2010. február havi archívum

Frontálisan ütközött két autó Csepelen

2010. február 28. vasárnap

MTI, Automenedzser

Fotó: MTI

Frontálisan összeütközött két autó vasárnap reggel a főváros XXI. kerületében, a balesetben egy nő súlyosan, egy férfi könnyebben sérült meg – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.

Csillag Melinda elmondta: a baleset hajnalban történt a Weiss Manfréd (korábban Szabadkikötő) úton. Az egyik autót egy nő vezette, ez a jármű a baleset következtében az út menti töltésről is lesodródott, a sofőr súlyos sérüléseket szenvedett. (tovább…)

Horváth Csaba és Molnár Csaba elvtársakkal is találkozhatnak a csepeli elvtársak

2010. február 28. vasárnap

MSZP Választási Bizottsága, Csepel.info

Mozgalmas hetek elé néz a csepeli MSZP. A párt aktivistái és szimpatizánsai találkozhatnak Horváth Csaba elvtárssal, a párt főpolgármester-jelöltjével, Molnár Csaba miniszterelvtárssal és több alkalommal is eszmecserét folytathatnak Podolák György és Avarkeszi Dezső elvtársakkal, a csepeli országgyűlési jelöltekkel – értesült a Csepel.info.

Lapunk egyik olvasója számon kérte rajtunk, hogy miért nem hirdetjük meg időben a csepeli MSZP választási kampányának eseményeit. Arra vonatkozó kifogásunkra, hogy sajnos nem szoktuk megkapni a párt helyi vezetőitől a programok meghívóit, olvasónk volt olyan előzékeny, hogy maga küldött  el egy, az MSZP Választási Bizottsága által összeállított, fent látható tájékoztatót. (tovább…)

A kommunizmus áldozataira emlékeztek Csepelen

2010. február 28. vasárnap

Csepel.info

Wittner Mária csepeli ’56-osokkal koszorúzott (fotók: Ábel Attila, a galériához kattintson a képre!)

Szombat este tartott koszorúzással, fáklyás, gyertyás emlékmenettel egybekötött megemlékezést Csepelen a Fidesz-KDNP önkormányzati frakciója.

A kerület Szent Imre téri 1956-os emlékművénél Wittner Mária beszélt a kommunizmus eszméje, zászlaja alatt meggyilkolt vagy megalázott magyar áldozatokról, az 1919-es, az 1945 és 1956 utáni megtorlásokról, leszámolásokról, a gyilkosok “szociális érzékéről” és erkölcseiről. (tovább…)

Bayer Zsolt levele Vona Gábornak

2010. február 27. szombat

“Eltelt egy év, kaptatok félmillió szavazatot. A kormány meg a helyén! Hát hol marad a forradalom?”

Magyar Hírlap

Szervusz, Gábor!

Olvasom a Jobbik szórólapján az írást: “Húsz évet a húsz évért” (természetesen “a nép nevében”, a világ legnagyobb hülyeségeit és gazemberségeit mindig a nép nevében mondták és tették…).

Szóval olvasom, hogy húsz évet a húsz évért. Jó ez a szlogen, tényleg jó, ugyanis nem kell rajta gondolkodni. Azonnal megérti még a legutolsó, frusztrált seggfej is. Olvasom, és megfogalmazódik bennem az első kérdés. (tovább…)

Legyen-e Budapesten olimpia? – harmadik rész

2010. február 27. szombat

Hírextra.hu

Az országgyűlés mégsem vette napirendre azt a négyötödös többséget igénylő törvényjavaslatot, ami alapján pályázhatunk a 2020-as Olimpiai játékok megszervezésére. A tét több mint 11.000 milliárd forint, és az eddigi legerősebb a magyar lobbi áll a tervezet mögött.

Ingatlanok

A kiválasztott helyszínek is nagy vitát kavarnak: a tervek szerint három lehetséges forgatókönyv is lehetséges, de a legvalószínűbb ezek értelmes kombinálása. Az elsődleges prioritást a belvároson kívül Csepel, valamint a Kerepesi út – Rákóczi út környéke kapná, de nagy szerep jutna az egész városnak – sőt pár vidéki metropolisnak is. Csakhogy azt is megjegyzik, hogy „egyes 2002-ben meghatározott létesítményhelyszínek ma már nem állnak rendelkezésre” így alternatív helyszínek keresése szükséges. (tovább…)

Ismét állami vállalat a Malév

2010. február 27. szombat

A Fidesz elszámoltatna

MTI, Origo, Mno.hu

Létrejött a megállapodás a Malév helyzetének rendezéséről, 95 százalékban állami tulajdonba kerül a Malév – közölte a Pénzügyminisztérium (PM). A magyar állam több mint 25 milliárd forinttal emelt tőkét a cégben, a cél pedig nem kevesebb, mint hogy a Malév legkésőbb 2012-re nyereségessé váljon. Hétfőn eldőlhet, hogy a cégvezetésből ki marad, és kinek kell mennie.

