Már nem Fidesz tag Csepel polgármestere és két alpolgármestere

Csepel.info

Németh Szilárd lett az elnök

A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség csepeli szervezete az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta, hogy az országos választmány elnökségének egyhangú döntése alapján újjáalakult a korábban egyhangú döntéssel feloszlatott csepeli szervezet.

A csepeli Fideszt Németh Szilárd kérésére oszlatták fel, miután – többek között – a csepeli Kis-Duna-part és a Munkásotthon ügyében Borbély Lénárd polgármester nem volt hajlandó elfogadni a politikus követeléseit. Németh most ki is záratta a Fideszből Borbély Lénárd polgármestert és Ábel Attila alpolgármestert. Morovik Attila alpolgármester nem jelentkezett újra, így őt nem tudták kizárni.

Az alapszabály alapján az elfogadott ismételt tagfelvételi kérelmet benyújtók tagsági jogviszonyát folyamatosnak kell tekinteni, így Németh Szilárd ismét a Fidesz alelnöke lett, és visszamenőlegesen is annak számít.

A feloszlatás után közel ötödére csökkent tagság titkos szavazással választotta meg a csepeli szervezet elnökségét: Németh Szilárdot elnöknek, Fürcht Nórát és Szalony-Jacsó Szixtint alelnöknek. A csepeli önkormányzati Fidesz-KDNP-frakciót továbbra is Bercsik Károly vezeti, olvasható a közleményben. A polgármestert és az alpolgármestereket a frakcióból is kizárták.

Borbély Lénárd: kizárólag Csepel érdekében járok el

“Németh Szilárd kezdeményezésére feloszlatták a csepeli Fideszt, amely a mai napon újra megalakult. Ennek 21 év után már nem lehetek a tagja. A kettőnk között fennálló vitában én Csepel és a csepeli emberek érdekét képviseltem, és ez ide vezetett.”
– olvasható Csepel polgármesterének közleményében.

Borbély Lénárd kiemelte: a konfliktus két legfontosabb oka a csepeli Kis-Duna-part beépítése és a Csepeli Munkásotthon csepeliek javára történő megőrzése volt. Információink szerint a polgármester amellett állt ki, hogy ne lehessen magas épületeket felhúzni a Kis-Duna-parton a birkózócsarnok mellett. Már a birkózócsarnok magassága miatt – egy szinttel lett magasabb, mint azt ígérték -, valamint a Csepeli Birkózó Club kizárása miatt – eredetileg nekik épült a csarnok alsó szintje – vita alakult ki Németh Szilárd és Borbély Lénárd között. Emellett – úgy tudjuk- Németh Szilárd szerette volna a Csepeli Munkásotthont az alapítványába olvasztani, amivel nem értett egyet Csepel vezetése.

“A polgármesteri munkámat teljes erőmmel folytatom, és kizárólag Csepel érdekében járok el. Ehhez pedig továbbra is kérem az itt élők támogatását.”
– emelte ki Borbély Lénárd, aki hangsúlyozta: jobboldali világnézete, a nemzetről, hazáról, családról és az isteni gondviselésről alkotott véleménye nem változott, és soha nem is fog.
Továbbra is ahhoz a szellemi közösséghez tartozom, akikkel közösen dolgoztunk az elmúlt két évtizedben. Nekem mindig is Csepel lesz az első!
– zárta sorait Borbély Lénárd, Csepel polgármestere.

Ábel Attila is visszautasította a visszautasíthatatlant

A csepeli Fideszből szintén kizárt Ábel Attila alpolgármester egy fotót osztott meg “kizárása alkalmából”:
“Ahogy az a fotón látszik, az országgyűlési választások előtt már úgy kampányoltunk a polgármester úrral a Fidesznek, hogy Németh Szilárd megtiltotta, hogy Csepel polgármestere és az alpolgármesterek fideszes dzsekit kapjanak. Ő már tudta, hogy bosszút fog állni rajtunk. De egy évvel ezelőtt mi csak az akkor előttünk álló feladatra figyeltünk. Nem törődtünk a pitiáner kiszúrásokkal, beszólásokkal. Hosszú folyamat végén, rendkívül méltatlan módon és módszerekkel, Németh Szilárd követelésére ma délután zártak ki a Fideszből.

