“Rejtélyes önkormányzati verseny. Mi az a csepelefántos rugdalózó?” címmel került fel egy bejegyzés a Cink.hu-ra. Kitzinger Adrienn, a csepeli önkormányzat sajtóreferense azonban részletes tájékoztatást adott az akcióról.
Alábbiakban olvashatják Zubreczki Dávid írását és az önkormányzati munkatárs válaszát.
Néző László ma délután Csepelen bemutatásra kerülő könyve szerint a kisebb–nagyobb törvénytelenségek, bűncselekmények nem véletlenül, a rendszer ellenére történtek: a korrupció, az állami pénzek lenyúlása maga volt a rendszer
Újabb büntetőügyben hallgatták ki gyanúsítottként Szenteczky Jánost, a csepeli MSZP elnökét, frakcióvezetőjét, 2010-es csepeli polgármester-jelöltjét, a Csepeli Vagyonkezelő Zrt. korábbi vezérigazgatóját – értesült a Csepel.info.
Lapunk úgy tudja, hogy ebben a büntetőügyben hűtlen kezelés valamint magánokirat-hamisítás vétségének gyanúja miatt indult a nyomozás az önkormányzat vagyonkezelő cégének feljelentése után. Ahogy az számos csepeli büntetőügynél előfordult, a nyomozást egyszer itt is leállították – ez esetben elévülésre hivatkozva – azonban az önkormányzat panasszal élt és bebizonyította, hogy nem történt elévülés. A Csepel.info úgy tudja, hogy a büntetőügyről a ma délután öt órakor kezdődő könyvbemutatón fog Ábel Attila alpolgármester beszélni. A csepeli önkormányzat nagy tanácstermében ugyanis Néző László Bűnszövetség – Elszámoltatás című kiadványának bemutatója lesz. (tovább…)
Vagy ha csak egyszerűen elkerülte eddig az Eurovíziós Dalfesztiválon tizedik helyezést elért magyar dalt, most van a legjobb alkalom arra, hogy meghallgassa a Kedvesemet.
„S hát azért akadtak szép pillanatai is ennek malmői szombat estének; speciel ByeAlex tizedik helye maga a mámor, hiszen ez a valószínűtlenül fura figura karrierje egyetlen szimplifikált, lazán elővezetett dalával bemutatott a komplett magyar könnyűzenének és a mindenre rágörcsölő celebvilágnak. Röhögjünk együtt, kedves olvasók, s gondoljunk arra, hány hazai bulvársztár fejtette ki abbéli véleményét az Eurovízió Dalfesztivál egyébként kétségkívül műsornak látszó MTV-s selejtezője után (A dal), hogy tudniillik mekkora lúzer ez a Bye Alex, akivel majd felmossák a padlót Svédbe’. (tovább…)
Főként bulgáriai és romániai cigányokat építenek be a fővárosban működő és gyakran agresszívan fellépő koldusmaffiákba – ismertette Losonczy Pál a Jobbik fővárosi frakcióvezetője az Echo Tv Napi aktuális című műsorában. A politikus szerint a bűnszervezetek vezetői nem válogatnak a kegyetlen módszerekben sem.
Ahogy Budapest számos területén, Csepelen is megjelent a koldusmaffia, mint bűnözési forma, egyre több kellemetlenséget okozva ezzel a helyi lakosoknak. A csepeli piacra érkezőket a koldusok zaklatják, olykor agresszív módon kéregetnek, az autójukba sem hagyják beszállni az embereket. Az ily módon begyűjtött pénzt a közelben várakozó férfinak, vélhetően a vezetőjüknek adják át – hívta fel rá a figyelmet a Jobbik a keddi közleményében (tovább…)
Nemrégen a svéd parlament egyik képviselője törvényjavaslatot nyújtott be, amely szerint ezentúl a férfiak legyenek arra kötelezve, hogy ülve pisiljenek. A képviselő hosszan érvelt javaslata mellett, mindenekelőtt azzal, hogy ez óriási lépés lenne a „szexizmus” elleni harcban. Továbbá jót tesz a prosztatának.
