Ma már a titokszobáig se jutottak el a fideszes képviselők

Csepel.info

Az ingatlan tulajdoni lapja a tulajdonosi változásokkal: már a leváltása után vehette meg a rendőrkapitány a lakást

Hiába számítanak a törvény szerint nyilvánosnak a csepeli önkormányzat saját tulajdonú lakásainak adásvételi dokumentumai, pénteken ismételten megtagadta a Szenteczky János MSZP-s pártalelnök által vezetett Csepeli Vagyonkezelő Zrt., hogy Németh Szilárd csepeli országgyűlési képviselő, Borbély Lénárd, a Fidesz-KDNP frakció vezetője és a helyi pénzügyi-ellenőrzési bizottság elnöke valamint Ábel Attila, az önkormányzat lakásbizottságának elnöke betekintsenek azokba.

A képviselők-bizottsági elnökök Császár Mihály korábbi rendőrkapitány eltitkolt szociális lakás bérlésének körülményeire és a lakás megvásárlásának teljes dokumentációjára lettek volna kíváncsiak. A csepeli kettős gyilkosság nyomozati munkáinak újrakezdésekor gyanúba keveredett rendőrkapitány a lakást hárommillió forintért vásárolhatta meg a közelmúltban.

Mivel a Csevak Zrt. közleményben tagadta le, hogy az ügyben titkolózna, a képviselők a sajtó nyilvánossága előtt próbálkoztak az adatok megtekintésével, amit az önkormányzati tulajdonú cég kerek perec megtagadott.

– Többek között arra lettünk volna kíváncsiak, hogy megelőzte-e lakásfelújítás a rendőrkapitánynak kiutalt lakás bérbeadását – mondta el lapunknak Németh Szilárd. A képviselő hangsúlyozta: még egy ilyen lakás esetében is két- két és fél millió forint közpénzt szokott költeni az önkormányzat a bérbeadás előtti felújításra. A titokban, Tóth Mihály MSZP-s polgármester és Szenteczky János MSZP-s vagyonkezelő-vezérigazgató által kiutalt szociális bérlakással kapcsolatban fél évvel a bérleti szerződés megkötése után Császár Mihály kezdeményezte a lakás megvásárlását. A lakásvásárlás nem sokkal Császár rendőrkapitány elbocsátása után mindössze hárommillió forintért meg is valósult. Németh Szilárd emlékeztetett arra is, hogy az ilyen lakások piaci ára hét és tizenegy millió forint között mozog – tekintettel arra is, hogy felújított állapotú ingatlanokról van-e szó.

Németh Szilárd a nyilvános adatokba való betekintés visszautasítása után arra hívta fel a figyelmet, hogy minden egyes gyanús lakásmutyit ki fognak vizsgálni, Császár Mihály korábbi rendőrkapitányt pedig az ingatlan vételi áron történő visszaadására szólította fel. Németh véleménye szerint, mivel a szerződések nem a szabályok szerint, ráadásul a képviselő testület tudtán kívül születtek meg, azokat semmisnek kell tekinteni, és a Csevak Zrt. is köteles eladási áron visszavásárolni az ingatlant. Az országgyűlési képviselő és a bizottsági elnökök vizsgálóbizottság felállítását, és Szenteczky János ellen fegyelmi eljárást indítását fogják kezdeményezni – hangzott el.

Csepel.info

154 hozzászólás “Ma már a titokszobáig se jutottak el a fideszes képviselők” bejegyzésre

  1. Manitu szerint:

    Csak el ne tüntessék azokat a dokumentumokat! Ezektől bármit el tudok képzelni.

  2. nem jani szerint:

    Mint Budaörsön?!:)))))))))))) Valaki betört és elvitte az iratokat! Ki lehetett????:))))))))) Biztos a színesfémtolvajok átálltak a papírra és vitték a MÉH-be!:D

  3. nem jani szerint:

    Az index több pert is nyert már a közadatokkal kapcsolatos eltitkolásokkal kapcsolatban. Ezeknek gyakorlatilag nincs következménye??????

  4. bögöly szerint:

    Tudna arra valaki válaszolni, hogy amennyiben valaki “rászorulóként” önkormányzati bérlakást kap, s azt utána bérbeadja, hasznot húzva belőle, vajon milyen jogsértést valósít meg? Mert ezt tette Császár. Megkapta, majd bérbeadta. A bérleti díj után adózott vajon?

  5. csepeli szerint:

    Németh Szilárd hazudik, és nem ismeri a jogszabályokat. Ez nem szociális bérlakás volt, és mindenben a jogszabályoknak megfelelően történt az eladás.

  6. Idol szerint:

    Btk. 318. § (1) Aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart és ezzel kárt okoz, csalást követ el.

    Szerény véleményem szerint a csalás bűncselekmény, valamint ha nem vallotta be a jövedelmet, adócsalás is megvalósulhatott. Ha a lakást rászorulóként igényelte és ennek ellenére anyagi haszon fejében bérbe adta – ezzel az önkormányzatot tévedésbe ejtette, tehát a csalás megvalósult!

  7. csepeli szerint:

    Idol: Nem rászorulóként igényelte, innentől kezdve amit írtál, az hülyeség.

  8. miska72 szerint:

    Önkormányzati MAFFIA!

  9. miska72 szerint:

    csepeli te akkora hülye vagy, hogy ilyet a föld még nem hordott a hátán.
    No comment. 😉

  10. Hugi szerint:

    Csepeli, pont te nem tudod, hogy költségalapú bérlakások csak a Széchenyi terves Rákóczi úti házban vannak?

    Dehogynem, tudod te azt.

  11. csepeli szerint:

    Hugi: Ez nem költség alapú, hanem piaci alapú volt. Tanulj meg olvasni!

  12. bögöly szerint:

    A kérdés csupán az, hogy kapitányi posztjáról való távozása után, vajon miért utalták ki Császárnak a lakást? Vajon “megháláltak” ezzel valamit a róluk esetleg sokat tudó kapitánynak? Ilyen szempontból mindegy, hogy piaci alapon kapta-e. Nem járt neki, de sokkal jobban járt volna sokaknak, akik rászorulók.

  13. lolka szerint:

    Minden esetre, ha nem is törvénytelen (amit kétlek), de etikátlan, ha csak nem szolgálati lakásként kapta, de azért meg csere lakást kell leadni. De, ha nincs semmi probléma, akkor miért nem publikus N. SZ. előtt a figura, vagy csak durcáskodunk? (dedó)…

  14. csepeli szerint:

    bögöly, tájékozódj már egy kicsit! Még leváltása előtt kérte, hogy megvehesse a lakást.

  15. csepeli szerint:

    Interjú jelent meg Szenteczkyvel egy másik honlapon, amit nem szabad itt belinkelni. Ebből idézek:

    “A csepeli Fidesz, pontosabban Németh Szilárd azt állítja, hogy a tragikus kettősgyilkosság után kapott a csepeli önkormányzattól lakást a volt rendőrkapitány. Ez az állítás helytálló?

    – Egyáltalán nem. Császár Mihállyal 2008 áprilisában kötöttünk lakásbérleti szerződést. Ennek előzménye megítélésem szerint a kerület vezetése és a kapitányságvezető közötti jó munkakapcsolat volt – amit én magam is nagyon fontosnak tartok. Ismereteim szerint a kapitány úr kereste meg az önkormányzatot azzal az igénnyel, hogy ha rendelkezésre állna kis alapterületű és kis értékű lakóingatlan, akkor azt bérbe venné – ezzel is megkönnyítve, illetve egyszerűbbé téve a kerület életébe való bekapcsolódást, hiszen tudtommal Császár Mihály Érden lakik. Hosszabb ideig nem állt rendelkezésre olyan lakás, ami a meghatározott paramétereknek megfelelt, csak néhány nagyobb, többszobás lakóingatlana volt az önkormányzatnak. A szóban forgó lakás elhalálozás után került vissza a vagyonkezelőhöz – ezt jeleztem a polgármester úrnak. Szeretném megemlíteni, hogy a kerületi önkormányzat több lakást is biztosított a kerületi kapitányságnak, illetve az ott szolgáló rendőröknek.

    – Pontosan mikor utalta ki Császár Mihálynak a lakást az önkormányzat?

    – 2008. április 1-én kezdte bérelni a lakást.

    – És mit szól ahhoz, hogy úgy próbálják meg beállítani ezt az esetet, mintha a volt rendőrkapitány egyfajta jutalomként kapta volna ezt a lakást, a csepeli kettősgyilkosság után?

    – Nemcsak gusztustalan és álságos, de átlátszó is. A kapitány 2008 novemberében adta be a lakásvásárlási kérelmét – ekkor indult el a fent már bemutatott folyamat. Hol volt még akkor Deme-ügy?

    – A csepeli Fidesz azt állítja, hogy a kerületben a szocialista párt folyamatosan „mutyizik”, sőt, igazából a kettősgyilkosság okaként is ezt tüntetik föl.

    – Ez a szó jó néhány évvel ezelőtt lett divatos szitokszó az ellenzéknél. Azóta használják szinte minden megnyilvánulásukban. Nem szeretném minősíteni sem a jelzőt, sem a használóit, de a fent bemutatott esetet semmiképp sem tekintem szocialista párti ármánynak. Ha jól tudom, Németh Szilárd számos fórumon ígérte már meg, hogy ha ő lenne a polgármester, minden rendőrnek adna lakást! Akkor az fideszes mutyi lenne? Nem hinném. Nagyon helyesnek tartom azt, hogy egy város vezetője minden olyan eszközt megragad, illetve kihasznál, amivel a kerületi rendvédő szervek működési körülményeit javítja. Ezért is értettem egyet a polgármester szándékával és jóérzéssel kötöttem meg a bérleti szerződést a kerületi rendőrökkel.”

  16. Csepelino1 szerint:

    Szenteczky János ellen fegyelmi eljárást indítását fogják kezdeményezni – Ez az! Borul a kártyavár. Csepeli. A nem szociális bérlakások a Rákóczi ligetben vannak. De ezt már leírtam, más cikkhez is. Ebben az ügyben az a baj, hogy 1.) Szociális bérlakás volt (kellett volna lennie – de van egy olyan érzésem, hogy a megvétel előtt átminősíthették, ez sem lepne meg…), 2.) Szociális bérlakásra mindíg a lakásokra az emberek a lakások számának többszöröse pályáz, 3.) Már kirúgott kapitány volt, mikor megvette, 4.) Volt-e versenytárgyalás, 5.) Meg volt-e hírdetve ez a lakás valahol, 6.) Potom pénzért vette meg. – Kérdem Én tőled. TE MILYEN LAKÁST TUDSZ VENNI 3 MILLIÓ FORINTÉRT CSEPELEN????? Ha tudsz ilyet, szóljál nekem légyszíves. És még vagy ugyanennyi kérdést fel tudnék tenni, amire nem tudnál válaszolni. És nem csak Te, de a Csevak vezetésből (igazgatócskákból) senki sem.

