Egyelőre annyi biztos, hogy Szenteczky János volt a lakásmutyik végrehajtója
Csalás, hűtlen kezelés, közokirat hamisítás, hivatali visszaélés – ezek a büntető-törvénykönyvi tételek szerepelnek Németh Szilárd országgyűlési képviselő feljelentés-kiegészítésében, melyet elsőként kapott meg a Csepel.info.
Lapunk úgy tudja: amennyiben a vádak megállnak az ügyészségen, és a bíróság előtt is bebizonyosodik, hogy a csepeli MSZP valóságos lakásmaffiát működtetett a kerületben, akár a Zuschlag-perben kiosztott éveknél is súlyosabb büntetéseket kaphatnak az érintettek. (tovább…)
A rendőrök szerint Deme Gábor (35) bűnsegédje a csepeli kettős gyilkosságnak, ám ő magát is áldozatnak tartja, bűntársa, Kun Tamás áldozatának (52). Hogy így van-e, azt majd a bíróság dönti el.
Mindenesetre Deme azt mondta a Blikknek, reszketett félelmében, amikor meglátta Takács József (†62) holttestét és a fegyverrel hadonászó önkívületi állapotban ordítozó Kun Tamást (52). Arra gondolt, őt is likvidálni fogja a vérben forgó szemű gyilkos. (tovább…)
Két hónappal meghosszabbította a bíróság a csepeli kettős gyilkosság néven ismertté vált ügy gyanúsítottainak – a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskola volt gazdasági igazgató-helyettesének és a pedellusnak – az előzetes letartóztatását.
Az ügyben a nyomozás már véget ért, az iratok az ügyészségen vannak. Deme Gábor egykori igazgatóhelyettest a gyilkossági ügyben bűnsegédként gyanúsítják. Az előzetesének mostani meghosszabbításánál azonban az indoklásban a bírónő azt mondta, hogy a bizonyítékok alapján Deme tettei valószínűleg enyhébb megítélés alá fognak esni. (tovább…)
Fogmosás közben fogtak el egy többszörösen körözött férfit néhány napja Csepelen.
A rendőrség honlapján olvasható közlemény szerint a BRFK akcióosztályának munkatársai kopogtattak a lakás ajtaján, mire egy férfi kikiabált, hogy mindjárt megy. Ezután a rendőrök többszöri felszólítás után – zárszakértő segítségével – kinyitották az ajtót, majd azt tapasztalták, hogy a férfi a fürdőszobában fogat mos. (tovább…)
Szeptember 5-én reggel őrizetbe vettek egy 27 éves férfit, aki betört egy csepeli házba és onnan rézkilincseket, csaptelepeket, porcelánt és szerszámokat lopott el.
A férfit a csepeli rendőrök a bűncselekmény elkövetése közeben tetten érték és elfogták.
Nem érti Doszpot Péter, miért kezdik újra a nyomozást Zámbó Jimmy halálával kapcsolatban. Az exnyomozó másfél hete, Hajdú Péter Frizbi című műsorában azt nyilatkozta, hülyeség lenne felnyitni a Jimmy-aktát.
Doszpot a műsorban végiglapozta Hulé Éva új vallomását, amelyből azonnal kiderült számára, ostobaság lenne a benne leírtak alapján ismét nyomozni. (tovább…)
Hulé Éva panaszának helyt adva a Fővárosi Főügyészség emberölés gyanújával nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen Zámbó Jimmy kilenc és fél éve történt halála ügyében – értesült a Népszabadság. Az ügyben a BRFK bűnügyi főosztályának kell eljárnia.
A BRFK a közelmúltban elutasította Zámbó Jimmy ma 53 éves rajongójának feljelentését, aki saját kilenc évvel ez előtti vallomását hazugságnak minősítette és visszavonta, majd a rendőrségen azt állította: tudja, kinek a keze húzta meg a “király” halántékához szorított pisztoly ravaszát. Azzal indokolta a főkapitányság a döntését, hogy Hulé Éva állításait nem támasztják alá a tragédiát követően elvégzett szakértői vizsgálatok, ráadásul ellentmondásban áll az akkor eljárás megállapításaival, és saját korábbi vallomásával is. (tovább…)
Bár Tóth Mihály a csepeli önkormányzat képviselő-testületi ülésén még pontosan értette azt a kérdést, melyet Ábel Attila, a lakásbizottság Fidesz-KDNP-s elnöke tett fel neki, sőt, választ is ígért rá, később az SZMSZ-re hivatkozva tagadta le, hogy kérdést kapott volna a bizottsági elnöktől – derül ki a testületi ülés jegyzőkönyvéből.
A csepeli Fidesz-KDNP frakció arra kíváncsi, hogy ki és milyen hatáskörben, milyen jogszabály alapján adta ki bérletbe azokat a lakásokat, melyek mögött a Fidesz-KDNP frakció MSZP-s lakásmaffiát sejt. Mint ismert, a lakásokat előbb teljesen felújították, majd a bérlők a felújításnál alig valamivel nagyobb összegért – a piaci ár felénél is kevesebbért – megvették azokat. A Fidesz szerint csak az általuk bemutatott öt esettel legalább 35 millió forintos vagyoni kárt okoztak a városvezetők. (tovább…)
Régóta több tízmilliós csalást sejtenek a csepeli fideszesek, sőt egyenesen MSZP-s “lakásmaffiáról” beszélnek. A megvádolt szocialisták azonban még mindig nem hoztak nyilvánosságra minden iratot.