Tudom, önök most azt hiszik, hogy ez vicc. Nem, nem az. A törvényjavaslat ott fekszik a parlament előtt, és a Svéd Királyság szeretve tisztelt képviselői hosszan és érdemben vitáznak róla. (tovább…)
A magyar „balliberális” oldal provincializmusa sajnos közismert. Tamás Gáspár Miklós az olvasottságával, Szalai Erzsébet a baloldaliságával, vagy a FentÉsLent blogközösség a balpopulizmusával igencsak egyedül van. Ma Orbán Viktor kormányával és pártjával szemben – mely kormány a Le Monde szerint amúgy „homéroszi küzdelmet” folytat a bankokkal – olyan „baloldaliak” állnak, akik az elmúlt három év során pusztán annyiban tudtak megegyezni, hogy Magyarországnak mindenképp kell az IMF-hitel, és azért a bankokat se nagyon tessék bántani, mert nekik is van lelkük.
És amúgy lehet, hogy Magyarországnak egy ideig szüksége lehetett az IMF-hitelre – bár a tények nem ezt mutatják; igaz a tények a közgazdaságtan nevű „tudománynál”, hasonlóan a joghoz, tetszőlegesen értelmezhetőek –; és még az is lehet, hogy a bankokat se kell tényleg annyira bántani, mert működőképes, hitelezésen alapuló, dinamikus piacgazdaság bankok nélkül nehezen elképzelhető. (tovább…)
„Kábszerrel, … bármivel, médiafelülettel, akár kupiba elvinni.” Laborc Sándor, Gyurcsány és Szilvásy minden titkainak tudója szól így Portik Tamás egyszerű, kétkezi olajszőkítőhöz és gyilkoshoz azon a találkozón, amely Laborc főnökének, Szilvásynak utasítására jött létre kettejük között. Gyurcsánynak nyilván fogalma sem volt az egészről. Gyurcsánynak soha nincsen fogalma semmiről.
Arról sem volt fogalma, miből írta egykori sógora a szakdolgozatát – „hááát, ha jól emlékszem testnevelés szakra járt, valami olyasmiből”, nyilatkozta zavartan a Hír tévének először, majd amikor kiderültek a furcsa egybeesések, ellentmondást nem tűrő hangon így szólt: „Hát ott volt a polcon a sógorom szakdolgozata, nyilván láttam, és bolond lettem volna nem felhasználni.” (tovább…)
Spontán és Civil. Civil és Spontán. Rotálva zengett ez a két szó minden létező hullámhosszon a Fidesz-székházfoglalást követő napokban.
Az egyébként jogállamért nyálelválasztó betörők két dolgot sulykoltak Kálmán Olgától Mészáros Antóniáig. Azt, hogy nem előre szervezett akcióról volt szó és közük nincs a pártokhoz. Rózsa Milán, a spontáncivil vezérgúnár, a Bajnai-naggyűlés korábbi felszólalója, felmászott a cinizmus legtetejébe és azt suttogta az objektívba: „reggel felkeltem és mentem oda a székházhoz. Nem szereztem róla tudomást, csak mentem. Mindenki véletlenül ment oda”. (tovább…)
A Jobbik elnöke azt állítja, nem tudott arról, hogy párttársa szervezte az Adj Gázt! felvonulást. Vona Gábor közölte, ha tudomást szerzett volna róla, leállítja a szervezést.
Vona Gábor elmondta azt is, véget kell vetni a kettős mércének a vörös csillaggal kapcsolatban: a jobbikos politikus szerint a vörös csillagot ugyanúgy el kell utasítani, mint a horogkeresztet.
“sokkal keményebb törvényeket kell alkotni a szurkolói rendbontások szankcionálására, amit a baloldali kormányok mindig elmulasztottak”
Szöllősi György Blogja, Csepel.info
“Gyurscány” és Sanader (utóbbi tavaly novemberben első fokon 10 év börtönbüntetést kapott)
Pofonegyszerű a válasz a Gréczy-blog mindegyik jól hangzó, ám demagóg kérdésére. Kedves Zsolt, beleírok… – írja Szöllősi György blogbejegyzésében, melyet az alábbiakban olvashatnak. A dőlt vastagbetűs rész a Szöllősi György írása, míg a normál szöveg Gréczy Zsolté, akinek teljes bejegyzését ide kattintva olvashatják.
