Szenteczky a kompember: közpénzre éhes a pártvezér?

Csepel.info

Átáll a másik oldalra a “kompember”: maga alapított újságot, hogy segítse magát

HírKOMP.hu néven alapított új céget és indított internetes valamint hagyományos újságot Szenteczky János, a csepeli MSZP párt- és frakcióvezetője. A pártlap Csepelen és Soroksáron, tehát az új országgyűlési választási körzetben jelenik meg, legnagyobb hirdetője pedig a Csepeli Munkásotthon Alapítvány – értesült a Csepel.info. Csakhogy a Munkásotthon még áttételesen sem támogathatna politikai pártot vagy pártkiadványt, főként nem úgy, hogy a működéséhez jelentős összegű közpénzt is kap.

Bár a 2010-es tavaszi és őszi bukás, a pártközeli cégek önkormányzatból való kiebrudalása majd a gyurcsányisták távozása többszörösen megtépázta a csepeli MSZP szervezetét, a választások közeledtével igyekeznek újraindítani a szervezet vérkeringését,  a pártkassza feltöltését. Ennek jegyében nevezték ki a közelmúltban Dobák Istvánt az MSZP választókerületi felelősének – elvileg a 2014-es parlamenti képviselőjelöltnek -, és az elmúlt hónapokban Szenteczky János pártelnök is aktivizálta magát. Ennek látszólag ellent mond, hogy az MSZP honlapja továbbra sem frissül – az utolsó bejegyzés 2011 decemberi – több forrásunk szerint azonban ilyen értelemben az MSZP már a múlté, nem is erre kell készülnünk.

Kompember: újra él a Csepel-Soroksár kapcsolat

Szenteczky János hírKOMP.hu Kft. néven 2012. augusztus 21-én hozott létre saját tulajdonú és vezetésű céget arra, hogy az MSZP csepeli és soroksári választási kampányának médiahátterét biztosítsák. A lapnak eddig az internetes változat mellett két nyomtatott száma jelent meg, arról azonban már nincs információnk, hogy nagyobb mennyiségben, levelesládákba is bedobták, terjesztették volna. (Természetesen az internetes és a nyomtatott változat is hallgat arról, hogy MSZP-s kiadványról van szó.) A pártelnök-politikus emellett újraindította saját internetes blogját is, amiről hírlevelekkel bombáz mindenkit, akinek az adataihoz valamilyen úton-módon valaha is hozzájutott.

Az új választási rendszer, melyben Csepel és Soroksár egy választókerületbe kerültek, az MSZP-nek biztosan nem jött rosszul, ugyanis Soroksár korábban legalább annyira baloldali volt mint Csepel, Szenteczky János soroksári kapcsolatai pedig eddig is több mint barátinak voltak mondhatók. A gyümölcsöző viszony akkor kezdődött, amikor Juhász Ferenc soroksári MSZP-s vállalkozónak Szenteczky 2005 decemberében a strómanja lett, és egy Kis-Duna parti ingatlan értékesebbé tételében majd megszerzésében segített.

A strómanságot követően a szövetség tovább mélyült: Szenteczky a Csepeli Vagyonkezelő Zrt. (Csevak) vezérigazgatójaként intézte, hogy Juhász Ferenc érdekeltségeihez a csepeli adófizetők százmilliói ömöljenek. Bár a versenyben megszerzett tisztes munkát és jövedelmet aligha érhetné kritika, az elmúlt évek vizsgálatai majd feljelentései azt a gyanút erősítik, hogy nem volt itt szó se versenyről, se tisztességes munkáról, és persze tisztességes jövedelemről sem.

