‘Megemlékezés’ kategória archívum
2013. május 16. csütörtök
Csepel.hu

A Népművészeti és Kézműves Óvoda a nevelési évet záró hagyományos pünkösdi rendezvényükkel együtt ünnepelte fennállásának 40. évfordulóját május közepén. Ebből az alkalomból tartott ünnepi beszédében Pomothy Györgyné óvodavezető az elmúlt évek szakmai munkájára, eredményeire emlékezett.
Elmondta, hogy az 1973-ban épült hat csoportos, 150 gyermek foglalkoztatását biztosító óvoda hatalmas udvarral, játékházakkal és többfunkciós termekkel rendelkezik.
(tovább…)
Beküldve a(z) Csepel, Megemlékezés, Oktatás, Történelem kategóriába | 3 hozzászólás »
2013. május 15. szerda
Csepel.hu

Csepelen kitartottak Nagy Imre személye és emléke mellett, hiszen továbbra is 1956 mártír miniszterelnökének nevét viseli a Nagy Imre Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola.
A Simon Bolivár sétányon május 15-én rendezett névadó ünnepségen köszöntötték az iskolák tanulóit és pedagógusait, a kerületi tanintézmények vezetőit, valamint a meghívott vendégeket, köztük külön a Nagy Imre Alapítvány és a Nagy Imre Emlékház képviseletében megjelent családtagot, Jánosi Katalint, a mártír miniszterelnök unokáját.
(tovább…)
Beküldve a(z) Csepel, Kultúra, Megemlékezés, Oktatás, Társadalom, Történelem, Önkormányzat kategóriába | 11 hozzászólás »
2013. május 9. csütörtök
Csepel.hu

A II. világháború európai befejezésének évfordulóján az önkormányzat vezetői megkoszorúzták a Szent Imre téren található II. világháborús emlékművet május 9-én reggel.
Koszorút helyezett el Németh Szilárd országgyűlési képviselő, polgármester, Ábel Attila és Morovik Attila alpolgármesterek, valamint Szeles Gábor jegyző.
(tovább…)
Beküldve a(z) Csepel, Megemlékezés, Pártok, Történelem, Önkormányzat kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2013. május 5. vasárnap
Csepel.hu

Kedves csepeli anyukák, nagymamák, dédnagymamák!
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata szeretettel köszönti Önöket anyák napja alkalmából!
(tovább…)
Beküldve a(z) Csepel, Megemlékezés, Önkormányzat kategóriába | 10 hozzászólás »
2013. május 1. szerda
Csepel.hu

A Kossuth Lajos Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola fennállásának 60. évfordulója alkalmából rendeztek gálaműsort a Csepeli Munkásotthonban április 30-án. Az ünnepélyes rendezvényt a legidősebb öregdiákok, az egykori első évfolyam végzős hallgatói is megtisztelték jelenlétükkel.
A színházteremben megjelent vendégeket Halász János igazgató köszöntötte, majd a következő sorokkal folytatta ünnepi beszédét: „60 év kötelez, hogy az adott lehetőségekből a legtöbbet hozzuk ki, szakmai partnerünkkel együttműködve a lehető legjobb eredmény eléréséhez segítsük tanulóinkat. Ez az a pillanat, amikor ne legyünk megelégedettek, de igenis legyünk büszkék elért eredményeinkre. Két tannyelvű képzésünk magas színvonalára, arra, hogy az iskolánkban szakmát szerző tanulók megállják a helyüket a magas színvonalat képviselő autós és repülős műszaki területeken. Másfél évtizede töretlenül fent tudjuk tartani azokat a nemzetközi kapcsolatokat, amelynek köszönhetően ezekben a hetekben is két külföldi társintézményeknél vannak cseregyakorlaton diákjaink” – emelte ki az igazgató.
(tovább…)
Beküldve a(z) Csepel, Kultúra, Megemlékezés, Oktatás, Történelem kategóriába | 2 hozzászólás »
2013. április 30. kedd
Csepel.hu
Tisztelt Csepeli Polgárok!
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata tisztelettel meghívja Önöket a II. világháború befejezése alkalmából tartandó megemlékezésére, melyre 2013. május 9-én 8.00 órakor a Szent Imre téren található emlékműnél kerül sor.
(tovább…)
Beküldve a(z) Csepel, Megemlékezés kategóriába | 2 hozzászólás »
2013. április 23. kedd
Csepel.info

2013. április 19-én tartották az Egressy Béni Református Művészeti Középiskolában az iskola névadójának szobrának koszorúzását – értesítette lapunkat Mr. Gabee. Erre a megemlékezésre minden évben egy alkalommal kerül sor.
Az eseményről készült képgaléria ide kattintva tekinthető meg.
(tovább…)
Beküldve a(z) Csepel, Megemlékezés, Oktatás kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2013. április 20. szombat
Csepel.hu

Április 19-én Raúl Betancourt Seeland, a Venezuelai Bolivári Köztársaság magyarországi nagykövete és Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata a Simon Bolivár Emlékparkban tartott megemlékezést. Az önkormányzat nevében Morovik Attila alpolgármester koszorút helyezett el Venezuela függetlenségi nyilatkozatának aláírása 203. évfordulója tiszteletére Simon Bolivár tábornok, Venezuela, Kolumbia, Ecuador, Peru és Bolívia alapító atyjának mellszobránál.
A két nemzet himnuszának elhangzása után a nagykövet beszédében a tábornokra és a Caracasban megfogalmazott függetlenségi nyilatkozatra emlékezett és emlékeztetett. Raúl Betancourt Seeland megköszönte Németh Szilárd polgármesternek és a csepelieknek, hogy ápolják a hős tábornok emlékparkját.
(tovább…)
Beküldve a(z) Csepel, Megemlékezés, Történelem kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2013. április 16. kedd
Csepel.hu