23 évig voltam Fidesz tag, 15 évig a csepeli Fidesz elnöke. 2019 tavaszán visszautasítottam Németh Szilárdot, amikor arra kért, hogy segítsek neki megbuktatni Borbély Lénárdot, a Fidesz polgármester-jelöltjét. Ezért előbb lefokoztak, elvették az összes tisztségemet abban a pártban, amelynek a neve hűséget jelent. Mi úgy nyertük meg a választást a “vörös Csepelen” akkor, amikor még a budai várat is elvesztette a jobboldal, hogy itt még a Fidesz alelnöke is ellenünk harcolt. Életem végéig büszke leszek erre a teljesítményre.

Köszönöm azon keveseknek, akik 2019 óta is kihúzott gerinccel, tisztességgel maradtak mellettünk. Köszönöm Borbély Lénárd polgármester úrnak és Morovik Attila alpolgármester úrnak, hogy mindig számíthattam rájuk.”

– fogalmazott.

Csepel.info

45 hozzászólás “Már nem Fidesz tag Csepel polgármestere és két alpolgármestere” bejegyzésre

  1. Gary Ridgway szerint:

    Aminek volt egy kezdete, annak lesz egy vége is, de ez így van rendjén.
    Remélem gazdálkodás terén is annyi fog ezentúl jutni, mint az ellenzéki kerületeknek. 💪👍🙏

  2. László szerint:

    “….ők hárman a továbbiakban nem tagjai a Fidesznek, nem képviselhetik a Fideszt, nem nyilatkozhatnak a Fidesz nevében, nem használhatják a Fidesz jelképeit, nem tagjai a Fidesz-KDNP önkormányzati frakciójának, nem tartoznak politikai közösségünkhöz”

    Amúgy a lakosságnak nincs beleszólása ebbe egy demokráciában? Persze ha lenne demokrácia…

  3. László szerint:

    “….ők hárman a továbbiakban nem tagjai a Fidesznek, nem képviselhetik a Fideszt, nem nyilatkozhatnak a Fidesz nevében, nem használhatják a Fidesz jelképeit, nem tagjai a Fidesz-KDNP önkormányzati frakciójának, nem tartoznak politikai közösségünkhöz”

    Amúgy a lakosságnak nincs beleszólása ebbe egy demokráciában? Persze ha lenne demokrácia…

  4. Antikom szerint:

    Hájfejű paraszt zsírdisznó, remélem most örülsz.

  5. pl szerint:

    A forradalom felfalja gyermekeit… Fideszes fideszes farkasa… Elkezdődött a kannibalizmus…
    Apa, apa, kezdődik!

  6. robi szerint:

    Nem volt buta, aki a kis gömböc népmesét kitalálta.

  7. Előd Erika szerint:

    Ha valami jól működik, azt tönkre kell tenni???

  8. Én szerint:

    Dagadt rohadék.Neki se legyen jobb.

  9. Antikom szerint:

    “Szslnyi Jacso Szixtin”
    Ez komoly ???

  10. TTT szerint:

    “László szerint:
    2023. március 29., szerda – 22:50
    “….ők hárman a továbbiakban nem tagjai a Fidesznek, nem képviselhetik a Fideszt, nem nyilatkozhatnak a Fidesz nevében, nem használhatják a Fidesz jelképeit, nem tagjai a Fidesz-KDNP önkormányzati frakciójának, nem tartoznak politikai közösségünkhöz”

    Amúgy a lakosságnak nincs beleszólása ebbe egy demokráciában? Persze ha lenne demokrácia…”

    Kurva anyádat te skizofrán troll 🙂 De, képzeld bazdmeg van beleszólása, 5 évenként az önkormányzati választásokon. Egy párt belügyeibe sehol a világon nem szólhatnak bele a választók.

  11. László szerint:

    Elnézést hogy megkérdeztem. De lehet hogy az fáj hogy megkérdőjeleztem ezt a fajta demokráciát? Melyiknek a szekerét tolod? Az nagy ötévenkénti lakossági beleszólás ha jön valaki és felülbírálja mint ezesetben. Igazad van!

