2012. október havi archívum

Felmérés: Bajnaiék bent, Gyurcsány kint, de a Fidesz a legnépszerűbb

2012. október 31. szerda

Nézőpont Intézet, Magyar Nemzet, Csepel.info

Fidesz: A tábor adott…

A Századvég 2012. október végén készített közvélemény-kutatásának tanúsága szerint a pártok erőviszonyaiban nem látható szignifikáns elmozdulás, a Fidesz előnye a legnagyobb ellenzéki párthoz képest továbbra is jelentős mind a teljes népesség, mind a biztos szavazó pártválasztók körében. A Nézőpont Intézet legfrissebb felmérésében a Fidesz-KDNP 36, az MSZP 12, a Jobbik 11, míg a Bajnai Gordon általa alapított egyesület 5 százalékon áll.

2012. október végén a választókorúak 45 százaléka nyilatkozott úgy, hogy biztosan részt venne egy most vasárnap tartandó parlamenti voksoláson, azaz a választási aktivitás az elmúlt hónaphoz képest nem változott. A pártszimpátiájukban bizonytalanok aránya a vizsgált időszakban kismértékben növekedett, a megkérdezettek 47 százaléka tartozik ebbe a körbe – áll a kutatóintézet MNO-hoz eljuttatott sajtóközleményében. (tovább…)

Magyar félmúlt – Törvénytelen szocializmus

2012. október 31. szerda

Ávósok – 1., 2. és 3. rész

A fenti filmsorozatot a Magyar Televízió készítette majd mutatta be 1994-ben. Hiába keresné azonban a kedves olvasó az MTV archívumában vagy a Port.hu filmes adatbázisában: ott nincs ilyen filmsorozat, sőt még nyoma sincs, mintha nem is készült volna el soha.

A dokumentumfilm-sorozat eltüntetését magyarázták azzal, hogy túlságosan nyíltan tárta fel a kommunista terrorszervezetek bűneit, és mutatta be még élő tagjait – például Horn Gyulát -, de magyarázták azzal is, hogy nyíltan kimondta egyes kommunista vezetők zsidó származását. Ez igaz. Ugyanakkor a tapasztalatunk szerint a zsidó áldozatok esetében ugyanezt tették. A filmet végignéztük, és mi úgy érezzük, hogy nem nevezhető antiszemitának, miközben a benne összegyűjtött dokumentum-mennyiség és a riportok kimondottan érdekesek, megrázóak és hasznosak.  A film letiltásának körülményeiről a Magyar Hírlap honlapján, itt lehet olvasni, a sorozat pufajkásokról szóló részeit pedig a következő napokban tesszük ki. Ezekkel is a kommunista terror elfeledett áldozataira emlékezünk.

30 éves a Bogrács

2012. október 31. szerda

Csepel.info – Mr. Gabee

A csepeli Bogrács vendéglő szombaton ünnepli 30. születésnapját – értesült a Csepel.info.

A Királymajor legrégibb étterme ebből az alkalomból nosztalgia disco partyt rendez az elmúlt 30 év távlatából DJ Tom Taylor segítségével. Az eseményre akkora volt azonban az érdeklődés, hogy már az összes jegy elkelt.

Csendes emlékezés

2012. október 31. szerda

Csepel.hu

A közelgő halottak napjára emlékezett Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata október 31-én, a Csepeli Temetőben.

A csendes eseményen Németh Szilárd polgármester, országgyűlési képviselő, Borbély Lénárd alpolgármester, országgyűlési képviselő, valamint Ábel Attila és Morovik Attila alpolgármesterek helyeztek el koszorút a Mindenki Keresztjénél. A koszorúzás után a résztvevők az emlékezés mécseseit gyújtották meg a kereszt talapzatánál.

A kormány nemet mond a nyugdíjak csökkentésére

2012. október 31. szerda

Mno.hu

Nyugdíjas

A közszféra méretének csökkentésében és az adóbeszedés hatékonyságának növelésében például egyetért tárgyalópartnereivel a magyar kormány, a nyugdíjak, valamint a munkavállalói jövedelmek csökkentését azonban továbbra sem támogatja – válaszolta korábbi közléseinek megfelelően az IMF/EU-tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter egy képviselői kérdésre.