Az új önkormányzati vezetés által indított ellenőrző vizsgálatok során az derült ki, hogy a Juhászhoz kapcsolódó cégek inkább csak egymással “versengtek”, a lakásfelújítási számláknak pedig a fele fiktív volt. Olyan tételeket, munkavégzést tartalmaztak, melyeket a valóságban nem végeztek el. Ha figyelembe vesszük, hogy a számlák másik fele messze a piaci árak feletti volt, és a cégek több, mint hatszáz millió forintot kaszáltak a különböző megrendelések során, el lehet gondolkozni azon, mennyire találó az a fideszes kijelentés, hogy a soroksári kapcsolattal “talicskával tolták ki a csepeliek pénzét” – hogy aztán elkölthessék azt a választási kampányban.

Közpénz is megy az új pártlapba?

Minden vállalkozásnak szüksége van forrásokra, a média pedig nem olcsó. Márpedig azt pénzt, ami most az újságkiadáshoz szükséges, valahonnan szintén be kell szerezni. Nem meglepő, hogy éppen Szenteczky János alapított erre céget. A támogatást pedig lehet titokban és törvénytelenül zsebbe adni, és lehet törvényesen is, média esetén hirdetések útján. A hírKOMP.hu esetében a honnan van a pénz kérdésre az egyetlen fellelhető bizonyíték a hirdetésekben van. Márpedig ezekből az látszik, hogy a lap legfőbb támogatói között van a Csepeli Munkásotthon is.

Két oldalnyi Munkásotthon-reklám Szenteczky pártlapjában  – Nagy József igazgató korábban maga is az MSZP önkormányzati politikusa volt

A kerület Fidesz-KDNP-s vezetése töretlen vehemenciával kritizálja, hogy a Csepeli Munkásotthon Alapítványt és a Csepel SC Alapítványt hasonló módon, az MSZP-s vezetésű önkormányzat idején, Avarkeszi Dezső illetve Podolák György politikusok felügyelete mellett offhore-cégeknek szervezték ki. A feltételezések szerint ráadásul a két alapítványt és a hatalmas vagyont megkaparintó offshore-cégbirodalom valójában ugyanaz. A Csepel SC területén azonban jelenleg fűtés sincs, az alapítvány ugyanis szép lassan – sokak szerint előre kitervelten – vérezteti ki az ország egykor legsikeresebb és legnagyobb hagyományokkal büszkélkedő sportszervezetei közé tartozó klubot. Miközben hidegtől vacognak a sportoló gyerekek, az MSZP-s pártújságban hirdetni azért mégiscsak túl cinikus lenne. A hirdetések így nem a Csepel SC-t, hanem a Munkásotthon rendezvényeit népszerűsítik. Ugyanakkor – amennyiben pénzt utaltak át érte – ez se tekinthető erkölcsileg elfogadhatónak, hiszen a Munkásotthon nem kevés közpénzt is kap a működtetéséhez – ahogy erről a honlapjuk is beszámol.

Az MSZP már a múlté?

Említettük, hogy a választási mozgolódás ellenére sem frissült már egy éve a csepeli MSZP honlapja. Így aki a szervezet elmúlt két évben végzett munkájáról szeretne érdeklődni, bajban van. Az MSZP politikusai a rendezvényeken is ritkán jelennek meg. Senki sem ment el közülük például a közelmúltban megrendezett jótékonysági bálra, de még az olyan, igazán baloldalinak mondható ünnepségeken sem vettek részt az elmúlt két évben, ahol Csepel 1944-es kiürítési kísérletére emlékeztek. A képet árnyalja, hogy létrejött néhány MSZP-s hírblog a hírKOMP indulása előtt is az önkormányzat munkájának kritizálására. Ezeket azonban a párt korábbi sajtósai készítik, és szerkesztőik képtelenek levetni a cenzúrás reflexeket. Nem tudnak a valósághoz közel álló képet mutatni a közéletről, túlságosan gyűlölködőek, hiteltelenek, olvasójuk alig akad.