  12. csakúgy szerint:

    Jövőre választások. Akkor majd kiderül, hogy a csepeliek, a független Borbélyt, vagy a Fideszes (NSz által támogatott) Bercsiket választják. Emberre, vagy pártra szavaznak?

  13. Betke szerint:

    Csakúgy szerint, sajnos a pártok jelöltjeire adják a voksokat, legyen az bárki! Bercsik nagy csalódás, azt hittem, hogy ő egy egyenes, őszinte valaki. Amíg Királyerdő területi képviselője volt, több problémával is fordultam hozzá, mindig készséges, segítőkész volt. Aztán vele is történt valami……… Nem is értettem azt a nyilvános képviselő testületi ülésüket, amikor az említett úr nyíltan szembeszállt a polgármesterrel! Ezzel kezdődött vagy ez már a végjáték volt? Megjegyzem nincs párt hovatartozásom!

  14. Armageddon szerint:

    Németh Szilárd egy tehetségtelen seggnyaló. Régen a szadeszben kezdte, aztán rájött, hogy az bukott ügy, így lett fideszes. A napközis nevelőből rezsibiztos (bármit is jelentsen ez) és honvédelmi helyettes államtitkár lett mindenféle ezirányú tapasztalat nélkül.
    Orbán seggéből ki sem tud bújni (annak meg jó baleknek, aki majd elviszi a balhét, amikor kell), úgy lett alelnök, hogy a pozíciót mások sokkal inkább kiérdemelték volna.
    Az emberről a 20-as évek Szovjetúniója jut eszembe a bosszúálló, sehol semminek sem jó és sértett, ugyanakkor agresszív és pénzéhes jelleme alapján. Az ilyeneket végezte ki Sztálin nagyon gyorsan, futószalagon.

  15. Csizi szerint:

    A mi képviselőnk Zupkó János. Ő most akkor Borbély Lénárd, vagy Németh Szilárd támogatója? Segítse ki valaki a nem politizáló választókat is. Köszönöm

  16. Gary Ridgway szerint:

    Remélem, hogy annyi esze van itt a kisebbségben lévő többségnek, hogy a puffadtat még listáról sem juttatja be legközelebbm meg most sem. Hogy ki indul az ő “oldalán”, az jó kérdés. Azt nem vágom, hogy akkor most legitim ez a “tanács”? 🤣 Mert ugye birkáék párt-ember kombóban látják a világot. 😜

  17. Fürtös szerint:

    Nahát, a polgi b@ssz@ a nemzeti pacalosunk szemét? Lehet mégsem olyan rossz ember, mint amilyennek abból gondolnám, hogy politikusnak állt.
    Bercsik meg – ahogy itt már valaki megjegyezte – elég gerinctelen figurának tűnik. Velünk is állandó kapcsolatban volt, szegről-végről a barátunk. Aztán lassan kibújt a szög a zsákból, egyszerű megélhetési politikus, szeretné kamatoztatni a nehezen összeharácsolt diplomáját. Részemről akkor már ezerszer inkább Léni, és a családja, mint ez a simlis…

  18. László szerint:

    Vajon hol lehet Nagyapó és kormánypárti? Csendben szemlélik az eseményeket? Várva a megfelelő pillanatot mikor húzhatnak az új gazdatest felé? 🤣

  19. Betke szerint:

    László szerint, lehet nem hallották, pedig nagyot szólt 😃

  20. robi szerint:

    Komoly helyzet alakult ki a kerületben.
    Nem elég egy településnek egy megválasztott népszerű polgármester, a testület támogatása nélkül mozdulni sem tud.
    Nem festem az ördögöt a falra, a továbbiakat a hozzászólók fantáziájára bízom.

