‘Civil szervezetek’ kategória archívum

Hogyan nézzen ki Budapest közlekedése 2035-ben?

2010. július 17. szombat

HVG

Összekapcsolnák, ami összetartozik. Fotó: Közlekedés Tervező Fővárosi Iroda Kft

Az 1-es villamossal a jövőben Dél-Budára is át lehet majd utazni, a vonalat a Fehérvári útig hosszabbítják meg. Erről a fővárosi közgyűlés június 3-án hozott döntést, uniós támogatással indul hamarosan a beruházás.

Lenne még fejleszteni való a főváros közlekedésében, kétség nem fér hozzá. De mit tervezünk, illetve mit terveznek nekünk? Budapest Közlekedési Rendszerének Fejlesztési Terve nem számít újdonságnak, több mint egy éves már, de talán érdemes levenni a polcról, és leporolni most, hogy újabb lépésekre került sor. Mások azonban úgy gondolják, a terv eleve azért született, hogy a polcon porosodjon. (tovább…)

Segítség! Mit kezdjek a szünidőben unatkozó gyermekemmel?

2010. július 4. vasárnap

Magyar Nemzet

Minden szülőben felmerül a kérdés nyáron, de már az évszak közeledtével is, hogy mivel kösse le csemetéje felesleges energiáit a szünidőben, amíg ő munkahelyén küzdve tölti a forró hétköznapokat.

Rengeteg tábor kínál említésre méltó lehetőségeket, ám egész nyáron nem lehet táborban a gyermek, hiszen az megfizethetetlen lenne. És mit tegyen az a szülő, aki akárhogy is próbálja megszorítani a nadrágszíjat, egyszerűen nem jut több tízezer forint a csemete nyári elfoglaltságára, és még nagyszülő sincs, akire rábízhatná a gyermekét? Szakembereket kérdezett az MNO. (tovább…)

Nyári tábor csepeli gyerekeknek

2010. július 2. péntek

Csepel.hu

A Csepeli Gyermekbarátok Mozgalma az előző öt év kedvező tapasztalatai alapján 2010. július 12. és július 16. között Balatonfenyvesen táborozást szervez csepeli gyerekeknek.

A szállás Balatonfenyvesen, a Baranya Megyei Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány üdülőjében lesz, 5-6-7 és 12 ágyas szobákban. Napi háromszori étkezés biztosított. A táborvezetőség a fürdés mellett kirándulásokat, vetélkedőket, sportprogramokat szervez a gyerekeknek. (tovább…)

Megint Tamariska

2010. június 14. hétfő

Nyílt levél Podolák Sándor(MSZP) képviselőhöz

Menyhért Péter

Menyhért Péter (jobbra) a Kertész Tibor díj átvételekor

Képviselő Úr!

A mai bizottsági ülésen Ön és a javaslatát támogató két másik képviselő számomra megdöbbentő tudatlanságról tett tanúbizonyságot: Ön(ök) szerint a Tamariska-domb tulajdonosi kötelezettségeinek teljesítését célzó, a Csepeli Zöld Kör Egyesület nyomására készült előterjesztés megtárgyalása nem a tulajdonosi bizottság hatásköre! (tovább…)

Árvízkárosult hazai gyermekek táboroztatásához keresünk támogatókat!

2010. június 10. csütörtök

Polyákné Hajas Ilona

A kép illusztráció (Origo, Molnár Tamás olvasó képe)

Átérezve az árvíz borította települések lakóinak, különösen az ott élő gyermekeknek nehéz helyzetét, a kerületi Diákönkormányzattal együttműködve kezdeményezem árvízkárosult gyermekek egy hetes ingyenes táboroztatását.

Felajánlásokat várunk a gyermekek utaztatása, étkezése, és a számukra biztosítható programok finanszírozására. A gyermekek elszállásolásában a Csepel-Sziget Műszaki Szakközépiskola Szakiskola és Kollégium igazgatójától, Kollár József úrtól kértünk és kaptunk segítséget. (tovább…)

Mennyit ér egy csepeli élet?

