2015. május havi archívum

Elképesztő méreteket ölt a menekülthullám

2015. május 31. vasárnap

Origo

Elképesztő méreteket ölt a menekülthullám

Az utóbbi három napban több mint ötezer illegális bevándorlót mentettek ki a Földközi-tengeren, ilyen mértékű menekültáradatra év eleje óta nem volt példa – közölte vasárnap Varsóban az Európai Unió határvédelmi ügynökségének vezetője.

„Ez a legnagyobb menekülthullám, amelyet eddig 2015-ben láttunk” – hívta fel a figyelmet Fabrice Leggeri a hét végén megmentett emberekre utalva.

(tovább…)

Gyereknap a Daru-dombon

2015. május 31. vasárnap

Csepel.hu

gynap

Vidám hangulatban telt május 30-án a gyermeknap, ahol a kilátogató családok számtalan program közül válogathattak a gyerekek legnagyobb megelégedésére. A Csepeli Városkép Kft. színvonalas, változatos rendezvényt szervezett, melyen kicsik és nagyok egyaránt nagyon jól érezték magukat.

A Daru-domb melletti óriási zöld területre számos szervezet települt ki sátrával, kézműves foglalkozások, arcfestés, rengeteg mozgási lehetőség várta a kicsiket. Mindenhol hosszú sorok alakultak ki, mely nemcsak a vonzó programlehetőségeknek volt köszönhető, hanem annak is, hogy a részvétel mindegyiken ingyenes volt.

GALÉRIA (tovább…)

Boggie Fonogram-díjat kapott a Várkert Bazárban

2015. május 31. vasárnap

Hirado.hu

Boggie Fonogram-díjat kapott a Várkert Bazárban

A Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége (MAHASZ) által rendezett díjátadón tizenhárom hazai és hat külföldi kategóriában adták át a szakmai zsűri által odaítélt Fonogram-díjakat. Az év hazai daláért folyó versenyben a közönség szavazatai döntöttek.

Az év hazai klasszikus pop-rock albuma vagy hangfelvétele Csemer Boglárka Boggie All Is One Is All című albuma (Tom-Tom Records) lett, a hazai modern pop-rock kategóriában a Wellhello Rakpart/apuveddmeg című kislemeze (Magneoton) futott be, az év hazai alternatív vagy indie rock albumának vagy hangfelvételének a Szabó Balázs Bandája Élet elvitelre (szerzői kiadás) című lemezét választották.

(tovább…)

Ezek az üzletek tartanak nyitva vasárnap is

2015. május 31. vasárnap

INDEX

cba_vecs_s_foto3, uzletekvecses.hu

A mindenár.hu szedte össze a vasárnap is nyitva tartó üzletek listáját. A listában megtalálható a LIDL és a SPAR üzletek egyaránt. Ráadásul egy újdonság is megjelenik.

Na de lássuk a részleteket:

(tovább…)

Elhunyt Obersovszky Péter

2015. május 31. vasárnap

Origo

Elhunyt Obersovszky Péter

Hosszan tartó betegség után, 55 éves korában elhunyt Obersovszky Péter újságíró.

Halálhírét a hirado.hu közölte. 1986-tól dolgozott a médiában, az utóbbi években a Magyar Televízió és a Kossuth Rádió műsorvezetője volt. Obersovszky Pétert a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap saját halottjának tekinti. (tovább…)

Elvitték a milliárdos főnyereményt

2015. május 31. vasárnap

Origo

Elvitték a milliárdos főnyereményt

Elvitték minden idők második legnagyobb lottónyereményét. Megmondjuk, mit kell tennie a szerencsés nyertesnek.

Minden idők második legnagyobb ötöslottó-nyereményének köszönhetően többéves szelvényértékesítési rekordot döntött meg a Szerencsejáték Zrt.

(tovább…)

A háborúkban elesettekre emlékeztek

2015. május 31. vasárnap

Csepel.hu

11169073_871654682907544_6548738920427374565_n

Május utolsó vasárnapján a háborúkban elesett katonákra emlékezik az ország. Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata 2015. május 31-én a Szent Imre téren koszorúzással tisztelgett a háborúkban elhunyt hősi halottak emléke előtt. Csepel főterén a Hősök Napja alkalmából a három emlékmű (I. világháborús, II. világháborús, ’56-os) megkoszorúzására került sor.

Csepel Önkormányzata nevében Borbély Lénárd polgármester, Ábel Attila és Morovik Attila alpolgármesterek, valamint dr. Szeles Gábor jegyző rótta le tiszteletét. A Magyar Országgyűlés nevében Németh Szilárd országgyűlési képviselő koszorúzott. Az elhunytak emléke előtt koszorúval tisztelgett a csepeli Fidesz-KDNP frakció, a Jobbik, az MSZP és a PM.

 Csepel.hu

Betör a magyar piacra a CNG?

2015. május 31. vasárnap

Hirado.hu

Resch Béla egy földgázsűrítő berendezés kiépítésén dolgozik a Mol Nyrt. Kőbányai úti kútjánál, ahol a Fővárosi Gázművek Zrt. és a Mol nyilvános sűrített földgáz-üzemanyagú (CNG) töltőállomást létesít. Az első jármű várhatóan még a nyár folyamán tankolhat az állomáson. MTI Fotó: Balaton József

Resch Béla egy földgázsűrítő berendezés kiépítésén dolgozik a Mol Nyrt. Kőbányai úti kútjánál, ahol a Fővárosi Gázművek Zrt. és a Mol nyilvános sűrített földgáz-üzemanyagú (CNG) töltőállomást létesít. Az első jármű várhatóan még a nyár folyamán tankolhat az állomáson. MTI Fotó: Balaton József

Néhány éven belül 20-40-szeresére kellene növelni a töltőpontok számát ahhoz, hogy reális alternatívává váljon a gázüzemű autózás a benzinnel vagy a dízellel szemben.

Magyarországon csak kevés CNG-töltőállomás van. A töltőpontok kiépítésében az Első Nemzeti Közműszolgáltatóhoz (ENKSZ) tartozó Főgáz CNG és a GDF Suez jeleskedett. A nyugat-európai hálózatokhoz képest azonban még így is jelentős az elmaradás. (tovább…)

Vona Gábor félrevezeti az embereket

2015. május 30. szombat

Fidesz.hu

A Jobbik elnöke félrevezeti az embereket és, ha a pártja érdekei úgy kívánják, simán hazudnak – mondta Németh Szilárd szombati sajtótájékoztatóján.

Vona végig félrevezeti akár a saját pártjának a tagságát, akár a magyar parlamenti képviselőket, akár az egész országot – hangsúlyozta a Fidesz országgyűlési képviselője.

(tovább…)

Vádemelés a csepeli óvodatető-tolvajok ellen

2015. május 30. szombat

Police.hu

Vádemelés a csepeli óvodatető

Vádemelési javaslattal zárult annak a három férfinak és egy nőnek az ügye, akik még tavaly megbontották egy csepeli bölcsőde tetejét.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást folytatott K. István 29 éves nyírcsászári, B. Anikó Edina 21 éves budapesti, B. László 25 éves kocsordi, valamint B. Attila 41 éves gemzsei lakosok ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. (tovább…)