“Képmutatásszaga” van a Magyarország elleni túlzottdeficit-eljárás keretében bejelentett, uniós kohéziós források felfüggesztésének lehetőségét megteremtő brüsszeli döntésnek – írja szerdai számában megjelent véleménycikkében a Wall Street Journal (WSJ) amerikai üzleti lap.
Az újság internetes verziójában is olvasható szerkesztőségi cikk szerint az eset azt mutatja, hogy az Európai Unió valójában nem egyenlő tagországok klubja. (tovább…)
Az ünnepi, az elmúlt három évszázadra emlékező esztendő rendezvénysorozata nem lehet teljes az itt élők, a csepeliek aktív részvétele, közreműködése, értékteremtő ötletei nélkül.
Ezért Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata – több kategóriában – pályázatot hirdetett csepeli közösségek számára. A pályázók feladata az volt, hogy megfogalmazzák az évforduló megünneplésével kapcsolatos terveiket, program-javaslataikat. (tovább…)
A Királyerdei Művelődési Házban február 29-én a Kezeslábas Társulat élőzenés bábelőadással szórakoztatta a babákat. A kismamák a kicsikkel együtt törökülésben várták a színjátékot. Előkerültek a csíkos zoknik, színes harisnyák, kisingből kutyusok és cicák csavarodtak a bábozók kezeiben.
A fiatal színi előadók gitárkísérettel gyerekdalokat énekeltek, majd a tipegők anyukájukkal közösen dalolászni kezdték a Tekeredik a kígyót és a Bújj, bújj zöldágat. A Kezeslábasok a bábozás végén bevonták a közönséget is tréfás játékukba, végül az egészen picik örvendeztek, négykézláb mászkáltak a szőnyegen, cumisüveggel totyogtak és gyerektársaikkal ismerkedtek.
Új parancsnoka lesz a csepeli rendőrkapitányságnak – tudta meg a hvg.hu. Nagy András alezredest Papp Péter, a Pest megyei főkapitányság bűnügyi igazgatója váltja. Lassan könnyebb lesz számon tartani azokat a fővárosi kerületeket, amelyeknek rendőri vezetői nem cserélődtek.
Azonnali hatállyal leváltották a XXI. kerületi Rendőrkapitányság vezetőjét, Nagy András alezredest – tudta meg a hvg.hu. A kapitány távozását kedden jelentették be az állománynak. Információink szerint az alezredes távozását nem indokolták, de a jogszabályok alapján nem is kell, a vezetők indoklás nélkül felmenthetőek posztjukról. Ezt a lehetőséget, mint korábbi cikkeinkben megírtuk, Tóth Tamás, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) számos kapitánycsere alkalmával ki is használta. Másfél évvel ezelőtti megbízása óta a 22 fővárosi kapitányság közel kétharmadában cserélte le a vezetőket, volt olyan hely, ahol többször is cserélődött a parancsnok. (tovább…)
Idejének immár negyedét, a 102 perces pályából huszonötöt tölt a Föld árnyékában az első magyar műhold, a Masat-1 – tájékoztatta Gschwindt András, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) docense, a BME űrkutató csoportjának vezetője az MTI-t.
(A Magyarországon egyedülálló szerkezet létrehozásában elévülhetetlen érdeme van két egykori csepeli diáknak, Czifra Dávidnak és Bükkfejes Andrásnak is: Dávid a Kazinczy Ferenc Általános Iskola, András a Jedlik Ányos Gimnázium tanulója volt. Az Egyenlítő közelében található Francia Guyana-i Kourou európai űrközpontból február 13-án felbocsátott műholdról a Csepeli Hírmondó következő számában mesél a két fiatalember – mondta el Légrádi Gábor, a Hírmondó munkatársa.) (tovább…)
Bozók Szabolcs, Halker-KiralyTeam Kick-box Akadémia (fehérben)
Az elmúlt hétvégén Besztercebányán remekelt a Halker-KiralyTeam utánpótlás csapata. A Kárpát-medence egyik legnagyobb létszámot felvonultató kick-box versenyén, a Slovak Open-en, a kék-fehér ruhás versenyzők sorra nyerték T.K.O.-val (10 pontos különbséggel) a mérkőzéseket, és összesen 29 arany-, 10 ezüst- és 2 bronzérmet szereztek – értesült a Csepel.info.
