136 nappal Kolonics György tragikus halála után sem tudni semmit annak kiváltó okáról. Amint az közismert, az olimpiai bajnok kenus edzés közben lett rosszul, majd elvesztette az eszméletét. A kiérkező mentők nem tudtak rajta segíteni, az első diagnózis alapján hirtelen szívhalál állt be nála. Hogy valóban ez volt-e a tragédia oka vagy más, arról mindmáig nem tudni biztosat.
Emiatt aztán elkezdődtek a találgatások. Két nappal a történtek után megszólalt az ugyancsak kenus Hüttner Csaba, aki szerint Kolonics a július 15-i tragédiát megelőzően is többször rosszul lett, előfordult, hogy az edzésen elájult. A versenyzőtárs – ahogy azt mások is megerősítették – elmondta, hogy Kolonics rendszeresen járt orvoshoz, minden rosszullét alkalmával kivizsgáltatta magát, de soha, semmit nem találtak nála. (tovább…)
“Az emléke, mosolya itt a földön örökké bennünk él!”
csepel.hu
A Csepeli Temetőben november 28-án, péntek délután a csepeliek százai mély részvéttel vettek végső búcsút a 64 éves korában elhunyt Sáfár Józseftől, a Csepp TV többszörösen kitüntetett operatőrétől. A búcsúztatáson a családtagok, rokonok mellett ott voltak az elhunyt barátai, munkatársai, tisztelői, a Csepeli Önkormányzat vezetői, a képviselő-testület több tagja. (tovább…)
A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) aggódik, hogy a jövő évben nem emelkedik a családtámogatások összege – mondta Szabó Endre, a szervezet elnöke csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Kardosné Gyurkó Katalin, az egyesület elnökségi tagja közölte: mivel a jövő évi költségvetési tervezetben nem szerepel az öregségi nyugdíjminimum inflációval való emelése, így az ahhoz viszonyított szociális támogatások összege sem fog emelkedni. Így nem emelkedik a gyes, a gyet, az anyasági támogatás és a segélyre jogosultság jövedelemhatára – mondta el. (tovább…)
A Műcsarnok és a csepeli Nagy Imre ÁMK Alapfokú Művészeti Iskola 2008 nyarán közös képzőművészeti pályázatot hirdetett 7-14 éves gyerekek számára „Adj energiát, hogy tovább forogjon a Föld!” címmel. A pályázatra több mint 350 pályamű érkezett az ország minden pontjáról. A beérkezett pályaművekből az öttagú zsűri 78 művet díjazott.
Városképi jelentőségű fasort vágnak ki november folyamán Csepelen, és ugyanez a sors vár idővel az Andrássy út és a Roosvelt tér fáira. A helyiek szerint értelmetlen pusztítás zajlik, az intézkedő fővárosi önkormányzat szerint rekonstrukció. A környezetvédők úgy vélik: szükséges rossz a favágás, nem ettől csökken rohamosan a budapesti zöldfelületek aránya – írja a FigyelőNet.
A lap megkereste a fairtást elrendelőket és Polgár György “csepeli főcenzort” is, aki arról sajnos nem beszélt, hogy miért nem hozzák nyilvánosságra a fakivágást indokló igazságügyi szakértői jelentést. Mint arról a Csepel.info hírt adott, a csepeli polgármester a fairtással kapcsolatban levélben tiltakozott “a várható felháborodás miatt”, Németh Szilárd, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője pedig interpellációt nyújtott be a főváros illetékeseinek. Az alábbiakban FigyelőNet cikkét olvashatják. (tovább…)
Egyhangúlag meghozott döntéssel fogadta el a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön azt a szmogriadó-rendeletet, amelynek alapján a jövőben a szmogriadó elrendelésekor szigorúan korlátozzák egyebek közt a gépjárművek közlekedését és a károsanyag-kibocsátó ipari létesítmények teljesítményét.
A szakminiszterek októberben elfogadott rendeletében a levegő szálló porra vonatkozó határértékeit olyan alacsonyan állapították meg, hogy emiatt a jövőben sokszor lehet majd számítani a szmogriadó elrendelésére. Jövő évtől október 20-tól március 8-ig kitiltják a Hungária körúttól a belső városrész felé eső területekről a levegőt erősen szennyező járműveket. (tovább…)
Berecz András tart a fenti címmel előadói estet a Királyerdei Művelődési Házban november 29-én, szombaton – értesült a Csepel.info. Jegyek 1500 forintértkaphatók, jegyrendelés a 278-2747-os telefonszámon. Kedvcsinálóként, a fenti videóra kétszer kattintva Berecz András több szereplése, mesemondása is megtekinthető.