Az alábbi kérdések nagy részére nyilván nem lesz válasz, de talán néhányan elgondolkodnak rajtuk. (tovább…)
Onnan látszik, hogy jó irány a rezsicsökkentés, hogy ezzel a valóban az embereken segíteni akaró kezdeményezéssel az ellenzéki pártok egyáltalán nem tudnak mit kezdeni. Nincs ez másképp Bajnaiék esetében sem, akik szemmel láthatólag a szakmaiság bolsevista trükkje mögé akarják rejteni a semmitmondást.
Március 25-én tartott sajtótájékoztatóján az Együtt 2014 bemutatott egy, a lakások fűtéskorszerűsítésére irányuló programot. Az elképzelés célja, hogy a hazai lakóingatlanok energetikai korszerűsítésén keresztül, állami támogatással, önrész nélkül segítsen a lakosságnak hosszú távú rezsicsökkenést elérni. A felvázolt ígéretek között szerepel új munkahelyek teremtése, a gazdaság beindítása. A magyar lakások 2/3-adának hét éven belüli energiahatékonnyá tétele, Mindezt lakossági önrész nélkül. A tervek hét év alatt 220 milliárd forint költséggel számolnak, 2015 januári indulással. Mit ne mondjak a program igencsak alacsony energiaszinten készült több okból is: (tovább…)
Ron Werber, a párt gyűlöletkampányának irányítója: az MSZP-ben nagy reményeket fűznek az elkövetkező időközi választásokhoz
Az MSZP-ben a nagy kudarcot hozó dunakeszi eredmény miatt ráerősítenek az időközi választásokra, a nagy ellenzéki megegyezést azonban továbbra sem kapkodják el. A végső dátum, amely Bajnai Gordon színre lépésekor még a mostani tavasz volt, átkerült őszre: a szocialisták szerint, ha egyáltalán létrejön, akkor szeptemberre vagy októberre várható.
A 2014-es ellenfél, a Fidesz az elmúlt hónapokban általában kíméletesen bánt az MSZP-vel. A kormánypárti politikusok rendszerint Bajnai Gordont és tevékenységét emlegették az ellenzéket szapuló megnyilatkozásaikban, Mesterházy Attila, a szocialisták elnöke csak ritkán került a célkeresztbe. (tovább…)
Közös honlapot hoz létre öt magyar közvélemény-kutató cég, akiknek szerdai vitáján igazán kardinális kérdéseket nem érintettek, de legalább kiderült, hogy a közvélemény-kutató szakmában nincs helye az elfogultságnak. A legnagyobb eltérések pedig az adatok publikálásában jelennek meg, valamint abban, hogy az intézetek melyik adatokat hangsúlyozzák ki jobban.
Szerda délelőtt a budapesti Benczúr Házban tartotta közös kerekasztal-beszélgetését a Nézőpont Intézet, a Tárki, az Ipsos, valamint a Medián. Arra a kérdésre keresték a választ, hogy vajon ugyanazt mérik-e a közvélemény-kutató intézetek? A rendezvény első felében az egyes intézetek képviselői – Závecz Tibor (Ipsos), Hann Endre (Medián), Molnár Csaba Gábor (Nézőpont), Sik Endre (Tárki) – mutatták be saját kutatási módszertanukat néhány percben. Ebből kiderült, hogy igazán komoly módszertani különbségek nincsenek az egyes intézetek között; a későbbiekben pedig megtudtuk, hogy a telefonos illetve személyes lekérdezés, valamint a zárt (feleletválasztós), vagy nyitott kérdés használata nem eredményez drasztikusan különböző adatokat. Ezt követően Török Gábor, a BCE egyetemi docense, politológus moderálta a beszélgetést. (tovább…)
…Ciprusra vessétek. Ugyanis Párizsban mostanában nem történik semmi. Párizs környéki polgármesterek a francia hadseregtől kérnek segítséget, hogy állítsák helyre a rendet és a közbiztonságot, mert nem lehet már élni a bevándorlóktól – de ennyi az egész. És ebben nincs semmi újdonság.
Az újdonság most Cipruson van. Az EU és a Világbank uzsorásai Cipruson eresztették ki a szellemet a palackból. (tovább…)