“Németh Szilárd azért záratott ki bennünket a Fideszből, mert nem loptunk neki”

Csepel.info

Németh Szilárd a Jedlik gimnázium 2021. október 18-i bejárásakor, mögötte Fürcht Nóra, a csepeli Fidesz jelenlegi alelnöke (fotó: Ábel Attila)

21 milliárd forinttal növekedett a csepeli önkormányzat vagyona az elmúlt években. Németh Szilárd ebből 10-12 milliárd forint értékű vagyon ingyenes átadását, valamint a Kis-Duna-part jelentős részének megvételét követelte az alapítványa számára. Mivel erre nem voltunk hajlandóak, 2022-ben feloszlatta a helyi Fidesz szervezetet, majd 2023-ban hamis vádakkal kizáratott bennünket a pártból. A vagyoni követelése hűtlen kezelés, köznyelven lopás lett volna. Vagyis Németh Szilárd azért záratott ki bennünket a Fideszből, mert nem loptunk neki – emelte ki lapunknak Ábel Attila.

A csepeli Fidesz korábbi elnöke hétfőn reggel az ATV Start vendégeként mondta el, hogyan és miért próbálta a Fidesz alelnöke megbuktatni Borbély Lénárdot, Csepel polgármesterét az elmúlt években. Az ott bemutatott e-mailt, amelyben Németh Szilárd Fidesz-alelnök a csepeli önkormányzat vagyonát kéri, hozzánk is eljuttatta.

– Szilárd 2019 tavaszán kért meg a Facebookról jól ismert konyhájában, hogy segítsek megbuktatni a fideszes polgármestert, és ezzel saját pártját Csepelen. Nem bírta elviselni, hogy már nem ő a polgármester, Borbély pedig – vele ellentétben – kifejezetten népszerű. Mivel én nemet mondtam neki, először rajtam állt bosszút. Pár héttel később már semmi nem voltam a Fideszben. Aztán még ugyanabban az évben úgy döntött, hogy ha nem az övé a polgármesteri hatalom, adjuk át magántulajdonaként kezelt alapítványának az önkormányzat vagyonát. Ez a követelés és nyomásgyakorlás különböző módokon, folyamatosan, éveken keresztül ment tovább, egészen a kizárásunkig.

Az e-mail, melyben Németh Szilárd a koronavírusos járvány elleni rendkívüli intézkedésként kéri Csepel önkormányzatának vagyonát

A 2021. március 22-én kelt levelét, melyben részletezte a megvételre és ingyenes átadásra követelt önkormányzati ingatlanokat, a 16 címzett kapta meg. Ebben a levélben már az első bekezdés olyan vádaskodás a polgármesterrel szemben, amiből semmi nem igaz. Ám a cinikusan, “társadalmi felelősségvállalás” jegyében követelt sokmilliárdos vagyonnál jól külön lehet választani, hogy mit kért megvételre, és mit kért ingyen. A megvételre kért vagyonnál ugyanis a “megvásárolni” szót, míg az ingyenes átadásra követelt vagyonnál az “átveszi” kifejezést használja. Ezt azért fontos kiemelni, mert a vagyon ingyenes átadása köztörvényes bűncselekmény, hűtlen kezelés lett volna – emelte ki Ábel Attila.

Az idézett levelet Fürcht Nóra, a csepeli Fidesz jelenlegi alelnöke küldte ki az önkormányzati képviselőknek, de a körlevélre Borbély Lénárd polgármester kétszer, Ábel Attila alpolgármester pedig még egyszer válaszolt. A válaszokban azt is leírták, hogy a vagyonátjátszás bűncselekmény lenne. Így összesen négyszer kapták meg a levelet a címzettek – hangsúlyozta a Fidesz korábbi, mostanra a pártból is kizárt elnöke.

-A levelet azért küldte el nekünk Németh Szilárd, mert összehívott egy frakcióülést, ahol határozatot akart hozni a vagyon átjátszásáról, amit a koronavírusos járvány miatt bevezetett rendkívüli jogrend segítségével akart keresztül vinni. Az ülést úgy hívta össze, hogy azon ne tudjon jelen lenni a polgármester, és a tanácsadóival, többek között Dudás Zoltán jelenlegi polgármester-jelölttel próbálták rábeszélni a képviselőket a vagyonátjátszásra. Ez az ellenállásunk miatt még így sem sikerült neki. Azzal, hogy nemet mondtunk Németh Szilárdnak, megóvtuk a Fideszt egy óriási botránytól, és persze magunkat is a börtöntől. De nem dicséretet kaptunk érte. Cserében kizártak abból a pártból, amelynek a neve hűséget, becsületet jelent – fogalmazott Ábel Attila.

Németh Szilárd “őszödi beszédéről”, a csepeli Fidesz-DK-MSZP-Momentum nagykoalícióról itt tudhatnak meg többet.

Csepel.info

Itt lehet hozzászólni !