‘Krimi’ kategória archívum

“Add ide a telefonodat, mert beverem a pofádat!”

2010. január 27. szerda

Csepel.info

Ebben a kereszteződésben támadtak rá a gyerekekre, fotó: Csepel.info

Január 4-én kiraboltak és bántalmaztak két 12 éves gyermeket Királyerdőben, a Sólyom utcában.  Az egyik áldozattól elvették a mobiltelefonját, majd a kialakuló dulakodásban megütötték és fellökték, míg a másikat lefogták és megfenyegették.

Az egyik sértett szüleinek elmondása szerint a 17 illetve 20 év körüli elkövetők a Szent István út és a Sólyom utca sarkától követték a későbbi áldozatokat. A Daru utcánál érték be őket, ahol az idősebbik elkövető elvette az egyik fiú telefonkészülékét, majd futva próbált távozni. Jóval fiatalabb áldozata azonban nem szeppent meg és pár sarokkal arrébb utolérte, ahol azonban a rabló ököllel bántalmazta és a földre lökte. (tovább…)

Gulyást visszahozták – ismét megvan a csepeli MSZP abszolút többsége

2010. január 26. kedd

Csak a pénzelosztáson volt egy kis marakodás

Csepel.info

Több hónapos igazolatlan hiányzás után ismét megjelent Gulyás Gábor az önkormányzat testületi ülésén – értesült a Csepel.info. A Budapesti Ügyvédi Kamarából is kizárt MSZP-s ügyvéd-politikus azóta nem vett részt az önkormányzat munkájában, hogy a nyilvánosságra került: több idős és beteg embert is megkárosított.

„Helyreállt az MSZP-s rend” a testületi ülésen is, az MSZP, az SZDSZ és az MDF ismét együtt szavazták meg a napirend döntő többségét, csak a felújítási költségek összegének elosztásán vesztek össze. (tovább…)

Megint megszállták a rendőrök a BKV székházát

2010. január 26. kedd

Őrizetben vették Antal Attilát. A szocialista Hagyó Miklós is követheti?

Index, MTI, Magyar Nemzet, HírTV, Csepel.info

Fotók:  Barakonyi Szabolcs

Értesüléseink szerint kedd reggel újra megszállták a rendőrök a BKV Akácfa utcai székházát. A BRFK szóvivője megerősítette, hogy egy nyomozati cselekménnyel kapcsolatban mentek ki a helyszínre.

Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője egyelőre annyit árult el, hogy egy nyomozati cselekménnyel összefüggésben vonultak ki az Akácfa utcába. Bővebb tájékoztatást későbbre ígért. Úgy tudjuk, hogy a házkutatás egy korábban elindult nyomozással kapcsolatos. (tovább…)

Új szavazás: Ön szerint miért nem tett Podolák tanúvallomást?

2010. január 25. hétfő

Csepel.info

Eljut-e a rendőrségig? Rajtunk ne múljon!

Új szavazást indított lapunk, melyben arra vagyunk kíváncsiak, hogy mit gondolnak olvasóink arról, Podolák György MSZP-s politikus miért nem tett tanúvallomást a csepeli kettős gyilkosság ügyében, dacára annak, hogy az egyik gyanúsított tőle indult a gyilkosság helyszínére?

Sajnos a szavazásnál nincs lehetőség a fórumozásra, ezért olvasóink gondolatait, véleményét itt is várjuk.

A témához kapcsolódó népi mozgalmunk:

Podolák menjen tanúskodni!

A Csepel.info tényfeltáró cikksorozata a csepeli kettős gyilkosságról:

A csepeli kettős gyilkosság – I. A „Pártiskola”

A csepeli kettős gyilkosság – II. Sikkasztás és „fekete doboz”

A csepeli kettős gyilkosság – III. Az iskolai betörés és a gyilkosság

A csepeli kettős gyilkosság – IV. A párt összezár

További cikkek a témában:

Családi ügyekről tárgyaltak – állítják a kettős gyilkosság előtti egyeztetésekről

Podolák és Avarkeszi távozását követeli a csepeli Fidesz

Kettős gyilkosság: a rendőrség nem hallgatta ki a legfontosabb tanút!

Keresik a bankkártyatolvajokat

2010. január 21. csütörtök

Csepel.hu

A Csepeli Rendőrkapitányság ismeretlen elkövetők személyazonosságának megállapításához és felkutatásához kéri a lakosság segítségét. Az eddigi adatok szerint a képeken látható személyek 2009. október 15-én 18 óra után a Csepel Plázában a UniCredit Bank automatájából kíséreltek meg készpénzt felvenni az előzőleg a csepeli Tescóból eltulajdonított bankkártyával.

Aki felismeri a két személyt, az jelentkezzen a BRFK XXI. kerületi Rendőrkapitányságon Sallai Zsolt rendőr törzsőrmesternél a 427-4600 telefonszámon, vagy a telefontanú ingyenesen hívható 06-80 555-111-es számán. (tovább…)

Podolák menjen tanúskodni!

