
Eredményes, boldog új évet
kívánunk minden kedves olvasónknak!

Eredményes, boldog új évet
kívánunk minden kedves olvasónknak!
Youtube, Facebook
Csepp TV
Csepel.info
A december 31-én megszűnő honlap nem volt a Csepeli Önkormányzat tulajdona
2010. december 31-én jár le az a szerződés, amely alapján az elmúlt években a Csepeli Önkormányzat honlapja működött. A szerződéssel együtt a portál ideje is “lejár”, az új honlap azonban már készül, és előreláthatóan január közepétől érhetik el a csepeliek – ígérik a fejlesztők.
Eddig éves szinten jóval több, mint kétmillió forintba került az önkormányzati portál fenntartása és működtetése, amely a szerződés alapján azonban nem az önkormányzat, hanem a honlap fenntartójának tulajdona maradt. Az új portál már az önkormányzat tulajdona lesz, fenntartása pedig az eddigi költség tizedébe kerül majd – mondta el erről lapunknak Ábel Attila alpolgármester. (tovább…)
TV2
Ünnep.eu, Geographic, Családinet

Az 1939-ban megjelent „Adatok a téli néphagyományok ismertetéséhez” cím könyv Erdély szilveszteri és újévi népszokásait is bemutatja.
Érdekes, hogy a különböző falvak mennyire eltérő módon ünnepelték meg az év fordulóját: akadt, ahol semmilyen különösebb szokásról nem számolt be a néprajzkutató, máshol hagyományok egész sorát jegyezte le. Számba vettük a fontosabb tradíciókat. (tovább…)
MTI, Mno.hu
Szabadtéri fényjáték és tűzijáték is lesz
Szilveszteri bulival indul ma este a soros magyar EU-elnökségi fél év; a 2011 első felében esedékes elnökség „felvezetőjét” Európa mi vagyunk címmel rendezik meg a budapesti Millenáris parkban.
Az EU-elnökséget megnyitó – szombat hajnalig tartó – ingyenes kulturális eseményre a rendezők több ezer érdeklődőt várnak; a bulizók könnyű- és népzenei koncerteken vehetnek részt, szórakoztató filmeket láthatnak az EU-elnökség vidéki helyszíneiről. Az előadók között van Dresch Mihály, a Buda Folk Band, a Kishúg (Szalóki Ági és Borlai Gergő), továbbá Szirtes Edina-Mókus és a Sárik Péter trió, a Balkan Fanatik és a Presidance Company. A Cassiopeia buzogánycsoport szabadtéri fényjátékot mutat be, és tűzijáték is lesz. Az újévet köszöntők éjfél után kivetítőn láthatják és hallhatják Schmitt Pál köztársasági elnök ünnepi beszédét. (tovább…)
TV2
Rekordmennyiségű vislit adtak el eddig, ezt mondják az egyik áruházláncnál. Ilyenkor fogy el az éves mennyiség majdnem fele. Akárcsak pezsgőből.
Ráadásul már nem is a legolcsóbb, hanem a középkategóriás virslit veszik az emberek, 6-700 forintért egy kilót.
Hírextra
Holtan találták szentpétervári szállodaszobájában a legendás Bobby Farrellt, a nagy sikereket elért Boney M együttes ikonikus énekes-frontemberét.
Az Arubán Alfonso Farrell néven született férfi holttestét a szálloda személyzete fedezte fel, az előadó nem válaszolt az ébresztő hívásra, ezért feltörték szobáját. (tovább…)
HVG, Mézesmadzag, Csepel.info
A hideg és a sötét elleni védekezés atavisztikus ösztönünk. Mikortól gondolták úgy eleink, hogy a test s lélek melegítésének egyik csodaszere a forralt bor, nem tudjuk, de igencsak ajánljuk.
A krampampuli igazi szilveszteri valamint hagyományos ünnepi diákitóka, bár egy kicsit bonyolultabb elkészíteni, mint a forralt bort. Viszont cserében nem csak látványos, hanem igazi különlegesség is, és nagyobb társaságban fogyasztásakor a krampampuli dal közös eléneklésével tehetjük emlékezetessé a pillanatot. (tovább…)
Inforadio.hu

A Magyar Suzuki ellenőrzésre visszahívja az Esztergomban, 1997 és 2002 október elseje között készült Swifteket. A Totalcar.hu birtokába került szervizjelentés szerint az ezen időszakban gyártott Swifteknél van esély arra, hogy az első lengéscsillapítók rozsdásodása miatt a kormány-tengelycsonk leválhat a lengéscsillapítóról és így a gépkocsi mozgásképtelenné válik. Ezt megerősítette az egyik Komárom-Esztergom megyei márkaszerviz tulajdonosa is.
“A hiba a lengéscsillapító cseréjével teljesen elhárítható, a beavatkozást azonban házilag nem lehet elvégezni. Ha szükséges, a márkaszerviz japán alkatrészre cseréli mindkét lengéscsillapítót, csavarjaikkal együtt. A munka időtartama körülbelül két óra” – tette hozzá a névtelenséget kérő szakember. (tovább…)
Fidesz.hu, Magyar Hírlap
Nem állja meg a helyét a médiatörvénnyel szembeni – a sajtószabadságot már-már temető – számtalan külföldi bírálat. Ha a kritizált pontokat jobban megvizsgáljuk, nem találunk olyan elemet a szabályozásban, amely ne lenne megtalálható valamely más, Európában működő médiaszabályozásban – olvasható a Magyar Hírlap keddi számában.
Ez egy európai törvény – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök több ízben is a magyar médiaszabályozásról, arra utalva, hogy a nemrég elfogadott törvény passzusai más uniós tagállamokban is léteznek. (tovább…)
Napi Ász, Fn.hu

HavariaPress, Hírszerző
Egy csepeli lakásban tartott fogva, s kényszerítettek prostitúcióra egy 18 évnél fiatalabb lányt az a páros, melynek tagjait kedden fogták el a rendőrök a fővárosban – értesült a HavariaPress.
A fiatalkorú lányt október óta tartotta fogva a XXI. kerületi Rakéta utca egyik lakásában a két gyanúsított, egy 38 éves férfi és egy 17 éves lány. A lakásba bezárt lányt többször bántalmazták, s folyamatosan prostitúcióra kényszerítették. (tovább…)
TV2
Négyen haltak meg az elmúlt napokban a nagy hideg miatt. Mindegyiküknek volt saját háza, sőt, ketten bent a szobában hűltek ki.
A leghidegebb a Nógrád megyei Zabarban volt. -18 és fél fok. És a meteorológusok azt mondják a hideg, január első hetéig biztosan kitart. Jövő hétre befagyhat a Tisza is.