne kerüljenek utcára az adósok – Áprilisban felállna az eszközkezelő

2010. augusztus 22. vasárnap

Ma.hu, Magyar Nemzet

Még mielőtt 2011 áprilisában lejár a kilakoltatási moratórium, megkezdi tevékenységét a bajba jutott adósok utcára kerülését megakadályozó Nemzeti Eszközkezelő Társaság – ismerteti a szombati Magyar Nemzet.

Az még nem derült ki, hogy mennyiért venné meg az állam a rossz hiteleket, és az sem, hogy milyen infrastruktúra állna a társaság mögött. Lehet, hogy egy nagy bank apparátusát használná az eszközkezelő – írja a napilap. (tovább…)

„Valakinek ki kellett mondania: elég!”

2010. augusztus 11. szerda

The Guardian: Magyarország kormánya nyerésre áll

The Guardian, Magyar Nemzet

Magyarország kormánya egyelőre nyerésre áll a nemzetközi szereplőkkel való szembenállás során – állapítja meg a The Guardianban megjelent cikkében Mark Weisbrot. A szerző szerint az IMF által követelt politika fékezte a gazdaság talpra állását, és egy ponton valakinek ki kell mondania, hogy ami elég, az elég.

Magyarország kormánya az utóbbi hónapokban sok befolyásos érdekkel szállt szembe, és egyelőre nyerésre áll – jegyzi meg a cikk elején a szerző. Rámutat: a Financial Times júliusban, amikor a magyar kormány „csomagolni küldte” a Nemzetközi Valutaalapot (IMF), azt harsogta, hogy az IMF nem engedhet a költségvetési fegyelem lazulásával flörtölő kormányoknak. Magyarország ellenszegülése vélhetően az IMF és az európai hatóságok által szorongatott más kormányokra is átterjedhet – vélekedik a Guardian cikkírója. (tovább…)

A 13%-os megújuló részaránynál ambíciózusabb céljaink is lehetnek – a Kormány zöldtervei

2010. augusztus 7. szombat

Portfolio, Csepel.info

Olajos Péter

Nemrég megjelent az Új Széchényi Program vitairata, amely kiemelten foglalkozik a Zöld gazdaságfejlesztéssel. Az irat rengeteg új, hivatalos szinten korábban még nem tárgyalt témát visz a köztudatba, amelyek alapvetően változtathatják meg Magyarország megújuló energiákkal való kapcsolatát.

A Portfolio.hu Olajos Péterrel, a Nemzetgazdasági Minisztérium energia- és klímapolitikai helyettes államtitkárával beszélgetett zöld bizonyítványos rendszerről, megújuló hőtámogatásról, a magyar gazdaság zöld alapokon történő újjáépítéséről. (tovább…)

Folytatódó gazdasági szabadságharc

2010. augusztus 7. szombat

Magyar Hírlap

A befektetői hangulat támogatja a magyar piacot – mondta Peter Attard Montalto a CNBC-nek (Fotó: MH)

A londoni The Times után tegnap az amerikai hírcsatorna, a CNBC is a magyarok gazdasági szabadságharcával foglalkozott, méghozzá élő műsorában. Elhangzott: a jelenlegi kedvező nemzetközi befektetői hangulat támogatja a magyar piacot, és az állam képes magát finanszírozni.

Míg a múlt héten az 1956-os magyar szabadságharchoz hasonlította Orbán Viktor magyar miniszterelnök határozott kiállását a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) szemben a londoni The Times című napilap, addig tegnap élő műsorban foglalkozott Magyarországgal a CNBC. (A The Times cikkírója azt írta: éljen Magyarország, amiért szembeszállt a Nemzetközi Valutaalappal – a szerk.) A neves amerikai gazdasági hírcsatorna élő műsorában a magyar gazdasági szabadságharc volt a téma, s a Nomura International befektetési társaság londoni elemzőjét szólaltatták meg a stúdióban. (tovább…)

A Kormány védi a devizahiteleseket

2010. augusztus 4. szerda

Nem lehet majd áthárítani az ügyfelekre a bankadót

Magyar Nemzet, MH, Csepel.info

Hatalmasat nyertek az utóbbi hat évben a Magyarországon működő bankok a devizahitelezés felfutásán. Maguk állapíthatták meg ugyanis azt, hogy milyen árfolyamon számolják el az adósok forintban befizetett törlesztőrészleteit. Azért tehették, mert az előző kormányzat hagyta őket elrugaszkodni a jegybanki középárfolyamtól.

A vételi és az eladási kurzus közötti tetemes különbséget is maguk határozták meg, mert a hitelek felvételekor az adósok eladási áron juthattak valutához, a visszafizetéskor pedig vételivel törlesztettek. Ez minden svájci franknál legalább tíz forintunkba került. Most viszont alapjaiban változhat a helyzet. (tovább…)

Gyurcsány mégis megszólalt az Országgyűlésben!

