Csepel.hu: Németh Szilárd hízelgésből tette ki az Orbán-idézeteket

2023. szeptember 6.

Csepel.info

Németh Szilárd a saját nevét megörökítő márványtáblánál

Pontot tett a találgatásoknak a csepeli önkormányzat hivatalos oldala a felújított Jedlik gimnáziumban talált Orbán-idézetekről. Bár Németh Szilárd még nem vállalta fel, hogy ő tetette ki a szöveget, az eddig is nyilvánvaló volt, hogy az iskolaavató ünnepséget ő szervezte, és saját, márványba vésett nevéről is ő gondoskodott.

A Csepel.hu egyértelműen fogalmaz: Németh Szilárd hízelgésnek szánta az Orbán-idézeteket, de botrány lett belőle. Folytatás »

Átadták a megújult Jedliket

2023. szeptember 6.

Csepel.hu

„A Magyar Kormánnyal közös sikerünk, hogy megújult kerületünk egyik büszkesége, a nagy múltú csepeli Jedlik Ányos Gimnázium, amelyet a csepeli önkormányzat készíttetett elő és terveztetett meg, és amelyet a tanévnyitóval egybekötött átadóünnepség keretében vehettek birtokba a diákok és a tanárok. Az országban is egyedülálló projekt a Magyar Kormány százszázalékos támogatásának köszönhető, hiszen Csepel úgy gazdagodhat egy mintaértékű beruházással, hogy az a csepeliek egyetlen fillérjébe sem került. A Jedlik kerületünk egyik büszkesége, és bár saját forrásunk nem lett volna rá, az intézmény újjászületéséhez Önkormányzatunk a kezdetektől fogva partner volt, és az előkészítés rögös útján kollégáimmal együtt rengeteget tettünk azért, hogy ez az álom valóra válhasson” – írta közösségi oldalán Borbély Lénárd polgármester a gimnázium ünnepélyes átadása kapcsán.

A felújított és kibővített Jedlik Ányos Gimnázium (JÁG) augusztus 31-én nyitotta meg kapuit. Folytatás »

Okoszebrák Csepelen

2023. szeptember 6.

Csepel.hu

Zajlik az Erdősor – Festő utca kereszteződésében az okoszebra kiépítése. Az innovatív gyalogosvédelmi rendszer nagy mértékben hozzájárul majd a gyalogosbiztonság elősegítéséhez – írta Borbély Lénárd csepeli polgármester a közösségi oldalán. Az önkormányzat célja az Erdősor utca – Festő utcai csomópontjában található, meglévő gyalogátkelőhely kiemelése speciális megvilágítással, hozzájárulva ezzel a közlekedés biztonságosabbá tételéhez.

A tervek elkészültek és a kivitelezés is hamarosan megkezdődik. Az Erdősor utcában a Festő utcai gyalogosátkelő balesetveszélyes, szükséges olyan megvilágítása, amely biztonságossá, láthatóvá teszi a gyalogosokat az úttesten átkeléskor. Folytatás »

Iskolakezdéssel kapcsolatos bűnmegelőzési tanácsok!

2023. szeptember 5.

Csepel.hu

Az iskolában is TILOS az erőszak minden formája. Játékból, viccből vagy csak a diáktársak előtti „menőzésből” sem szabad a másik embert tettleg, szavakkal, vagy az interneten keresztül bántani, sértegetni, megalázni, nevetségessé tenni. Ezeknek súlyos következményei is lehetnek.

Tiszteld társaidat és a pedagógusaidat!

Folytatás »

Csendélet Biennálé Csepelen

2023. szeptember 4.

Csepel.hu

Bráda Tibor Munkácsy-díjas festőművész emlékére.

A tárlatot megnyitja: Urbán Ágnes művészettörténész.

Folytatás »

Nyárbúcsúztató családi nap a Csepeli Napközis Táborban

2023. szeptember 4.