2010. június 8. kedd

Menyhért Péter

Az alábbiakban Menyhért Péter civil szervezeti vezető írását olvashatják.

Intézkedési Terv: Időhúzás és ködösítés. Hogyan jutottunk el odáig, hogy Csepel szocialista vezetői bármit megtesznek azért, hogy egy kis környezetvédő szervezetnek mégse lehessen igaza?

A történet több mint egy éve kezdődött. 2009. márciusára tetőzött a sziszifuszi munka miatti elégedetlenségünk, miközben egy hétköznapinak nevezhető kerékpáros-halál borzolta kedélyeinket. Szembesülnünk kellett azzal a ténnyel, hogy a látogatók biztonságát és a domb értékeinek megóvását csak egy komplex védelmi rendszer megvalósításával lehet biztosítani. Körbe kell keríteni a dombot; szabályozni kell a túl-használat miatt a nyitva tartást, és állandó jelenléttel meg kell akadályozni az illegális ösvények kerékpáros használatából eredő életveszélyt. (tovább…)

2010. június 4. péntek

Csepel.info

Rendeletdömping a fővárosi közgyűlésben

2010. június 4. péntek

Index

Az aluljáróban dohányzás betiltásáról, újabb térfigyelő kamerákról, a 4-es metró csúszásának kivizsgálásáról, a rakpartok átnevezéséről, a magyar Hyde park sorsáról döntött csütörtöki ülésén a fővársi közgyűlés.

Tilos lesz a dohányzás július 18-tól a fővárosi aluljárókban – mondta ki közgyűlés; a rendeletet a 67 tagú testületből 34-en támogatták, így az egyetlen szavazatnyi többséggel ment át a közgyűlésen. A főváros köztisztaságáról szóló rendelettervezetnek a közgyűlésben minden frakcióból volt támogatója és ellenzője, így nem politikai döntés született. (tovább…)

Az MSZP nem adna pénzt a túlkapások áldozatainak

2010. május 25. kedd

HírTV, Magyar Nemzet

A héten szavazhat az Országgyűlés arról a Fidesz által benyújtott határozati javaslatról, amelynek elfogadása után az állam kártérítést fizetne az augusztus 20-i vihar és a 2006-os rendőri túlkapások áldozatainak.

A parlamenti pártok közül egyedül az MSZP utasítja el a jóvátételt, amelyre azok is jogosultak lennének, akik ügyében azért nem emelt vádat az ügyészség, mert az őket bántalmazó rendőröket nem tudta azonosítani. (tovább…)

1752: nemzeti segélyvonal az árvíz károsultjainak

2010. május 21. péntek

Népszabadság, Csepel.info

Fotó: MTI

Társadalmi gyűjtést hirdetett az árvíz károsultjainak megsegítésére a Nemzeti Segélyvonal Alapítvány – jelentette be Lehel László, a szervezet kuratóriumának soros elnöke, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnöke hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

Elmondta, hogy hétfőn a déli órákban beindították a novemberben életre hívott 1752-es számú segélyvonalat, amelynek hívásával mindenki hozzájárulhat tárcsázásonként bruttó 250 forinttal a bajbajutottak megsegítéséhez. A számot vezetékes telefonról és a 30-as mobilszolgáltatóról lehet hívni Magyarországról. (tovább…)

Május 22-én Fülemülék éjszakája Csepelen

2010. május 20. csütörtök

Mme.hu, Csepel.info

Április végén, májusban kezdenek el igazán énekelni a világ legszebb hangú madarai közé tartozó, a belvárosi parkok bokrosaiba is beköltöző fülemülék. További különlegességük, hogy a többi nappali madárfajtól eltérően éjszaka is hallatják jellegzetes, csattogó hangjukat.