  21. pl szerint:

    Csakúgy: “a független Borbélyt, vagy a Fideszes (NSz által támogatott) Bercsiket választják.”
    Te tévedésben vagy. Soha az életben nem lesz független, aki a Fideszben kapaszkodott fel. Soha nem tesz ellenük, sőt valszeg félnivalója is van, eshet ő még nagyobbat, hisz azt sem indokolta semmi, h magasba emeljék. Mindenki ismeri a történetet, ilyen ember csak a Fideszben emelkedhet fel. Lázár hasonlót futott, táskahordozóból lett, aki, de az ő kvalitásai összehasonlíthatatlanok Borbéllyal. Ez végjáték, három csinovnyik bukása… Szomorú lenne, ha megint be tudnák csapni Csepelt.

  22. Csepeli lokál szerint:

    Maradhatnak önkormányzati vezetők? Úgy emlékszem, hogy Morovik és Ábel listáról került be. Lehet új választás már idén?

  23. antikom szerint:

    A dagadt zsírdisznónak nincs helye a Fideszben, őt kell kirúgni elsősorban.
    Csak árt és taszítja a szavazókat.
    Harácsolt már eleget, takarodjon nyugdíjba.

  24. Betke szerint:

    Csepeli lokál, választásra nem akkor kerülhet sor, ha a polgármester helye megüresedik? Itt erről nincs szó, viszont kiváncsian várjuk a testületi döntéseket. Ki kivel van, hogy szavaznak?

  25. László szerint:

    antikom! Szilárdnak nincs helye a Fideszben? Ezt lehet Orbánnal kéne megbeszélni. A szálak odáig vezethetnek…

  26. Nagyapó szerint:

    Azért megjegyzem, hogy a KDNP-nek nincs csepeli szervezete. Ki képviseli a KDNP-t a frakcióban?
    Elképzelhető. hogy a “lézengő ritterekből” alakítanak egy KDNP jellegű csoportot!😀

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  27. Gary Ridgway szerint:

    Öreg kórságos!
    Mi van, sz@rban vagy? 🤣
    Meglátjuk, hogy éppen merre nyúlik a nyelved. 😜

  28. kismiska szerint:

    Miért kell ahoz feloszlatni majd újraalakítani egy szervezetet hogy kirakhassanak belőle 2-3tagot?
    Nem lett volna egyszerűbb megszüntetni a tagságukat?
    Vagy azt meg kellett volna indokolni,a tagságnak megszavazni-bizonytalan eredménnyel?

  29. robi szerint:

    Úgy tűnik, a korábbi tagok közel négyötöde most fellélegzett.
    Nem kellett kilépniük sem és a továbbiakban a nevüket sem kell adniuk ahhoz a történethez, amire 35 év után már rá sem ismernek.

    Józanodni sohasem késő.

  30. birkanyíró szerint:

    A baloldali – jobboldalú? – csajnak nagy esélye van bekerülni az origo napi rovatába. Díszes társaság, szó se róla. Mint a legbátrabb emberek egyike, Németh Szilárdnak le kéne mondania az országos politikáról, és indulnia kellene polgármester jelöltként. Az lenne a fair mérkőzés. Persze, ehhez nem elég bátor.
    Az üres tekintetűnél még a 16 éves is nagyobb eséllyel indulhatna Lénárd ellen. Nem beszélve az ‘ellenzék’ bénázásáról. Az egyetlen esélyes jelöltüket megpuccsolták anno.
    Lénárd szinte biztos nyer, de szükség van egy háttérbázis felépítésére is, anélkül nem lesz meg a testületi többség.
    A portrét meg frissíteni kell. Az egyik élelmiszerláncnál akciós a zsír. Egy kis asztalra a kép elé el kell helyezni legalább úgy 15 kilogrammot.
    Ja, és sajnos ez nem vicc. Pedig április elseje van.

  31. Horváth János szerint:

    Csizi! Zupkó ott ül Szilárd mögött az utolsó sorban. Az egyik devizahitelét Szilárdék fizették ki közpénzből. Nagyapónak is ezért nagy a képe, hereverésért kapott egy marék lóvét.

  32. kormánypárti szerint:

    Az nem józan, akiből a dollárok beszélnek.
    Az igazság az, hogy több helyi Fidesz-szervezetet is feloszlattak az elmúlt hónapokban. A megújulás természetes jelenség egy demokratikusan működő párt életében. Fideszes dzsekit a webshopból tessenek vásárolni, ha nincsen otthon korábbról! Pénzbe kerül az előállítása, nem jár ingyen.