Az MSZP helyi szervezetét jól ismerő forrásaink szerint a párt ellustultságának több oka lehet. A pártelnök Szenteczky szerintük – részben a csevakos feljelentések miatt – maga is kételkedik abban, hogy még egyszer esélye lenne Csepelen választást nyerni. A 2014-es választásokon előreláthatóan képviselő-jelöltként induló politikusok mellett ráadásul nem sokan hajlandóak aktivistaként dolgozni, sőt információink szerint még ők se nagyon tolonganak a munkáért. Dobák István választókerületi felelőssé való kinevezése valamint a kinevezés elhallgatása többeket elgondolkoztatott. Dobákot ugyanis “régi és megbízható elvtársnak” tartják, de abban, hogy a meglehetősen vonalas és régimódi politikus alkalmas lenne parlamenti képviselő-jelöltnek, már sokan kételkednek.

Forrásaink szerint álcivilek, gyurcsányisták és az offshore-cégek is csatasorba állhatnak majd

– Aki nem ismeri az MSZP-t, azt gondolhatja, hogy a párt teljesen le van amortizálódva, le van rohadva. Amiben van egy kis igazság, de a lényeget kevesen látják. Nem a név ugyanis a fontos, hanem a hatalom. Csepelen 2014-ben szerintem jó eséllyel nem is az MSZP fog indulni a választásokon. A párt támogatni fog valakit, aki valamilyen pártszövetség, civil szervezet vagy összefogás nevével fog kampányolni. Akárki lesz a jelölt, bármilyen régen lesz pártember, még akkor sem a párt nevében fog kampányolni, ha a szavazólapon MSZP lesz a neve után írva. A csepeliek baloldaliak, de az MSZP-ből elegük van. Láttunk mi már Molnár Gyulát nem pártszínekben elindulni, láthatunk majd ilyet Csepelen is. A hatalom érdekében legkésőbb az önkormányzati választásokra újra összeborulhat a jelenleg gyurcsány-párti Borka-Szász Tamás a hozzá csapódott, volt III/II-es ügynök és SZDSZ-es Kál Károllyal meg a Szenteczky vezette maradék MSZP. Az új vállalkozásnak civil szervezetek kampányolhatnak majd. Sok csepeli civil szervezet volt ugyanis az MSZP zsebébe dugva, és azok kapták a legtöbb pénzt, akik a legkevesebbet dolgoztak. A nevüket szívesen adják majd bármihez, ami újra pénzhez segíti őket. Ugyanez vonatkozik a Csepel SC vagy a Munkásotthon mögött álló offshore-cégekre is, akik két éve szorult helyzetben vannak. Nekik viszont nem elég egy esetleges MSZP-s “jó szereplés”, ők biztosra akarnak menni. Összességében szegény Dobák Pista csak egy bábu, aki vagy az új választási szövetség vagy valaki más érdekében el fog állni a jelöltségtől – jósolta egy, az MSZP-ből három éve kiugrott forrásunk.

Csepel.info

56 hozzászólás “Szenteczky a kompember: közpénzre éhes a pártvezér?” bejegyzésre

  1. felix szerint:

    Ez egy katyvasz.

  2. "?!" szerint:

    HIÁNYPÓTLÁS!

    Meghívó: Megemlékezés Csepel kiürítése megakadályozásának alkalmából

    Tisztelt Csepeli Polgárok!

    Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata tisztelettel meghívja Önöket 2012. december 4-én 08.00 órakor tartandó megemlékezésére, melyet a polgármesteri hivatal falán (1211 Budapest, Szent Imre tér 10.) elhelyezett emléktáblánál tart. A rendezvény emléket állít annak a hősies tettnek, hogy 1944. december 4-6. között Csepel község lakói sikerrel akadályozták meg a település kiürítését.

    Forrás: csepel.hu

  3. felix szerint:

    A hőstettet a csepeli FIDESZ hajtotta végre csak a kommunizmus évei alatt titkolniuk kellett.

  4. Bugi szerint:

    Ahol közpénzt lehet lenyúlni, ott érdekes módon mindig megjelenik egy MSZP-s.

