Megint megszállták a rendőrök a BKV székházát

Őrizetben vették Antal Attilát. A szocialista Hagyó Miklós is követheti?

Index, MTI, Magyar Nemzet, HírTV, Csepel.info

Fotók:  Barakonyi Szabolcs

Értesüléseink szerint kedd reggel újra megszállták a rendőrök a BKV Akácfa utcai székházát. A BRFK szóvivője megerősítette, hogy egy nyomozati cselekménnyel kapcsolatban mentek ki a helyszínre.

Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője egyelőre annyit árult el, hogy egy nyomozati cselekménnyel összefüggésben vonultak ki az Akácfa utcába. Bővebb tájékoztatást későbbre ígért. Úgy tudjuk, hogy a házkutatás egy korábban elindult nyomozással kapcsolatos.

Egy helyszínen tartózkodó BKV-s forrásunk azt is hallotta a rendőröktől: elképzelhető, hogy ma újabb BKV-s vezetőt vesznek őrizetbe. A nyomozók az összes Antal Attila és Balogh Zsolt (a korábbi vezérigazgató és megbízott vezérigazgató) által aláírt szerződést begyűjtik. A székházból szinte senkit sem engednek ki, aki kimehet, azt alaposan átkutatják. Egy iskoláskorú gyerek hátizsákját hosszasan vizsgálták a helyszíni tudósítónk szerint.

A rendőrség tavaly április óta nyomoz a BKV ügyeivel kapcsolatban. Három ügycsoport különíthető el a BKV-val kapcsolatos nyomozásban: több mint 800 volt BKV-s végkielégítését vizsgálják, 70 cég érintett a tanácsadói és kommunikációs szerződések vizsgálatában, valamint a decemberben kirobbant vesztegetési ügynek is lehetnek BKV-s szálai (legutóbb akkor tartottak házkutatást a BKV-nál).

A végkielégítések ügyében a rendőrök január elején vették őrizetbe a BKV majdnem 100 milliós végkielégítéssel távozó volt humánpolitikai igazgatónőjét. Különösen nagy kárt okozó csalás miatt indult ellene eljárás, a számláiról több mint 54 millió forintot zároltak biztosítékul. Az igazgatónőt egyébként a Gazdagréti lakótelepen lévő lakásából vitték el a rendőrök. A lakásban házkutatást is tartottak, számítógépet, iratokat foglaltak le.

Pár napra rá Regőczi Miklóst és Bolla Tibort, a BKV egykori és jelenlegi vezérigazgató-helyettesét hallgatta ki a rendőrség Horváth Éva, Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes volt szóvivőjének foglakoztatása miatt, a következő napon pedig Zelenák Tibor volt kommunikációs főosztályvezetőt. Mindhármójukat hűtlen kezeléssel gyanúsítják.

index.hu

Őrizetbe vették Antal Attilát

Őrizetbe vette és hűtlen kezeléssel gyanúsítja a rendőrség Antal Attilát, a BKV volt vezérigazgatóját – tudta meg az MTI Tafferner Évától, a BRFK szóvivőjétől kedden.

A rendőrség kezdeményezi a gyanúsított előzetes letartóztatását – mondta. Hozzátette: Antal Attilát kedden hallgatták ki gyanúsítottként a BKV tanácsadói és vállalkozói megbízási szerződései ügyében. A volt vezérigazgató vallomást tett, de a gyanúsítás ellen panasszal élt.

Tóth Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya kedden kora délután az MTI kérdésére egy sajtótájékoztatón azt mondta: reggel óta házkutatást tartanak a BKV székházában. Valamennyi, a közlekedési vállalat által kötött tanácsadói szerződést át kívánják nézni, mert nem kapták meg az összes dokumentumot.

mno.hu

A szocialisták aggódnak, hogy Hagyó Miklóst is előveszik

Egykori szóvivője botránya ellenére sem adná fel pozícióit a szocialista Hagyó Miklós. A volt közlekedésügyi főpolgármester-helyettes harmadik a fővárosi MSZP-listán és egyéni jelöltként is indulna az országgyűlési választásokon.

Az Index úgy tudja: a szocialista pártban közben attól tartanak, hogy H. Éva ügyében Hagyó Miklós szerepét is vizsgálni fogják a nyomozó hatóságok, és ha az ügyészség kikéri az Országgyűléstől a politikus mentelmi jogát, akkor a párt még nehezebb helyzetbe kerül.

Hagyó rontja az esélyeket?