  17. csepeli szerint:

    Csepelino1:

    1. Nem volt szociális bérlakás.
    2. Nem volt szociális bérlakás.
    3. Még leváltása előtt kérte, hogy megvásárolhassa.
    4. Nem volt versenytárgyalás, és nem is kellett tartani, ezt nem írja elő semmilyen jogszabály.
    5. Sehol nem volt meghirdetve, nem is kellett meghirdetni.
    6. Pontosan annyiért vette meg, amennyit az önkormányzati rendelet előír, fillérre stimmel az összeg, ahogy levezettem a másik cikknél.

  18. egyszerü pályázó szerint:

    akkor miért nem ment vissza Érdre?miért veszi el tölünk (becsületes pályázóktól)a lehetőséget?Ugye csepeli,ez nem is nyerességböl elkövetett vétel volt?egyszerüen járt neki…..nekem miért nem ajánlottak fel egy piaci alapú bérlakást ?Kevesebbe kerül mint az albérlet!Csak hát mindig alejárt lemezt hallgattam-sajnálom,de nincs lakás-…..És tudtommal akinek van saját lakása az nem is igényelhet bérlakást!!!!na akkor miröl is beszélünk?

  19. Hugi szerint:

    Csepeli, miért hazudsz? A Vénusz utcában van a lakás! Szociális bérlakás volt, amit a kIadás elõtt még közpénzen fel is újíthattak. Így bánnak a közpénzzel, számolj!

    Mondjuk kétmillió ment el felújításra, akkor egymillióért kapott egy kilencmilliós lakást. Azaz nyolcmillió forint kára származhatott az önkormányzatnak.

  20. csepeli szerint:

    Hugi, fogd már fel, hogy nem volt szociális bérlakás. Tökmindegy, milyen utcában volt. A lakásra nincs ráírva, hogy szociális vagy nem szociális. Ha akarják, kiadják szociálisként, ha akarják, piaciként. Ez az önkormányzat szabad döntése.

    egyszerü pályázó, szerintem talán azért nem ajánlottak neked ilyen bérlakást, mert nem te vagy a kerületi rendőrkapitány.

  21. csepeli szerint:

    egyszerü pályázó: “.És tudtommal akinek van saját lakása az nem is igényelhet bérlakást!!!!na akkor miröl is beszélünk?”

    Ez csak a szociális bérlakásra vonatkozik, piaci alapon bárki bérelhet, akkor is, ha egyébként palotája van a Rózsadombon.

  22. Hugi szerint:

    Így is úgy is nyolcmilliót veszítettünk csak ezen, és csak a jó ég tudja mennyi mutyi volt!

  23. codec szerint:

    csepeli!
    Milyen alapon jutott a lakáshoz?
    A lakás nem volt szolgálati lakás.
    Nem volt szociális bérlakás.
    Milyen rendelet jogosította fel az Önkormányzat vezetőit, hogy- szegény, rászoruló, kis jövedelmű helyi lakosok helyett – egy magas jövedelmű embert hozzon nyerő helyzetbe?
    Mert valaki a kezébe adta a kulcsot, az biztos.

    A történet kísértetiesen hasonló a sporttelep elkótyavetyéléséhez.
    Ott sem volt eladó, nem volt vételár- legalábbis a kerület számlájára- mégis idegenek kezébe került a tulajdon.

  24. Hugi szerint:

    Ha nem lennének titkosítva az akták, nem lennének kérdõjelek sem. De az MSZP pont ezt nem akarja. Vajon miért? Hány ilyen eset lehetett?

  25. csepeli szerint:

    codec:

    Nem tudom, milyen alapon jutott a lakáshoz. Talán azon az alapon, hogy ő volt a kerületi rendőrkapitány.

    7/2006. Kt. rendeletből ez a részlet talán idevág:

    Bérbeadás önkormányzati vagy közérdekű feladatok megvalósítása érdekében

    23. § (2) Nem kell figyelembe venni a bérbeadás feltételeit akkor sem, ha a Kt. az önkormányzat szerveinek alkalmazásában álló köztisztviselőnek, közalkalmazottnak, állami szerv alkalmazásában álló közalkalmazottnak ajánl fel lakást bérbevételre […]

  26. "*" szerint:

    Az mintha mindenki figyelmét elkerülné, hogy a cikkből az is kiderül, Németh Szilárd minden csepeli rendőrnek adna önkormányzati bérlakást, ha ő lenne a polgármester. És szerintem ezzel nincs is baj, nézzetek szét más kerületekben, fidesz vezetésű városoknál, stb., mindenhol utalnak ki a rendőröknek ilyen lakásokat. Nekem sem tetszik túlzottan, hogy egy rendőr potom pénzért jut lakáshoz, nekem meg évtizedekig kell a kurva sok lakáshitelemet törleszteni, de ez van. A helyi rendeletkben mindenhol benne van, hogy a rendvédelmi szervek dolgozói előnyt élveznek ezknek a lakásoknak a kiutalásánál. Ezért nem értem ezt a balhét amit a Fidesz csinál, ők ezekkel pontosan tisztában vannak. Csakhát kampány van, erről szól ez, nem másról.

  27. egyszerü pályázó szerint:

    engem nem érdekel a kampány!és nem csak a rendőrők kedvezményezettek lakásügyben hanem sooook sooook NEM dolgozó,nagyszájú emberke!!!akiknek mindig kell lakást adni,még egy lehetőséget,és még egy lehetőséget…és mééég…

  28. Huba szerint:

    Azért itt valami sántít!
    Áprilisban kap egy “piaci” bérlakást. Miért? Mert nem volt annyi pénze, hogy vegyen egyet 8-10 milláért. Októberben azt kérvényezi, hogy megvehesse. 6 hónap alatt összejött a gempa? Nem hiszem. Le volt vajazva a 3 milla grátisként felújítva. 3 év mulva ingyért lesz, mert a bérleti díj megtermeli a bekerülési árat.

    CSEPELI ! MIT KAPTATOK CSERÉBE A MÉG AKTÍV KAPITÁNYTÓL ? ?

  29. "*" szerint:

    Ez így van “egyszerű pályázó”, teljesen egyetértünk. Mindenhol, mindenki hamarabb jut lakásokhoz, mint az igazán rászorulók. És hogy kik a kedvezményezettek azt együtt szavazzák meg a pártok.

  30. lolka szerint:

    “Így például vizsgálják a jövedelmet. Ez azt jelenti, hogy a kérelmezők családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem lehet több jelenleg 57 ezer forintnál. Azaz a két fiatal legfeljebb 116 ezer forintos jövedelemmel rendelkezhet. Általános problémát jelent, hogy ha a párnak 7–10 millió forint összegű hitelre lenne szüksége első lakásuk megvásárlásához, melynek a havi törlesztőrészlete 80–100 ezer forint között lenne havonta, egyértelmű, hogy alacsony jövedelmük miatt – bár az önkormányzati támogatásra jogosultak lennének – a hitelt nem kapják meg, vagy amennyiben a hitelfelvételhez megfelelő jövedelemmel rendelkeznek, úgy a 600 000 forintos önkormányzati támogatásra nem lesznek jogosultak. – ” van aki, jogosult, van aki nem…

  31. lolka szerint:

    csepeli:
    2010. április 02., péntek 18:10-kor-itt bérbe adásról írsz, idézel rendeleteket a többiek, pedig eladásról írnak véleményeket…

  32. obama szerint:

    Csepeli!
    A jogszabály bérbeadásról és nem tulajdonszerzésről szól, és addig illeti meg a bérlőt, amig a feladata ellátásához szükséges!
    De van olyan jogszabály is, ami szerint a bérelt lakás nem adható ki albérlőknek, ha megszegi a bérlő a szabályt, a bérleményi jogviszonyát meg kell szüntetni!!!! ! Ebben az esetben nem arról volt szó, hogy azért kellett neki a lakás, mert a kapitányság ügyeit így jobban tudta intézni, a kerület életébe a bekapcsolódás ezáltal is biztosított legyen.
    Érdekes, én nem találkoztam vele lakossági fórumon, sőt rendezvényeken sem. Az miatt, hogy Érdről járt be egy hivatali Opel személygépkocsi állt rendelkezésére, ingyen benzin, ingyen szervíz!!
    A lakásbérlés ebben a formában a haszonszerzést szolgálta. Érd egyébként sincs a világ végén, én úgy tudom, hogy az előtte itt dolgozó rendőrkapitány Káposztásmegyerről járt ide dolgozni, az messzebb volt!

  33. csepeli szerint:

    lolka: Itt volt egy bérbeadás, majd egy eladás. Nem tudom, mi olyan bonyolult ezen.

    obama: Milyen jogszabályról beszélsz? Talán nevezd meg és idézd, másképp teljesen súlytalan a hozzászólásod. Úgy látszik, te szolgálati lakásra gondolsz. Ez nem volt szolgálati lakás! Tehát nem igaz, hogy feladata végéig vehette igénybe a bérlő.

    Az, hogy Császár albérletbe adta a lakást, egyelőre csak mendemonda. Ezzel pedig nem foglalkozom. De megjegyzem, hogy mind a lakástörvény, mind a 7/2006 Kt. rendelet lehetővé teszi az albérletbe adást az önkormányzat hozzájárulásával.

  34. obama szerint:

    Csepeli!
    Fogadok, hogy kihúzzátok a szarból a lakásügyben érintetteket, még egy albérletbe adási engedélyt is prezentáltok!
    A jogszabályt kikeresem!

  35. Demeter J. szerint:

    Úgy tűnt, csepeliék hetek óta hallgatásra voltak ítélve.
    Mától, egy konkrét lakáskiutalási ügyben megkapták az utasítást a mundér védelmére.
    Hiába erőlködnek: elfelejtik, hogy ebben az országban az elmúlt években- a sok korrupció mellett – a talán törvényes, de nem túl erkölcsös döntések egész sora juttatta a 2006. évi győztes pártot jelenlegi népszerűségére.
    A kilátástalan sorsú- megoldatlan lakáshelyzetű- polgárok aligha elégednek meg az izzadság szagú magyarázkodásokkal.
    Az egykori szavazóiktól messze kerültek.

  36. lolka szerint:

    ” csepeli:
    2010. április 02., péntek 18:10-kor
    7/2006. Kt. rendeletből ez a részlet talán idevág:

    Bérbeadás önkormányzati vagy közérdekű feladatok megvalósítása érdekében

    23. § (2) Nem kell figyelembe venni a bérbeadás feltételeit akkor sem, ha a Kt. az önkormányzat szerveinek alkalmazásában álló köztisztviselőnek, közalkalmazottnak, állami szerv alkalmazásában álló közalkalmazottnak ajánl fel lakást bérbevételre […]
    lolka:
    2010. április 02., péntek 20:12-kor

    csepeli:
    2010. április 02., péntek 18:10-kor-itt bérbe adásról írsz, idézel rendeleteket a többiek, pedig eladásról írnak véleményeket…” Nekem nem bonyolult, csak döntsd el, hogy most a bérbeadáshoz, vagy az eladáshoz idézel rendeleteket…

  37. csepeli szerint:

    lolka: Mindkettőhöz idéztem, és a többiek is mindkettőhöz írtak véleményeket! Ez meghaladja a felfogóképességedet?

