‘Választás’ kategória archívum

Öt polgármester-jelölt már biztosan lesz Csepelen

2023. május 11. csütörtök

Csepel.info

A háttérben az ellenzéket Németh Szilárd is erősíti

A 2014 óta polgármesterként dolgozó Borbély Lénárd (1) után Dukán András (2), a Momentum csepeli politikusa jelezte, hogy polgármester-jelölt kíván lenni. Információink szerint hamarosan Takács Krisztián (3), a csepeli MSZP és Paál Géza (4), a DK-elnöke is be fog jelentkezni a jelöltségért. A DK-ból még a 2019-es közös balliberális polgármester-jelölt Erdősi Éva (5) is hasonló bejelentésre készülhet – ám ő nem biztos induló. Németh Szilárd jelöltje azonban igen (6), de az ő személye még nem ismert.

Borbély Lénárd a Fidesz-KDNP színeiben eddig kétszer nyerte meggyőző fölénnyel a balliberális többségű Csepelen a polgármester-választást. Sikerének oka a számtalan családbarát fejlesztés. Az ellenzék ezeket bírálja ugyan, ám szavazóinak szimpatikus, ezért Borbélyra a baloldalról is sokan átszavaznak. Ez lehet a kiindulópontja annak is, hogy Németh Szilárd most a DK-MSZP-Momentum frakciókkal összefogva próbálja megakadályozni a további fejlesztéseket, és zárójelbe tenni az eddigi eredményeket. Németh Szilárd frakciója és a DK-MSZP-Momentum már húsz alkalommal szavaztak együtt a kerület megbénítása érdekében.  (tovább…)

Csepeli raktárban rohadt a választási csoda-vécépapír

2023. január 23. hétfő

Csepel.info

Egy csepeli raktárban, felhasználatlanul (kitörletlenül) álldogált 347 760 tekercs kormányellenes wc-papír, amit a koalíciós ellenzéki pártok csodafegyverként vetettek volna be saját és szimpatizánsaik ülepén keresztül a mit sem sejtő fideszesek ellen.

Az az Oraculum 2020 Kft. online igényléssel próbálta szétosztani a Kitörölheted.hu honlapon, ami az EzALényeg nevű ellenzéki revolverportált is működteti. A többek közt Orbán-idézetekkel feliratozott toaletpapír kiosztására vélhetően nem maradt az ellenzéki koalíciónak ideje és energiája – derítette ki a szintén ellenzéki Magyar Kétfarkú Kutya Párt. (tovább…)

Borbély Lénárd: Karácsony Gergely Csepelt is bünteti, amin változtatni kell

2022. november 28. hétfő

Hír TV

A Fidesznek külvárosi főpolgármester jelöltje kell, hogy legyen – erről Kubatov Gábor beszélt nemrég. A Fidesz alelnöke Csepel kormánypárti polgármesterére gondolhatott.

Borbély Lénárd híradónknak elmondta: Karácsony Gergely Csepelt is bünteti, amin változtatni kell. Borbély Lénárd szerint a főpolgármester nemcsak Csepelt, de az összes jobboldali vezetésű kerületet háttérbe szorítja. A XXI. kerületi városvezető megerősítette, hogy Karácsony Gergely a covid járvány ideje alatt egyetlen fejlesztési tervet sem osztott meg a főváros jobboldali polgármestereivel. Videó itt.

 

Bangóné barátnője átigazolt a DK-ba

2022. november 23. szerda

Mandiner, Csepel.info

Erdősi Éva 2019-ben az ellenzék jelöltje volt a csepeli polgármester-választáson, de az ellenzékiek közül sokan inkább átszavaztak Borbély Lénárdra, a Fidesz jelöltjére. A politikus be sem került a testületbe, de most újult erővel a DK-ban folytatja.

A Demokratikus Koalíció kedden közösségi oldalán jelentette be, hogy Erdősi Éva, a Párbeszéd korábbi politikusa a DK-ban folytatja pályafutását. Ismertették, a politikus ’19-ig volt párbeszédes, de a három évvel ezelőtti önkormányzati választáson ellenzéki jelöltként indult a polgármesteri posztért Csepelen. Csúnyán kikapott, miközben Budapest nagy részén, még a hagyományosan jobboldali kerületekben is nyerni tudott az ellenzék. Erdősi valójában annyira fontos volt a csepeli ellenzéknek, hogy a nyolcadik helyet kapta a kompenzációs listán, így a képviselő testületbe sem jutott be. (tovább…)

Komjáthi Imre: Nem automatikus, hogy az MSZP támogatja Karácsonyt 2024-ben

2022. október 27. csütörtök

Mandiner, Csepel.info

Az újdonsült MSZP-társelnöknek nagyon elege van abból, hogy „akkumulátor pártként” használják a szocialistákat: azaz ők az adják az irodát, az aktivistákat, a többiek meg a jelöltet.

