‘Honvédség’ kategória archívum
2023. január 12. csütörtök
Nyolcvan éve, 1943. január 12-én indult az a mindent elsöprő szovjet támadás a Don-kanyarban, amelynek során napok alatt megsemmisült a 200 ezer fős 2. magyar hadsereg.
A 2. magyar hadsereget német nyomásra küldték ki az orosz frontra. Az ok a németek korábbi, 1941-es kudarca volt. A következő évre tervezett keleti hadjárathoz kellettek többek között a magyar csapatok is. Budapesten ezt nem tudták, de nem is akarták visszautasítani, mert az Észak-Erdély visszaszerzésére törekvő Románia azonnal igent mondott Hitlernek, emellett a magyar vezetés a részvételtől újabb területek visszacsatolását remélte. (tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Csepel, Csepel-sziget, Csepel.info, Gyász, Honvédség, Megemlékezés, Történelem kategóriába | 2 hozzászólás »
2022. december 2. péntek
Magyarnemzet.hu
A kilencedik szankciós csomag után lesz tizedik és tizenegyedik, így nekünk folyamatosan küzdenünk kell, hogy az alapvető értékünket megvédjük – fogalmazott Orbán Viktor a Kossuth rádióban. A miniszterelnök kiemelte, hogy ezért is kérték az embereket, hogy a nemzeti konzultáción erősítsék meg a magyar álláspontot. A kormányfő szót ejtett a héten elfogadott magyar helyreállítási tervről, valamint a hazánk déli határán tapasztalható illegális migrációs helyzetről is.
Az volt az elképzelés, hogy a szankciókkal közelebb jutunk a háború végéhez, ám az elmúlt kilenc hónap megmutatta, hogy ez nem sikerült – fogalmazott Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában. A miniszterelnök hozzátette: a szankciók nem vittek közelebb minket a háború végéhez, ellenben súlyos gondokat okoztak az Európai Unió országainak. A kormányfő szerint nehéz tél előtt állunk, Ukrajna egyre nehezebb helyzetben van, Oroszország bevételei pedig továbbra is magasak, és tudják folytatni a háborút.
(tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Csepel, Honvédség, Közpénzek, Kormány, Nemzetpolitika, Országgyűlés, Pártok, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | 38 hozzászólás »
2022. november 18. péntek
Csepel.hu
A szabály az: ha háború van a szomszédban, nem érezheted magad biztonságban – fogalmazott a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában Orbán Viktor, kiemelve: nemcsak a fizikai épségünk van veszélyben, hanem a gazdaságunk biztonsága is hiányzik, a sérülékenységet és veszélyeket pedig jól mutatta a Lengyelországba csapódott rakéta.
Lépésről lépésre csúszunk bele a háborúba
A kormányfő szerint szerint ha azt folytatjuk, amit eddig csináltunk, ha Európa úgy tekint magára, mint aki részese ennek a háborúnak, akkor egyre mélyebben vonódik majd be ebbe a konfliktusba, és akkor az a veszély, amely fenyeget bennünket, egyre erősebb lesz. (tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Csepel, Csepel-sziget, Csepel.info, Európai Unió, Gazdaság, Honvédség, Külföld, Külpolitika, Kormány, Nemzetpolitika, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | 58 hozzászólás »
2022. október 28. péntek
Magyarnemzet.hu
Orbán Viktor (Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)
– A legújabb kormánydöntés értelmében pedig húznak egy határt és megvédik a vállalkozókat a kamatokkal szemben. Ezt a bankoknak kell majd kifizetni – jelentette be Orbán Viktor a Kossuth rádióban. A miniszterelnök beszámolt a múlt heti EU-csúcs tapasztalatairól, valamint jelezte, hogy a brüsszeli szankciók nem váltották be a hozzá fűzött reményeket. Mint mondta, megjelentek a spekulánsok, akik a jelenlegi helyzetből extraprofitot remélnek. Továbbá szót ejtett arról is, hogy bővülhet az árstopos termékek köre.
– Mindenki idegesebb volt a szokásosnál. Az, hogy minden országban nő a feszültség, a brüsszeli tárgyalótermekben is érződik – fogalmazott Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a múlt heti, európai uniós csúcsról. A miniszterelnök elmondta, hogy ebben a háborús helyzetben a józan ész a békét támogatja. (tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Csepel.info, Európai Unió, Gazdaság, Honvédség, Közpénzek, Külföld, Külpolitika, Kormány, Nemzetpolitika, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | 50 hozzászólás »
2022. október 6. csütörtök
Csepel.hu
Emlékműsorral és koszorúzással tisztelgett Csepel Önkormányzata az 1848–49-es forradalom és szabadságharc aradi vértanúi előtt. A kerület elöljárói és polgárai október 6-án reggel koszorúztak, és helyeztek el mécseseket a Szentmiklósi úti lévő emlékhelynél.
Az emléktáblánál koszorút helyezett el az önkormányzat nevében Borbély Lénárd polgármester, Ábel Attila, Morovik Attila és Pákozdi József alpolgármesterek, valamint a kerületi jegyzőség képviseletében dr. Villányi Dóra aljegyző. Ezt követően a Demokratikus Koalíció, a Fidesz-KDNP, Kovács Dávid Attila független képviselő és a Magyar Szocialista Párt nevében koszorúztak. (tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Civil szervezetek, Csepel, Csepel-sziget, Csepel.info, Gyász, Honvédség, Közterületek, Megemlékezés, Tájékoztatás, Történelem kategóriába | 2 hozzászólás »
2022. szeptember 8. csütörtök
Magyarnemzet.hu
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón 2022. szeptember 8-án (fotó: MTI/Máthé Zoltán)
Egész Európában rendkívül nehéz az energiaellátás helyzete, az árak emelkedésének következtében válsághelyzet alakult ki. A szankciós politika nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, Oroszország azonban extra profitra tett szert – mondta el Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön, Kormányinfón.
