2020. május havi archívum

Gázspray-vel fújta le áldozatát a rabló – egy óra alatt elfogták

2020. május 31. vasárnap

POLICE, Mr.Gabee, Csepel.info

A rendőrségre 2020. május 30-án 2 óra 35 perckor egy fiatal férfi tett bejelentést, hogy Budapest XX. kerületében, az Ady Endre utca és a Topánka utca kereszteződésénél lévő buszmegállóban egy férfi gázspray-vel lefújta, majd elvette tőle mobiltelefonját.

A pesterzsébeti rendőrök forró nyomon megkezdték az elkövető felkutatását, majd egy órával a bejelentést követően Pesterzsébet Városközpontban a sértett által adott személyleírás alapján igazoltatták a 49 éves budapesti B. Tibort. A férfi ruházatát a rendőrök átvizsgálták és megtalálták nála a sértett mobiltelefonját és azt a gázspray-t is, amivel a férfi áldozatát lefújta. A járőrök B. Tibort elfogták és előállították a kerületi rendőrkapitányságra.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XX. és XXIII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói B. Tibort rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vétele mellett előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására. A rendőrök a telefont a sértettnek visszaadták.

Május 31 – Dohányzásmentes világnap

2020. május 31. vasárnap

Wiki, Mr.Gabee, Csepel.info

A Magyar Kardiológusok Társasága a dohányzás veszélyeire hívja fel az orvosok és a lakosság figyelmét ezen a világnapon. Magyarországon a nők 28%-a, míg a férfiaknak pedig 40%-a dohányzik. Ezzel a világranglistán dobogós helyen állunk. Csak hazánkban évente 30-35000 ember hal meg a dohányzással összefüggő betegségek miatt. 3000 szálra tehető fejenként az éves cigarettafogyasztás országunkban.

A rosszindulatú daganatos megbetegedéseken kívül érrendszeri és szívproblémákat is okozhat. Ezeken kívül különböző szembetegségek, gyomorfekély, csontritkulás, fogínyvérzés kialakulásában is szerepet tulajdonítanak ennek a káros szenvedélynek. A krónikus obstruktív tüdőbetegség, azaz COPD erős összefüggést mutat vele. A várandósok 16%-a dohányzik, melynek következtében egyrészt nagyobb a spontán vetélés esélye, a gyermekek alacsonyabb súllyal születhetnek, nagyobb százalékban lesznek végtaghiányosak. De a születés után késői hatásokkal, valamint a dohányos környezet miatti passzív dohányzással számolva, nagyobb az esélye az asztma kialakulásának, értelmi fejlődésben való elmaradásnak is.

Videó: olyan mintha a Paradicsom fölött járnánk – és ez is Csepel

2020. május 31. vasárnap

Youtube, Mr.Gabee, Csepel.info

Sok fantasztikus fotót láttunk már a csepeli és szigetszentmiklósi kavicsbányatavakról, de ez a mostani videó mindenen túltesz. És ha valaki megint előjön azzal, hogy Csepel valami unalmas vidéki iparváros Budapest alatt, mutasd csak meg neki ezt!

Az alábbiakban pedig átadnánk a szót a videó készítőjének:

Több mint ötszáz ház épült fel a tavaknál: főként horgásztanyák, nyaralók, de körülbelül hetven család télen-nyáron itt él. Az ő gyerekeik innen járnak iskolába is. A legközelebbi buszmegállóig négy kilométert kell gyalogolni. Öt évbe telt elintézni, de 2003-ban bevezették a villanyt az utolsó szigeten is. Netes hirdetésben kínálnak eladásra a környéken luxus családi házat is, 114 millióért, kandallóval, fűtött medencével és jakuzzival. A szigetvilág 166 hektáron terül el, ebből 106 hektárt foglal el a víz. A terület 87 százaléka közigazgatási szempontból Szigetszentmiklóshoz tartozik, a maradék 13 százalék, az északi csücsök csepeli.

űA víz a legmelegebb napokban úgy 27 fokos volt. A tó a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatósághoz tartozik mint víz, de az állam kivonult jogilag a terület kezeléséből. „A kavicsbányászat szükségszerű végeredménye egy új tájelem, a tó, amelyet ma még nem kezelünk értékének megfelelően” – írják Szigetszentmiklós 2011-ben elkészült környezetvédelmi programjában. Ebben az áll, hogy a tó oxigéntartalma jó, a növényvédőszer mennyisége határérték alatt van, nehézfémet nem mutattak ki, összességében jó a fizikai-kémiai állapot.

Árvízvédelem szempontjából a terület mentesített ártérnek számít. A környezetvédelmi programban elmagyarázzák, hogy amiről beszélünk, felszíni és felszín alatti víztest is egyben, mert a bányatavak tavakként jelennek meg, de vízutánpótlásuk a talajvízből történik. A vízszint az évek alatt 3-3 és fél métert emelkedett. A háztulajdonosoknak folyamatosan küzdeniük kell azért, hogy megvédjék a víztől, amit felépítettek. A közvetlen vízparti utakat mára már ellepte a tó, a nyaralók egy részét csak kalandosan lehet megközelíteni: csónakkal vagy leereszkedve a meredek partfalon, madzagba kapaszkodva.A fürdést a horgászok nem nézik jó szemmel, mert féltik a víz tisztaságát, de nem is ajánlott azoknak, akik nem ismerik elég jól a terepet. A mára már víz alá került tereptárgyak, karók, komplett stégek veszélyesek, és a víz is hirtelen mélyül, mint minden bányatóban. Akik viszont megtanulták már, hol mit találnak a vízben, fáradság nélkül hűsölhetnek. Hiába mély a víz, nem kell úszni, ha az ember tudja, hol a karó, amiben megkapaszkodva akár órákig ellehet nyakig a vízben. Feltéve, ha nem zavarja, ha egy kíváncsibb naphal megcsipkedi a lábát, és ennyitől még nem menekül ki pánikszerűen. Velem sajnos az utóbbi történt.