  38. bögöly szerint:

    Vajon amikor Császár véglegesen birtokba vehette a lakást fel volt már függesztve, mert meggyanúsították egy bűncselekménnyel? Amikor átvette a lakást kapitány volt még?
    Miért nem kapitánykodásának kezdeti időszakában igényelte, hogy feladatait könnyebben láthassa el? Miért csak regnálásának végén jutott eszébe, hogy kell neki a lakás, ha azt akarják, hogy jól dolgozzon. Nem tudja valaki, hogy mi van most a lakással? Azt rebesgetik, hogy el akarja adni! Esküszöm, hogy 3,3 millióért, amennyit ő fizetett érte, vevő vagyok rá, s még a kilétemet is felfedem, ha ennyiért megvehetem. Lenne nagy meglepi!

  39. bögöly szerint:

    Találós kérdés:
    Miért nem örült maradéktalanul Császár a lakásnak?

    Válasz:
    Mert nincs benne istálló.

    Akik megválaszolják, hogy miért ez a válasz a találós kérdésre, azok között egy fotót sorsolok ki, amelyen Császárnak mind a három mobiltelefonja a hívószámokkal együtt látható. (Akkor azt is megtudhatja az ügyészség, vajon melyiken hívhatta őt Kun a gyilkosságok után)

  40. pokemon szerint:

    avarkeszi lánya nevére is vásárolt egy önkormányzati lakást, jelenleg az anyja él benne. szintén csillagtelep.

  41. Nana szerint:

    Császár Mihály Érdről járt be a csepeli kapitányságra
    -Kun Tamás Érden lakott egy ottani vállalkozóhölggyel, a “szerelmével”
    Valóban régi és mély ismeretség lehetett köztük.
    Nahát, ki hitte volna? Nincsenek véletlenek, vagy vannak?

  42. Anikó (Krizantém utcából) szerint:

    Csepeli nagyon egymagad vagy a védőügyvéd szerepeddel a hozzászólókkal szemben csak nem veszed észre, vagy nem akarod, -védeni kell a baloldali önkormányzati elvtársaidat-, hogy ebben lakáskiutalásban nagyon bűzlik és sántikál valami !
    Ha annyira tisztességesen, (bagóért) lett ez a lakás kiutalva a jólkereső rendőrkapitánynak, akkor miért nem lehet betekinteni az okmányokba, miért titkos annyira, miért bújkál a nyilatkozat elől az Önkormányzat, (Tóth Mihály) vagy a Csevak vezérigazgatója, ill. helyettese ????
    Mi van az Avarkeszi féle önkormányzati lakással, ő nem volt rendőrkapitány, mégis hozzájutott olcsó lakáshoz ???
    Ezekben a kiutalásokban nagy szégyen, hogy az igen rászoruló szegényektől veszik el a lakáshoz való jutásukat akik erre nincsenek rászorulva és átlagon felüli anyagiakkal rendelkeznek !

  43. zed szerint:

    Csepeli nincsen egyedül!
    A kiutalások jogszerűen történtek. A betekintés megtagadásának hátterében adatvédelmi okok állnak. Senki nem bujkál, a Csevak már reagált N. Sz. agymenésére. Egy kerületi kapitány egyáltalán nem keres jól, egy biztonsági cégnél a tripláját is megkeresheti.

  44. zed szerint:

    pokemon! Név? Cím? Hrsz? Ez így nulla!

  45. Manitu szerint:

    Erkölcsi szempontból egyértelmű az eset, hiszen akár nyolcmillió forint kár is érhette a csepeli polgárok vagyonát. Bárhogyan is papírozták le az ingatlanmutyit, a helyzet világos.

    Számomra a nagy kérdés az, hogy mennyi ilyen eset volt még. Nem csoda, hogy az ellenzéki képviselőket nem engedik a dokumentumok közelébe.

  46. pokemon szerint:

    járjanak utána a csevaknál.

  47. obama szerint:

    bögöly!
    Lovakat is tart? De azokat istálóban szokás elhelyezni pl. Sóskúton, s nem társasházban!!!!

  48. csepelino1 szerint:

    Zed. Agymenésnek gondolod? Majd a választások eldöntik. Ez nem agymenés. Amit Ti műveltek, az MUTYIZÁS. Egymás közt osztogatjátok a lakásokat, közpénzen. Lehet, hogy jogszabály szerint járt el a Csevak (de ezt Én nem hiszem), de egy elbocsájtott rendőrkapitánynak akkor sem kell lakást adni. Kit érdekel, hogy Ő mikor igényelte? Hogy Ő akkor még rendőrkapitány volt? Ott van az a VOLT (múlt idő). Csepeli. Te meg szánalmas vagy. Hol bérleti rendeletet vágsz be ide?! Jó reggelt! Itt az eladás a GÁZOS! De jó Csevakos lehetsz… Vigyázz, már nem sokáig ülhetsz a székedben. MEG VAGY VEZETVE RENDESEN, BARÁTOM!

  49. csepeli szerint:

    csepelino1: Az eladásról is idéztem a rendeletet, az is teljesen rendben van. Ne csináld a fesztivált, hülye hisztis p!

  50. csepeli szerint:

    Különben meg a mutyizásról annyit, hogy Császár Mihály elmondta, hogy fideszes képviselők javasolták neki, hogy igényeljen bérlakást, és aztán azt is, hogy meg is veheti. Lehet, hogy maga Németh Szilárd javasolta. Most meg hisztériázik megint a hájfejű, kavarja a szart, ahogy csak tudja.

  51. Csepel-sziget szerint:

    Szilárd vagy Szenteczky, Szilárd vagy Szenteczky?

    Ha Németh Szilárd így folytatja, agyvérzést fog kapni. 😀

    Nem bírja elviselni, hogy az a vagyon, amivel ő rendelkezhetne, más kezében/zsebében van. Csak úgy csorog a nyála, nem bírja kivárni már ezt a néhány hónapot sem. 😀

    Ejj-ejj Szilárd, ne aggódj, egy év múlva már te utalhatod majd ki a lakásokat. Az elmúlt 20 év csepeli Fidesz kudarcait meg majd levezeted az exvezetőkön, sőt mindenkin akinek valaha köze volt az önkormányzathoz, a Csevakhoz, a rendőrséghez. Börtönbe az utolsó takarítónővel is 😀 Ezaz, elborult fanatizmus 😀

    Még szerencse, hogy nem minden fideszes ilyen.

  52. lolka szerint:

    ” csepeli:
    2010. április 03., szombat 12:06-kor

    Különben meg a mutyizásról annyit, hogy Császár Mihály elmondta,”….Ez így egy kicsit komolytalan indok. Ez ugyan az, hogy erre rövidebb, arra meg hamarabb. Vagy lehet törvényesen, vagy nem, de ha mégis akkor titkosítunk…Ha törvényes is etikátlan a piaci árakhoz…és különben is valamikor volt olyan rendelet, hogy 5 év állandó lakcímmel kell rendelkezni az igénylőnek. De hát itt nincs szó igénylésről itt egy 3milkás ajándékról van szó. Tényleg még az ajándékozási figurát el lehetne játszani ilyen jelképes ősszegnél 3milka mínusz 2milka a felújítás 1milkás ajándék…

  53. csepelino1 szerint:

    Hülye hisztis lennék? Nem hiszem. Csak amit itt műveltek, az már túlmegy egy határon. És ami a legszebb?Az, hogy ebben az ügyben annak az embernek is benne van a keze (elég sáros is), aki polgármester szeretne lenni Csepelen az MSZP színében. Ezek után már biztos, hogy csak SZERETNE. . . Hiába jössz itt a jogszabályokkal, meg ezzel-azzal, NINCSEN IGAZAD, még ha ezt Te be is magyarázod magadnak. Nektek már azt sem hiszik – hisszük el (már mi régi MSZP-sek sem), amit kérdeztek. Ez a párt megváltozott SAJNOS. Látjuk mi lett az eredménye. Ezért tehát, aki tud, és akiben van alázat a baloldali eszme iránt, az olyan messze helyezkedik el ettől a bagázstól, amilyen messzire csak tud. És majd lép, ha itt az ideje. Lehet, hogy 1 hét múlva. . . Csepel-sziget. Kérdésem hozzád. Tud a Szilárd majd mást lépni? A közhivatalokban, önkormányzathoz közeli intézmények teli vannak az előző rendszerben ragadt komcsikkal. Nem is tud-tudna mást lépni. Neki is vannak emberei, még jó hogy velük fog dolgozni. Nektek komcsiknak 20 évetek volt, hogy az embereiteket elhelyezzétek. Ezt a feladatot rendesen teljesítettétek. De túl lőttetek a célon. Ennyi “kiszolgáló” komcsit nem bír az állam eltartani. Csepelre betörhetne már a DEMOKRÁCIA. De ami késik az nem múlik. . .

  54. LB szerint:

    csepeli!

    Azt mondta, hogy CSEPELI fideszes képviselők? Ha igen, miért nem nevezi meg őket?

  55. csepeli szerint:

    LB: te is tudsz olvasni, vagy nem?

    “Császár szerint épp az ingatlanról most rendszeresen nyilatkozó fideszes képviselő közvetlen kollégája hívta fel a figyelmét arra, hogy bérelhetne lakást az önkormányzattól, amikor magánéleti nehézségek miatt nem volt hol laknia. … Császár szerint később szintén egy fideszes képviselő vetette fel, hogy a lakást meg is vehetné.”

    Ez lehetett pl. Ábel Attila, aki a lakásbizottság elnöke.

  56. egyszerü pályázó szerint:

    Ábel csak azt teheti amit a főnöke -Szenteczky-mond neki.

  57. LB szerint:

    egyszerű pályázó!

    Valamit nagyon összekevertél! 🙂

  58. zed szerint:

    Ábel a rengetegben! 🙂

  59. Ábel Attila szerint:

    A lakást Tóth Mihály és Szenteczky János mutyizták ki a kapitány úrnak, méghozzá úgy, hogy sem a képviselő testület, sem a lakásbizottság nem tudott róla semmit. Amikor személyesen szerettük volna megnézni a dokumentációt, akkor azt sem engedték. Vajon miért?

    Rendkívüli módon felháborított az eset, már csak azért is, mert egy hajléktalanná vált, három gyerekes, egyedülálló édesanyának szociális ágazatban dolgozó szakemberek hadával, öt hónapos levelezés és telefonálgatás után sem sikerült még egy fél évre sem krízislakást szerezni, pedig a gyerekek közül kettőnek is folyamatosan romlott az egészségi állapota.

    Egy valóban rászorulónak nem lehetett, haveroknak meg lehet? Ez lenne baloldali, “szocdem” párt? Császárnak tudtommal volt lakása, és úgy tudom, hogy ebben nem is lakott egy napot sem!