A Veres János szocialista országgyűlési képviselő által feltett, a kormánynak a Nemzetközi Valutaalap (IMF), illetve az Európai Bizottság számára megküldött alternatív tárgyalási javaslata tartalmára vonatkozó írásbeli választ igénylő kérdésre válaszolt Varga Mihály az Országgyűlés honlapján kedden közzétett dokumentum szerint. Veres október 4-i keltezésű levelében azt kérdezte a magyar tárgyalódelegáció vezetőjétől, hogy „mi áll az IMF-nek elküldött levélben”. A képviselő egyben arra kérte Vargát, hogy a válaszához csatolja az elküldött levél másolatát. (tovább…)

Nő a Szabadkikötő konténerforgalma

2012. október 31. szerda

Vg.hu

A folyvást bővülő konténerforgalom kiszolgálására egy hektárral bővíti konténerterminálját a csepeli szabadkikötő üzemeltetését 75 évre elnyert vállalat. A cég az egy évtizedre igért 13,5 milliárd forintos fejlesztés kétharmadát már teljesítette.

Félmilliárdos költséggel 10 ezer négyzetméterrel bővíti konténerterminálját a Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt. mivel a jelenlegi 80 ezer négyzetméternyi terület már kicsinek bizonyult. A fenti összegből ugyanakkor felépül egy 600 négyzetméteres irodaépület is, amelybe a jövő év első negyedében költözhet be a konténerterminál üzemeltetője, a Mahart Container Center Kft. A csepeli konténerterminál bővítése azért is komoly beruházást igénylő munka, mert az előírások szerint a betonnak száztonnás terhelést kell elbírnia. Ezért az akár 30-40 tonnás konténereket is mozgató óriástargonca alá félméteres betonalapot kell építeni. A szabadkikötőbe – ahol egyszerre 18 hajó rakodhat – túlnyomórészt vasúton érkező szállítmányok részben közúton, részben vízi úton folytatják útjukat célállomásaikra. (tovább…)

Idényzáró a Dunán

2012. október 31. szerda

Utánpótlássport Portál

A kép illusztráció

A hagyományos hosszú távú versennyel ért véget az evezősök idénye. A regattán a szegedi és a váci csapat is jól szerepelt.

A csepeli Duna-szakaszon rendezték az evezősök idényzáró versenyét, az üldözéses hosszú távú regattát, a felkészülést már elkezdő versenyzőknek 6000 métert kellett teljesíteni. Az idén újításként a tanuló korcsoportban, a Sport XXI. Program részeként 4000 méteren rendeztek versenyt, négypárevezős hajóegységben. A fiúk vetélkedőjén 15-en indultak, és a Szegedi Vízisport Egyesület egysége nagy fölénnyel nyert Soroksár és Mohács evezősei előtt. Ebben a számban a mosonmagyaróváriak hetedik helye volt meglepő. A vegyes szám is a szegediek sikerével zárult, a lányoknál pedig a váci fiatalok győztek öt másodperccel. (tovább…)

Birkózás: Sastinnak ment a legjobban

2012. október 30. kedd

Csepel.hu

Összesen 99-en léptek szőnyegre október 27-én a Gladiolus-kupa felnőtt szabadfogású és női országos egyéni bajnokságon Kecskeméten, a Messzi István Sportcsarnokban. A csepeli sportolók egy arany, két ezüst és három bronzérmet birkóztak össze.

Szabadfogásban a Haladás VSE, a női birkózásban pedig a Vasas és az FTC-Gyál két-két aranyérmet nyert, a Vasas egyik aranyát a Csepelen élő Sastin Marianna szerezte meg, magabiztos versenyzéssel. (tovább…)

Járások – Aláírta a 23 fővárosi kerületi önkormányzat a járási megállapodást

2012. október 30. kedd

Csepel.hu

Mind a 23 kerület önkormányzata aláírta a budapesti kerületi hivatalok kialakítására vonatkozó átadás- átvételi megállapodásokat a fővárosi kormányhivatallal kedden Budapesten, így 2013. január 1-jétől a az államigazgatási ügyek egy részét pl. a személyi okmányokkal kapcsolatos ügyeket a kerületi (járási ) hivatalokban lehet majd intézni.

Az ünnepélyes dokumentum aláíráson Csepel Önkormányzatát Németh Szilárd polgármester, országgyűlési képviselő és dr. Szeles Gábor jegyző képviselte. (tovább…)

Gergely Glória sikere a Fit Kid Eb-n

2012. október 30. kedd

Csepel.hu

Hét ország több mint kétszáz versenyzője adott randevút egymásnak Székesfehérváron a X. Fit Kid Európa -bajnokságon. A csepeli ProfiTeam versenyzője Gergely Glória megnyerte korosztálya versenyét.

A Videoton Oktatási Központban megrendezett esemény fővédnöke Dr. Cser-Palkovics András, fehérvári polgármester volt, a díjakat pedig Székesfehérvár Önkormányzata nevében Mészáros Attila tanácsnok adta át a résztvevőknek. (tovább…)