‘Csepel.info’ kategória archívum

Űbernáci ultracsoportja van az MSZP-s politikus csapatának

2012. szeptember 19. szerda

Hír 24, Csepel.info

Takács Krisztián (középen) Horváth Csaba MSZP-s főpolgármester-jelölttel és Szenteczky János csepeli MSZP-s polgármester-jelölttel 2010-ben (fotó: Facebook)

Dirlewanger ultrák a Csepel FC mérkőzésén (fotó:
Kummer János, Hír 24)

A Csepel FC egyik ultracsoportja egy olyan háborús bűnös nevét vette fel, akit még a nácik és az SS is megvetett – számolt be a Hír 24 internetes hírportál. A Csepel.info úgy tudja, hogy a Csepel FC vezetője eközben nem más, mint a XXI. kerület önkormányzatának MSZP-frakciójában politizáló Takács Krisztián. Ha valaki, akkor ő biztosan hatással lehetne arra, hogy csapatának ultrái ne náci háborús bűnöst reklámozzanak.

A Csepel FC szuroklói táborán belül létrejött ultracsoport Oskar Dirlewanger nevét viseli. A névadót 1934 szeptemberében 2 év börtönre ítélték egy 13 éves lány megerőszakolásáért és több másik molesztálásáért. Persze a szurkolók vélhetően nem erre, hanem Dirlewanger háborús cselekedeteire lehetnek büszkék: az SS-tiszt saját magáról elnevezett alakulata az egyik legbrutálisabb, főként elmekórtani esetnek számító tisztekből és önkéntesekből állt, és még a nácik kegyetlenkedéseihez mérten is túlzásba vitték a nemi erőszakokat, kínzásokat, gyilkosságokat és egyéb bűntetteket. Az ultracsoport Dirlewanger nevével fémjelzett molinója természetesen a Csepel FC meccsein is megjelenik. (tovább…)

Múltidéző: Orosz Ferenc a növekvő hiányról és vagyonfelélésről

2012. szeptember 6. csütörtök

Tudták, hogy csőd felé vezetik Csepelt

Csepel.info

Noha 1994-ben jól kiegyensúlyozott gazdasági helyzetben vette át a Tóth Mihály és Orosz Ferenc által fémjelzett vezetés a kerület irányítását, már négy év múlva, 1998 telén vészjóslóan magas volt a csepeli költségvetés hiánya. Ezt az MSZP-s önkormányzat a vagyon felélésével és hitelek felvételével próbálta csökkenteni, amit Orosz Ferenc akkori alpolgármester tulajdonképpen nem is tagadott. Több mint 1500 önkormányzati lakást, iskolákat – többek között a Görgeyt -, óvodákat zártak be és adtak el az ezt következő években, de eladásra került a Csepel északi részén fekvő hatalmas terület is.

A Csepel.info által fellelt 1998 decemberi Csepel újságban az akkori alpolgármester elmondása szerint a kerület költségvetésének 5,5 milliárd forintos kiadásaiból a privatizáció ellenére is 500-550 millió forintos hiteltartozása volt várható év végére. De ezt is lehetett fokozni: 2010 októberében az adósságállomány már 2,5 milliárd forint, az év végére várható hiány pedig 4,3 milliárd forint volt.  (tovább…)

Szenteczky újra megtenné

2012. július 12. csütörtök

Az elutasító döntés ellenére költötte el az adófizetők pénzét

Csepel.info

“Én a magam részéről csak annyit szeretnék hozzáfűzni az “ügyhöz”, hogy mind a mai napig meg vagyok győződve az akkori döntésem helyességéről, illetve jogszerűségéről és ma sem döntenék másként.” Így reagált Szenteczky János, a csepeli MSZP elnöke arra, hogy a rendőrség szerint megalapozott a gyanúja a jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének.

Szenteczky János meggyanúsításáról a Budapesti Rendőr-Főkapitányság XX. és XXIII. kerületi Bűnügyi Osztálya tájékoztatta az önkormányzat vagyonkezelő cégét. A tájékoztatás szerint a politikus az önkormányzati tulajdonú Csevak Zrt. vezérigazgatójaként az után, és annak ellenére fizettette ki a beruházási igazgató korengedményes nyugdíjazását közpénzből, hogy ezt a tulajdonos önkormányzat képviselő-testülete kétszer is elutasította. (tovább…)

Újabb ügyben lett gyanúsított Szenteczky János

2012. július 12. csütörtök

“A megbízóimnak sok pénze van, tisztára fognak mosni engem”

Csepel.info

Az MSZP-s polgármester-jelölt élt a jogával, hogy meg sem szólal

Rágalmazás vétségének megalapozott gyanúja miatt idézték be és próbálták kihallgatni Szenteczky Jánost, a fővárosi MSZP elnökségi tagját és a csepeli pártszervezet elnökét. A politikus, aki 2010-ben az MSZP polgármester-jelöltje volt, megtagadta a vallomástételt – értesült a Csepel.info.