    Ezek után nem csoda, ha az MSZP-nek most jól jönne, ha a a Fideszre lehetne kenni valamit abból, ami kiderült. De Zed és Csepeli hiába próbálkoznak, és én bízom benne, hogy az összes ilyen esetet, teljes mértékben fel fogjuk deríteni!

  60. LB szerint:

    Attila!

    A párhuzamos oldalon már megkérdezték, hogy köteles volt-e az önkormányzat a vételi szándék bejelentését követően eladni a lakást a bérlőnek.
    Ott csepeli azt válaszolta, hogy a hatályos rendelet értelmében igen, nem utasíthatta vissza! 🙁
    Valóban így igaz? Ha a bérlő meg akarja vásárolni az önkormányzattól a bérelt lakást, akkor az önkormányzat nem mondhatja azt, hogy a lakás nem eladó???

  61. Ábel Attila szerint:

    A szociális bérlakások eladhatóságát én három okból ellenzem:

    1. Aki rászoruló, az biztosan nem tudja megvenni, aki meg nem rászoruló, mit keres benne?
    2. Ha eladhatók a bérlakások, előbb-utóbb el is fogynak, azaz megszűnik az önkormányzatnak ez a fontos lehetősége arra, hogy valóban segítsen rászoruló családokon.
    3. Mutyizni lehet vele.

    Én mondtam ezt Szenteczkynek, de természetesen tudtam, hogy feleslegesen.

    Császár Mihály titokban kapott szociális bérlakást. Én nem tudok róla, hogy akár csak egy napot ott lakott volna, a házban lakók, akikkel beszéltünk, nem ismerik. Ellenben állítólag bérlők laktak a lakásban, ami pedig nem lett volna szabad.
    Hat hónap után lehet kezdeményezni a megvételt, Császár a hetedikben kezdeményezte. Az azt jelenti számomra, hogy erről szólt ez az egész történet.

    Fejből a konkrét kérdésedre nem tudok most igennel vagy nemmel válaszolni – mint mondtam, mi ellenezzük. De LB, szerinted ha megakadályozhatták volna, akkor megakadályozták volna?

  62. csepeli szerint:

    Ábel Attila:

    Ha ez mutyi, akkor ebben benne voltak fideszes képviselők is, akik javasolták Császárnak ezt a megoldást. Németh Szilárd pedig minden rendőrnek szeretne lakást adni, vagyis ő akar lenni a mutyikirály.

  63. Ábel Attila szerint:

    Szerintem ez mutyi. Császár Mihály pedig szerintem hazudott, amikor azt állította, hogy “fideszes tanácsra” fordult Tóth Mihályhoz meg Szenteczky Jánoshoz.

    Persze, jó duma volt, hiszen tudta, hogy a Fidesz utánajár, és adni akart egy kis muníciót az olyanoknak, akik hozzásegítették a lakáshoz (lásd pl. Csepelit, aki biztos tudja, hogy kik kaptak még hasonló módon lakást).

    Csak jelzem, hogy az MSZP kénytelen-kelletlen azt azért beismerte, hogy Tóth Mihály MSZP elnök, polgármester és Szenteczky János MSZP alelnök, Csevak vezér döntöttek az ingatlanról. Melyik is közülük a fideszes?

    Ha nem mutyi, ha nem erkölcstelen, akkor miért titkolóznak, miért nem engedik, hogy betekintsünk a nyilvános dokumentációba?

    A Fidesz-KDNP mindig is támogatta, és ma is támogatná, hogy több rendőr juthasson bérlakáshoz. Más dolog az a lakásbérlés, ahol azért kap valaki költségalapú bérlakást, hogy ott lakjon, és megoldja lakhatási problémáit, és más dolog, ha azért, hogy a kapott szociális bérlakást hat hónap múlva elképesztően jutányos áron megvehesse.

  64. csepeli szerint:

    Ábel Attila:

    Nincs itt semmi titkolózás, csak éppen a közérdekű adatokhoz való hozzáférésnek nem az a módja, hogy gondolunk egyet és ajtóstul betörünk a Csevak-irodába, hogy ide a papírokat, de tüstént, hanem az, hogy annak rendje és módja szerint be kell adni egy írásbeli kérelmet, majd azt a törvényes határidőn belül teljesítik. Ugye Németh Szilárd már napok óta habzó szájjal hőzöngött, hogy nem mondják meg neki, mennyiért vette Császár a lakást, aztán egyszercsak az origo megírta az adatot. Miért? Mert ők tudták, mi az eljárás. A fideszes képviselők még annyit sem tudnak, mint bármelyik újságíró. Vagy éppenséggel nagyon is jól tudják, és csak játsszák az eszüket, hogy minél nagyobb zajt csaphassanak a téma körül.

    A szociális bérlakást meg ne ismételgessék, mert már ezerszer tisztáztuk: piaci alapon bérelte Császár a lakást, tehát ez nem volt szociális bérlakás.

  65. LB szerint:

    Nézd csepeli!
    Abban teljes mértékben igazad van, hogy NSZ nem túl elegánsan járt el a Csevaknál. Valószínűleg tudatosan provokálta a CSEVAK vezérigazgatóját. Aki “vette a lapot”, és úgy reagált, ahogy NSZ valószínűleg szerette volna.
    Lehet formaságra, beadványra, határidőre hivatkozni, de nem érdemes.
    Ami az “átlag csepeli” számára lejön, hogy a Csevak már megint titkol valamit, azért nem mutatja meg a dokumentumokat. Időt meg azért akar, hogy eltüntethesse vagy módosíthassa azokat.

    Másrészről, hogy Császár milyen alapon mit bérelt, azt a lakásbérleti szerződés bizonyítja. Amit eddig nem hoztatok nyilvánosságra. Legalább is én eddig nem láttam. 🙁

    Harmadrészt meg tudod-e mondani, hogyha Császár már 2008. novemberében kezdeményezte a lakás megvásárlását, akkor miért csak 2009. tavaszán adtátok el neki? A Földhivatalhoz 2009. május 25-én nyújtotta be az adásvételi szerződést!

    Végezetül, bizonyára tudod, hogy a hamis szerződés jogilag érvénytelen!
    Az eredeti lakásbérleti szerződést azért kötötte a Csevak Császárral, hogy családi problémái miatt legyen hol laknia. Ezzel szemben, a szomszédok elmondása szerint egy napot sem lakott ott!
    A lakcímnyilvántatóból le lehet kérni, hogy egyáltalán bejelentkezett-e a lakásba, és ha igen, akkor mettől meddig lakott ott.
    Ha valóban nem lakott ott, akkor a szerződés hamis, mivel valójában nem azért köttetett meg, hogy a lakást bérbeadják, hanem azért, hogy Császárnak jogi alapot teremtsenek a lakás későbbi megvásárlására!

  66. csepeli szerint:

    LB, eltévesztetted a házszámot, öregem! Persze nyilván te is azok közé a sültbolondok közé tartozol, akik azt hiszik, hogy én vagyok Szenteczky, Gulyás, Podolák, meg faszom tudja még ki egy személyben.

  67. csepeli szerint:

    LB, egyébként te egy lakásbérleti szerződést úgy képzelsz el, hogy ilyen szöveg van benne: “a bérbeadó bérbe adja, a bérlő pedig bérbe veszi a lakást azért, hogy családi problémái miatt legyen hol laknia”?
    Honnét szalajtottak téged, LB koma?

  68. LB szerint:

    csepeli! Úgy gondolom, te egy MSZP-s jogász vagy. Hpgy név szerint kicsoda, nem tudom, de nem is igazán számít.

    És igen úgy képzelem el, hogy a bérleti szerződés tartalmazza, hogy a bérlő köteles életvitelszerűen a lakásban lakni, és határozottan tiltja a további bérbeadást!

  69. ződ szerint:

    Csepeli! Légyszi, ne keverd bele a fideszt is a hímtagod emlegetésével! Némelyiktől még az is értelmesebb!

  70. Nana szerint:

    Valószinű, csepeli nem egy személy, nem lehet egész héten minden nap a gép előtt ülni. Sajnálnám, ha még ünnepnapja sem lenne!

  71. Jeniszej szerint:

    F. kalapok itt „Csepelen” még mindig nem veszik észre, hogy mivé tették az országot. Az „olcsó munkáslakások” bérét sem tudják már fizetni a létminimum alatt tengődő sok szerencsétlen munkanélküli, és nyugdíjas – létbizonytalanságba tengődő családok ezrei.
    Ezek a senkiházi idióták szószolói miről papolnak még mindig?
    Egyszerűen képtelenek felfogni, hogy tönkretették az országot? Koldusok ezreivel szeretnének, a rablok gazdasága „piaci bérleti” szerződéseket kötni?
    Ki hatalmazta ezeket fel az ország tönkretételére.
    Ne bérleti szerződések re összpontosítsanak, hanem arra, hogy a széthordott WM gyártelepet miként lehetne virágzó alkotó műhellyé tenni, ahol az alkotó embereknek munkát adnak az embereket, megbecsülik.
    A sorrend nagyon fontos! Az állam felelős azért, hogy az embereknek legyen munkájuk és létbiztonságuk.
    Ha ezeket az alapvetőeket nem biztosítja – ott baj van. A luzer kormányt lekel váltani felelőségre vonás mellett.

  72. Jeniszej szerint:

    F. kalapok itt „Csepelen” még mindig nem veszik észre, hogy mivé tettétek az országot.
    Egy egész ország lakosainak nagyobbik része vádol bennetek, hogy dicső vezéretekkel együtt becsaptátok az országot.
    Remélem, a számonkérést a nép haragját csak úgy büntetés nélkül nem, fogjátok elkerülni.
    Jobban teszitek, ha nagyon elszégyellitek magatokat.

  73. Jeniszej szerint:

    F. kalapok itt „Csepelen” még mindig nem veszik észre, hogy mivé tettétek az országot.
    Egy egész ország lakosainak nagyobbik része vádol bennetek, hogy dicső vezéretekkel együtt becsaptátok az országot.
    Olvasom:
    Az ország mintabörtönének tartják a szombathelyi büntetés-végrehajtási intézetet, ahol 800 fogva tartott tölti kiszabott vagy előzetes büntetését. Sportpályák, padlófűtés, tiszta falak, sportolási lehetőségek, agyagszakkör és tévé – a börtön állapotát és felszereltségét egy átlagos szanatórium is megirigyelné. Az intézet dolgozói szerint a környezetnek a társadalomba visszaszoktató hatása is van. Az [origo] az ombudsman által is megdicsért börtönben járt.
    🙂

  74. Ábel Attila szerint:

    A Fidesz-KDNP frakció nem először próbálkozott a nyilvános adatokba való betekintéssel. Akkor mutattuk be a sajtó előtt, hogy erre a csepeli MSZP-s vezetés nem hajlandó, amikor Szenteczky ilyen-olyan pozícióiból vegyesen kiadott sajtóközleményeivel sokadjára állította, hogy nem titkolóznak, sőt, mi hazudunk.

