Dukán András szerint a csepeli Fidesz belharca miatt álltak Németh Szilárd mellé

Csepel.info

Nyilatkozatban reagált a csepeli DK-MSZP-Momentum nevében Dukán András momentumos polgármester-jelölt arra, hogy miért szavazták le Németh Szilárd segítségével az önkormányzat költségvetését. Ők maguk is tűrhetetlennek és felháborítónak nevezték, hogy ilyen helyzetet alakítottak ki, de szerintük ez “szabotázs volt”, és a polgármester a hibás.

Csak nem a polgármester nyomta meg helyettük a gombot, ha ő a szabotázs főszereplője?

Németh Szilárd, a Fidesz alelnökének kezdeményezését követően, február 22-én Balogh Ernő, Czibulyáné Szonday Szilvia, Makray Barbara, Zupkó János fideszes, Csaba Péter Alajos, Losonci Róbert, Takács Krisztián MSZP-s, Dukán András Ferenc momentumos, Horváth Gyula, valamint Várkonyi András DK-s képviselők leszavazták, levetették a csepeli önkormányzat költségvetését. Az ellenzék most a Csepeli Hírmondóban magyarázkodik.

Németh Szilárd kezdeményezésére Dukán András buktatta meg a költségvetést a Fidesz-DK-MSZP-Momentum szavazataival

Bár ne tennék. Borbély Lénárd polgármester ugyanis februárban minden ellenzéki javaslatot befogadott a költségvetésbe. Így azt olyan indokkal vetette le Dukán András momentumos polgármester-jelölt a Fidesz segítségével, ami nem felelt meg a valóságnak. A Csepel.info úgy tudja, hogy az ellenzéki pártok azóta ráadásul sztornózták korábbi elvárásaikat.

Lemondtak a csepeli gerincút, a Corvin csomópont és a P+R parkolók felépítésének követeléséről. Helyette olyan béremeléseket erősítenének, amelyek benne voltak a költségvetésben, de éppen az említett követeléseik miatt kisebb összeggel.

Emellett megpróbálják lenullázni az önkormányzati programok és kommunikáció forrásait. Ha ezt a Fidesz segítségével ismét ki tudják erőszakolni, áprilisban be kell zárni a tíz éve töretlenül sikeres nyugdíjas házat, nem lesz megtartva Csepel Napja, az augusztus 20-i és az október 23-i ünnepség sem. Úgyse lenne miben beharangozni ezeket, ugyanis az önkormányzat lapját is megpróbálják elhallgattatni.

A Dukán András Ferenc momentumos polgármester-jelölt által írt közlemény szerint ők továbbra is fideszesnek tartják a Németh Szilárd által Fideszből kizárt Borbély Lénárd polgármestert, és a fideszes belharcot erősítendő okból állnak Németh Szilárd alelnök mellett, a polgármesterrel szemben. (Németh Szilárd azért záratta ki a polgármestert a Fideszből, mert nem adta át a rezsibiztosnak az önkormányzat vagyonát.) Ugyanakkor Dukán maga is felháborítónak tartja ezt a helyzetet, emiatt pedig lát okot a megoldásra.

Csepel.info

Itt lehet hozzászólni !