  5. Dr. grün szerint:

    Bugi!
    Mi ebben az érdekes?!
    Tanulnak, készülni kell a következő ciklusukra! 😛

  6. Manitu szerint:

    Nem fog meglepni, ha az MSZP álnéven indul a választásokon.

  7. yoda szerint:

    Talán E14? Csepel nem kér az adalékanyagokból!

  8. Dr. grün szerint:

    Fingocska!
    Ha a fityesz indulhat álnéven mint fiatal demokraták öreg komcsi csatalovakkal?!
    Esetleg bocskor, álszakáll, pajesz stb. kiegészítőkkel kiegészítve?! 😛

  9. yoda szerint:

    Grün! A Fidesz mindig vállalta magát és nem kamuszervezetek mögé bújt! Leszámítva amikor függetleneket támogatott!

  10. Manitu szerint:

    Szinte látom magam előtt a Civilek Csepelért Szövetség indulóit, akik elutasítják, hogy pártoskodjon egy önkormányzat:

    Polgármester-jelölt: Tóth Mihály (független)
    Alpolgármester-jelöltek: Kál Károly (független), Horváth Gyula (független), Dobák István (független)
    Frakcióvezető-jelölt: Borka-Szász Tamás (független)
    Csevak vezérigazgató-jelölt: Szenteczky János (független)
    Jegyző-jelölt: Gulyás G. Gábor

    A kommunista nem vész el…

  11. felix szerint:

    yoda!
    Túl merész állitás.
    /magyar vizsla/

  12. felix szerint:

    Jav: álítás

  13. yoda szerint:

    mi van felix?

  14. felix szerint:

    yoda!
    Az írtad, hogy a FIDESZ mindig vállalta magát és nem kamu szervezetek mögé bújt.
    Erre írtam, hogy merész állítás.

  15. yoda szerint:

    a magyar vizslát nem értettem, az azt megelőzőt igen.

    Ha a nagyvárosokat és a kerületeket megnézzük, akkor biztos nem merész az állítás. vidéken is inkább a szocik indultak kamu vagy éppen valódi komcsi civil szervezettel, és úgy látom, a jövőjük is ez lesz.

  16. mamika szerint:

    talán a mostani vezetés olyan jó, hogy semmi kritika nem illeti őket???? Az ő újságukban nem csak magukat dicsérik????

    Nyugtával dicsérd a napot!!!

  17. Szigetjáró szerint:

    MSZP. Közpénzek. Cégalapítás. Az ember őszintén elkezd aggódni, ha meglátja egy szövegkörnyezetben ezeket a szavakat. Idén kicsit későn kezdődik náluk az aratás…

  18. Bugi szerint:

    Mamika: senki sem tökéletes. És nincs olyan újság, ami csak dicséri a jelenlegi vezetést, ugyanis 2010 óta megszólalhat az ellenzék a helyi lapban.

  19. rfxzrg szerint:

    A csepel.info nem közpénzből működik? Ja de. És milyen pártatlan. Nahát.

  20. Etikus szerint:

    Nem unjátok még, kár a szóért.

  21. ebihal szerint:

    Megkezdődött a lejáratás? Ennyire be vagytok szarva?

  22. Bugi szerint:

    Szenteczkyt szerintem nem lehet már lejáratni. Nincs hova. De az MSZP továbbra is veszélyes, mert mindig vannak, akik hisznek nekik.

  23. Dr. grün szerint:

    Bugi!
    Viszonyítás kérdése az egész!
    Dr. Bubó mondta:
    “Ha az embert megtámadja egy nagyobb kór, visszasírja a kisebbet!” 😛

  24. Bugi szerint:

    Most évente kétmilliárd forintot spórol meg Csepel azzal, hogy nincs pártlopás. Most fejlődik Csepel, míg 16 évig csak ígérgetés volt. Szerintem innentől nem kérdés, hogy mi a rosszabb, és mi a jobb.