    Ha igaza van a csepeli MSZP-nek, és nincs semmi mutyi, nincs semmi etikátlan az adatokban, akkor én Szenteczky János helyében kacarászva mutattam volna meg a sajtó előtt a Fidesz-KDNP frakciónak a dokumentumokat.

    Lássuk be, igen nagyot égtünk volna egy ilyen esetben, és a sajtó számára a Napnál világosabbá vált volna, hogy a csepeli Fidesz-KDNP nevetséges butaságokat beszélt. Biztos vagyok abban, hogy az itt fórumozók többsége egyetért velem ebben: pontosan ez történt volna, ha nyilvánossá teszik a nyilvános adatokat, dokumentumokat. És biztos vagyok abban is, hogy a csepeli MSZP pont ezt tette volna, ha nincs semmi takargatnivalójuk: ki hagyott volna ki egy ekkora ziccert?

    Szerintem két eset lehetséges:

    1. Szenteczky Jánost és a csepeli MSZP-s vezetést valamilyen gyors szellemi leépüléssel járó, igen veszedelmes vírus támadta meg az elmúlt héten, és ezért nem vették észre, hogy ezt a botrányt akkor lehet jól kivédeni, ha a nyilvános adatok nyilvánosságát úgy biztosítják, ahogy azt minden más városban, településen teszik, ha nincs takargatnivaló: nyilvánossá teszik őket.

    2. Nem hülyült meg itt senki. Mutyi van a háttérben, és nem is egy. Ha egy szociális bérlakással ezt meg merték tenni, akkor ez akár bevett szokás lehetett.

    Annyit ígérhetek, hogy ha egyszer betekinthetünk az adatokba, akkor nagyon alaposan át fogjuk nézni őket abból a szempontból is, hogy ne hiányozzon azokból egyetlen aprócska lap, bejegyzés sem. Ha csak egyetlen dokumentumból egyetlen egy lap, bejegyzés, melléklet hiányzik, akkor minimum a rendőrségre sokat fognak járni a felelősök.

  75. lolka szerint:

    Ábel Attila:
    2010. április 04., vasárnap 10:34-kor
    EZ ÍGY NAGYON GÖMBÖLYŰ, MINT A CSAPÁGY GOLYÓ….

  76. csepeli szerint:

    LB: Hát most kurva nagyot zakóztál, öregem, ugyanis sem MSZP-s nem vagyok, sem jogász.

    Ja és még egy korrekció: igenis bizonyított, hogy piaci alapon bérelte a lakást Császár, ugyanis a lakbér összegét közölte a Csevak, és az megfelel a rendelet szerinti piaci lakbérnek. TEHÁT NEM SZOCIÁLIS BÉRLAKÁS VOLT – ezt Ábel Attilának is üzenem, aki állandóan szociális bérlakásról hadovál.

    Ábel Attila: hát bizony igen nagyot égtetek, kiskomám, mivel azt sugalltátok, hogy áron alul juttattak Császárnak lakást, és kiderült, hogy pontosan a rendelet szerinti árat fizette a lakásért, mint ahogy a lakbér is pontosan a rendelet szerinti piaci alapú lakbér volt. Nagyot égtetek azzal is, hogy váltig állítottátok: titkolózik a Csevak, nem hajlandó közölni mennyiért adták el Császárnak a lakást, miközben az origo újságírója ezt kb. fél nap alatt kiderítette, mivel ő tudta, mi a szabályos eljárás a közérdekű adatok megtudakolására, ellenben ti azt hittétek, és a jelek szerint még mindig azt hiszitek, hogy az eljárás az, hogy oda kell menni és ordítozni, meg sajtótájékoztatót tartani. Szóval ez többszörös bukta az inkompetens csepeli Fidesz-frakciónak!

  77. kispajtás szerint:

    Csak annyit tudok hozzátenni, hogy a Széchenyi tervhez kapcsolódóan épült nem szociális bérlakások pályáztatásánál – közben – is történtek szabálytalanságok, törvénytelenségek. Meg kell nézni a listát, kik nyerték a pályázatokat és milyen családi vagy egyéb kapcsolat állt fenn az önkormányzati ill. a Csevak vezetőivel. A pályázati borítékokba való idő előtti betekintés egyeseket nem kis előnyhöz juttatott. Az informátor hitelessége nem megkérdőjelezhető!!!
    A többit a rendőrségen, ha sor kerül rá.

  78. LB szerint:

    csepeli!

    Sose tévedjek nagyobbat! 🙂
    Mi a probléma? Nem vagy jogász vagy nem vagy MSZP-s?

    Másrészről szeretném látni végre azt a lakásbérleti szerződést, abból majd kiderül, Császár mikortól és milyen feltételekkel bérelte a lakást!

  79. csepeli szerint:

    Azt írtam LB-nek: “sem MSZP-s nem vagyok, sem jogász”. Erre LB megkérdezi: “Mi a probléma? Nem vagy jogász vagy nem vagy MSZP-s?”

    Ennyit LB intelligenciájáról. Talán még Papi is eszesebb nála.

  80. zed szerint:

    Csepelinek van igaza. Jogállamban élünk, kéremszépen. A közérdekű adatok kiadásának megvan a megfelelő eljárási rendje, ami mindenkire egyaránt vonatkozik, még N. Sz.-ra is. Előre borítékolom, hogy a Fidesz semmi különöset nem fog találni az ominózus iratokban, ez lesz csak igazán nagy pofára esés! 😀

  81. csepelino1 szerint:

    Csepeli. Tudod mit nem értek még? A háttérben XY, meg YX mindenki háta mögött (el)ad a VOLT rendőrkapitánynak egy lakást. Erről sem a képviselőtestület, sem a lakásügyi bizottság nem tud. DE! Amikor meg akarják nézni az iratokat, akkor azt nem lehet. Ha, a FIDESZes képviselőknek, vagy a lakásügyi bizottság elnökének (Ábel Attilának) nem hagyja a Csevak, hogy betekintsen az iratokba, akkor kinek lehet? Ki az a hivatalos személy, aki ebbe beletekinthet????? Gondold végig. Mi választók, hatalmaztuk fel a képviselőket, hogy képviseljenek minket. Most már úgy látom, az MSZP már csak magát, saját elvtársait képviseli, akik benne vannak a group-jukba! De nem mindegy azon belül is ki-és hogyan helyezkedik el! EZ LETT A CSEPELI MSZP!

  82. csepeli szerint:

    csepelino1: Ezt is jogszabályok határozzák meg. A lakásügyi bizottság bizonyára betekinthet. Ha bekéri azokat, és bizottsági ülésen napirendre tűzi az ügyet. De nem ez történt, hanem egyszerű képviselőként odamentek és követelőztek. Egy egyszerű képviselőnek semmivel sincs több joga, mint bárki másnak, aki az utcáról bemegy.

  83. Ábel Attila szerint:

    Csepeli: ezekbe a nyilvános adatokba március 24. óta nem engednek betekinteni. Ez már lassan két hét lesz. Egyszerű állampolgárként, az állampolgárokat képviselő hivatalos személyként, országgyűlési képviselőként, lakásügyi bizottsági elnökként, pénzügyi ellenőrzési bizottsági elnökként semmilyen formában nem engedik a betekintést, tájékozódást. Minden ezzel ellentétes állítás hazugság.

    Ha nem lenne mutyi, ez úgy történt volna, hogy március 24-én mi elküldjük érdeklődő levelünket, és még aznap e-mailben meg is kapjuk a választ, hogy fáradjunk be másnap délelőtt a Csevakba, ahol az egyik vezérigazgató helyettes a sok közül szeretettel fogad, és megmutatja azokat.

    Kispajtás, azt mi nem látjuk, hogy mi történik a Csevakban az előtt, hogy mi megkapjuk a pályázati anyagokat. A bizottsági üléseken minden pályázati elbírálás szabályosan zajlik le, költségalapú bérlakásra meg az pályázik, aki akar.

    Itt, ebben az esetben nem volt se pályázat se tájékoztatás. Minden a mi tudtunk nélkül, Szenteczky János és Tóth Mihály utasítására történt, a Csevakból semmi nem szivárgott ki. Egy Csevaktól teljesen független MSZP-s kapcsolatunk szólt arról, hogy ilyen megtörtént, és hol van az a lakás. Németh Szilárd kikérte a tulajdoni lapot, kiderült, hogy az információ igaz, és ez után írt levelet.

    A lakás ára: úgy tudom, hogy 7-11 millió forint között mozog ott egy olyan lakás ára, nyilván annál magasabb, minél jobb állapotú.

    Ha az önkormányzat a saját költségén felújította a kiadás előtt, mint ahogy az lenni szokott, akkor eleve 2-3 millió forintot költöttek rá közpénzből. Ez után megveszik 3 millióért, a piaci áron legalább 7 milliót érő lakást. Nem vesztett ezzel az önkormányzat, nem áron alul volt? Ugyan már!

  84. csepeli szerint:

    Ábel Attila: Már ezerszer el lett mondva: a rendelet által előírt árat fizette Császár. Vagy nem ismered a rendeletet? Vedd már a fáradságot, és keresd meg! Én megtaláltam 2 percen belül a neten, bizonyára te is képes vagy rá.

  85. Ábel Attila szerint:

    Bocsássatok meg, a továbbiakban nem tudom követni a vitát. Áldott húsvétot kívánok mindenkinek!

  86. Ábel Attila szerint:

    Csepeli, akkor még egyszer: megkapta a lakást, amit 2-3 millióért felújított az önkormányzat. Eltelt 6 hónap, kezdeményezte a lakás megvételét, ami 3 millió forintért (!) megtörtént. Hallottam olyasmit, hogy most 9 millióért árulja. Nem tudom, hogy igaz-e, de a piaci információk alapján reálisnak tűnik az ár.

    Azt állítod, hogy nem veszített az önkormányzat? Ugyan már!

    A továbbiakban nem folytatom a vitát, van ennél jobb dolgom is.

  87. csepeli szerint:

    Ábel Attila: Meg kéne már végre érteni, hogy ha a jogszabály előírja, hogy a bérlőnek el kell adni a lakást, ha kéri, és a jogszabály előírja az árat is, akkor az önkormányzat nem tehet mást, mint hogy eladja a lakást a bérlőnek a rendelet által előírt áron. Minden más esetben jogellenesen járna el! És még akkor is ezt kell tennie, ha ezzel esetleg veszít. Ugye a Fidesz nem buzdít jogsértésre?

  88. krtek szerint:

    csepeli, jól gondolom, hogy te is azok között voltál, akik részt vettek ebben a lakás buliban? Ezzel köszöntétek meg Császárnak a “szolgálatait”?

    Mindenesetre furcsa, hogy ennyire összeálljanak a nevek, az érdekcsoportok, az események és mindez pont Csepelen.
    Ekkora véletlen nem lehet ilyen méretű ügyekben.
    Vagy nyakig benne van a szoci vezetés mindenben vagy nyakig benne van.