Két nappal a 2010-es önkormányzati választások előtt a Csepel.info hírblog nevével visszaélve ugyanezzel a címmel kampánylapot kezdtek el szórni tucatnyi, Ceglédről felhozott terjesztővel Csepelen. A lap az első sortól az utolsóig a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőit rágalmazó hamis állításokkal volt tele. Készítői az egyik cikkhez még szállítólevelet is hamisítottak, felhasználva hozzá a Csepeli Vagyonkezelő Zrt. pecsétjét. Németh Szilárd és Borbély Lénárd országgyűlési képviselők azonnal feljelentést tettek a nyilvánvalóan MSZP-hez kötődő kampánylap készítői ellen, nem sokkal később pedig a lap terjesztőit is sikerült az utcán, éppen a terjesztés közben tetten érni. Szenteczky Jánost, akit a kampánylapban megjelentetett rágalmazásokkal gyanúsítanak, éppen a napokban gyanúsították meg egy másik ügyben jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével. (tovább…)

Vörös Csepel: megalapozott a gyanú a csepeli MSZP elnöke ellen

2012. július 10. kedd

Csepel.info

Szenteczky János itt még a Csevak vezetőjeként és az MSZP polgármester-jelöltjeként adott interjút a vagyonkezelő épülete előtt

Megalapozott a gyanúja a jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének Szenteczky János, a Csepeli Vagyonkezelő (Csevak Zrt.) korábbi vezérigazgatója ellen – értesült a Csepel.info. A politikus 2010-ben az MSZP csepeli polgármester-jelöltje volt, jelenleg a fővárosi MSZP elnökségi tagja és a csepeli pártszervezet elnöke.

Információink szerint Szenteczky János meggyanúsításról a Budapesti Rendőr-Főkapitányság XX. és XXIII. kerületi Bűnügyi Osztálya tájékoztatta az önkormányzat vagyonkezelő cégét. A Csepelen elhíresült “MSZP-s mutyivilággal”, például a korábbi rendőrkapitány lakáshoz jutásával vagy fiktív útépítésekkel kapcsolatban 2010 óta számos feljelentést tett az önkormányzat Fidesz-KDNP-s vezetése. A visszásságokról Vörös Csepel címmel még könyvet is kiadtak. A kettős gyilkosság pere óta a mostani az első olyan meggyanúsítás, amely csepeli MSZP-s politikust érint; úgy tudjuk, hogy a többi feljelentés még nyomozati szakaszban van. (tovább…)

Álcivil álbalhé a Rákóczi kertnél

2012. június 25. hétfő

Csepel.info

Nagy Szilveszter egészen biztosan több időt töltött el kisfilm-készítéssel, mint a rendezvény bejelentésével

Nem kért közterület-foglalási engedélyt Nagy Szilveszter az általa “civil piknikként” meghirdetett rendezvényére – értesült a Csepel.info. A 2010-ben MSZP-s képviselőjelöltként politizáló Nagy jelenleg a Gyurcsány-párt aktivistája és civil aktivista, Szenteczky János vezérigazgatósága idején pedig – sok párttársához hasonlóan – a Csevakban kapott jól fizető állást.

A Csepel.info úgy tudja, hogy a politikusnak a korábbi munkahelyéből eredően, valamint a civilként és a pártaktívaként szervezett rendezvények alapján is pontosan tudnia kellett, hogy milyen engedélyre van szüksége a “civil piknik” megtartásához. Információink szerint még jelezték is neki, hogy ingyenesen vehetik igénybe a tűzrakó helyet, de az közterület: a politikus a közterület-foglalási engedélyt mégsem kérte ki. Majd amikor azzal szembesült, hogy a helyszínen senki nem várja, és nem sokkal korábban szabályosan bejelentett rendezvény is volt, hisztérikus hírt adott az interneten a civilek üldöztetéséről. (tovább…)

Botrány: felesége ellen tüntetett a polgármester!

2012. június 19. kedd

Ezt megszívta a Gyurcsány-párt

Csepel.info

Tóth Mihály korábbi polgármester a tüntetésen (középen): otthon is tüntetett?

Nemcsak a balliberális kötődésű könyvesboltokban, könyvtárakban, de még a Nyirő József ellen tüntető MSZP-s polgármester felesége által vezetett könyvtárban is megtalálható Nyirő József valamennyi könyve. Sőt, igazi sztár a székely-magyar író: Uz Bence című regényét például jelenleg nem is lehet kikölcsönözni a Csepeli Munkásotthonból, mert az összes példánya ki van adva – tapasztalta a Csepel.info.

