A csepeli polgármester- és képviselő-jelöltekről egy korábbi cikkünkben már beszámoltunk, igazi érdekességekre azonban a kompenzációs listák boncolgatásakor találhatunk. Ezekből kiderül, hogy ki lehet akkor is képviselő, ha egyéniben nem sikerül nyernie – vagy éppen kik juthatnak a Fővárosi Közgyűlésbe.
Tóth Mihály, Csepel jelenlegi polgármestere például a kerületünkben még a kompenzációs listára se került fel, a fővárosban pedig 19. lehetett a listán, mellyel legfeljebb a külsős bizottsági helyek egyikére tarthat igényt. Nem találtuk a Jobbik kerületi és fővárosi kompenzációs listáján Lehmann Viktort, a csepeli szervezet elnökét, ami meglehetősen szokatlan jelenség. A Civil Mozgalom listavezetője Bartha Károly lett, aki nyolc évig a Centrum Párt képviselőjeként volt jelen a csepeli testületben. A Fidesznél Németh Szilárd, az MSZP-nél Szenteczky János, a Jobbiknál Pákozdi József, az LMP-nél Tenk András, a Magyar Kommunista Munkáspártnál pedig Kőszeginé Benedek Anna áll a lista élén. A fővárosi kompenzációs listákat itt nézhetik meg olvasóink. (tovább…)
Baleset történt csütörtökön reggel a Szent István út és az Erdőalja utca kereszteződésében – tájékoztatta lapunkat Mr. Gabee nevű olvasónk. Este ugyanő ismét egy balesetre hívta fel figyelmünket.
A reggeli balesetben egy Opel Astra és egy Lada Samara ütközött össze, míg este a Szent István út és a Nyárfás utca kereszteződésében egy Suzuki Swift egy Opellel. Az utóbbi balesetben a Suzuki komolyabban megrongálódott. (tovább…)
Ficsor: Egy jó evezéssel odaérhetünk a legjobbak mellé is
Sportfórum
A portugáliai Montemorban rendezik a felnőtt- és U23-as evezős Európa-bajnokságot szeptember 8. és 13. között. A magyar válogatott Ficsor László vezetésével szerdán utazik, a keretet 6 egység, 15 evezős alkotja. A regattára az előzetes információk alapján rekordnevezés várható, 34 ország 223 versenyzője képviselteti magát.
- Az új-zélandi világbajnokság magas költsége, és a jövő évi olimpiai kvalifikációs évre való készülés miatt növekedett meg az Eb nevezési létszáma. Magyar részről a világkupa-győztes Galambos Péter (fotó) most normál súlyú egypárban indul, akinek ez egy jó erőpróba az október végi világbajnokságra. (tovább…)
Egyelőre annyi biztos, hogy Szenteczky János volt a lakásmutyik végrehajtója
Csalás, hűtlen kezelés, közokirat hamisítás, hivatali visszaélés – ezek a büntető-törvénykönyvi tételek szerepelnek Németh Szilárd országgyűlési képviselő feljelentés-kiegészítésében, melyet elsőként kapott meg a Csepel.info.
Lapunk úgy tudja: amennyiben a vádak megállnak az ügyészségen, és a bíróság előtt is bebizonyosodik, hogy a csepeli MSZP valóságos lakásmaffiát működtetett a kerületben, akár a Zuschlag-perben kiosztott éveknél is súlyosabb büntetéseket kaphatnak az érintettek. (tovább…)
Átadták szerdán az új csepeli műszerkalibrációs labort, a létesítmény 250 millió forintos beruházással, az Európai Unió és a magyar állam közös finanszírozásával valósult meg.
Mostantól itt tesztelik, ellenőrzik és hitelesítik azt a több mint 100 hordozható műszert, amelyek a magyar folyók vízhozamát ellenőrzik országszerte csaknem 500 helyen. A mérőműszereknek ellenőrzési és hitelesítési eljárásokon kell átesniük, és az előírt szabványok szerint évente legalább egyszer kalibrálni kell azokat. E munkafolyamat eszközeit, berendezéseit biztosítja a most átadott mérőközpont. (tovább…)
A rendőrök szerint Deme Gábor (35) bűnsegédje a csepeli kettős gyilkosságnak, ám ő magát is áldozatnak tartja, bűntársa, Kun Tamás áldozatának (52). Hogy így van-e, azt majd a bíróság dönti el.
Mindenesetre Deme azt mondta a Blikknek, reszketett félelmében, amikor meglátta Takács József (†62) holttestét és a fegyverrel hadonászó önkívületi állapotban ordítozó Kun Tamást (52). Arra gondolt, őt is likvidálni fogja a vérben forgó szemű gyilkos. (tovább…)
Ismét lerobbant egy 148-as busz Csepelen, a változatosság kedvéért a Sáska utcánál – értesítette lapunkat egyik olvasónk.
A 148-as busz vonalán ez gyakran előfordul. A szolgálatatot teljesítő járművek rendszeresen műszaki segítségre szorulnak. A járatot sokan csak “roncsjáratnak” hívják, olyan gyakorivá vált az elmúlt években a járművek lerobbanása. Mint tudjuk, sajnos fontosabb volt az MSZP-SZDSZ-es pártkasszák megtömése, mint az elöregedett buszok újabbakra cserélése.