Régóta tudjuk, hogy Csepel nem a béke szigete, sokkal inkább a szocialistáké, legalábbis az őszi önkormányzati választásokig az MSZP helyi politikusai irányítják a kerületet. (tovább…)
Tátrai Miklósnak kemény napja lehetett kedden, rengeteg kérdést feltehettek neki a nyomozók. Egyelőre csak a sukorói telekcsere ügyében gyanúsítják bűncselekménnyel, rezeg a léc Bábolna kapcsán is, de elképzelhető, hogy ez csak a kezdet.
Tegnap Domokos László újdonsült ÁSZ-elnök már beharangozta, hogy az MNV tavalyi működéséről készült jelentésük további munkát adhat az ügyészeknek, a dokumentumot olvasgatva pedig ez tényleg elég valószínűnek tűnik. Kérdés csak az, hogy hány ügy kötődik a 2009.júliusában menesztett Tátraihoz a sok közül. (tovább…)
Szabadfi Árpád országos főkapitány-helyettesként kétszer beszélt telefonon Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnökkel a tévészékház 2006-os ostroma alatt.
Erről maga a rendőrtábornok számolt be a parlament 2002 és 2010 közötti jogsértéseket vizsgáló albizottságának szerdai ülésén. Dilettantizmus vagy valami ennél sokkal súlyosabb probléma eredményezte a késlekedést? – tette fel a kérdést az ülésen Révész Máriusz. (tovább…)
Kitart állításai mellett, s megírja könyvét Hulé Éva, aki mint Zámbó Jimmy halálának „szemtanújaként” vált ismertté. A rokkant asszony kilenc év elteltével megváltozatta korábbi tanúvallomását, állításai szerint a haláleset nem úgy történt, ahogyan azt a korábbi rendőrségi vizsgálat megállapította.
A sajtóban történt hosszas ködösítő felvezetés után Hulé végül a TV2 Mokka című műsorában augusztus 19-én megnevezte az állítólagos gyilkost is, aki szerinte Zámbó Edit volt. Elmondása szerint Jimmy mellett állt a lövés pillanatában, s korábban azért állított mást a tanúvallomásában, mert egyrészről megfenyegette Edit asszony, másrészt nem akarta, hogy Jimmy gyerekei apjuk elvesztése után anyjuk nélkül nőjenek fel. (tovább…)
Újabb bűncselekmények elkövetőit fogták el a csepeli rendőrök. A Juharos utcában egy táskatépő rablót, a Tölgyes utcában egy részeg motortolvajt kerítettek kézre.
Az utóbbi bűncselekmény elkövetőjét kórházba kellett szállítani. (tovább…)
Továbbra sem válaszolt Tóth Mihály csepeli polgármester arra a kérdésre, hogy ki és milyen hatáskörben, és milyen jogszabály alapján adta ki piaci bérletbe azokat a lakásokat, melyek mögött a Fidesz-KDNP frakció MSZP-s lakásmaffiát sejt – értesült a Csepel.info.
- Eddig háromszor kértem meg a polgármester urat, hogy válaszoljon a kérdésemre. Tegnap délután levelet kaptam tőle, melyben megint kitért a válasz elől. Így aztán negyedjére is feltettem ugyanazt a kérdést – mondta el lapunknak Ábel Attila, a csepeli lakásbizottság Fidesz-KDNP-s elnöke. (tovább…)
A Fidesz-KDNP képviselő-jelöltjei nyilatkozatban közölték: nem érintettjei az MSZP-s lakásmutyiknak – A Fidesz arra kérte a többi ellenzéki pártot is, hogy írassák alá jelöltjeikkel a nyilatkozatot
Először reagált Tóth Mihály csepeli polgármester a Fidesz-KDNP hétfői közleményére, melyben Németh Szilárd és Borbély Lénárd országgyűlési képviselők azonnali lemondásra szólították fel, és szó szerint azt írták: “alapos a gyanúnk arra, hogy a polgármester és Szenteczky János, a Csepeli Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója valóságos lakásmaffiát működtettek Csepelen.”
Az OrientPress hírügynökség szerint telefonon keresték meg Tóth Mihály polgármestert, aki semmit sem tudott mondani az ügyről. “Azt állította, hogy nem kapta meg az idézett levelet a Fidesz frakciótól, így nem is tud nyilatkozni annak tartalmát illetően. Ennek ellentmond az a tény, melyet Németh Szilárd állít, mégpedig az, hogy nyilatkozatukat és a polgármester érintettségére vonatkozó közleményüket eljuttatták e-mailben a politikusnak.” – számolt be az esetről a hírügynökség. A tényszerűség kedvéért meg kell jegyeznünk: a képviselők közleményéről még nyolc különböző hírportálon lehetett olvasni az elmúlt két napban. (tovább…)