Csepel.hu

Az iskolakezdés előtt egy remek nyárbúcsúztató nap tartogatott tartalmas élményeket a csepeli családoknak. Izgalmas játékok, változatos színpadi programok kínáltak kellemes időtöltést egész nap a látogatóknak.

Volt darts foci, állatbemutató, mesejáték, ugrálóvár, hangszerbemutató és kézműves foglalkozás.

Folytatás »

Új parkolók a kerületben

2023. szeptember 4.

Csepel.hu

A Zrínyi utcai lakók kérésére és Kovács Dávid Attila képviselő javaslatára a parkolás megkönnyítése érdekében a Zrínyi utca 3-4-es szám között 22 darab parkolóhelyet alakítunk ki felfestéssel – jelentette be Borbély Lénárd csepeli polgármester a közösségi oldalán.

A munkálatok ma kezdődtek el, annak befejezéséig a lakosok türelmét kérik. A parkolók felfestését folytatni fogják kerületszerte. Folytatás »

70 százalékos áremelés: vezetőként is bemutatkozott az ellenzéki polgármester-jelölt

2023. szeptember 4.

Csepel.info

Ha lesz Csepelen ellenzéki összefogás, várhatóan Paál Géza, a DK csepeli polgármester-jelöltje lesz a közös jelölt a 2024-es önkormányzati választáson. Azt már tudjuk, hogy politikusként miket mond, mit hirdet. Például tiltakozik az infláció és az áremelések ellen. De egy politikusnál ugyanolyan fontos, hogy mit tesz közben. Neki ezt egy 70 százalékos piaci áremeléssel sikerült bemutatnia. Elég lesz? 

Paál Géza eleinte Gyurcsány Ferenc alkalmi testőre volt, de pár éve a csepeli pártszervezetben is átvette a vezetést. Miközben Budapestet letarolta az ellenzék 2019-ben, neki egyéni jelöltként és csapatban is bukást hozott a választás a “vörös Csepelen”. Ráadásul a momentumos Dukán Andrással ellentétben – utóbbi havi 600 ezer forintot szakít listás képviselőként – Paálnak bizottsági hely sem jutott a csepeli önkormányzatban. Karácsony Gergely mentette meg: neki köszönhetően a fővárosi önkormányzatban vigasztalódik, ahol viszont egyből felelős döntési pozíciót kapott. Mivel a fővárosban az ellenzék van többségben, Paál úr meg is villantotta vezetői képességeit, méghozzá egy 70 százalékos áremeléssel. Erről a Metropol számolt be a minap. Folytatás »

Második világháború áldozataira emlékeztek Csepelen

2023. szeptember 2.

Csepel.hu

Néma főhajtással emlékeztek meg a II. világháború áldozatairól a csepeli Szent Imre téren ma reggel. Magyarországon a háború közel egymillió áldozatot követelt, köztük voltak katonák, bombázás során életüket vesztett civilek és elhurcolt ártatlanok. 

A csepeli önkormányzat nevében Borbély Lénárd polgármester, Pákozdi József, Ábel Attila, Morovik Attila alpolgármesterek koszorúztak, továbbá lerótta kegyeletét Kispál György plébános is. Tóth Sándor független önkormányzati képviselő is elhelyezte a megemlékezés koszorúját.

Folytatás »

Átadták a felújított Táncsics Mihály utca teljes szakaszát

2023. szeptember 1.

Csepel.hu

Borbély Lénárd polgármester beszédében kiemelte: a Táncsics Mihály utca a kerület egyik legfontosabb útszakasza, melynek egy része a Fővárosi Önkormányzat kezelésében és tulajdonában áll, az ő feladatuk lenne ezt az útszakaszt rendben tartani.

A Táncsics Mihály utca felújítására 2017-ben a BKK Zrt. készített tervet, mely a Károli Gáspár utca – Széchenyi István utca közötti, fővárosi kezelésű utcaszakaszra vonatkozott. A felújításra végül a Fővárosi Önkormányzat negatív döntése miatt nem került sor.

Folytatás »