A Csepel.info értesülései szerint három személygépjármű ütközött össze csütörtök délután a Kossuth Lajos utca és a Völgy utca kereszteződéséhez közel, a Shell benzinkút előtt. Személyi sérülésről nem tudunk, a rendőrségi helyszínelés még jelenleg is tart.
Részleges sikert aratott a csepeli ellenzék a helyi választási irodával és a szocialista kerületi vezetéssel szemben. Németh Szilárddal, a Fidesz-KDNP csepeli frakcióvezetőjével a Demokrata beszélgetett.
- Bár annak idején a Demokrata beszámolt róla, elevenítsük fel, mi is történt az ön által kezdeményezett népszavazások ügyében.
- Három kérdésben kezdeményeztem helyi referendumot: a Kis-Duna-part természeti környezete és köztulajdonban tartása megőrzésére, a Csepel SC sporttelepeinek kizárólag sportcélú fejlesztésére, valamint az MSZP-SZDSZ-koalíció által bezárt, csepeli Weiss Manfréd Kórház visszaszerzésére. Az aláírásgyűjtő ívek hitelesítését azonban a helyi választási iroda vezetője megtagadta. Ezt a döntést támadtam meg a bíróságon. (tovább…)
A magyar pszichiátereknek még mindig fogalmuk sincs, hogy hány beteg kallódhat még akár az utcán vagy hajléktalanszállókon, miután az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet bezárásával elveszítette orvosát – mondta az InfoRádió kérdésére Kurimay Tamás, a Magyar Pszichiátriai Társaság tagja.
Kurimay Tamás elmondta: az OPNI ellátási körzetében nagyjából 700 ezer ember tartozott, akinek mintegy 10 százaléka, azaz 70 ezer ember fordult meg az évek során az intézményben. (tovább…)
A kilencvenes évek közepén vadonatúj rekortán pálya épült Csepelen, amely ma már inkább kísértetkastélynak számít.
Ám a Csepeli Diák Atlétikai Klub versenyzői a mostoha körülmények ellenére még mindig kitartanak. Deák Balázs (képünkön tanítványával, Nagy Noémivel) vezetőedző irányításával csaknem teljes sötétben futnak. (tovább…)
Az MSZP-frakció tervei szerint 2010 végével megszűnnének a közvetlen fűtéstámogatási rendszerek, ezért minden lakóközösségnek arra kell törekednie, hogy addigra felújítsa fűtési rendszerét – mondta Szanyi Tibor, az MSZP-frakció távhő eseti munkacsoportjának vezetője szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón. László Tamás (Fidesz) elképesztőnek nevezte az elképzelést, amely szerinte kifejezetten a lakótelepeken élők ellen irányul.
Minden rászoruló élethelyzetéhez igazodó, személyre szabott támogatásban részesül, amelyben, ha szükséges, figyelembe veszik a fűtési költségeket is, de pusztán jövedelmi alapon nem fogunk támogatást biztosítani – ismertette a frakció álláspontját a kormánypárti politikus kérdésre válaszolva. (tovább…)
Fidesz: az SZDSZ-nek is szembe kell néznie a zavaros ügyekkel
MTI, Magyar Nemzet
A Központi Nyomozó Főügyészség megerősítette, hogy őrizetbe vették az SZDSZ erzsébetvárosi frakcióvezetőjét különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt. Gál György 700 millió forint kárt okozott. A hírre Cser-Palkovics András így reagált: egyre jobban értjük, miért mondta Medgyessy Péter korábbi miniszterelnök egy lapinterjúban, hogy az SZDSZ „tele van korrupciós ügyekkel”.
A különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt a Központi Nyomozó Főügyészség kedden őrizetbe vette az erzsébetvárosi önkormányzat gazdasági bizottságának elnökét, akinél házkutatást is tartottak – tájékoztatott a főügyészség szerdán. (tovább…)
A szociális miniszter nem tart attól, hogy a gazdasági válság és a lakosságot sújtó újabb megszorítások miatt szociális válság alakul ki.
Szűcs Erika a kormányközeli Népszabadságnak adott interjújában azt mondta: nem tekinti szociális válságnak, ha az emberek tömegesen nem tudják kifizetni a számláikat, csak azt, ha súlyosan megrendülnek a mindennapi létezés feltételei. (tovább…)
Kedden éjjel háromnegyed 12-kor a Fejér megyei Szent György Kórházban életét vesztette a 46 éves Flipper Öcsi, polgári nevén Jeszenszky Béla Tibor a stop.hu információi szerint.
A zenész életéért hetek óta küzdöttek a kórház dolgozói, állapota javulni látszott, de szervezete kedd éjjel feladta a küzdelmet. Temetéséről később intézkednek – írja még a stop.hu. (tovább…)