Az év eleji megmérettetés fontos felkészülési torna a tavaszi szezonra, így a Halker-KiralyTeam Kick-box Akadémia sok növendékének az idei év első versenye. A legfontosabb cél a fiatalok előtt a szeptemberi Utánpótlás Világbajnokság, így mindenképpen jó előjelnek számít, hogy a Halker-KiralyTeam szerezte meg az összesen megnyerhető aranyérmek több mint 80%-át, ezzel magasan az éremtábla legelső helyén végzett. (tovább…)
Érdekeket sért a csepeli Tamariska domb rendbetétele
Csepel.info, MTI, Greenfo
Hosszú évtizedek után rendeződhet a domb helyzete, megmenthetik a különleges növényeket, állatfajokat
Évtizedek óta folyamatosan pusztulnak a csepeli Tamariska domb természeti értékei, tökéletesen szemléltetve a közös lóról szóló közmondásunkat. Az önkormányzat emiatt már tavaly lépéseket tett a domb bekerítése és megóvása érdekében, ez azonban néhány civil szervezet, motrocrossosok, bagolyvadászok és a dombon rendszeresen megjelenő bulizók, ott tanyázó drogosok érdekeit is sérti. Amennyiben ugyanis sikerül bekeríteni és szoros önkormányzati védelem alá vonni a dombot, szigorodik az is, hogy ki és mit csinálhat a védett területen.
A domb körbekerítését és hatékony védelmét, a természeti értékek mentését eddig sikerült megakadályozni, a csepeli önkormányzat vezetése azonban nem enged a választásokkor tett ígéretéből, melyet még Illés Zoltán államtitkár is írásban támogatott. Az LMP csepeli Csipak-féle városromboló Zeppelin projekttől és plázaépítéstől aggódik, Menyhért Péter civil vezető szerint pedig az önkormányzat törekvései megfelelőek, de a módszer, a választott eszköz jogsértő és elfogadhatatlan. Az alábbiakban az LMP közleményét és Menyhért Péter Greenfo-n megjelent véleményét olvashatják. (tovább…)
Előző számunkban hírt adtunk arról, hogy a csepeli kutyatartók hogyan kérhetnek ingyenesen a kutyapiszok összeszedéséhez nejlonzacskókat a Csepeli Vagyonkezelő Zrt. ügyfélszolgálatán. Arról, hogy miért nem lehet már ezeket a zacskókat a közterületeken elhelyezett kutyapiszok-gyűjtőládáknál megtalálni, Fenyőváriné Csanádi Brigittát, a vagyonkezelő munkatársát kérdeztük.
Sajnos a kutyapiszok-gyűjtőládákról gyakran eltűntek a kihelyezett nejlonzacskók. Azontúl, hogy ellopták ezeket, gyakran tapasztaltuk, hogy szét is szórták a zacskókat a földön, s így használhatatlanná váltak. Ezért a kerületben élő kutyatulajdonosok – a lakcímkártyájuk és a kutyájuk oltási könyvének a felmutatásával – már tavaly a Csevak Zrt. ügyfélszolgálatán vehették át ezeket a zacskókat. Akkor négyszáz, az idén pedig ötszáz darab zacskót kaphatnak évente a helyi kutyasétáltatók. 2011-ben körülbelül félezren jöttek be az ügyfélszolgálatra zacskóért. Reméljük, az idén többen lesznek, hiszen a kerületben ennél sokkal több kutyatulajdonos van. (tovább…)
Az országos alapfokú sakkcsapat-bajnokságot Hegyi Gyula államtitkár nyitja meg a csepeli Sportcsarnokban. Ezeken a napokon új lendületet kap a sakkozás szerte az országban.
A napi munkában fáradt munkások, vidám úttörő pajtások ülnek le a fekete-fehér tábla mellé. A sarki kocsmák kártyaasztala helyett mind többen és többen figyelnek sakkozók játékára.