  25. Dr. grün szerint:

    Bugi!
    Hagyd már ezt a baromságot azzal a két milliárd forinttal!
    Rohadtul unalmas! Ha egyszer azt mondanátok, hogy ez meg ez épült belőle!
    De nem! Mint Kohn bácsi aki akkor keres ha zárva a bolt! 😛

  26. Bugi szerint:

    Miért hagynám? Tény.

    Nézd meg a költségvetést, amit rendbe tett a Fidesz. Nézd meg, hogy kétmilliárd forinttal kevesebből működik a kerület, mint 2010-ben. Nézd meg, hogy mindebből több szolgáltatás marad, normálisabbak a közterületek, kevesebb a szemét, levágják a füvet, kétszer annyi a közterület-felügyelő, van korcsolyapálya, művészeti hét, minden évben vannak szociális lakások, van HPV-oltás, lesz uszoda, lett gerincút, csatornázás stb. Nézd meg, hogy nem nőtt tovább a kerület adóssága, nem kellett eladni egy újabb darabot a kerületből ahhoz, hogy ne legyen csőd.

    Ég és föld a különbség a Fidesz javára.

  27. Dr. grün szerint:

    Bugi!
    Ezt van pofátok így nyilvánosan bevallani, hogy kétmilliárdot lenyúltok a zemberektől?!
    Megtakarítás címén?! 😛

  28. felix szerint:

    Yoda.
    A Magyar Vizsla egy a választások előtt megjelent az akkori kormányt rágalmazó mindenkihez bedobott újság volt, amelyről a FIDESZ azt állította, hogy semmi köze sincs hozzá aztán kiderült, hogy éppen Rogán irodájából faxolgatott a lap munkatársa.
    /nagy vonalakban/

  29. ebihal szerint:

    Igazad van Bugi ! Ne hagyd magad! Lentebb úgyse kerülhetsz!

  30. Bugi szerint:

    Hiába kínlódtok, ez a helyzet. A lopás és az építkezés között pont az a különbség, amit Csepelen lehet látni.

  31. "?!" szerint:

    “Bugi”!

    Áruld el nekem (így szűk körben, négyszemközt), hogy Te született hülye vagy, vagy beépített ellenség vagy a narancsosoknál, és azért igyekszel mindig kiprovokálni a csepeli fideszes hazugságok leleplezését?

    18:55-kor írtad: “Most évente kétmilliárd forintot spórol meg Csepel azzal, hogy nincs pártlopás.”
    19:25-kor pedig azt javasoltad “Dr. grün”-nek, hogy: “Nézd meg a költségvetést, amit rendbe tett a Fidesz.”

    Figyelj Te ökör!
    Az alábbiak szerint néz ki a költségvetés Fidesz által történt rendbetétele, és az évenkénti 2 milliárd Ft megtakarításról szóló hazudozásotok:

    2011. évi kerületi felújítások és beruházások:
    Terv: 2.667.531 eFt.
    Teljesítés: 598.191 eFt. (22,4 %).
    2011-ben elért megtakarítás: 2.069.340 eFt. (Azaz: 2 milliárd 69 millió 340 ezer Ft.)!

    2012. évi kerületi felújítások és beruházások:
    Terv: 2.457.860 eFt.
    Teljesítés (2012. IX. 30-ig): 457.993 eFt. (18,6 %).
    Megtakarítás (2012. IX. 30-ig): 1.999.867 eFt. (Azaz: 1 milliárd 999 millió 867 ezer Ft.)

    Tehát fenti adatok egyértelműen bizonyítják, hogy az évenkénti kb. 2 milliárd Ft megtakarítást 2011-ben is és 2012-ben is olyan semmittevéssel (a fiktív tételként betervezett kerületi hatáskörű felújítások és beruházások megvalósításának az elmulasztásával) értétek el, amely megtakarítások nem a kerület felvirágoztatását, hanem a kerület állapotának a leromlását eredményezik!!!

