2013. augusztus havi archívum

Kajak-kenu vb: tíz magyar érem, bronzérmes a kenu négyes

2013. augusztus 31. szombat

Csepel.hu

Szombat délután tíz finálét rendeztek a duisburgi kajak-kenu világbajnokságon, ahol mindegyik futamban született magyar érem. Világbajnok lett Medveczky Erika, Kozák Danuta, Vajda Attila, a Vasbányai–Mike páros és a Szabó Katalin-Fazekas-Zur Krisztina alkotta egység  is.

A tizedik szombati döntőben pedig a Csepeli Kajak-kenu Egyesületből a Korisánszky Péter–Korisánszky Dávid testvérpár -Varga Dáviddal és Vass Andrással egy hajóban – a harmadik helyen végzett a kenu négyesek 1000 méteres futamában. A magyarok eddig összesen 5 arany, 1 ezüst, és 4 bronzérmet szereztek a kajak-kenu vb-n.

(tovább…)

Az elemzőket is meglepte a KSH adatsora

2013. augusztus 31. szombat

MNO

Meglepetésnek nevezték a beruházások második negyedéves emelkedését az MTI által megkérdezett elemzők pénteken, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kiemelte, hogy erre utoljára a válság előtti évben, 2007-ben volt példa.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken azt közölte, hogy a nemzetgazdasági beruházások volumene 2013 második negyedévében 4,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva, az előző negyedévhez képest lényegében stagnált, 0,1 százalékkal csökkent.

(tovább…)

Nem járnak ma a 171-es autóbuszok

2013. augusztus 31. szombat

Csepel.hu

Kedves csepeliek!

Kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt a 171-es autóbuszok ma nem közlekednek.

(tovább…)

Elmentek az ENSZ-ellenőrök, érkezett egy újabb hadihajó

2013. augusztus 31. szombat

Hirado.hu

Újabb amerikai hadihajó a Földközi-tenger keleti felében

Elhagyták damaszkuszi szállodájukat az ENSZ vegyifegyver-ellenőrei szombat reggel.

A világszervezet tucatnyi szakértője a tíz nappal ezelőtti, Damaszkusz környéki vegyi támadás helyszínén vettek mintákat, a támadásban nyugati hírszerzők és a szíriai ellenzék szerint a kormányerők mérgező gázt is használtak. Az ellenőrök Másznánál lépték át a határt.

Pénteken a Földközi-tenger keleti felére érkezett a USS San Antonio hadihajó, amellyel együtt így már az amerikai haditengerészet 6 egysége tartózkodik a térségben. A Pentagonra hivatkozó szombati hírügynökségi jelentések szerint az USS San Antonio hadihajó – amely a fedélzetén több száz tengerészgyalogost szállít – e térségbe vezető útját már korábban eldöntötték, de nem tervezik, hogy a katonákat egy Szíria elleni esetleges akcióban bevessék.

(tovább…)

Véradással zárták a munkahetet Csepelen

2013. augusztus 31. szombat

Csepel.hu

A Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezete az Országos Vérellátó Szolgálattal (OVSZ) együttműködve szervezett véradást a polgármesteri hivatalban. Augusztus 30-án 25-en jelentkeztek véradónak, ebből húsz önkéntes lett alkalmas a vérvételre, köztük hatan újak – tájékoztatta a Csepel.hu oldalt Maisztorovics Nóra, a Magyar Vöröskereszt területi véradásszervezője.

Az MTI közleménye szerint nyáron adnak a legkevesebben vért, Debrecenben például a vérhiány miatt halasztottak el tervezhető műtéteket júniusban. Az ország biztonságos vérellátásához napi 1500-1700 véradás szükséges – közölte az OVSZ.

(tovább…)

Gyurcsány: Orbánt nem lehet félmegoldásokkal elküldeni

2013. augusztus 31. szombat

Mandiner, Hír TV

Gyurcsány Ferenc sajtótájékoztatója

Szanyi Tibor Rákosi beszédeiből készülhetett: szerinte aki nincs velük, az a demokrácia ellensége

A DK továbbra is a teljes baloldali összefogás híve, de arra is készen áll, hogy önállóan induljon mindenhol.