Forrás: Csepel.info, Youtube

„Ahol a hősöket nem felejtik, ott mindig lesznek újak”

2020. május 31. vasárnap

Május utolsó vasárnapján, a magyar hősök napja alkalmából Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes dr. Kovács Vilmos ezredessel, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokával és Talabos Tibor ezredessel koszorúzott Csepelen, az első világháborús emlékműnél.

(tovább…)

Csepel történelme – a Rákóczi út bontása

2020. május 31. vasárnap

v39endre

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Amikor az illetékesek eldöntötték, hogy Csepelen lakótelepet kell építeni az akkor még jól prosperáló gyárak dolgozói részére, Csepel történelmi belső területét ítélték lebontásra. A lebontás megtörtént, a lakótelepeket felépítették, de a gyárak időközben megszűntek, vagy összezsugorodtak. A munkások már máshol dolgoznak – ha van mit dolgozni. Itt csak egy alvó város maradt.

De a régi, kedves Csepel már nincs többé. Sajnos azóta is időnként lebontanak egy régi épületet, mint legutóbb az 1911-ben épült Takarékbankot. Pedig ez jó lett volna egy Csepel-múzeumnak. A fentiekben néhány fénykép látható a bontásról. E képek filmjei a Csepeli Helytörténeti Gyűjtemény tulajdonából került hozzám, szkennerezés által.

Forrás: v39endre

Szentkirályi Alexandra a PS-nek: reményeink szerint hamarosan feloldhatjuk a vásárlási idősávot

2020. május 31. vasárnap

Pesti Srácok

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivőt kérdeztük többek között a vásárlási idősáv feloldásának lehetőségéről, a vendéglátóegységekben dolgozók maszkhasználatáról és arról is, mi most a legfontosabb a járványügyi védekezésben.

A kormányszóvivő reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a vásárlási idősávot hamarosan feloldhatják. (tovább…)

Pünkösd vasárnap, mit is ünneplünk ilyenkor?

2020. május 31. vasárnap

jokortv.hu

A pünkösd újszövetségi egyházi ünnep, amelyen a kereszténység a Szentlélek eljövetelének emlékét üli meg. Eredete az ószövetségi zsidó ünnep, héber nevén Sávuot, a törvényadás (tóra adásának) emléknapja és az új kenyér ünnepe.
A Szentlélek ezen a napon jött el Jézus Krisztus és a Krisztusi Egyház anyjára, legszentebb Szűz Máriára, valamint az apostolokra, amely ezt a napot új tartalommal töltötte meg a keresztények számára: És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának. És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, a hol ülnek vala. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, a mint a Lélek adta nékik szólniok. (Apostolok Cselekedetei 2. fejezet, Károli Biblia)

(tovább…)

Bajnai Gordon utcáját újítják fel a csepeli Táncsics Mihály utca helyett

2020. május 30. szombat

Magyar Nemzet

A kritikus állapotú csepeli Táncsics Mihály utcára megvolt a pénz, a közbeszerzés és a szerződés

De nem azért, mert rossz állapotban van, hanem, hogy szebb legyen. Karácsony Gergely Csepeltől minden útfelújítást elvont 2024-ig, neki csak az adónk kell, hogy máshol költse el. 

Karácsony Gergely Csepel és a XVI. kerület után a hegyvidéki önkormányzatot is bünteti, a kormánypárti vezetésű kerülettől hárommilliárd forintot vont el a főpolgármester. A XII. kerületben a főváros korábban a Böszörményi út felújítását már megterveztette, míg a Béla király úton felújítás és vízcsőcsere szerepelt a kerület terveiben. A főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés jogkörében eljárva, egy tollvonással vonta vissza szerdán a korábbi megállapodásokat, helyette viszont beillesztett egy sürgős felújítást a teljesen átlagos állapotú Szarvas Gábor útra, ahol történetesen Bajnai Gordon volt kormányfő villája áll.

(tovább…)

Minden eddiginél többen kérték márciusban a csokot

2020. május 30. szombat

Több család igényelte a csokot az első negyedévben, mint egy évvel korábban, márciusban ráadásul a veszélyhelyzet ellenére kiugró számú igénylést fogadtak be a bankok – értesült a Magyar Nemzet. A felfutásban jelentős szerepe van a családvédelmi akciótervnek, amely használt lakásra is elérhetővé tette a csok mellé felvehető kedvezményes hitelt.

A vissza nem térítendő állami milliók eddig 136 ezer család otthonteremtését segítették, és már mintegy nyolcezren éltek a falusi csok lehetőségével.

(tovább…)

Csepelen szerelik a Déli Körvasút elemeit, vízen szállítják a Duna-hídhoz

2020. május 29. péntek

Infostart

Csepelen, ahol a fő elemeket szerelik össze, hajóra emelték és szállításra készítették elő a Déli összekötő vasúti Duna-híd első elemét.

A Budapest Fejlesztési Központ (BFK) és a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. együttműködésében készülő Déli Körvasút Ferencváros és Kelenföld állomások közötti szakaszának építésére megszületett a jogerős vasúthatósági engedély is – közölték. A megvalósításhoz szükséges további előkészítések folyamatosan zajlanak.

(tovább…)