2001. óta minden év április 16-a a holokauszt magyarországi áldozatainak az emléknapja.
Csepelen a Nefelejcs utcai izraelita temetőben Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata és a Budapesti Zsidó Hitközség Dél-pesti körzete, valamint a csepeli polgárok közösen emlékeztek a szörnyű időszakra.
(tovább…)
Beküldve a(z) Csepel, Megemlékezés, Nemzeti és etnikai kisebbségek, Társadalom, Történelem, Önkormányzat kategóriába | 32 hozzászólás »
2013. április 12. péntek
Csepel.hu
Tisztelt Csepeli Polgárok!
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata tisztelettel meghívja Önöket a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából tartandó megemlékezésére, melyre 2013. április 16-án, kedden 8.00 órakor a Nefelejcs utcai izraelita temetőben (1214 Budapest, Nefelejcs utca 11.) kerül sor.
(tovább…)
Beküldve a(z) Csepel, Megemlékezés, Nemzeti és etnikai kisebbségek, Nemzetpolitika, Társadalom, Történelem kategóriába | 15 hozzászólás »
2013. április 12. péntek
Csepel.hu

Névadó ünnepséget rendeztek a Weiss Manfréd (korábban Csepel-Sziget Műszaki) Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumban április 11-én, az egykori gyáralapító 156. születésnapjának évfordulóján. A tanintézmény 2012. augusztus 30-tól viseli Weiss Manfréd nevét.
A szakiskola Mansfeld Péter termében Kollár József igazgató köszöntötte a megjelent vendégeket, majd a következőt mondta: „A névadással az iskola mindig példaképet választ magának. Úgy gondolom, hogy Weiss Manfréd az a gyáriparos, aki önmagában a kerületben nagyon fontos dolgot tett. Csepelt a falusi létből a városi létbe átvezette, illetve a magyar ipart az 1867-es kiegyezés után munkássága során felfejlesztette”.
(tovább…)
Beküldve a(z) Csepel, Megemlékezés, Oktatás kategóriába | 3 hozzászólás »
2013. április 11. csütörtök
Csepel.hu

Csepel is fejet hajtott József Attila és a költészet előtt: a Jedlik Ányos Gimnázium tornatermében közel 600 kerületi iskolás előtt mutatta be “Tudod, hogy nincs bocsánat” című előadását Földes László, Hobo. Az április 11-én, 11 órakor kezdődő rendhagyó irodalom órán részt vett Németh Szilárd polgármester, országgyűlési képviselő, Borbély Lénárd, alpolgármester, országgyűlési képviselő és Morovik Attila alpolgármester.
A megjelent tanulókat és pedagógusaikat Vida István, a Csepeli Városkép Kft. vezetője köszöntötte. Hobo szuggesztív előadását a közönség feszült figyelemmel hallgatta, visszafojtott csend, nevetés és taps váltakoztak a József Attila költeményeiből összeállított műsor közben.
(tovább…)
Beküldve a(z) Csepel, Kultúra, Megemlékezés, Oktatás, Társadalom, Önkormányzat kategóriába | 5 hozzászólás »
2013. április 11. csütörtök
Csepel.hu

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Weiss Manfréd születésének 156. évfordulója alkalmából koszorúzást tartott a mai napon a Salgótarjáni úti Izraelita Temetőben és a Weiss Manfréd út melletti emlékoszlopnál.
A temetőben reggel néma főhajtással rótták le kegyeletüket a csepeli városvezetők – Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Csepel polgármestere, Borbély Lénárd országgyűlési képviselő, alpolgármester, valamint Ábel Attila és Morovik Attila alpolgármesterek – és a megjelent tiszteletadók az egykori gyáralapító sírboltjánál.
(tovább…)
Beküldve a(z) Csepel, Kultúra, Megemlékezés, Társadalom, Történelem kategóriába | 33 hozzászólás »
2013. április 11. csütörtök
Helyi Téma

Ma van a költészet napja: József Attila születésnapjára emlékezve számos irodalmi, művészeti programot rendeznek. Lesz például Budapesten Versmaraton, Nyíregyházán versolvasási rekordot szeretnének felállítani, Sopronban “verskommandó” indul, Pécsett József Attila összes verse elhangzik, Londonban pedig irodalmi estet tartanak.
Budapesten a számos irodalmi esemény közül kiemelkedik a Versmaraton, amely a Thália Színházban kezdődik 11 órakor. Az eseményen Az év versei 2013 című kötetben szereplő csaknem száz költő olvassa fel műveit. Az eseményt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nyitja meg, az eseményről a közmédia is beszámol.
A Művészetek Palotájában a kortárs magyar költészet meghatározó alkotói, köztük Juhász Ferenc, Csoóri Sándor, Lator László és Kányádi Sándor részvételével egész napos rendezvénnyel ünneplik a költészet napját. Napközben interaktív gyerekelőadás, “versjátszóház”, verspont, este pedig a kortárs magyar líra reprezentatív körképe, ünnepi versest várja az érdeklődőket.
(tovább…)
Beküldve a(z) Kultúra, Megemlékezés, Nemzetpolitika, Társadalom, Történelem kategóriába | 15 hozzászólás »
2013. április 11. csütörtök
Csepel.info

Helyszín: XXI., Karácsony Sándor utcai Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár bejáratával szemközti terület
A dedikálás ideje: 2013. április 11. 10-16 óráig.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
(tovább…)
Beküldve a(z) Csepel, Kultúra, Megemlékezés, Média kategóriába | 7 hozzászólás »