A szerdai kormányülésen a jelenlegi energetikai és gazdasági helyzetet értékelték. A miniszter közölte, a válság következtében gázellátási és ár problémák vannak, azonban előbbi Magyarországot nem érinti. (tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Csepel, Csepel-sziget, Csepel.info, Európai Unió, Gazdaság, Honvédség, Közpénzek, Külföld, Külpolitika, Kormány, Nemzetpolitika, Országgyűlés, Pártok, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | 24 hozzászólás »
2022. augusztus 28. vasárnap
Csepel.hu
Az ifjúság hazafias és általános honvédelmi, rendvédelmi neveléséről tartottak szakmai konferenciát Csepelen, a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Weiss Manfréd Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium Tanműhely utcai épületében.
A Béri Balog Ádám Alapítvány az Önkéntes Tartalékos Katonákért és a Rendészeti Kiképzők Szövetsége által szervezett rendezvény elsődleges célja a honvédelmi és rendvédelmi nevelésben részt vevők számára történő információátadás, valamint munkájuk szakmai támogatása volt. (tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Csepel, Csepel-sziget, Csepel.info, Honvédség, Kormány, Nemzetpolitika, Rendezvény, Tájékoztatás, Társadalom, Történelem kategóriába | 12 hozzászólás »
2022. augusztus 24. szerda
Bors.hu
1944. július 30-án egy amerikai légideszant a Dunai Repülőgépgyárat támadta. Termelés ekkor már alig folyt az üzemben, inkább a romeltakarítás volt napirenden. Mégis húszan meghaltak a bombázásban, és félszáz ember megsérült, valamennyien zsidó munkaszolgálatosok voltak.
A Frank Wodzinski főhadnagy parancsnoksága alatt álló Liberatort a magyar légvédelem azután lőtte le Tököl felett, hogy már kiengedte bombáit a gyárra. A zuhanást a legénységből egy katona élte túl, a gépnek viszont nyoma veszett. Egészen mostanáig. Egy hódcsalád ugyanis éppen ott próbált magának várat építeni, ahol a roncsok az iszapba fúródtak. A rágcsálók a pilótafülkét találták meg, amely tartalmazta a bombatér vészkioldóját és a futómű karját is. (tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Csepel, Csepel-sziget, Csepel.info, Honvédség, Történelem kategóriába | 5 hozzászólás »
2022. július 29. péntek
Magyarnemzet.hu
– Az új építésű lakások áfája a következő két évben is ötszázalékos lesz – jelentette be ma reggeli rádióinterjújában Orbán Viktor. A miniszterelnök elmondta, hogy Európának új háborús stratégia kell, Magyarország viszont csak magára számíthat, itthon lesz is elég gáz télire. A földgázár ingadozása miatt a kormány előkészíti azt is, hogy ki a háztartások ki tudják váltani azt. A jövőben miniszteri biztos felel a Mátrai Erőmű nem működő blokkjainak újraindításáért, és a barnaszénbányászat újranyitásáért. – A magyar aszálykárok jelentősek, de a hazai ellátást nem veszélyeztetik – jelentette ki a témában a kormányfő.
– A magyar ember úgy gondolkodik, hogy ha a baj van, akkor leginkább magára számíthat – közölte Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában ma reggel az Európai Unió gázspórolási terveiről. A miniszterelnök hozzátette: nem tartja életszerűnek, hogy majd Brüsszelben megoldják a magyar energiaellátás problémáit. (tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Csepel, Csepel-sziget, Csepel.info, Európai Unió, Gazdaság, Honvédség, Közpénzek, Külföld, Külpolitika, Kormány, Média, Nemzetpolitika, Országgyűlés, Pártok, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | 73 hozzászólás »
2022. július 15. péntek
Csepel.hu
Orbán Viktor (Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda)
– Két nagy csata lesz: az egyik az elviselhető a rezsiárakért, a másik pedig a munkahelyekért zajlik – közölte Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában péntek reggel. A miniszterelnök szerint Brüsszelnek be kell látnia, hogy a szankciós politika nem váltotta be hozzá fűzött reményeket. A kormányfő a katáról, valamint a déli határon folyamatosan növekvő migrációs nyomásról is beszélt.
Európában háborús árak vannak. Senki sem gondolta volna a háború kitörésekor, hogy egy új szakaszába lép az európai történelem – közölte Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában péntek reggel. A miniszterelnök hozzátette: Magyarország próbál kimaradni a háborúból, de a harcok a gazdaságban is zajlanak, ennek pedig része az energiaárak emelkedése. Mint jelezte, volt egy modern és biztonságos életünk, most azonban harcolni kell mindenért, amit eddig természetesnek vettünk. (tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Csepel, Csepel-sziget, Csepel.info, Európai Unió, Gazdaság, Honvédség, Közbiztonság, Közpénzek, Külföld, Külpolitika, Kormány, Média, Nemzetpolitika, Országgyűlés, Pártok, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | 32 hozzászólás »