Mint ismert, a Demokratikus Koalíció kezdeményezésére az MSZP-vel közösen tüntettek pénteken Csepelen Nyirő József ellen. A nagyjából ötven-hatvan fős társaság – köztük Vadai Ágnes és Borka-Szász Tamás Gyurcsány-párti politikusok valamint Tóth Mihály, Csepel korábbi MSZP-s polgármestere – a székely-magyar író cenzúráját, és az aznap estére meghirdetett irodalmi est betiltását követelték. Hétfőn a Gyurcsány-párti képviselők Nyirő mellett Wass Albert munkásságát is kifogásolták az Országgyűlés ülésén. A szélsőséges kirohanásairól hírhedt Vadai Ágnes vitte szokás szerint a prímet: ő gyakorlatilag nyilas-náci söpredéknek nevezte azokat, akik lehetővé teszik az erdélyi írók megismerését. (tovább…)

Sötétség délben: cenzúrát követelt a Gyurcsány-párt

2012. június 15. péntek

Vadai Ágnes és Borka-Szász Tamás a háttérben nevettek

Csepel.info, Index, MTI

Központilag sokszorosított plakátokkal tüntetettek a Demokratikus Koalíció pártaktívái Csepelen, a Radnóti Miklós Művelődési Ház előtt azért, mert Nyirő József irodalmi estet tartottak a művelődési házban. Az irodalmi est beszüntetését és az irodalomoktatás cenzúráját követelő társaság közül többen a szájukat is bekötötték.

A Csepel.info úgy tudja, hogy amikor megjelent Németh Szilárd csepeli polgármester, és a kulturális rendezvényre invitálta a tüntetés résztvevőit, a szervezők, Vadai Ágnes és Borka-Szász Tamás a háttérbe vonulva nevettek híveiken és a kialakult helyzeten. Az irodalmi estre igyekvők közül többen is szóba elegyedtek a tüntetőkkel, és megkérdezték őket, hogy olvasták-e Nyírő József könyvei közül valamelyiket, hogy ellene tüntetnek. A válasz nemleges volt. (tovább…)

Elítéli a polgármester a kultúra cenzúráját

2012. június 15. péntek

“A döntés tudatos: nem Nyirő vagy Radnóti, hanem Nyirő és Radnóti.”

Csepel.info, Csepel.hu, Demokratikus Koalíció, LMP, Jobbik

Hiába tüntet pénteken a Gyurcsány-párt a kulturális élet cenzúrájáért, és követeli Nyirő József irodalmi estjének betiltását, a csepeli önkormányzat nem fog engedni a nyomásnak – erről adott ki közleményt Németh Szilárd polgármester, aki a tüntetés helyett inkább az irodalmi estre invitálta meg a cenzúrát követelőket. Péntekre a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció, az LMP és a Jobbik helyi szervezete is közleményt adott ki az irodalmi estről.

Németh Szilárd polgármester arra kérte a Gyurcsány-párti tüntetés-szervezőket, hogy ismerjék meg a székely-magyar író műveit, mielőtt politikai indulatból, alaptalan vádakat fogalmaznak meg ellene. “Érthetetlen ugyanis az a vehemencia, ahogyan egy magát demokratikusnak tartó párt a kultúra cenzúráját követeli. Teszi ezt úgy, hogy Nyirő József egyetlen könyvét sem olvasta.” – fogalmazott a polgármester. (tovább…)

Tüntetnek Nyirő József irodalmi estje ellen

2012. június 14. csütörtök

A Gyurcsány-párt kulturális forradalmának Liszt és Wagner is áldozatul eshet

Csepel.info

Borka-Szász Tamás Deme Gábor mellett, még MSZP-s korában (középen): most épp irodalomkritikusként lép fel, a saját pártszervezetének szélsőséges megnyilvánulásait azonban nem tarja nagy bűnnek

Tüntetést szervez a Demokratikus Koalíció csepeli szervezete Nyirő József székely-magyar író irodalmi estje ellen – értesítette a Csepel.info szerkesztőségét a párt egyik aktivistája. Az irodalmi estet pénteken 18 órakor rendezik meg Csepelen, előadója Takaró Mihály irodalomtörténész lesz, bevezetőt pedig Fráter Olivér történész mond.

A lapunkat “figyelmeztető” pártaktíva szerint nem szabad teret adni a szélsőségeseknek, függetlenül attól, hogy ki milyen irodalmi vagy más kulturális értéket teremtett, hagyott az utókorra. Arra a felvetésünkre, hogy se szeri se száma azoknak a művészeknek, akik nem a koruknak, a törvényeknek vagy éppen a megszokott normáknak megfelelően éltek vagy gondolkoztak, és Liszt Ferencnek vagy Richard Wagnernek is tulajdonítanak szélsőséges kijelentéseket, a gyurcsányista pártaktíva leszögezte: akkor őket is száműzni kell a kultúrából. Az LMP politikai okokra hivatkozva, közleményben ítélte el az irodalmi estet, de Liszt vagy Wagner munkásságát ők nem kérdőjelezik meg. Sőt, kiemelik: Nyirő irodalmi munkásságának megítélése az irodalomtörténészek, vállalhatatlan politikai szerepvállalásának elemzése a történészek és politikusok feladata. (tovább…)