Victor Ponta és Robert Fico. A feltámadt kisantant.
Ponta csinált „ügyet” Nyirő temetéséből. A temetés szervezése ugyanis több mint egy éve folyt, a magyar és a román illetékesek mindenben megegyeztek – és akkor jött a kormányváltás. (tovább…)
Az uszonyos és búvárúszó sportban a nyári hónapokban először az uszodai programokra, később pedig a tájékozódási búvárúszó versenyekre kerül sor, ahol a Csepel Barakuda Búvár Sportegyesület versenyzői is rajthoz állnak.
Az első ilyen nagy megmérettetés Hódmezővásárhelyen volt, ahol a Tavasz Kupa elnevezésű versenyen szálltak vízbe a búvárok- Bacher Barnabás, a csepeli klub első embere arról számolt be, hogy tanítványai jól kezdték a 2012-es szezont: közülük is Bacher Barnabás, a Jedlik Ányos Gimnázium tanulója a tavalyihoz hasonlóan remek eredményeket produkált. (tovább…)
A pénteken véget ért brüsszeli EU-csúcstalálkozó eredményei alkalmasak a magyarok önbizalmának növelésére – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken újságíróknak a tanácskozás után. Kifejtette azt is, hogy a kohéziós politika az unió szíve, és ha azt feladjuk, akkor abból nem növekedés lesz, hanem infarktus.
A kormányfő felhívta a figyelmet arra: a csúcs központi gondolata volt, hogy a bankadóból, válságadóból, tranzakciós adóból befolyó bevételeket a gazdasági növekedés ösztönzésére kell fordítani. Az ennek szellemében elhatározott európai növekedési paktum szemlélete tehát Orbán Viktor szerint összhangban van a magyar törekvésekkel, amelyek munkahelyteremtő növekedésösztönzésre irányulnak. Arról is beszélt, hogy Magyarország egyszerre kívánja csökkenteni az államadósságot és növelni a versenyképességet. Hangsúlyozta, hogy a gazdasági növekedési célokat olyan eszközökkel akarja elérni, amelyek nem növelik az államadósságot. (tovább…)
Jelenits István: Ha minden vélt sérelemre felszisszenünk, felháborodunk, akkor éppen a kívánt hatás ellenkezőjét érjük el
Magyar Hírlap
Tisztességes próbálkozásnak tartja az oktatási rendszer átalakítását Jelenits István piarista szerzetes, aki nemrég vehette át az egyik legrangosabb állami kitüntetést, a Corvin-láncot.
Mint lapunknak fogalmazott, a jó iskola arról ismerszik meg, hogy a szülővel is törődik, eligazítja, segíti őt a nevelésben, anélkül hogy teljesen átvenné a feladatot tőle. A korábbi tartományfőnökkel, Széchenyi-díjas teológussal, íróval, oktatóval emellett beszélgettünk keresztényellenességről, antiszemitizmusról és az újpogányságról is. (tovább…)
A csütörtöki képviselő-testületi ülésen a képviselők szavaztak a díszpolgári címekről, melyek átadására július 18-án, Csepel újjáépítésének 300. évfordulóján kerül sor ünnepélyes keretek között.
Akik megkapják a Csepel Díszpolgára kitüntetést: Dr. Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke, Kovács István szabadfogású birkózó világbajnok, olimpiai bronzérmes, a Lacza Márta – Dékány Ágoston grafikus és festőművész házaspár, Laurencz László kézilabda mesteredző, Radics Béla rock zenész (posztumusz), Dr. Sárdy József gyermekorvos (posztumusz), Szegedi Lujza tanárnő és Vezér Endre helytörténész. (tovább…)
Éppen megérkeznek az amerikai rendőrök ahhoz a fórumozóhoz, aki szidta őket- illetve csak ahhoz, akiről azt hitték, hogy őket szidta
És a felvétel – Gyurcsány szemkilövői is legalább ilyen demokratikusak voltak
Két éve tart a cenzúra-hisztéria a magyar sajtó balliberális oldalán, miközben még soha egyetlen demokráciában nem volt olyan alpári és egyoldalú a sajtó egy kormányzattal szemben, mint éppen Magyarországon. Vagy talán balliberális cenzorok szállták meg a médiát?
Eközben egyik fő bírálónknál, az USA-ban, az indianai Evansville-ben valaki a rendőrséget gyalázta egyfórumon. Arre azok egy teljes SWAT-egységet küldtek egy helybéli házra, hogy házkutatást tartsanak. Az ajtó nyitva volt, és egy 18 éves nő nézte bent a tévét. A rendőrök kamerákat és egy riportert is vittek magukkal, hogy megörökítsék az akciót. Az elkészült videóban jól látszik, ahogy a fekete golyóálló mellénybe, sisakba öltözött, pajzsot cipelő kommandósok berontanak a házba, közvetlenül azt követően, hogy bekopogtak és szóltak, hogy megjöttek, betörnek. A helyi rendőrkapitány szerint a kopogás célja csak a figyelemelterelés, a SWAT-nak nem kell megvárnia, hogy valaki az ajtóhoz jöjjön. (tovább…)
Igaz, hogy a térdmagasságba helyezett “Behajtani tilos” tábla merőleges helyett párhuzamosan áll az úttal, de jól néz ki az autógumival fölötte.