Az MME a Madarak és Fák Napja fő rendezvényeként évek óta ekkor szervezi meg egy hónapig tartó, májusi Fülemülék éjszakája programsorozatát, amire bárki ellátogathat. (tovább…)

Egy önkormányzat nem engedheti meg, hogy saját polgárai ellen használják fel

2010. május 17. hétfő

Helyi Téma

Ahogy arról beszámoltunk: a Fidesz–KDNP és a Csepeliek a Zöld Kis-Dunapartért Egyesület megakadályozta a Kis-Duna partjára tervezett, falakkal és kamerarendszerekkel védett, luxus lakópark megvalósulását. Most azonban újabb fordulatot vett az ügy. A hoppon maradt társaság borsot akar törni a tiltakozó háztulajdonosok orra alá.

A beépítési tervek legkeményebb ellenfelének a Csepeliek a Zöld Kis-Dunapartért Egyesület bizonyult, hatékonyságukért a közelmúltban Kertész Tibor-díjjal tüntették ki őket. A lakópark építéséről szőtt álmok három évvel ezelőtt kerültek napvilágra. A terv nagy felháborodást keltett a csepeliek között, és mindazokban, akik a Duna-part szépségét, érintetlenségét próbálják megóvni. – Azóta a társaság nem egyszer kapott elvi építési engedélyt, ami ellen mi mindig fellebbeztünk. Most ott tartunk, hogy a kft. bosszúhadjáratot indított ellenünk. Szabálytalan és engedély nélküli építkezéssel gyanúsított meg több háztulajdonost a csepeli Kis-Duna- part mentén, akik a Csepeliek a Zöld Kis-Dunapartért Egyesület tagjai, szimpatizánsai – mondja Horváth Ildikó, az egyesület elnöke. Azt gyanítja: azért próbálkoznak most ezzel, mert ha el akarnák adni a területet, elvi építési engedéllyel nem sokra mennek. (tovább…)

Feltámadt vakvezető, háborgó tulaj: mi történt az állatorvosi karon?

2010. május 3. hétfő

Magyar Nemzet

Elképesztő esetről számolt be szerkesztőségünknek egy vakvezető kutya gazdája, aki azt kérte: a menthetetlen, daganatos betegséggel küzdő ebet altassák el a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karán. Kértek tőle 10 ezer forintot s közölték vele: az állat már nem él. Don viszont ma is életben van, újra régi otthonában lakik. A gazda nem tartja kizártnak, hogy a kutyával kísérletezni akartak.

Kerek hét esztendőn át volt hű társa és segítője Don, a golden retriever vakvezető kutya Durgonics Tamásnak. Don a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének (MVGYOSZ) tulajdona, a kutyát örökös használatbavétellel bocsátották Durgonics rendelkezésére. (tovább…)

Születés hete Csepelen

2010. április 29. csütörtök

Csepel.info

A Születés Hete Fesztivál egy országos tájékoztató, szakmai és kulturális rendezvénysorozat, amely immár 8. alkalommal, 2010. május 2. és május 9. között kerül megrendezésre. Célja, hogy a várandósság, szülés, születés, szoptatás, anyaság és család témája köré szervezze programjait. A programok ingyenesek.

Kerületünkben a Születés Hetét a Zöldalma Egyesület szervezi évek óta. Számos intézmény vesz benne részt, ebben az évben többek között a Csepeli Védőnői Szolgálat, a Csepeli Szociális Szolgálat, az Egyesített Bölcsődék és a Rákóczi Kert Civil és Közösségi Ház. (tovább…)

Születésnapi faültetés Csepelen

2010. április 27. kedd

Csepel.info

A Csepeli Alkotó Fórum hagyományainak megfelelően 11. születésnapja alkalmából, 11 emlékfát ültet május 4-én 10 órakor a csepeli Béke téren, az Olvasó munkás szobor mögött.

Szeretettel várunk minden kedves kertész-kedvű érdeklődőt, tegyünk együtt egy-egy kapavágást a ZÖLD CSEPELÉRT!

Erdei Éva

a Csepeli Alkotó Fórum elnöke