2010. július 30. péntek

Csepel.info, Thaz blog

Korábban olyan információk jelentek meg a magyar sajtóban, hogy Gyurcsány Ferenc teljesen inaktív volt a új Országgyűlésben. Egy szemfüles blogger viszont rátalált egy ezt cáfoló bizonyítékra.

Az előző miniszterlenök hivatalosan tavaly április, vagyis a bizalmatlansági indítvány elfogadása óta nem szólalt fel. Múlt hét csütörtökön azonban megtörte a csendet. A kiváltó ok természtesen Orbán Viktor felszólalása volt. (tovább…)

Orbán: Helyet kell adni a magyar reménynek

2010. július 29. csütörtök

Magyar Nemzet, Magyar Hírlap

Fotók: Hegedűs Márta, Magyar Nemzet

Családi elemekre épülő egykulcsos adórendszer jön majd létre januártól – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök az új Széchenyi-terv szerdai bemutatóján. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy az elmúlt 60 napban több olyan döntést hoztak, ami korábban tabunak számított Magyarországon.

A választások után azt mondtuk, az elmúlt 20 év legnagyobb tanulsága, hogy rendszert váltani nem lehet, hanem meg kell azt dönteni – kezdte szerdai beszédét a miniszterelnök. Orbán kijelentette, hogy most egy új rendszert kell építeni, és az eltelt 60 nap azt mutatja, hogy Magyarországon több olyan tabut döntöttünk le, mely akadályozta a sikereket. Orbán példaként hozta föl, hogy a kettős állampolgárságot, a trianoni évfordulóról szóló törvényt nagy többséggel fogadta el a parlament. (tovább…)

The Times: Éljen Magyarország! Joga van „fegyvert ragadni”

2010. július 26. hétfő

MTI, Magyar Nemzet, The Times

Adam LeBor

A Nemzetközi Valutaalappal (IMF), valamint az Európai Unióval folytatott magyar tárgyalásokról közölt cikket a The Times brit konzervatív napilap hétfői számában. A felháborodás zajai visszhangoznak Brüsszeltől Washingtonig, Magyarország – akárcsak A majmok bolygója című film rabszolgái – kimondta a tiltott szót, a nemet – fogalmaz a szerző a lap vélemény oldalán szereplő írásának bevezetőjében.

Orbán Viktor nemet mondott az IMF és az EU költségvetési lefaragásokra és megszorító intézkedésekre felszólító követeléseire, a képviselők összeomló fizetőeszközökről és fiskális felelőtlenségről beszélve távoztak Budapestről – mutat rá Adam LeBor, aki szerint a forint zuhant, erősödött, majd megint zuhant, az ország azonban kitart. A lefaragások helyett a kormány adócsökkentéssel, a gazdaság kifehérítésével, valamint az üzleti környezet egyszerűsítésével akar növekedést elérni – olvasható a cikkben. (tovább…)

Orbán Viktor a Péntek8-ban

2010. július 26. hétfő

Hír TV

hirtv.hu

Tusnádfürdő: Orbán Viktor és Traian Basescu egy asztalnál (videó!)

2010. július 24. szombat

A magyar – román barátság alapja a közös érdekek őszinte képviselete

MTI, Duna TV, YouTube, Csepel.info

Orbán Viktor választási győzelme és miniszterelnökké válása kapcsán úgy fogalmazott: „Újra kormányra került Tusványos”. Elismerően szólt arról, hogy ez a kormány megkezdte az elszámoltatást, a korrupció elleni harcot.

Azt is kedvezően értékelte, hogy az Orbán-kormány Közép-Európa egész térségére tekintve politizál. Băsescu érdemének nevezte a korrupció elleni állásfoglalásait, különösen a feddhetetlenségi ügynökségről szóló törvénnyel kapcsolatban. A tusnádfürdői táborban (Tusványos) szombat délelőtt Orbán Viktor miniszterelnök és Traian Băsescu román államfő egyaránt előadást tartott. (tovább…)

Lesújt a Fidesz ökle – a tolvajokra

2010. július 24. szombat

HírExtra, Csepel.info

A Fidesz egyik kiemelt választási ígérete volt, hogy a kis értékű bűncselekmények sem maradhatnak bűntetlenül – nem mindenki támogatta a szigorító javaslatukat

Elzárással is büntethetővé válnak azok, akik kis értékű lopást, csalást, rongálást követnek el, köztük a fiatalkorúak is, akik aki akár 45 napra is börtönbe kerülhetnek. A módosítás a “tyúklopások” által súlytott kistelepülések életére is pozitív hatással lehet.

Az Országgyűlés 261 igen és 46 nem szavazattal fogadta el a szabálysértési törvény módosításának minősített többséget igénylő rendelkezéseit, míg az egyszerű többséget igénylő részeket 262 igen és 46 nem szavazattal léptették hatályba. A Jobbikos képviselők nem szavaztak, és felállva, tarkóra tett kézzel jelezték tiltakozásukat. Balczó Zoltán, jobbikos képviselő felszólalásában azt hangsúlyozta, hogy a javaslatot a gárdistákat sújtó rendelkezései miatt nem tudják elfogadni. (tovább…)