A Csepel.info úgy tudja, hogy a tábla a szebb napokat látott, egykori Csepel Művek területén látható, a Mansfeld Péter út felőli bejáratnál – de nem abból az irányból, ahonnan kellene.
- Segélyhívó pontokat telepítene az új rendőrkapitány. Interjú Papp Péter ezredessel.
- Miben segíthet az önkormányzat ingyenes jogsegélyszolgálata?
- Hogyan zajlik egy mentési akció? A tűzoltóknál jártunk.
- „Csak szívvel-lélekkel lehet nevelni…” Beszélgetés a Bárczy István díjas óvodapedagógussal, Dobákné Tábori Zsuzsannával
-Lakossági fórumot tartottak a szennyvízcsatornázásról: Fontos tudnivalók cikkünkben. (tovább…)
Egyhangú döntéssel, 200 ezer forinttal támogatja a csepeli önkormányzat képviselő-testülete Varga Normant, aki futva indult el Csepelről a Londoni Olimpia helyszínére.
Varga Normant 16 éves korában egy villamos alá lökték, ami levágta a bal karját. Kezét az orvosok visszavarrták, ő pedig megmutatta, hogyan lehet a legnehezebb helyzetből, fogyatékossá válva felállni, teljes értékű emberré válni, és példát mutatni hitből, akaratból, tenni akarásból. (tovább…)
Budapest Főváros szmog-riadótervéről szóló 69/2008. (XII. 10.) Főv. Kgy. rendelet 4/A. § az avar és kerti hulladékkal kapcsolatban az alábbiakat írja elő:
4/A. § (1) Az avar és kerti hulladék tekintetében Budapest Főváros közigazgatási területén az ingatlan tulajdonosoknak, használóknak a következőképpen kell eljárni:
a) elsősorban helyben komposztálni kell,
b) másodsorban a háztartási hulladéktól elkülönítetten, a települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltató (Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.) által forgalmazott, erre a célra szolgáló zsákban gyűjteni, melyet a közszolgáltató elszállít,
A csütörtöki csepeli képviselő-testületi ülésen tárgyalták meg azt az előterjesztést, amely lehetővé teszi, hogy a Rákóczi Kert működtetése és fenntartása egy kézbe kerüljön. A rendelet hosszú, több mint egy évtizedes vitáknak és a Civil Házban működő szervezetek akadályoztatásának vetett remélhetőleg véget. Még a rendelet megalkotása előtti héten is volt egy olyan konfliktus, amely többet nem fordulhat elő. A probléma megoldását az MSZP nem támogatta.
2012. június 22-én, pénteken az interneten meghirdetett Csepeli Civil Piknik résztvevői nem tudták megtartani harmadik rendezvényüket a Rákóczi Kertben, mivel a területen ezzel egy időben, szabályos közterület-foglalási engedéllyel családi napot tartottak a közterület-felügyelők. A 10-15 fős civil társaság egy könnyed szalonnasütésre gyűlt volna össze, de a tervezett programot így nem tudták végrehajtani. A sajnálatos esetből hamar politikai konfliktus lett, miután kiderült, hogy a civilek politikusok is voltak, akik a történteket politikai támadásnak minősítették. (tovább…)
A hagyományos ipari területek megújításra szerveződött nemzetközi együttműködés, a ReTInA projekt június 28-án tartotta záró rendezvényét a Sétáló utcában.
Az Európai Unió által támogatott programsorozat eredményeként számos elemzés, kiadvány és terv készült, köztük a Csepel Művek fejlesztési koncepcióját tartalmazó Barnamezős Revitalizációs Fejlesztési Terv. (tovább…)
A Szovjetunióban bebörtönzött és eltűnt Wallenberg szobra vörös posztóvá vált a kommunisták szemében
Urbanlegends.hu, Szoborlap.hu, Csepel.info
A Magyar Fájdalom szobra
Napfürdőző nő, tábori vadász, betegség elleni küzdelem – avagy nem minden az, aminek látszik. Ungváry Krisztián és Tabajdi Gábor új könyve segítségével nézett utána három kalandos sorsú, rendszerváltásokat átélő budapesti szobor történetének az Urbanlegends.
A cikkből kiderül hogyan döntötték le a kommunisták politikai okokból brutális módon az éj leple alatt Raoul Wallenberg svéd diplomata budapesti szobrát, majd hogyan állította azt helyre az utókor. (tovább…)
Szeretettel és tisztelettel meghívjuk Önt a Vienna Konservatorium Budapest diplomaosztó ünnepségére. Ez az esemény nemcsak intézményünknek, hanem Csepelnek is mérföldkő az oktatás területén.
Büszkék vagyunk arra, hogy felsőoktatási intézményünkben először fogjuk átadni a megérdemelt tanúsítványokat. Az ünnepségen részt vesz az osztrák anyaintézmény igazgatója, Robert Brandstötter úr is.
Egy busz és egy személyautó ütközött össze csütörtökön, nem sokkal este hét óra előtt a Corvin úti csomópontban – értesítette a lapunkat egyik olvasónk.
Információink szerint a helyszínen dugó van, a rendőrök helyszínelnek, személyi sérülésről jelenleg nincs értesülésünk. Aki többet tud, kérjük írja meg a fórumban!