    Azért beszélek betervezett fiktív tételekről, mert az ez évben szeptember 30-ig megtakarított 1 milliárd 999 millió 867 ezer Ft-on belül olyan tételek szerepelnek, mint az, hogy a költségvetés “Közutak fejlesztése” rovatának 21. tételeként a Csepel-sziget Észak-déli Regionális Főközlekedési út csepeli szakaszának az előkészítésére beterveztek 540.904.000,- Ft-ot, pedig már a tervezéskor is tudták, hogy ugyanúgy nem fognak erre egyetlen Ft-ot sem költeni, mint ahogy 2011-ben ugyanerre beterveztek 395.951.000,- Ft-ot, de 2011-ben sem fordítottak egyetlen Ft-ot sem erre a célra!

    Hasonló nagyságrendű fiktív tétel, a 2012. évi költségvetésben a “Felhalmozás célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre” című fejezet utolsó sorában “Társasházak panelpályázatára” előirányzott 338.099.000,- Ft, mert amikor ezt az összeget betervezték akkor is tudták, hogy ebben az évben nem működteti az állam a panelprogramot! Tehát ezen a címen ez a 338 millió Ft ebben az évben nem költhető el!

    Ezzel a panelpályázatnál “megtakarított” 338 millió Ft-os fiktív tétellel, az ez év szeptember 30-ig a semmittevés eredményeként “elért” 1 milliárd 999 millió 867 ezer Ft “bunda” felújítási és beruházási megtakarítással, máris 2 milliárd 338 millió Ft-ra növekszik, és ennek a megtakarítással dicsekedhettek! (Csak hát normális ember ilyen eredményekkel nem dicsekedne!)

    Ha a rövid eszeddel nem értenéd, hogy a hazugságon alapuló dicsekvés mellett mire megy ki ez a játék, elárulom neked, hogy azért dugdossák így a főnökeid két éve az észak-csepeli bevételből megörökölt, de két éven keresztül letagadott pénzeket, mert azokat a választási kampányévben fedett uszoda építésre kívánják elkölteni!

    Ami pedig azt a 19:25-kor általad leírt felszólítást illeti, hogy “Nézd meg, hogy nem nőtt tovább a kerület adóssága, nem kellett eladni egy újabb darabot a kerületből ahhoz, hogy ne legyen csőd”, felhívom a a figyelmedet az alábbiakra:

    1.) 2012-ben a fideszes képviselők márciusban 2 milliárd Ft hitel, majd szeptembern 2,5 milliárd Ft hitel felvételét szavazták meg!
    Azaz: 2012-ben összesen 4,5 milliárd Ft hitel felvételére jogosították fel az önkormányzat vezetését! Mi ez Te ökör, ha nem eladósítás?

    2.) Ha “a kerületből eladott darab” esetében az észak-csepeli területek eladására gondoltál, akkor jó ha tudod, hogy az eladást akkor a teljes fidesz-frakció is megszavazta!
    Ezen felül jól vésd az agyadba, hogy most nem trükközhetnének a főnökeid az észak-csepeli bevételből örökölt (de két éven keresztül nem létezőnek hazudott) 3,6 milliárd Ft-ból jelenleg is meglévő pénzek nélkül a fenti módon, és nem költekezhetnének az örökölt északi bevételből meglévő pénzek terhére!

    Világos Te sötét agyú?!
    Ha nem világos, akkor kérj meg valakit, hogy magyarázza el neked az általam leírtakat!

  32. hajós szerint:

    A fideszes bérkommentelőknek ki lett adva, hogy ezt a kétmilliárdról szóló hazugságot ismételgessék orrba-szájba. Azon az alapon, hogy ha valamit sokat ismételgetnek, azt végül az emberek elhiszik.

  33. felix szerint:

    Hajos!
    Az a jó az automatába, hogy a pénzedért mindig ugyanazt adja.