  89. LB szerint:

    “a jogszabály előírja, hogy a bérlőnek el kell adni a lakást, ha kéri” – na ez az, amit továbra se vagyok hajlandó elhinni! A tulajdonost soha nem lehet arra kötelezni, hogy eladja a bérlőjének a tulajdonában levő lakást! És ha a csepeli önkormányzat ilyen helyi rendeletet hozott, akkor az önkormányzat vezetőinek és jegyzőjének anyagi felelősséget KELL vállalnia az okozott kárért! Ami ebben az esetben kb. 6-7 millió Ft!

    A bérlakások eladására az egyetlen elfogadható eljárás, hogy ha az önkormányzat eladásra meghírdeti a lakást, akkor a bérlőt elővásárlási jog illeti meg!

    És végezetül, te “nem jogász” és “nem MSZP-s” csepeli:
    Hol a bérleti szerződés, és az mit tartalmaz?!

  90. lolka szerint:

    csepeli:
    2010. április 04., vasárnap 12:46-kor
    Így ebéd után megtudsz úgy nevettetni, hogy szinte már nem esik jól a nevetés…a végén úgy belebonyolódsz a saját szabályaidba, hogy már magad sem igazodsz el rajta. Tisztázzuk előbb azt, hogy el akarta adni az őnk. a lakást, vagy nem. Ha el akarta adni, akkor eleve végig kell csinálni a bérbe adást, (csak cirkusz), ha nem, akkor kötünk egy szerződést meghatározott időre, vagy határozatlanra, de ez még jobb, mert bármikor fellehet bontani. Persze bele kell írni, hogy milyen állapotban kapta a bérlő és milyen állapotban kell elhagyni. Most képzeld el van egy főlős lakásom és azt bérbe adom és akkor a jogszabályt az orrom alá nyomják, most már akkor el kell adnom a bérlőnek. Ennyire azért nem lehet leegyszerűsíteni a szabályokat, mert akkor minden bérlőből egy kettőre tulajdonos válna…olcsón!

  91. lolka szerint:

    LB:
    2010. április 04., vasárnap 13:24-kor
    Megelőzött, de egyre gondoltunk. (kicsit lassan pötyögök)…

  92. csepeli szerint:

    lolka, LB: Márpedig ez így van, akármennyire is hitetlenkedtek! A rendszerváltás után a régi tanácsi lakások lakóinak az önkormányzatok mindenhol lehetőséget biztosítottak, hogy nagyon kedvező áron megvásárolják a lakásukat. Ez érvényes most is a 32/2003. Kt. rendelet értelmében:
    http://www.csepel.hu/modul.asp?name=cikk&file=article&sid=136

    krtek, te meg csak egy hétköznapi kis idióta vagy, akire nem érdemes szót vesztegetni.

  93. krtek szerint:

    csepeli, tán igaz amit írtam? tipikus szoci vészhelyzeti reakciót mutattál be.
    Biztos majd te mondod meg, hogy ki az okos és ki az idióta.

    Korábban rólad lehetett mintázni a primitívség szobrát, aztán eltűnsz egy időre és visszajössz mint valami önjelölt lakásjogi szakértő, közben pedig egyszerűen arról szól a dolog, hogy megint elqrtatok valamit (nem kicsit), kiderült egy újabb mutyi és most próbálod menteni a helyzetet, nehogy valaki bebukjon. Pedig be fog…

  94. Öreg halász szerint:

    Csak amíg a lakosság többségének a rendszerváltáskor egyszeri, és soha vissza nem térő alkalom volt a lakás megvétele, addig az MSZP-s haverok ezt húsz évvel később is gyakorolhatják.

  95. csepeli szerint:

    Öreg halász: ez is faszság, most is megveheti a bérlakását bárki.

  96. LB szerint:

    csepeli, köszönöm a linket!

    Most már csak a bérleti szerződést szeretném látni.
    Ha a szerződés nem tartalmaz záradékot, ami kizárja hogy a bérlő megvásárolhassa a lakást, akkor az új önkormányzatnak feljelentést kell tennie hűtlen kezelés miatt a szerződés aláírói ellen, mivel több miiliós kárt okoztak a kerületnek!

  97. csepeli szerint:

    LB: Egy ilyen záradék jogellenes lett volna, mivel az önkormányzat nem tehet különbséget emberek között, mondván, egyik ember megveheti a lakását, másik meg nem, amikor a rendelet általánosságban lehetővé teszi a megvételt.

  98. krtek szerint:

    már akinek.

  99. LB szerint:

    csepeli! Ugye ezt is ismered?

    Albérletbeadás
    58. § (1) Önkormányzati bérlakás csak és kizárólag a bérbeadó előzetes, írásbeli hozzájárulása esetén adható albérletbe.
    (2) A határozott ideig vagy feltétel bekövetkezéséig bérbeadott lakás, továbbá az egyszobás lakás, illetve a költségelven vagy piaci alapon bérbeadott lakás albérletbe adásához nem adható hozzájárulás.

    Tehát Császár nem adhatta albérletbe a lakást!

    Másrészről az önkormányzat, mint TULAJDONOS, nyugodtan kiköthette a bérleti szerződésben, hogy a vevő az általános szabályoktól eltérően nem jogosult a lakás megvételére. Ha a bérlőnek ezt nem teszik, nem kell aláírnia a bérleti szerződést! Normál esetben a bérleti szerződés a lakás bérbevételére vonatkozik és nem arra, hogy a bérlőnek 6 hónap után joga legyen a lakás megvásárlásához!

    Végezetül: Hol a bérleti szerződés?

  100. zed szerint:

    Engem teljes mértékben megnyugtatott csepeli válasza, örülök, hogy minden jogszerűen, rendben zajlott. N. Sz. és bandája szerintem csak addig fogja csinálni a műbalhét, amíg a helyi választásokra sor nem került.

  101. LB szerint:

    zed!
    És utána mi lesz?

  102. csepeli szerint:

    LB: Először is mutass konkrét bizonyítékot arra, hogy albérletbe adta! Ez jelenleg csak mendemonda.

    Szerintem te is nagyon jól tudod, hogy hol van a bérleti szerződés. Egy példánya Császárnál, egy példánya a Csevaknál. Akkor miért teszel fel ostoba kérdéseket?

  103. LB szerint:

    A szomszédok szerint a lakás nem volt üres, laktak ott, de nem Császár!
    Akkor kik? Bárki is volt az, ahhoz is engedélyt kellett kérnie!

    Hozzájárulás a lakásba való befogadáshoz

    56. § (1)68 A bérbeadó a bérlő (bérlőtárs, társbérlő) kérelmére hozzájárulhat ahhoz, hogy a bérlő
    a) élettársát,
    b) az állandó jelleggel vele együtt lakó gyermeke házastársát, élettársát, annak gyermekét,
    c) nagyszülőjét
    d) testvérét, annak gyermekét,
    e) nagykorú unokáját, annak házastársát, élettársát, gyermekét
    a lakásba befogadja. A hozzájárulás elbírálásakor az albérletbe adásra vonatkozó, a 58 § (3) bekezdésben rögzített négyzetméterszabályt alkalmazni kell.

    Volt ilyen kérelem és hozzájárulás? A lakásban lakók milyen rokonsági kapcsolatban voltak Császárral? Az egy szobás lakásban együtt laktak Császárral? Ha Császár nem lakott ott, minek kellett neki a lakás?

    Sok-sok kérdés, amire nem lehet azt mondani, hogy semmi közünk hozzá!

  104. zed szerint:

    Csepeli nagyon jól beszél! Szabad utánamenni a dolgoknak, egyszerű állampolgárként is utána lehet járni számtalan történetnek. Pl. fel lehet keresni a Vénusz utca 27. számot (a 2. emelet 35.-ös lakás a Császáré) és lehet érdeklődni a szomszédoknál, illetve meg lehet fogalmazni közérdekű adatok kiadására vonatkozó kérelmet és előterjeszteni a Csevak ügyfélszolgálatán. Persze én megértem, ha valakinek jóval egyszerűbb e fórumon tépni a száját, hőbörögni… Kedves LB, ha szeretnél választ kapni a kérdéseidre, tudod mit kell tenned!

  105. csepeli szerint:

    LB: Osztán az ki a tökömet érdekel, hogy a szomszéd mit mondott? Azt se tudja, hogy néz ki Császár, mégis hogyan tudná azonosítani? Azonkívül a szomszédot nem szokás beavatni az albérleti szerződésekbe.

    Daróczi Dávidnak is nyilatkozott a szomszédja, azt mondta, soha az életben nem látta Daróczit a házban. Valahogy mégis ott találták meg Daróczi holttestét.

  106. LB szerint:

    zed!
    Tudom. Várok! 🙂
    És idővel mindenre fény fog derülni.
    Jövő vasárnap arra is, hogy mire számíthatunk az elkövetkező 4 évben!

  107. LB szerint:

    zed!

    Köszi a pontos címet, de te ezt honnan tudod? 🙂

  108. zed szerint:

    Esetleg a fent látható tulajdoni lapról? 😉

  109. Csepeli XXI szerint:

    Szoci mutyik:

    Batiz András szociális bérlakása
    A Korrupedia wikiből
    Ugrás: navigáció, keresés

    Batiz András volt kormányszóvivő havi húszezer forintért – a Magyar Hírlap értesülése szerint havi 13 ezer forintért – bérel egy 70 nm-es Andrássy úti önkormányzati lakást a szocialista-szabaddemokrata irányítású VI. kerületi önkormányzattól. Batiz András egyébként saját csepeli házában él, és cseppet sem zavarja, hogy rászorulók elől veszi el a bérlakáshoz jutás lehetőségét: évek óta csak azért bérli a terézvárosi lakást, hogy azt majd a forgalmi érték 15%-áért megvásárolhassa, miután az önkormányzat pénzéből felújítják a műemléki védettségű épületet. Szakértők szerint a lakás már az épület jelenlegi állapota mellett is legkevesebb 25 millió Ft-ot ér, Batiz tehát legalább 21 millió Ft többletvagyonra tesz majd szert a szociális bérlakás megvásárlásával. Mindezt természetesen közvagyonból, mindannyiunk közös vagyonából. http://www.korrupedia.hu/index.php/Batiz_Andr%C3%A1s_szoci%C3%A1lis_b%C3%A9rlak%C3%A1sa

  110. kispajtás szerint:

    Ábel Attila:
    2010. április 04., vasárnap 12:29-kor

    “Kispajtás, azt mi nem látjuk, hogy mi történik a Csevakban az előtt, hogy mi megkapjuk a pályázati anyagokat. A bizottsági üléseken minden pályázati elbírálás szabályosan zajlik le, költségalapú bérlakásra meg az pályázik, aki akar.”

    Kedves Attila!
    Pont erről van szó, hogy mielőtt megkapjátok a pályázati anyagokat a Csevaktól, ott már úgy vannak előkészítve beterjesztésre, ahogyan ők a szándékaik szerint “elbírálták”, eldöntötték. A költségalapú bérlakásokra a pályázatok száma meghaladja a lehetőségeket, így nyilvánvaló, hogy nem mindenki juthat hozzá a pályázók közül. A pályázatok elbírálásánál az önkormányzat számára legkedvezőbb feltételeket vállaló a nyertes. A pályázati anyagok szabálytalan kezelésére, ezáltal a kijelölendő bérlő jogtalan elónyhöz juttatására utaltam.