Új lendület: még több bikicsunáj, palacsinta és somlói
Csepel.info, HVG.hu
Szavazatért bármit – bemutatkozott Mesterházy Jackson is
Az MSZP csepeli jelöltjeinek bemutatkozó videója is felkerült a HVG azon válogatásába, amely a “legégőbb” kampányfilmeket próbálta összefogni – legalábbis a lap újságírói szemszögéből – értesült a Csepel.info.
A csepeli MSZP klipjében a jelöltek meg sem próbálnak körzetükről vagy választási programjukról beszélni. Ez nyilván kevésbé is menne, mint a kedvenc desszertek felsorolása, lapunk információi szerint ugyanis az MSZP jobbára nem csepeli, időnként még a saját körzetükben is eltévedő jelölteket vonultatott fel 2010-ben. A csepeli lakásmaffia ügyben vélhetően úttörő szerepet vállaló volt Csevak vezér és csapata azonban most nem újabb ingatlanok kimutyizásáról, hanem más földi javak habzsolásáról beszélnek. (tovább…)
Két hónappal meghosszabbította a bíróság a csepeli kettős gyilkosság néven ismertté vált ügy gyanúsítottainak – a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskola volt gazdasági igazgató-helyettesének és a pedellusnak – az előzetes letartóztatását.
Az ügyben a nyomozás már véget ért, az iratok az ügyészségen vannak. Deme Gábor egykori igazgatóhelyettest a gyilkossági ügyben bűnsegédként gyanúsítják. Az előzetesének mostani meghosszabbításánál azonban az indoklásban a bírónő azt mondta, hogy a bizonyítékok alapján Deme tettei valószínűleg enyhébb megítélés alá fognak esni. (tovább…)
Megint a helyben lakók isszák a levét a választási kampánynak
Csepel.info
Itt vége szakad az útépítésnek, ezt a házat lakják (fotók: Ábel Attila)
17 éve ígérgeti a csepeli MSZP és a fővárosi MSZP-SZDSZ vezetés a Csepeli Gerincutat. Az útépítés papíron az elmúlt négy évben négyszer kezdődött meg, a valóságban pedig még egyetlen centiméter aszfalt sem épült. Az előkészületek ráadásul a gerincút nyomvonalának mindössze egynegyedét érintik, a folytatásra se terv se pénz, és - a fővárosi és csepeli MSZP-s állításokkal szemben – még hat évvel a kisajátítások megkezdése után is laknak az útépítés nyomvonalán.
Az útépítés előkészületei ugyanakkor elviselhetetlen terhet rónak a környéken élőkre. A választási kampány miatt ugyanis nincs megállás, a gépek vasárnap, a törvény szerint előírt pihenőidőben is dolgoznak. Volt rá példa, hogy rendőrök zavarták haza a törvényt szegő útépítőket – értesült a Csepel.info. (tovább…)
Fogmosás közben fogtak el egy többszörösen körözött férfit néhány napja Csepelen.
A rendőrség honlapján olvasható közlemény szerint a BRFK akcióosztályának munkatársai kopogtattak a lakás ajtaján, mire egy férfi kikiabált, hogy mindjárt megy. Ezután a rendőrök többszöri felszólítás után – zárszakértő segítségével – kinyitották az ajtót, majd azt tapasztalták, hogy a férfi a fürdőszobában fogat mos. (tovább…)
Továbbra sincs megegyezés a csepeli szennyvíztisztító ügyében. Wertán Zsolt KDNP-s politikus szerint azonban nem ez a legnagyobb baj.
Kényszerüzemeltetéssel indult meg augusztus elején a csepeli szennyvíztisztító. Az üzemeltető akkor egy hónapra vállalta az üzemeltetést. A cég nem tudott megállapodni a fővárosi önkormányzattal, hogy mennyiért vállalja a szennyvíztisztítást, miközben lejárt az egy hónapos határidő. (tovább…)
Horváth Gyula alpolgármester (középen) egy könyvbemutatón
“Igény van Magyarországon egy megújult, de a régi elveket szem előtt tartó politizálásra. Ennek akarok harcosa lenni, ehhez keresek segítőket és szövetségeseket – időt volt barátaim már biztosítottak hozzá – és ha eljön az óra, újra felállunk és megmutatjuk magunkat!” – írta blogjában a baloldali politikus.
Az alábbiakban Horváth Gyula csepeli alpolgármester búcsúzó szavait olvashatják. Az “Új Pólus” csepeli megalakítójának maroknyi csapatával nem sikerült megszereznie a polgármester-jelölt állításához szükséges ajánlócédulát. (tovább…)
Szeptember 5-én reggel őrizetbe vettek egy 27 éves férfit, aki betört egy csepeli házba és onnan rézkilincseket, csaptelepeket, porcelánt és szerszámokat lopott el.
A férfit a csepeli rendőrök a bűncselekmény elkövetése közeben tetten érték és elfogták.