2009. június havi archívum

Zöldgyőzelem!

2009. június 30. kedd

Helyi Téma

Visszavonta a Kis-Duna-partra tervezett, a helyiek és az építészek által is elutasított wellnessparkkal kapcsolatos korábbi döntéseit a csepeli képviselő-testület. Hogy a civilek és az ellenzék sikere ne legyen teljes, a Fidesz változtatási tilalomra vonatkozó előterjesztése helyett a szocialistáknak a visszavonásra vonatkozó előterjesztését szavazta meg a testület.

A június 18-i testületi ülésen a képviselők megszavazták Orosz Ferenc alpolgármester „A wellnessszel kapcsolatos korábbi testületi döntések vissza­vonása” című előterjesztését. A csepeli önkormányzat tehát a Kis-Duna-parton egyelőre nem ad el és bérbe sem ad telkeket. (tovább…)

Zárva lesz a hivatal szerdán, július 1-jén

2009. június 30. kedd

Csepel.hu

A Polgármesteri Hivatal valamennyi irodája (XXI., Szt. Imre tér 10., Szent Imre tér 3., Petz F. u. 1–3., Bajcsy-Zs. u. 59/a., Völgy u. 8., Kossuth L. u. 63., és 65. szám alatti hivatali részlegek) 2009. július 1-jén, szerdán – a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény alapján – ZÁRVA TART, az ügyfélfogadás szünetel.

Az első ügyfélfogadási nap: 2009. július 3. (péntek).

Szolgalelkűen nyomták a gombot

2009. június 30. kedd

Magyar Hírlap

Hova visz az út? Szemmel láthatóan az ős-MSZP-sek, köztük Puch, Szekeres, Lamperth, Hiller és Veres sem tudja (Fotó: Béli Balázs)

Az Országgyűlés balliberális többsége tegnap megszavazta a 2010-es adótörvényeket, amelyeknek legfontosabb eleme az ingatlanokat és más vagyontárgyakat terhelő vagyonadó, a gyes jogosultsági idejének csökkentése, a jelenleg még adómentes juttatások – köztük az üdülési csekk, és az étkezési jegyek – megadóztatása, a munkát terhelő adók csökkentése.

A legnagyobb változások az szja-rendszerben lesznek, miközben a társasági adó 16-ról 19 százalékra szökik fel, és egy sor adókedvezmény megszűnik. (tovább…)

Nem változott az árvízhelyzet

2009. június 29. hétfő

Másodfokú készültség van érvényben a Csepel-szigeten

Metropol.hu

2006 április : az elmúlt 150 évben csak 1876-ban tetőzött magasabban a Duna

Továbbra is mintegy 860 kilométer hosszan van érvényben védelmi készültség. A miniszterelnök kijelentette: a kormány és a katasztrófavédelem mindent megtesz az árvíz elleni hatékony védekezésért, az esetleges károk mérsékléséért.

A Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság legfrissebb adatai szerint harmadfokú a készültség jelenleg a Dunán Ásványráró és Nagybajcs között, a Rábán Körmendnél, valamint a Lajtán, összesen 104 kilométer hosszúságban. (tovább…)

Az éhség ára

2009. június 29. hétfő

Összevertek két fiatalt a csepeli Tesco-ban

Csepel.info

Tetlegességhez és komoly  sérülésekhez vezetett az a rablással végződő ütlegelés, amely a csepeli Tesco-ban alakult ki fiatalok között még június elején.

Lapunk az egyik édesapa beszámolóját kapta meg, az alábbiakban a levél szerkesztett változatát olvashatják. (tovább…)

Július 1-től napi szinten is érezhető lesz a válság

2009. június 29. hétfő

Origo

Kép: Népszabadság

Komoly változásokkal indul az idei második félév, július 1-jén megszűnik ugyanis az összes jelenleg létező lakástámogatási forma és a 13. havi nyugdíj, emelkednek az adók, csökkennek a járulékok, drágább lesz a gáz és a külföldi mobilozás, elnök nélkül marad a pénzügyi felügyelet és életbe lép az élelmiszerkódex. Összeszedtük a legfontosabb változásokat.

