2023. március havi archívum

Orbán Viktor: A háborúpártiak veszélybe sodorták az egész Európai Uniót

2023. március 31. péntek

Magyar Nemzet

Az európai emberek elindultak a béke irányába, azonban Európa vezetői továbbra is a háború pártján állnak – mondta péntek reggel Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A kormányfő utalt arra is, mivel a szomszédos országban zajlik a háború, ezért a magyar emberek biztonsága is veszélyben van.

– Mióta nem találkoztunk (március 10-én volt utoljára miniszterelnöki rádióinterjú – a szerk.), azóta volt egy uniós csúcstalálkozó, ahol ott voltak az uniós kormányfők. Nem csak a saját szememmel látom tehát a dolgokat. Nem kétséges, hogy a háború egyre véresebb és egyre brutálisabb – mondta péntek reggel Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

(tovább…)

Autókat szállíttattak el Csepelen

2023. március 30. csütörtök

Csepel.hu, Csepel.info

A Csepeli Közterület-felügyelet által 2023. 03. 20.-ától 2023. 03. 26.-áig terjedő időszakban az előzetesen bejelentett és végrehajtott akció ellenőrzés során az alábbi eredmények születtek, 62 db helyszíni ellenőrzés, 10 db írásbeli figyelmeztetés, 9 db közigazgatási helyszíni bírság, 4 db közigazgatási eljáráskezdeményezés, 6 db szabálysértési helyszíni bírság, 5 db szabálysértési eljáráskezdeményezés.

25 db üzemképtelen gépjármű kiértesítése és az üzembentartók felszólítása, hogy távolítsák el a közterületen tárolt üzemképtelen gépjárműveiket.

(tovább…)

Már nem Fidesz tag Csepel polgármestere és két alpolgármestere

2023. március 29. szerda

Csepel.info

Németh Szilárd lett az elnök

A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség csepeli szervezete az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta, hogy az országos választmány elnökségének egyhangú döntése alapján újjáalakult a korábban egyhangú döntéssel feloszlatott csepeli szervezet.

A csepeli Fideszt Németh Szilárd kérésére oszlatták fel, miután – többek között – a csepeli Kis-Duna-part és a Munkásotthon ügyében Borbély Lénárd polgármester nem volt hajlandó elfogadni a politikus követeléseit. Németh most ki is záratta a Fideszből Borbély Lénárd polgármestert és Ábel Attila alpolgármestert. Morovik Attila alpolgármester nem jelentkezett újra, így őt nem tudták kizárni. (tovább…)

Diákolimpia a Kis-Duna-parton

2023. március 29. szerda

Csepel.hu, Csepel.info

A budapesti döntőn a fővárosi általános és középiskolák legjobb futói küzdöttek meg. Csepelről a következő iskolák legügyesebb mezei futói jutottak a döntőbe: Eötvös József Általános Iskola, Kazinczy Ferenc Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskola, Kölcsey Ferenc Általános Iskola, Szárcsa Általános Iskola, Széchenyi István Általános Iskola és a Jedlik Ányos Gimnázium.

Mintegy ezerkétszáz diák vett részt a mezei futás budapesti diákolimpiájának döntőjében, amelyet hagyományos módon a Kis-Duna-parton rendezték meg március 29-én.
(tovább…)

Az áramszolgálatást helyreállították

2023. március 29. szerda

Csepel.hu

Jó néhány órán keresztül áram nélkül maradtak a Határ út, Kolozsvári utca környékén élők, miután a hétfői szélvihar miatt elment az áramszolgáltatás.

A hiba behatárolását a szerelők haladéktalanul megkezdték több egység bevonásával az ELMŰ szakemberei, majd a tűzoltóság segítségével a kidőlt fát eltávolították a hálózatról.
(tovább…)

Védőnői fórumot tartottak Csepelen

2023. március 29. szerda

Csepel.hu

A Védőnői fórum témája az önkormányzati tulajdonú járóbeteg-szakellátó intézmények állami fenntartásba helyezése, így a védőnői hálózatot érintő változások.

Borbély Lénárd polgármester kiemelte, a Csepeli Védőnői Szolgálat március 15-én Csepel Szolgálatáért-díjat kapott. Külön, egyenként is gratulált a kerületben dolgozó védőnőknek. Majd kifejtette a Védőnői Szolgálat rendkívül fontos feladatot lát el.

(tovább…)

Tartós élelmiszerek az ünnep előtt

2023. március 29. szerda

Csepel.hu

Húsvét közeledtével idén is tartós élelmiszerekkel segíti az önkormányzat a Csepelen élő rászoruló, nehéz sorsú időseket és családokat. A Humán Szolgáltatások Igazgatósága szervezésében közel félmillió forint értékben adtak át tartós élelmiszercsomagot a rászorulóknak március 28-án – írja a Csepeli Hírmondó.

A csepeli lakosok közül az intézménnyel együttműködő ellátottakat, illetve az elmúlt időszakban az önkormányzattól segélyt kérőket támogatták. Összesen 44 kerületi lakos kapott természetbeni adományt. (tovább…)

Lakossági fórum az Ady-lakótelepen

2023. március 28. kedd

Csepel.hu

Lakossági fórumot tartott az önkormányzat az Ady-lakótelepen és annak környékén élők számára, ahol a megjelentek a városrésszel kapcsolatos javaslataikat és panaszaikat mondhatták el.

Teljesen megtelt péntek délután a Csete Balázs utcai Családsegítő Közösségi Ház, ahol Borbély Lénárd, Csepel polgármestere, valamint önkormányzati képviselők és intézményvezetők tartottak lakossági fórumot az ott élőknek. (tovább…)

Távhővezetékkel kapcsolatos munkálatok a Kossuth Lajos utcában

2023. március 27. hétfő

Csepel.hu, Csepel.info

Folytatódnak a tavalyi évben a Strabag Generálépítő Kft. által megkezdett távhővezeték rekonstrukciójának munkálatai a Kossuth Lajos utca 24-28. és Kossuth Lajos utca 45-47. szám alatti ingatlanok környezetében, mely előreláthatólag 2023. március 28.- 2023. június 16. napjáig fog tartani.

A munkálatok érinteni fogják a Kossuth Lajos utca 24-45. számú ingatlanok közötti útpályaszakaszt mely során rövid ideig forgalmi sáv szűkítésre kell számítani. A kétirányú forgalom a munkálatok alatt is biztosítva lesz.

(tovább…)

Egészségprogram Csillagtelepen

2023. március 27. hétfő

Csepel.hu

A Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat rendezvénysorozatának keretében egészségügyi szűrésekkel, mérésekkel, húsvét közeledtével ünnepi étrendi tanácsadással, szakmai konzultációval, előadással és vetélkedővel várták a kerületi lakosokat a Vénusz utcai háziorvosi rendelőben.

Ünnepek étrendje címmel Tar Gabriella dietetikus tartott előadást.
(tovább…)