2010. január 20. szerda

Népi mozgalmat indítunk, hogy kiderülhessen az igazság

Csepel.info

Start: irány a rendőrség, az ösztönzésről mi gondoskodunk

Népi mozgalmat indít a Csepel.info hírblog azért, hogy az igazságszerető emberek nyomására végre tanúvallomást tegyen a csepeli kettős gyilkosság előzményeiről Podolák György. Ehhez kérjük mindazok segítségét, akik nem fogadják el, hogy köztörvényes bűncselekményekben is legyenek “érinthetetlen emberek”.

Podolák György MSZP-s politikus a csepeli kettős gyilkosság napján tárgyalt Takács Józseffel, az egyik áldozattal, majd a gyilkosság előtt másfél órával Deme Gáborral, az egyik gyanúsítottal. Ma sem tudni pontosan, hogy Podolák miről hallgatta meg vagy mire próbálta rávenni a pár órával később meggyilkolt intézményvezetőt, és nem tudni miről beszélt a gyanúsítottal. A politikus ugyanis nem ment el tanúskodni, a „nyomozó hatóság” pedig nem kereste, nem találta vagy nem merte kihallgatni!

Ne engedjük, hogy a kettős gyilkosság felderítése és a bírósági tárgyalás hitelessége esetleg emiatt kerüljön veszélybe!

Ezért azt kérjük azon olvasóinktól, akik szeretnék, hogy kiderüljön az igazság, hogy a csepeli utcákon, a piacon és a boltokban, a buszokon, a kocsmákban és a baráti társaságokban, az internetes fórumokon, az Iwiw-en, Facebook-on és a többi internetes közösség oldalán, e-mailben és sms-ben, egyszóval szóban és írásban mindenhol beszéljenek, írjanak erről, és tegyék fel a kérdést:

– Vajon miért találkozott Podolák György a csepeli kettős gyilkosság napján az egyik áldozattal, majd másfél órával a szörnyű mészárlás előtt Deme Gáborral, az egyik gyanúsítottal? Miért nem tesz tanúvallomást erről a politikus? Van-e ehhez köze a szintén csepeli Avarkeszi Dezső igazságügyi államtitkárnak, akinek a felesége az iskola igazgató-helyettese volt a sikkasztás idején és a gyilkosság időpontjában? (tovább…)

Én nem lőttem fejre

2010. január 18. hétfő

Index

A 2006. október 23-i Deák-téri csatából ennyit lehetett látni a Fidesz-nagygyűlés széléről – itt kardlapos lovasrohammal verték kicsivel később a rendőrök az ellenzéki párt megemlékezésén részt vevőket

A Budapest utcáin intézkedő rendőrök közül elsőként nyilatkozik 2006. forró őszéről neve elhallgatását kérő interjúalanyunk, aki a Rebisz kötelékében, vadászpuskával vett részt a 2006. október 23-i brutális tömegoszlatásban.

Állítása szerint ő már akkor szót emelt a véres rendőri túlkapások ellen, amiket az állományon eluralkodott tömegpszichózissal, és a tévéostromnál elszenvedett vereség utóhatásával magyaráz. Megcáfol néhány a mai napig nem pontosított rendőrségi közlést, és azt mondja, hogy betyárbecsületből nem beszélnek a rendőrök az akkor történtekről a bíróságokon. (tovább…)

Tovább dagad a Hunvald-botrány: megbízási szerződések munkavégzés nélkül

2010. január 18. hétfő

Inforadio.hu

Az MSZP-s érdekek és értékek képviselője

Újabb bűncselekményekkel gyanúsíthatják meg az előzetes letartóztatásban lévő VII. kerületi polgármester. Hunvald György ugyanis két hölgyet is foglalkoztatott megbízási szerződéssel úgy, hogy azok semmilyen munkát nem végeztek, egyikük Gál György barátnője volt. Mindez több mint 6 millió forintjába került az önkormányzatnak.

Hunvald György lassan egy éve van előzetes letartóztatásban tucatnyi tényállás miatt, a többi mellett hivatali vesztegetés, hivatali visszaélés vagy hűtlen kezelés miatt. Az ügyben összesen 21 gyanúsított van, köztük a VII. kerületi önkormányzat gazdasági, illetve pénzügyi bizottságainak akkori SZDSZ-es elnöke Gál György és Kardos Péter, valamint az ügyben szereplő értékbecslő. (tovább…)

Oszama Bin Laden spanyol politikus lett

2010. január 18. hétfő

Mecset épül a World Trade Center hűlt helye mellett

Heti Válasz

A feltételezett Oszama Bin Laden, és a valóságos spanyol politikus

Az érintett politikus nem zárta ki, hogy bepereli az FBI-t, mivel hozzájárulása nélkül használták portréját.

Oszama Bin Laden továbbra is a világ legkeresettebb nemzetközi terroristája. Azonban ő is öregszik, így az amerikai szerveknek frissíteniük kell a körözési fotóját. A legújabb Bin Laden portréhoz egy ismert spanyol politikus arcát használták fel. (tovább…)

Paneltűz a Nyuszin

2010. január 16. szombat

Index

Nyuszi a Norc-on

Egy négyemeletes ház egy lakása égett ki, öt embert mentettek ki a tűzoltók.

Kigyulladt a csepeli Nyuszi sétány egy négyemeletes panelházának egy lakása. A harmadik emeleti lakás teljes terjedelmében égett, a lépcsőház megtelt füsttel. A tűzoltók és a mentők nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre. (tovább…)