  34. robi szerint:

    A hatvanas években az ország minden tájáról hozták Csepelre a “lojális” kádereket, akik a hatalmon lévőket feltétel nélkül ( párt, munkásőrség) kiszolgálták.
    A világ semmit sem változott.
    Manitu, Bugi stb. beszólásaikkal rendszeresen elárulják, hogy a kerület múltját nem ismerik.
    Valahonnan ide cipelték őket ” kiszolgáló személyzetnek”. Szánalmas idomított figurák, a csepeli adófizetők pénzén.
    Megérdemlik a Csepeliek, mert újfent bedőltek a hazudozásoknak.

  35. Bugi szerint:

    Nyugodtan nézzetek körül Csepelen, és nézzétek meg a költségvetést, a kerület adósságának alakulását: a tények magukért beszélnek.

    Kétmilliárddal költ ma kevesebbet az önkormányzat, mint az MSZP-s időkben, csökken az adósság, több a szolgáltatás, szinte nincs olyan sarka a kerületnek, ahol ne épülne valami, van ingyenes rákellenes oltás, jégpálya, betlehemi jászol, kétszer több közterületes, kétszer több rendőr, levágják a füvet nyáron, nincs annyi szemét, van művészeti hét, nem zártak be iskolákat-óvodákat, sőt több óvodai hely lett, új úvodai helyek épülnek, van városrehabilitáció, stb. És a tolvajokat feljelentették.

    Végre fejlődik Csepel, végre nem lopnak el tőlünk évi kétmilliárdot.

  36. ebihal szerint:

    Bugi!
    Ha nem Te, akkor melyik agyatlan fideszes írta össze ezt a sok baromságot?!

  37. Bugi szerint:

    Hol olvasol baromságot? Írd már le, hogy miért baromság, ami tény.

  38. ebihal szerint:

    Bugi!
    Veled kapcsolatban csak egy tény van, mégpedig az, hogy megszülettél. De azt,
    hogy minek, valószínűleg az őseid sem tudják!

  39. Lakó1214 szerint:

    Nah bugi. 🙂 A csepeli kapu project minek felel meg? A szabványnak nem, de nem érdekes. A kerti hulladék még mindíg gyűlik? 🙂 Na menj a p..ba!

  40. "?!" szerint:

    Kedves “Bugi”!, Te naranccsal pótolt agyú buta barom!

    Tegnap 21:37-kor nem akartan túlterhelni a naranccsal pótolt agyadat, ezért a tegnap 18:55-kor “pártlopással”, valamint a 19:25-kor “a Fidesz által rendbe tett költségvetés”-sel kapcsolatban leírt kijelentéseidre csak most reagálok.

    Elsőként a “pártlopás” kijelentésedre reagálok:

    Tudsz-e arról Te vadbarom, hogy csepeli önkormányzatnál hosszú ideje folyamatos törvénysértő állapot áll fenn, mert a törvényi rendelkezések ellenére nincs belső ellenőre az önkormányzatnak, ezért nincs szakszerű belső ellenőrzés?!
    (Ráadásul a hatalmat gyakorló fideszeseket ellenőrizni képes mszp-sek ki vannak zárva az önkormányzat bizottságaiból, és így nem ellenőrizhetik a fideszes önkormányzat működését!)

    Kérdezem, hogy melyik időszakban fordulhatott elő a lebukás veszélye nélkül több “pártlopás”?
    Akkor amikor volt törvényes belsőellenőrzés, továbbá amikor Borbély Lénárd személyében fideszes politikus vezette az önkormányzat Pénzügyi és Ellenőrző Bizottságát, vagy most, amikor “belső ellenőr” sincs, és az ellenzékbe szorult mszp-sek is ki vannak zárva az önkormányzat bizottságaiból?