A történethez talán egy kicsit hozzátartozik, hogy a DK már kifejtette: nem feltétlenül támogatják az egyébként kudarcot kudarcra halmozó főpolgármestert. Na nem az alkalmatlansága miatt, hanem mert nem DK-s. Meg nem is MSZP-s. (tovább…)

„Nem alapértelmezett, hogy támogatjuk” – Gyurcsány belengette, hogy kifarolnak Karácsony mögül

2022. szeptember 28. szerda

Partizán, Mandiner

Átvette a budapesti DK vezetését másfél évvel az önkormányzati választások előtt Gyurcsány Ferenc, aki azt is kijelentette: „el fogjuk adni az Apró-villát egy éven belül”.

Már az első ötven perc is izgalmas és erős mondatokat hozott a Partizán Gyurcsány-interjújában, de a java csak ezután jött.

(tovább…)

Nyert a Fidesz, elbukta a többséget a baloldal az első kerületben

2022. szeptember 12. hétfő
Mandiner

A Momentum elnökének körzetében vérzett el a baloldal, pedig még Karácsony Gergely is kampányolt az ellenzéki jelöltnek.

Fazekas Csilla, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte Budapest I. kerületében az időközi egyéni választókerületi képviselő választást. Ezzel három év után elbukta többségét a baloldal Buda emblematikus kerületében. Azért kellett időközi önkormányzati választást tartani, mert a momentumos Gelencsér Ferenc parlamenti mandátumot szerzett.

(tovább…)

Kommunista gyilkos a falon: tisztújítás volt a csepeli MSZP-ben

2022. szeptember 8. csütörtök

Csepel.info

Ősz koponyák, régi elvtársak a hetvenes-nyolcvanas évekből és “Che” Guevara fotója az ajtó felett (fotó: Csepeli MSZP)

“A gyűlölet nélkülözhetetlen eleme a harcnak. Az ellenség könyörtelen gyűlölete teszi lehetővé, hogy túllépjünk természetes korlátainkon, és hatékony, hidegvérű gyilkológéppé váljunk.”

A csepeli MSZP tisztújításának fotóin lépten-nyomon szembe ötlik a fent idézett “Che” Guevara fényképe. A pártszervezeten belül volt is már gyilkosság, forradalmi lendületüket azonban befolyásolhatja, hogy a Demokratikus Koalíció és a Büntetés-végrehajtási Intézetek által megtépázott tagság átlagéletkora láthatóan elérte a hetven évet. (tovább…)

„Gyurcsányék a torkunkon tartják a kést” – feszültség és belső harcok az MSZP-ben

2022. június 30. csütörtök

Mandiner

Ujhelyi István visszalépett, jelen állás szerint nincs férfi társelnök-jelöltje a szocialistáknak, akik ismét egymással kezdtek vitatkozni. A tagságot megviselik a sorozatos kudarcok és a leépülés, most pedig az „első vonalban” lévők kiújuló rivalizálása.

Közben a DK és elnöke csendben figyeli a fejleményeket. (tovább…)

Ellenzéket váltana a magyarok többsége

2022. június 28. kedd

Magyar Nemzet

Az ellenzéki szavazók közel egyharmada nem tud pártot választani – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb kutatásából.

Egy most vasárnap tartott választáson a Fidesz–KDNP-nek 55 százalékos támogatottsága lenne, az ellenzéki pártok közül azonban mind­össze három ellenzéki párt jutna be a parlamentbe: Gyurcsány Ferenc baloldalon legerősebbnek számító pártja, a Demokratikus Koalíció hat százalékkal; a megújuló centrális erőtér jobb oldalán elhelyezkedő Mi Hazánk szintén hat százalékkal; illetve a parlamenten kívüli Kétfarkú Kutya Párt öt százalékkal.

(tovább…)