  111. LB szerint:

    zed!

    De jó, hogy röntgen szemed van! Az emelet, ajtó KI VAN SATÍROZVA! 🙂

  112. zed szerint:

    Na ja. És marha sok értelme volt kisatírozni, miközben egy másik bejegyzésben -N. Sz. agymenésében- meg ki van írva. Egyébként a fenti tulajdoni lap szerintem nem a földhivatalból lett kikérve, mivel nem hitelesített dokumentum.

  113. pedró szerint:

    A történet arról szól, hogy egy klientúrához tartozó személyt – aki egyébként is átlag feletti jövedelemmel és vagyonnal bír- a kerület vezetői- egy rászorult család rovására hoznak még jobb anyagi helyzetbe.
    Szerencsére, zedéknek a mai napig nem tűnt fel, hogy ebben a történetben nem csak az a hír, hogy jogos vagy jogtalan a kiutalás?
    Ha észre vennék magukat, nem erőlködnének.

  114. zed szerint:

    Pedró! Nem ismétlem csepelit.
    http://csepel.info/?p=8720#comment-50599

    Mivel nem szociális bérlakásról/szükséglakásról van szó, Császár úr senki rászoruló rovására nem jutott lakástulajdonhoz. Csepeli helyesen magyarázta, hogy a privatizációs törekvésekkel összhangban a “tanácsi lakások lakóinak az önkormányzatok mindenhol lehetőséget biztosítottak, hogy nagyon kedvező áron megvásárolják a lakásukat”. Az ominózus lakóingatlan korábbi lakója nem váltotta meg a lakását, és miután meghalt vagy kilakoltatták, esetleg elköltözött, az önkormányzat felújíttatta a lakást, majd újból kiadta -Császár úrnak, aki fél évvel később megváltotta.

  115. egyszerü pályázó szerint:

    zed,csepeli: szociális,vagy piaci alapon kisseb lakásra ,nagyon sok rászorult család jó indokkal, évekig kérelmez és vár hiába!!!!csak ti ketten nem akarjátok ezt a tényt felfogni!!Császár, sem rászorult,sem évekig nem kérelmezett,mégis mára már boldog,volt önkormányzati lakás tulajdonos!Az ilyen olcsón hozzájutó(bratyi alap) lakáshalmozó alakok miatt nem jut az anyagilag szegényebb rétegnek fedél a feje fölé.Ha ti ezt tisztességesnek tartjátok,sajnállak benneteket!Tudjátok miért?Azért mert ti lelkileg és erkölcsileg vagytok nagyon,nagyon szegények!

  116. LB szerint:

    zed!

    Te láttad a bérleti szerződést? Ha nem, honnan tudod, mit tartalmaz?
    Jó lenne tudni, milyen alapon választották ki Császárt?

  117. csepeli szerint:

    egyszerü pályázó: Piaci alapút nem szoktak kérelmezni a rászoruló családok. Azok csak szociális bérlakást szoktak kérelmezni, azt osztják rászorultsági alapon.

  118. zed szerint:

    Arról szól a történet, hogy ha egy magánszemély piaci alapon lakást bérel az önkormányzattól legalább 6 hónapon keresztül, és azt életvitelszerűen használja, a hat hónap leteltével kezdeményezheti az ingatlan megvásárlását. A rendelet a vételárra vonatkozóan is iránymutatást ad. Elég gáz, ha N. Sz.-ék ezzel nincsenek tisztában, és a rendeletnek nem néztek utána.

  119. LB szerint:

    zed! Ezt szeretnétek ti elhitetni!
    A történet valójában arról szól, hogy jutassunk ingyen lakást fontos embereknek, lehetőleg úgy, hogy a kivülállók még csak ne is sejthessék, mi történt!
    De itt és most bebuktatok!
    Lehet, hogy be tudjátok bizonyítani, hogy “jogilag” minden rendben volt – bár én még ebben sem vagyok biztos -, de erkölcsileg akkor is elbuktátok ezt az ügyet is!

  120. LB szerint:

    zed!

    A bérbeadás jogcímei
    4. § (1) A lakásokat:
    a) szociális bérletként
    b) piaci bérletként,
    c) költségelven
    lehet bérbe adni.
    (2) A lakások bérbeadása
    a) pályázat útján,
    b) versenytárgyalás útján,
    c) bérlőkijelölési és bérlőkiválasztási jog alapján,
    d) törvényben előírt elhelyezési kötelezettség,
    e) törvényben előírt bérbeadási kötelezettség,
    f) a rendeletben előírt – másik lakás biztosítására vonatkozó kötelezettség,
    g) a rendeletben meghatározott lakásgazdálkodási feladatok
    h) rendeletben meghatározott más önkormányzati és közérdekű célok megvalósítása érdekében,
    i) lakáscsere alapján, továbbá
    j) magántulajdonú lakás Önkormányzat részére történő elidegenítésével
    történhet.

    (3) Az Önkormányzat által 2001. január 01. napját követően újonnan épültként szerzett önkormányzati bérlakások bérbeadása a Szociális, Lakás- és Egészségügyi Bizottság döntése alapján kizárólag költségalapon, illetve piaci bérletként történhet.

    (4) Szociális bérlakás elsődlegesen pályázat útján adható bérbe.

    (5) Költségelvű, illetve piaci bérlet a (2) bekezdés a), b), c), i) és j) pontjai alapján létesíthető.

    Császár melyik jogcímen lett bérlő?
    a) pályázat útján,
    b) versenytárgyalás útján,
    c) bérlőkijelölési és bérlőkiválasztási jog alapján,
    i) lakáscsere alapján, továbbá
    j) magántulajdonú lakás Önkormányzat részére történő elidegenítésével
    történhet.

    Ha jól tudom, pályázat nem volt, versenytárgyalás sem.
    Lakáscseréről sem hallottam és arról sem beszél senki, hogy Császár eladta volna a lakását az önkormányzatnak, amit aztán visszabérelt.

    Így maradt a c.) pont: bérlőkijelölési és bérlőkiválasztási jog alapján.
    A többit gondold végig te!

  121. Huba szerint:

    zed!
    Azt akarod elhitetni, hogy ha piaci áron bérelek az önkoritól lakást, 6 hónap múlva, felújítva megvehetem 75.000,-Ft/m2 áron?
    Mert ha nem, akkor ne tépd a szádat, továbbra sem vagy hitelképes.

  122. egyszerü pályázó szerint:

    csepeli: te irtad hogy a lakásokra nincs ráirva hogy szociális vagy piaci!!!arról hogy milyen alapon adnak egy lakást, az illetékesek döntenek!!Amennyiben a rászóruloknak felajánlanának kisseb ,megfizethetö piaci alapút (lásd császár 38nm-es lakását)biztos vagyok benne hogy lenne böven jelentkezö(olyanok akiknek még nincs lakásuk,és reményük sem hogy önerőböl legyen) Egyébbként a szociális bérlakásokat nem rászorultsági alapon “osztogattják” hanem sorsolás (szerencsejáték)útján választják ki a “nyerteseket”.Annyi a jelentkező hogy nem birnak utánajárni hogy ki a rászorultabb!!!Ezért vérlázitó ha a nagykutyáknak eszükbe jut hogy kéne MÉG EGY,csak úgy jó befektetés gyanánt,máris rendelkezésükre álnak,sőt válogathatnak is !És ti még véditek!Szociélisan érzékeny MSZP!!!Csalódtam mindeggyikben mélységesen,legfőképpen a Szenteczkyben!

  123. egyszerü pályázó szerint:

    Mert képzeld,eddig nagyon jó véleményem volt róla,örültem hogy végre egy dinamikus,tenni akaró,kerületfejlesztő becsületes polgármesterjelöltre lesz lehetőségem szavazni! Most hogy kiderült ez a disznóság,teljesen más véleményt fogok róla kinyilvánitani.A” becsületes” ezentúl kimarad,a szavazatom(-tunk)elmarad..

  124. csepeli szerint:

    egyszerü pályázó: Aki szociális bérlakást kérelmez, annak csak szociális alapon adnak bérlakást, vagyis a piacinál jóval alacsonyabb lakbérrel. Tehát ha te beadsz kérelmet szociális bérlakásra, akkor nem fognak neked piacit felajánlani, mert te szociálisra pályáztál. Eleve feltételezik, hogy te úgysem tudnál piaci lakbért fizetni, ezért pályáztál szociális lakásra.

    És a sorsolástól eltekintve igenis rászorultsági alapon osztogatják a szociális bérlakásokat, ugyanis eleve teljesülni kell bizonyos rászorultsági feltételeknek ahhoz, hogy egyáltalán pályázhass szociális bérlakásra. A piaci alapú bérlésnek viszont nincsen ilyen feltétele.

  125. egyszerü pályázó szerint:

    és remélem nem forgatod megint ki a szavaimat,nem azért vagyok ezen a véleményen most mert nekem speciálisan nem segített,hanem még rajtam kivül sok más évek óta valamilyen lehetőségre váró otthontalanra,akiket átvert azzal a mondattal hogy NINCS LAKÁS!!Önkényeskedő,önérdekü(kártyaparti havernak lakást adó) embernek nincs helye,nem szabadna lennie! a közigazgatásban!!!

  126. LB szerint:

    egyszerű pályázó!

    Ezt még nem olvastad?
    http://csepel.info/?p=7646

  127. csepeli szerint:

    egyszerü pályázó: Császár nem kártyaparti-haver volt, hanem Csepel rendőrkapitánya.

  128. egyszerü pályázó szerint:

    Kedves csepeli!Ahányszór beadtam a kérelmemet,annyiszór ráirtam hogy BÁRMILYEN MEGOLDÁST ELFOGADNÉK!!!Vissza lehet nézni,amennyiben arhíválva van!Nem tájékoztattak más megoldásról,például ha nekem azt mondta volna amikór Nála jártam hogy vannak kisebb de piaci alapú ,még ugy -ahogy de megfizetthető megoldások,most egy szavam sem lenne! Másrészt a szociális lakáspályázat feltételei nem igazságosak,nem kellőképpen átgondoltak:például tiz éve még 5 éves csepeli tartozkodási cimet követeltek,most már bárki pályázhat,és (ami engem különösen dühit)a régi pályázók egy kalapba kerülnek az újakkal(tedd magad egy kicsit a helyzetembe,ha van benned egy szikrányi empátia);továbbá azzal sem értek eggyet hogy milyen alapon rászorult az akinek a vagyona(ingatlan,gépjármű,…készpénz,takarékbetét,értékpapir..stb)a mindenkori öregségi nyugdij legkisebb összegének 250-szeresét eléri,de nem haladja meg!!?ez több millió forint!!ha ilyen vagyonom lenne biztos nem az önkormányzattól várnám a segitséget!!!Vannak még becsületes emberek!Tudom hogy nagyon nehéz eldönteni hogy ki is valójában a rászorult,de ha már ennyi a jelentkező,foglalkozni kellene intenzívebben,alaposabban a problémamegoldáson!!Csak ehez közérdekü beállitottságú emberre lenne szükség!!

