A Fidesz alelnöke hirdeti a csepeli ellenzék blogját

Csepel.info

A csepeli DK-Momentum-MSZP vezetői Németh Szilárddal erősítenek

Volt idő, amikor Németh Szilárd – állítása szerint – ötven feljelentést tett Szenteczky János és Takács Krisztián csepeli MSZP-s politikusok ellen. Ám ami volt, elmúlt. A rezsibiztos célja ma ugyanaz, mint korábbi ellenfeleié: Csepel vagyonának megszerzése. Ezek után nem meglepő, hogy három csepeli MSZP-s képviselőből ketten Németh Szilárd alapítványában dolgoznak, és úgy tűnik, hogy a Fidesz alelnöke áll a csepeli DK-Momentum-MSZP-s politikai reklámok mögött is.

A cégadatok szerint a Presonores Kft. 2010 óta működik. 2022-ben a vállalkozásnak alig akadt bevétele, adózás előtt pedig óriási mínusszal zárta az évet. Nincs felhőtlen viszonya a NAV-val sem: az elmúlt években többször indítottak ellene végrehajtást. Ehhez képest a kft. sok-sok pénzt tud politikai reklámra költeni. Méghozzá Németh Szilárdhoz kötődő politikai reklámra.

Makkos cipő, feszülő zakó, belőtt frizura, fekete Merci – igazi macsóként villog a fotón a Presonores Kft. képviselője, amely a Németh Szilárdhoz kötődő Facebook-oldalakat népszerűsíti. A vállalkozásról keveset tudni. Egyik ügyvezetője H. Levente. A cég az LBH Design nevű márkát birtokolja, ami egy ékszerekkel foglalkozó vállalkozás. De miért éri meg milliókat költenie egy ékszerekkel kereskedő cégnek előbb Szabó Szabolcs ellenzéki képviselő, majd a már független, de jobboldali Borbély Lénárd polgármester lejáratására?

A választ a csepeli politikában találjuk. Németh Szilárd háromszor kapott ki Szabó Szabolcstól az országgyűlési választásokon. Ezzel párhuzamosan a szintén fideszes Borbély Lénárd 2010 óta zsinórban nyert minden választást, ahol elindult. Németh, aki először Szabó Szabolcs kritizálására használta különböző blogjait a Presonores Kft. reklámain keresztül, az elmúlt években már kizárólag Borbély Lénárd csepeli polgármestert szidta velük.

A rezsibiztos az irigységét idővel nem tudta visszafogni, és már nem csak a háttérben próbálta megbuktatni párttársát, hanem előlépett a homályból. 2022-ben feloszlatta a csepeli Fideszt, majd kizáratta Csepel polgármesterét és alpolgármestereit a pártszervezetből. Kizárásuk részben azért is történt, mert Csepel vezetői nem voltak hajlandóak a koronavírusos rendkívüli jogrendet kihasználva átadni Németh Szilárd alapítványának a Csepeli Munkásotthon, a Laurencz László Sportcsarnok valamint a csepeli sportszervezetek tulajdonjogát, és nem adták el neki a csepeli Kis-Duna part jelentős részét sem, ahová a rezsibiztos szállodasort álmodott.

Pincsije, pizzása, focistája…

A közelmúltban már a Telex és a 24.hu is felfigyelt arra a pálfordulatra, amit Németh Szilárd mutat be Csepelen. A rezsibiztos odáig jutott, hogy minden szinten, információval, helyi szavazással, munkahellyel és politikai reklámmal segíti a parlamentben általa egyébként konzekvensen szidott DK-MSZP-Momentum-os ellenzéket. Ebben az is jól jön neki, hogy alapítványainak kiadásai átláthatatlanok, miközben az ország legjobban pénzelt civil szervezeteiről van szó. A KIMBA például 37 milliót, a Csepel SC pedig pedig 36 milliót gyűjtött a Városi Civil Alapból. A szintén hozzá köthető Csepel Torna Clubnak is „intéződött” további 11 millió forint, írja a Válasz Online – és ezek még nem is az alapítványokhoz bejövő fontosabb pénzcsapok, csak a mellékesek.

Kijött a KIMBA-ból, és nekiesett a polgármesternek

Paál Géza DK-s polgármester-jelölt tavaly nagy botrányt próbált kavarni Borbély Lénárd polgármester kritikájával. A politikus azzal vádolta a csepeli polgármestert, hogy a polgármesteri hivatalban dolgozik, és ott is készül a választásokra. Bár a profi kampányfilmben a semmit pufogtatta – minden polgármesternek joga van ugyanis a polgármesteri hivatalban dolgozni és készülni a választásra – a szövegben mégis volt néhány érdekesség. Például, hogy Paál Géza olyan információkkal támadta Borbély Lénárdot, amit kizárólag Németh Szilárd három emberétől, köztük a Fidelitas csepeli elnökétől tudhatott meg. Ilyenek voltak a polgármestert támogató Közösen Csepelért Polgári Egyesület közgyűlésén történtek is.

A momentumos a nagy pizzáival tudja megnyerni Németh Szilárdot

Az, hogy a Momentum polgármester jelöltje, Dukán András Ferenc nincs is olyan rossz viszonyban a helyi fideszesekkel, nem mostanában derült ki. A politikus csepeli pizzasütödéje információink szerint Németh Szilárd alapítványainak egyik kedvence. Persze más az evés meg a munka, de a helyi közéletben is gyakori a látványos együttműködés.

Ilyen, amikor a Németh Szilárdhoz köthető lap átveszi, a hozzá kötődő cég pedig reklámozza a DK-MSZP-Momentum propagandát közvetítő Csepeliek Blog egyik cikkét

A csepeli MSZP három képviselője közül a cégjegyzék és a tavalyi vagyonbevallás alapján már ketten is a Csepel SC-ben dolgoztak. Ami Németh Szilárd alapítványának tulajdona. Kell ezt ragozni? Lehet: mióta a csepeli szocialisták Németh Szilárdnál dolgoznak, feltűnően megváltozott a gondolkodásmódjuk. Már nem Németh Szilárd az ellenfelük, hanem csak Borbély Lénárd, aki nem is fideszes.

…és a samesza

Kérdést, hogy mire jó a csepeli politikát civil- és sportpénzekkel befolyásoló Németh Szilárdnak még egy baloldali jelöltet támogatni Kál Károly személyében, könnyű kitalálni.

Az akkor még DK-s Kál Károly megérkezik Németh Szilárdhoz, a KIMBA VIP-bejáratához

A DK-MSZP-Momentum fenekébe is kell egy zabszem, hogy ne érezzék teljesen nyerőnek magukat, szükségük legyen a rezsibiztos támogatására, adott esetben a független jelölt visszaléptetésére.

Itt éppen Kál Károlyt reklámozza a Németh Szilárdhoz köthető lap és a már megszokott ékszerárusító tcég

Kál Károly, a DK korábbi csepeli alelnöke tavaly júliusban ment be a Fidesz alelnökéhez a KIMBA VIP-bejáróján, amiről akkor fénykép is készült. A DK korábbi csepeli alelnökét ugyan kizárták pártjából, de hamar vigasztalódott, és már bejelentette önálló polgármester-jelöltként való indulását. Gyaníthatóan ez is volt KIMBA-beli látogatásának fő tárgya. A kampányát pedig ki más segíti interjúkkal és reklámmal? Naná, hogy Németh Szilárd újsága és a Presonores Kft. reklámjai.

Csepel.info

Itt lehet hozzászólni !