  33. robi szerint:

    Ni csak, újra felbukkant a régen jelentkezett helyi fegyverhordozó is.
    Tudni véli, hogy a dollárokból Csepelre is jutott.

    Gratulálok a felismeréshez, emmán döfi.

  34. Gary Ridgway szerint:

    Megjött a főfidernyák, hiányoztál.

  35. László szerint:

    Kormányos! Nagy a csend a dollárok körül. A titkosszolgálat nem nyomozott ki semmit? Gondolom nem volt mit kinyomozni. Pedig még képernyőmentést is csinált a filipsz fantázianevű jómunkásember. Marine Le Pen köszöni szépen a 4 milliárd forintnyi adófizetői támogatást amit állítólag már vissza is fizetett. Tudja, Isten a tanúm (szóval senki nem látta). Az nem beleszólás egy ország belügyébe, választásába? Teljes titokban volt tartva csak Le Pen megemlítette az adóbevallásában. Ennyit erről, dollározzon csak…🤣

  36. Brumi szerint:

    Átlag intelligencia hányadost még a két fiatal nő sem tudja 90 fölé vinni.

  37. Nagyapó szerint:

    Hajrá moslékkoalíció! Irány Ukrajna, harcoljatok, ne csak pofázzatok! Föl a horogkeresztet, irány az Azov ezred, ott szükség van tömeggyilkosokra!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  38. Nagyapó szerint:

    László megint bedőlt a 444-nek. Mi köze ahhoz, hogy egy bank kinek ad kölcsönt? Gyurcsányi bevallásában is van adósság, az jó?😀 Honnan vette föl??

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  39. László szerint:

    Akkor meg pofa be honnan gurultak a dollárok az ellenzéknek. Bankon keresztül jöhetett az is. Ennyit erről fater. Semmi közünk hozzá ahogy mondja. 🤣

  40. Nagyapó szerint:

    László! Egy hazudozó óvodásnak nehéz bármit megmagyarázni. Nem mindegy fal mellett sírni, vagy sír mellett falni! Más a banki kölcsön, amit időszakra és kamatra adnak és más a “kisemberek ajándéka”, akikről kiderült. hogy 11-en voltak!😀
    De mit kértek ezért esetleges győzelem esetén, “mert ingyen ebéd nincs”? A visszavásárolt gáztárolókat, az autópályákat, a MOL-t, az OTP-t?
    László csak várjon, a nyomozások folynak, ahogy az EU szoclib társaságánál is!!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  41. László szerint:

    Külföldi állampolgárnak csak úgy ad kölcsön a bank. Onnan ideszól Löpenn, kéne 4 milliárd. Jó rendben máris utaljuk. Ha bár ha bayerzsóti kapott 40 milliót a szerencsejátéktól mert nehéz idők járnak, bármi megtörténhet. Amúgy eldöntötte már kihez húz? Kialakította már az álláspontját vagy még utasításra vár? 🤣

  42. Gary Ridgway szerint:

    Vén fasz!
    Hogy jött ide Ukrajna, te barom? Itt senki nem harcolna ezért a köcsög országért, de nyugodj meg, hogy a világon senki sem segítene. A világon van még egy pár kéteshírű ország, – komolyan ott sem vesznek minket – akik szóba állnak velünk?
    Lészló nem kérdezte meg, én megkérdezkek:
    “Mari” visszafizeti a lét, vagy helyette Putyin?
    Mindkettő fasiszta, tehát megint öngól, te barom… 😜
    Ja, a pékség, ahol a mester zabált Lölőé… (ki a faszomé lenne?)

  43. Gary Ridgway szerint:

    “Már nem Fidesz tag Csepel polgármestere és két alpolgármestere”
    Mint az utóbbi időben megszokhattuk, ismét nem futotta részükről egy ünnepi jókívánságra sem. 🤣👏👍🐇

  44. László szerint:

    Orbán Viktor bepótolt mindent. Megrakta mammutsonkával az autóját rendesen.🤣

Itt lehet hozzászólni !