  129. kispajtás szerint:

    Szenteczky a jó hírnevére hivatkozik, amiből a hírneve igaz, de azt csak ő állítja, hogy “jó”!

    csepeli:
    Császár Csepel rendőrkapitányaként kártyaparti haver / is / volt és mint köztudott, a nagy dolgokat kártyaparti közben lehet fesztelenül megbeszélni, a szaros ügyeket intézni, megpróbálni tisztába tenni, az egymásnak teendő “szívességeket” elrendezni. A kártyaparti haverok ebben a brancsban egytől-egyig ugyanahhoz az érdekszövetséghez tartoztak, élet és halál uraiként ténykedtek Csepelen.

    A barátság az más dolog, az érdek nélküli.

  130. kispajtás szerint:

    egyszerű pályázó:

    csepeliről tudnod kell, hogy egy okos, intelligens, tanult és értelmes bugris paraszt, akinek ráadásul még lelke(!) is van, csak valamiért komplexusban szenved.
    Ne nyaggasd őt, csak magad kíméled, úgysem tőle fogsz lakáshoz jutni!

    csepeli, remélem nem sértődsz meg, hogy jókat is írtam rólad!

  131. lolka szerint:

    Az a kártyapartis rész az nagyon tetszett…igen a kártya és egyéb társadalmi elfoglaltságok és a fehér asztal mellett lehet a legjobban elintézni (levajazni) a dolgokat, általában a nagy dolgok ott dőlnek el…haver, koma, sógor, jó barát…a tőrvény, rendelet, szerződés csak azért van legyen mit felrúgni, megsérteni, semmibe venni….

  132. LB szerint:

    lolka!

    Hogy is mondta az egyszeri vasútas?
    Menetrend? Az mi?
    Ja tudom már, az amit nem tartunk be!

  133. krtek szerint:

    csepeli, zed: ha már úgyis ennyire ismeritek a témát, küldenétek egy linket, ahol meg lehet nézni, hogy melyik piaci alapú bérlakásaira lehet pályázni az önkormányzatnak? ha ez ilyen egyszerűen megy, akkor vennék énis egy lakást.

  134. csepeli szerint:

    krtek: jelenleg csak költségelvűre lehet pályázni, azt viszont nem veheted meg. Egyébként http://www.csevak.hu.

  135. egyszerü pályázó szerint:

    krtek:mi nem vagyunk rendőrkapitányok!nekünk majd nagylelküen felalánlják azt a két önköltségü bazi nagy lakást amit már évek óta nem tudnak bérbeadni(most is hirdetik)mert annyira drága a bérleti dij hogy senki nem vállalja. kispajtás:csepeli okos ,értelmes,tanult valóban,azonban érzelmi inteligencia hiányába kórosan szemvedő. LB:megnéztem a linket,SzJ-röl még csak annyit hogy nekem személyesen kell csalódnom valakiben ahoz hogy a rágalmazásokat mások részéröl elhiggyem.Ez megtörtént.Ebben a link-ben csepeli beismerte azt amiről a többiek hosszú-hosszú vitában probálták meggyőzni.Van remény!

  136. egyszerü pályázó szerint:

    mondtam!

  137. csepeli szerint:

    egyszerü pályázó: Neked nem Szenteczkyvel kéne foglakoznod, meg csalódni vagy nem csalódni, hanem a saját problémádat kellene megoldanod saját magadnak.

  138. egyszerü pályázó szerint:

    csepeli:az én problémám kulcsa (és sok másik családé)jelenleg SzJ kezében van.Én csak elmondtam a véleményemet róla,és el is fogom mondani ezentúl is !Közben te ne aggódj,foglalkozom én a saját problémámmal,és meg is fogom oldani!Tisztességes úton!!!!

  139. csepeli szerint:

    egyszerü pályázó: a te problémád megoldásának a kulcsa egyedül a te kezedben van.

  140. LB szerint:

    egyszerű pályázó!

    Ez is tanulságos olvasmány:
    http://csepel.info/?p=3865

  141. donquijote szerint:

    előbb bizonyítanod kell a hűségedet a “családhoz és a donhoz” utána várhatsz megoldást! 😀

  142. tibor szerint:

    t. egyszerű pályázó! A rendszerváltás előtt sem kínálták tálcán a lakást.
    A 80-as években biztosan tudom, miként történt: eljött a lakásosztás ideje.
    Behívatták a jelöltet és elmondták neki, hogy kap lakást, de be kéne lépni a Munkásőrségbe.
    Volt aki kapálódzott: nem gond, beszélje meg otthon az asszonnyal és egy hét múlva jöjjön be újra. Senkiről nem hallottam, aki visszaadta a kulcsot.
    Az előttem szólókhoz nincs mit hozzáfűznöm, mindent elmondtak.

  143. TI szerint:

    Csepeli=vörös polip!

  144. Csepelino1 szerint:

    Csepeli. És mi a bizonyíték, hogy nem fogják eltűntetni, ne adj isten meghamisítani a papírokat?! Ugyanis mindenkinek ez lenne az érdeke, aki érintett az ügyben. KLedves Ábel Attila! Ezt írod: “Ha nem lenne mutyi, ez úgy történt volna, hogy március 24-én mi elküldjük érdeklődő levelünket, és még aznap e-mailben meg is kapjuk a választ, hogy fáradjunk be másnap délelőtt a Csevakba, ahol az egyik vezérigazgató helyettes a sok közül szeretettel fogad, és megmutatja azokat.” – Nem gondolod, hogy ez azért nem valósulhatott meg, mert nincsen elég “vezér” igazgató a Csevakban? 🙂 Még fel kéne venni 5 db barátot! Csepeli. “Meg kéne már végre érteni, hogy ha a jogszabály előírja, hogy a bérlőnek el kell adni a lakást, ha kéri, és a jogszabály előírja az árat is, akkor az önkormányzat nem tehet mást, mint hogy eladja a lakást a bérlőnek a rendelet által előírt áron.” – Hoppá, ELKAPTALAK! A bérlő, már nem tarthatott igényt a lakásra, mert amilyen munkakörben (beosztáshoz) kapta, az addigra már megszűnt, mire megvette. És erre nehogy azt merd írni, hogy amikor igényelte, akkor még rendőrkapitány volt. Dátumot, tudod mennyi idő alatt lehet megváltoztatni? Plussz Tudod a jogszabályos rész meg úgy van, hogy megcsinálnak ilyen – olyan mutyit. Ha kiderül a mutyi, akkor meg elkezdenek keresni, ilyen olyan jogszabályokat, amibe beleillik az adott mutyi. CSAK HOGY TUDD! De veled lassan nem érdemes “vitatkozni”. TE VAGY ANNYIRA JÓ ELVTÁRS VAGY, (rosszabb esetben ennyire buta) HOGY ÚGYSEM FOGOD FEL, AMIT ÍRUNK-ÍRNAK NEKED! És szerinted, ha a polgármester “jelölt” úr, már most ilyen zavaros ügyekbe keveredik, mi lenne, ha POLGÁRMESTER LENNE! ELADNÁ AZ ISMERŐSEINEK FÉL CSEPELT (persze a piaci ár harmadáért)??????

  145. csepeli szerint:

    Csepelino1: Nem beosztáshoz kapta a lakást, és innentől kezdve baromság minden, amit írtál. No persze ez nem meglepő, általában is baromságokat irkálsz.

  146. Csepelino1 szerint:

    Szeretem amikor vagdalózol. 🙂 Megfigyeltem, akkor már Te is érzed, hogy nincsen igazad. Ezt Te is tudhatnád, hogy Ő (Császár) igenis a posztjához kapta a lakást! Te tényleg buta vagy, ha azt gondolod nem! Ekkora agymosást hajtottak végre rajtad a Csevakban? Más nem kap lakást, hogy elsírja magát a polgármesternél, vagy a polgármester jelölt úrnál, hogy: Brü-hü-hü. Szegény Császár Misike vagyok, lakást akarok… Mondják nek: Tessék béreljél egyet. Osztán jó pínzért vedd meg. A többit majd elintézzük… – Ez így ment… DE MINDERRŐL MAJD A VÁLASZTÓK SZAVAZNAK ŐSSZEL… 🙂 Az 5% MEGLESZ!

  147. obama szerint:

    Császár és Szenteczky nagyon jó viszonyt ápoltak, szinte barátit!!!! Érdekes, nem?

  148. egyszerü pályázó szerint:

    Nem beosztáshoz..,nem szociális alapon azért mert nem volt hol aludjon..,hát csak a bratyi alap-jó busines maradt, csepeli!!!Mások kárára!!…és akkor még ne foglalkozzunk vele!!!?…

  149. csepeli szerint:

    Csepelino1: Buta vagy, mint a tök! Persze hogy a posztja miatt kapta, de ez nem jelenti azt, hogy csak a posztja fennállása idejére. Nem volt olyan kikötés, hogy ha megszűnik a posztja, akkor vissza kell adnia.

  150. karakó szerint:

    csepeli:
    “Persze, hogy a posztja miatt kapta, de (…) Nem volt olyan kikötés, hogy ha megszűnik a posztja, akkor vissza kell adnia.”
    Ebből – nekem – két dolog jön le:
    1
    Önmagában ellentmondás: ha nem a személyemmel, hanem a “posztommal” érdemlek ki vmit, akkor azt bizony vissza kell adnom (mint állampolgárság megszűntével az útlevelet). Ennek tehát csak úgy van értelme, hogy VAGYONHOZ-JUTTATÁS.
    Csepeli tehát elfáradt, és ezért a) összezavarodott b) elszólta magát.
    2
    Csepeli tehát pontosan ismeri a bérleti (és esetleg az a-v) szerződés tartalmát, hiszen tudja, mi van benne, és mi nincs.

    Kedves Németh és Borbély képviselő urak!
    Ha Szenteczky továbbra sem állna kötélnek, járható útnak tűnik, hogy próbálkozzanak @csepelinél a szerződés(ek) megismerése ügyében. Csepeli ugyanis nyilvánvalóan törvénytisztelő polgár, és sohasem tenne olyat, hogy visszatartson közérdekű adatokat. Ráadásul, őt remélhetőleg a hivatali bürokrácia útvesztői sem kötik (írásbeli kérelem, várakozás, mondvacsinált kifogások, egyéb szívatás…), talán már egy-két sör ellenében hajlandó lenne legalább másolatban rendelkezésükre adni az iratokat.

  151. […] körülményeiről. Márpedig megdöbbentő adatok voltak azokban a dokumentumokban, melyeket több hetes titkolózás és visszautasítás után adott át a Fidesz-KDNP képviselőinek Szenteczky János, csepeli MSZP […]

  152. […] Ma már a titokszobáig se jutottak el a fideszes képviselők […]

Itt lehet hozzászólni !