Gyurcsány Ferenc pénteki sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a Demokratikus Koalíció továbbra is az átfogó ellenzéki összefogás híve. Szerinte az MSZP és az Együtt-PM megállapodása „jelentős erőt vesz el a demokratikus ellenzéktől, és nagy eséllyel meghosszabbíthatja az Orbán-rezsim uralmát”. Egy nagy demokratikus ellenzéki blokkba kell összeállni a győzelemhez, a DK nem mond le arról az igényről, hogy a választásokig létrejöjjön a teljes összefogás. (tovább…)

A csepeli zsinagóga

2013. augusztus 31. szombat

Tervlap.hu

A Mazsihisz keretein belül Csepelen a Dél-pesti Hitközség részére zsinagóga épül. Az utolsó, ma is működő magyarországi zsinagóga 1931-ben, 82 évvel ezelőtt létesült, a Dohány utcai templom mögötti Hősök temploma. A II. világháború után Budapesten egyáltalán nem épült új zsinagóga.

A zsinagógákat mindig a főtér közelébe építették, csakúgy mint ezt az új templomot is. Az alapkőletétel 2013. január 27-én volt, az avatást pedig 2014-re tervezik, a Holocaust 70. évfordulójára. (tovább…)

Karbantartások a H7-es hév vonalán szeptemberben

2013. augusztus 30. péntek

BKK.hu/Csepel.hu

Tisztelt Csepeli Lakosok!

Karbantartás miatt az alábbi időszakokban a H7-es hév Boráros tér és Csepel  között nem közlekedik, autóbusszal utazhatnak a vonalon:

– szeptember 7., szombat üzemkezdettől – szeptember 8., vasárnap üzemzárásig,

– szeptember 13., péntek 17:30-tól – szeptember 16., hétfő 6:00-ig,

– szeptember 21., szombat üzemkezdettől – szeptember 22., vasárnap üzemzárásig.

(tovább…)

Kéklámpás nap 2013. szeptember 1-jén Csepelen

2013. augusztus 30. péntek

Csepel.hu

Tisztelt Csepeli Polgárok!

Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata, az Országos Mentőszolgálat, a XXI. kerületi Rendőrkapitányság és a Fővárosi XXI. Kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság tisztelettel meghívja Önöket a Sport,- Szabadidő- és Rendezvényközpontban (1213 Budapest, Hollandi út 8.) tartandó Kéklámpás napra.

15.15 órától fellép Vastag Tamás

Program:

  • 10.00 A rendőr, mentő- és tűzoltóautók gyülekezése a Szent Imre téren
  • 10.30 A felvonulók elindulnak a Szent Imre térről a Sport,- Szabadidő- és Rendezvényközpontba
  • 11.00 Járművek érkezése a Rendezvényközpontba
  • 11.15 A tűzoltóság bemutatója
  • 12.00 A mentők, a rendőrség és a tűzoltóság közös mentési bemutatója
  • 12.30 Németh Szilárd polgármester, országgyűlési képviselő beszéde
  • 13.00 A rendőrség bemutatója
  • 14.00 A főzőverseny eredményhirdetése
  • 14.30 A mentőszolgálat bemutatója
  • 15.00 Futballverseny a mentőszolgálat, a rendőrség és a tűzoltóság csapatai között
  • 15.15 Szórakoztató műsor a színpadon

A rendezvény fővédnöke: Németh Szilárd polgármester, országgyűlési képviselő

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Iskolakezdés: rászorulóknak gyűjt az Ökumenikus Segélyszervezet

2013. augusztus 30. péntek

Hirado.hu

Már csak pár nap van iskolakezdésig, de még mindig sok az üres iskolatáska, ezért is indított adománygyűjtő akciót még múlt héten a Ökumenikus Segélyszervezet. A 1353-as adományvonalon 250 forinttal lehet támogatni a rászoruló tanulókat.

“‘Lehet, hogy nem sikerült volna az, hogy iskolakezdésre minden olyan dolgot megteremtsünk, ami kell”- mondta egy anyuka, Simon Olívia Pálma a Híradónak; Gyermekei az elsők, akik megkapták az Ökumenikus Segélyszervezet iskolakezdési adományát.

(tovább…)