Egy egész tálcányi, egész pontosan öt pohár sört borított Angela Merkel német kancellár nyakába egy pincér Németországban. A kancellár hamvazószerdán a Mecklenburg-Vorpommernben lévő Demminben vett részt a kereszténydemokraták rendezvényén, amikor a sört felszolgáló pincér megbotlott és a nyakába öntötte a sört.
A Bild az eset után megszólaltatta a 21 éves pincért, aki élete legkínosabb eseményének nevezte a történteket. Mint mondta, egy kolléganőjének kellett volna kivinni a sört, de ő annyira izgult, hogy átvállalta a feladatot tőle. Amikor azonban a kancellárhoz ért a tálcával, megcsúszott és hiába próbálta megfogni a poharakat, azok leborultak. (tovább…)
A nyári ítélkezési szünet előtt megkezdődik a Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes és 14 társa ellen az úgynevezett BKV-ügyben indított büntetőper tárgyalása Kecskeméten – mondta a Kecskeméti Törvényszék szóvivője kedden sajtótájékoztatón.
Sárközy Szabolcs hangsúlyozta: a H. Miklós és társai ellen indított per kiemelt jelentőségű ügy, ezért a vonatkozó törvény által megszabott határidők szerint az első tárgyalást június 10-e előtti időpontban meg kell tartani. (tovább…)
A 100 köbcentiméteres kismotorok gyártása és szerelése futószalag rendszerrel történik a csepeli Weiss Manfréd gyártelepen. A motorszerelésben dolgozik a legjobb brigád.
A szabatos normák megállapítása után a brigád tagjai még szorosabbra fűzték soraikat. Ha szerelés közben valami fennakadás mutatkozik, azonnal kisegítik egymást. A Brigád tagjai ezzel a segítséggel elérték azt, hogy már 20 százalékkal túlteljesítik a normát. A szerelés minőségét pedig megjavították. (tovább…)
Az nb3.hu információi szerint az Indotek-Csepel FC csapatában folytatja pályafutását Busa Bálint, aki ősszel az NB II-es Restart Ceglédi VSE együttesében szerepelt.
Az átigazolási időszak lejárta előtt három nappal bontott szerződést Busa Bálinttal a ceglédi klub vezetése. A létszámcsökkentés áldozatául esett játékos három nap alatt nem talált új klubot, így a tavaszi idényre visszatért nevelőegyesületéhez. (tovább…)
Adótitkot képez Hunvald György vagyonosodási vizsgálata – közölte a Magyar Nemzettel az adóhatóság. Az ingatlanpanama-ügyben első fokon másfél év börtönbüntetésre ítélt volt MSZP-s polgármester visszakapta zárolt vagyonát, benne autókat és egy repülőt. A nyolc és fél éves büntetést kapott egykori SZDSZ-es Gál Györgynek a hatszázmillió forintos kártérítésen túl több mint százmilliót kell az adóhatóságnak befizetnie.
Mint ismert, Erzsébetváros volt MSZP-s polgármesterét másfél év letöltendő szabadságvesztésre ítélték hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt. A Fővárosi Törvényszék a nem jogerős ítélet kihirdetésekor közölte, 21 milliós kártérítést kell megfizetnie a VII. kerületnek. Egyben feloldották Hunvald vagyonának zárolását. Ez érint bankszámlákat és azon vagyonelemeket is, amelyek nem a saját, hanem gyermekei, felesége, testvére és barátja nevén vannak: így két budapesti lakást, egy keszthelyi ingatlant, egy Jaguár és egy Peugeot típusú autót. (tovább…)
Az Egressy diákjai: Varga Botond, Bertalan Réka, Radnóti Katalin tanárnő, Baglyas Anita, Németh Virág
Február 16-án rendezték meg a VII. Országos Jeney Zoltán Fuvolaverseny budapesti területi válogatóját, melyet a pomázi Rácz Aladár Zeneiskola Tánc,- Képző,- és Iparművészeti Alapfokú Művészetoktatási Intézményben rendeztek meg.
Kerületünket az Egressy Béni Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és a Fasang Árpád Zeneiskola képviselte. (tovább…)