Péntek este Oszkó Péter pénzügyminiszter, az orosz Vnyesekonombank, a légitársaság korábbi fő tulajdonosa, az AirBridge Zrt., a Malév Zrt. és az MNV Zrt. képviselői aláírták azt a dokumentumot, miszerint a Malév Zrt-ben a magyar állam szerez meghatározó, 95 százalékos tulajdont. A fennmaradt 5 százalékkal az AirBridge rendelkezik. (tovább…)

Két mondat nyithatja fel Zámbó Jimmy sírját

2010. február 27. szombat

Borsonline

Megváltoztatja vallomását Jimmy halálának szemtanúja. Hulé Éva szerint ez átértékeli az öngyilkosságként lezárt ügyet. Ügyvédje azt mondja, egy új eljárás során megnyílhat a Zámbó-kripta is.

Kilenc évvel Zámbó Jimmy tragédiája után ismét lázba hozta az országot az énekes rejtélyes halálának ügye. Annak idején balesetnek minősítették a hatóságok, mondván, az énekes nem tudta, hogy a gyilkos pisztoly csövében még van egy töltény, amikor a fegyvert fejéhez tartva meghúzta a ravaszt. A tragikus este tanúja, Hulé Éva azonban nemrégiben megbízta dr. Magyar Györgyöt az akták újraolvasásával. (tovább…)

Tizenhatéves csúcson a munkanélküliség

2010. február 27. szombat

Index

Munkanélküliség

Száz munkaképes magyarból tizenegynek nincs munkája: 456 ezer a munkanélküliek száma a KSH legfrissebb adatai szerint. 1994 óta nem volt ilyen magas az állástalanok aránya.

A vizsgált időszakban több férfi vesztette el a munkáját, mint nő, a munkanélküliek majdnem egy ötödét pedig a legfiatalabbak, a 15 és 24 év közötti korcsoport adta. A munkanélküliek fele egy éve, vagy annál még hosszabb ideje keres állást, derül ki a KSH legfrissebb jelentéséből. (tovább…)

Betörőbandát buktattak le a rendőrök

2010. február 26. péntek

Mon.hu

rendőrség

Egy betörésekre szakosodott bűnbandát lepleztek le a rendőrök Budapesten. A csoport tagjai Zuglóban, Újpesten, Csepelen, Pesterzsébeten és Pestlőrincen tevékenykedtek.

Úgy buktak le, hogy egy betörésük alkalmával észrevette őket a hazatérő szomszéd. Ráadásul utolsó “munkájuk” éppen egy rendőr lakása volt. A felderítésről pénteken számolt be Horváth Antal, az Észak-pesti Bűnügyi Régió bűnügyi vezetője. (tovább…)

BKV–BA-botrány: két ügyvédet is meggyanúsítottak

2010. február 26. péntek

Még sürgette is a gyanús kifizetést a BKV-s vezető

Mno.hu, Origo

Sokan eldobnák a kulcsot

Két ügyvédet is meggyanúsított a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) a BKV és Budapest Airport Zrt. (BA) jogi igazgatójának ügyével kapcsolatban – közölte a rendőrség pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint az RRI csütörtök hajnalban házkutatást tartott Budapesten egy VI. kerületi, Andrássy úti ügyvédi irodában és az iroda tulajdonosainak – két ügyvédnek – a lakásán. A házkutatás során a nyomozók különböző dokumentumokat, számítógépen tárolt adatokat és bizonyítékokat foglaltak le. A rendőrség gyanúja szerint a BA Zrt. szerződésben állt az érintett ügyvédi irodával. A BA Zrt.-vel kötött szerződés alapján kiszámlázott pénzből utóbb a társaság volt jogi igazgatója a BKV Zrt. volt jogi igazgatójával együtt részesedett. (tovább…)