Sokan úgy gondolják: Hagyó előkelő listás helye rontja az MSZP választási esélyeit a fővárosban. Az MSZP budapesti szervezete egyébként jövő csütörtökön zártkörű rendezvényen mutatja be jelöltjeit. A fővárosi listát Hagyóék még tavaly – jóval a BKV-botrányok kitörése előtt – véglegesítették.

mno.hu

13 hozzászólás “Megint megszállták a rendőrök a BKV székházát” bejegyzésre

  1. én szerint:

    Mondtam már sokszor: rendőröket a kapuk elé, rácsokat az ablakokra, smasszerokat a folyosókra! Minek elaprózni?

  2. Nagyapó szerint:

    Lengyelországban 2007-ben állította fel az igazságügyminiszter-főállamügyész a biztonsági szolgálat mellett „a Központi Korrupcióellenes Irodát, amely szinte naponta tárt fel új, meg új ügyeket”.
    Ilyen ügy volt a lengyel szénbányák elkótyavetyélése körüli panama, amelyben a vevő – saját vallomása szerint – cirka 50 millió forintnak megfelelő zlotyival megvesztegette a szocialista gazdasági miniszter asszonyt, aki a kihallgatására érkező állambiztonságiak láttán főbe lőtte magát.
    No comment

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  3. toto szerint:

    Nyomasztó lehet ott dolgozni a sok csirkefogónak, nem tudhatják, hogy melyik nap viszik be őket a hüvösre. Szemét egy banda, persze nyilván nem mindenki!

  4. Vica szerint:

    Lesz még kiket leleplezni az új kormánynak, vagy még a mostani idejében helyére kerül a nagy többség?
    Attól tartok, hogy egy korrupcióellenes iroda nálunk is elférne, s hosszú időre sokaknak munkát adhatna…
    Aztán, ha a tolvajok maguk szeretnék megoldani az ügyet, talán nekik is lenne mivel, biztosan sokan járnak vadászni közülük esetleg nagy vadra is.

  5. Iványi Gabi szerint:

    A cserszaknak is van szerződése! 30 millióért..Ők javítják a BKV Zrt. irodáit!..na ez meg hogy lehet? persze, már lesikálták azokat a szerződéseket…még a jogi igazgató letartóztatása utáni napon…ott volt fenn…

  6. Manitu szerint:

    Mikor jön Zed, hogy az elmúlt évben elhunyt buszvezetők miatt politikai sírrablás a tolvajlásokról beszélni?

  7. Gordon szerint:

    Zednek is megtelt a bögretartó polc.

  8. toto szerint:

    Még, még, még, ennyi nem elég! Még több szarházit hűvösre!

  9. zed szerint:

    Nem, Gordon, a hócipőm van tele veled.

    Manitu! Mikor mondtam én hasonlót?

  10. Iványi Gabi szerint:

    Vica!

    Megszokták a 8 év alatt, hogy az egész országra kiterjed a vadászterületük…nem érdekli őket, hogy az általános vadászati tilalommal, a vagyonadónak a megsemmisítése miatt, pótolható lenne a minimum 50 milliárd!

  11. Vica szerint:

    Kedves Iványi Gabi!

    Nekem tetszik a CSEVAK, pontosabban szerintem Szenteczky leleményessége. Miért ne használnák fel a csepeli munkaerőt a BKV irodáinak javítására? A munkaerőt foglalkoztatják, munkát kell nekik adni, ezzel bevételt produkálnak a CSEVAK-nak, Csepelnek (ugyanis a CSEVAK Zrt. tudtommal teljes egészében állami cég).
    Tök jó lenne, ha több hasonló üzlet kötődne. Ne csináljunk meggymagos ügyet Szenteczkyvel, épp elég szégyen volt akkor egy okos ötletet börtönnel “jutalmazni”.

  12. Nagyapó szerint:

    T. Vica! A Csertszak Kft nem azonos a CSEVAK-kal. A szakoktatásra specializálódott Csertszak (Csepeli Erőmű Szak- és Átképző) Kft. több mint 99 százalékos tulajdonosa kezdetben a Csepeli Erőmű Rt. volt, majd az évek során Kosik Györgyé lett a legnagyobb, 43 százalékos üzletrész. Itt történt a szocik közötti leszámolás.
    A CSEVAK viszont önkormányzati cég, Szenteczky pedig csinos fiú, már akinek.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  13. Vica szerint:

    Kedves Nagyapó!
    Köszönöm a kiigazítást. Tévedtem.
    Kár, hogy nem a CSEVAK-nak jutott a munka (nem kimondottan Szenteczky szépsége miatt, jobban tetszik a férjem, még ha úgy egy 20-assal több élettapasztalata van is).

Itt lehet hozzászólni !