A gazdasági válság kezelése ugyan már hónapokkal ezelőtt megkezdődött, de a hatályba lépések csúszása miatt gyakorlatilag júliustól érezzük majd meg igazán a kormányzati intézkedések hatásait. (tovább…)

Eladhatatlan a csepeli panel, de jövőre itt épül Manhattan?

2009. június 27. szombat

Amerikai álmokat kergetnek

Ingatlanmagazin

Számos fejlesztés kezdődött, vagy kezdődött volna el Csepelen, de ez az ott élőkőn nem sokat segít. A szigeten lakók ugyanis azzal törődnek, hogy tudják minél jobb árban eladni lakásaikat. Az árak ugyanis itt a tavalyi évhez képest 10 százalékot estek, a nagy alapterületű panelok pedig eladhatatlanok.

A lakásárakon az sem változtatna, ha a Csepeli-szigeten tényleg toronyházak épülnének. A csepeli Manhattan kérdése októberben kerül a fővárosi közgyűlés elé, de az ingatlanos szakemberek már most jelzik: a fejletlen infrastruktúra gátat állíthat az elképzelésnek. (tovább…)

Michael Jackson nem halt meg

2009. június 27. szombat

Index, Youtube, Videa

Pénteken nem volt munkahely, ahol öt percenként ne indított volna el valaki egy Michael Jackson-klipet a YouTube-on, vagy ne fütyülte volna kalapálás közben a Beat it című dalt. A twitterezők 20 százaléka Jacko halálával foglalkozott, este a szórakozóhelyeken spontán moonwalk partik alakultak ki.

Egyértelmű, hogy a King of Pop olyan ikonná vált, ami nem csak a zenét, hanem a divatot, a filmeket, kulturális kódokat, egy egész korszakot, több generációt határozott meg. (tovább…)

Júliustól vége a szocpolnak

2009. június 27. szombat

Magyar Hírlap

A Bajnai-kormány a jövő hónap elején megszünteti a lakástámogatások jelenlegi rendszerét. Szakértők szerint a szocpol mint önerő megszűnése éppen a rászoruló vásárlói réteget rekeszti ki a lakáspiacról. A kedvezmények megszűnése miatt az idén legalább tízezerrel kevesebb lakás épül.

Nyolc év után megszűnik a lakáscélú forinthitelek kamattámogatási rendszere. Júliustól eltűnik a szocpol és más lakáshoz juttatási programok is: köztük a panelhitel- és a bérlakásprogram. A Bajnai-kormány a szocpol megszüntetésétől a következő három évben több mint 170 milliárd forint megtakarítást vár a költségvetésben. (tovább…)

„Elmaradt a kommunizmus nürnbergi pere”

2009. június 27. szombat

Vasfüggöny, búcsú, koncert: az egész főváros járhatatlan lesz autóval

Mno.hu

Folyamatosság van a Kádár-rendszer és az elmúlt húsz év között, a kommunista elit átmentette politikai és gazdasági hatalmát – mondta Kiss Gy. Csaba művelődéstörténész. Az egykori MDF-es politikus a vasfüggöny átvágásának huszadik évfordulója alkalmából nyilatkozott az MTI-nek.

„Úgy érzi az ember sok tekintetben, hogy mintha a színpadon jártunk volna egy táncot és közben a színfalak mögött történtek az igazi döntések. A titkosszolgálati elit és a fiatal kommunista elit ugyanis komolyan tervezte, hogyan tudja a hatalmát átörökíteni, mi meg örültünk az olyan látványosnak látszó dolgoknak, mint a vasfüggöny átvágása” – mondta Kiss Gy. Csaba. (tovább…)