    Tudsz-e arról is Te baromarcú, hogy a november 29.-i testületi ülésen elhangzott bejelentés szerint, két évvel a választások után, csak most szándékozik az önkormányzat műszaki ellenőröket bevonni az önkormányzat hatáskörébe tartozó felújítások és beruházások kivitelezésének az ellenőrzésébe?
    Szerinted mikor lehetett több “pártlopást elkövetni, el nem végzett munkák elszámolásával?
    A 2010-es választások előtt, amikor voltak műszaki ellenőrök (akik között előfordulhattak el nem végzett munkák igazolására is hajlandó korrupt személyek is) vagy a választások óta eltelt két év alatt amikor nem is voltak műszaki ellenőrei az önkormányzatnak?

    Másodikként “a Fidesz által rendbe tett költségvetés”-t érdemes megvizsgálni!

    Tudsz-e arról Te naranccsal pótolt agyú, hogy ebben az évben az önkormányzatnak hosszú hónapokig nem volt könyvvizsgálója, és ennek következményeként olyan beszámolót fogadott el a Képviselő-testület a költségvetés I. félévi teljesítéséről, amelynek az egyik lapján egy 1.278.650.000,- Ft-os (azaz Egymilliárd-hatszázötvenhét millió Ft-os) számszaki hiba is előfordult, továbbá arról, hogy a november 29.-i képviselő-testületi ülésen a testület (az új könyvvizsgálónak a testületi ülésen elhangzott véleménye szerint) több kisebb számszaki hibával fogadta el a költségvetés I., II. és III. negyedévi teljesítéséről benyújtott tájékoztatót is?!

    Kérdezem Te naranccsal pótolt agyú pofátlan hazudozó, hogy ezt nevezed Te “a Fidesz által rendbe tett költségvetésnek?!

    Mesélj “Bugi”, Te minden narancsosok leghülyébbike! Most legyen nagy a szád!

  41. Ábel Attila szerint:

    Kedves János!

    Nem kívántatok titkot csinálni abból, hogy újságot indított a pártszervezetetek, csak mélyen hallgattatok róla, azaz eltitkoltátok. Csak nem dolgozok már nektek is? Hiszen állítólag én írtam erről.

    Az előzőről lapotokról, a Csepeli Magazinról is elfelejtettétek elmondani, hogy pártújság. Azt állítod, hogy nem is közpénzből működik a Munkásotthon, amikor a honlapjukon ott van, honnan (is) kapják a közpénzt? A Csepel.info pedig soha nem kapott közpénzt, nyugodtan utánajárhatsz. Amikor átveszi a Csepel.hu-s híreket, nem tesz mást, mint sok más médium. A Csepel.hu oldalon megjelent önkormányzati hírek ugyanis ingyenesen átvehetők. Baj? Szerintem nem, ugyanis ezzel is azt segítjük, hogy a lehető legtöbb pozitív hír jelenhessen meg Csepelről. Van miről, hiszen ilyen sok beruházás a rendszerváltás óta nem volt a kerületben, főként, ha azt is figyelembe vesszük, hogy még kampányidőszak sincs (plusz éppen egy gazdasági világválság kellős közepén vagyunk). Végre nem csak a választási években történik valami fejlesztés!

    Arról pedig nem is büszkélkedtél, hogy megint cenzúrát követeltek az ügyvédeid a Csepeli Hírmondónál. Azt hiányolták, hogy miután valamennyi ellenzéki párt szabadon elmondhatta a véleményét az elmúlt évekről, milyen alapon mondhattam el én is, miért nem cenzúrázott a lap kiadója engem. Csak, mert nem értesz velem egyet, és a magad módján használod a szavazások kimutatásait. Az új axiómádhoz, miszerint ha egyszer igazad van, akkor mindig, meg csak gratulálni tudok. Kár hogy ezt nem tanították még nekem az egyetemen, kíváncsi lettem volna a bizonyítására.

  42. Gordon szerint:

    Szenteczky mikor mondott igazat?

    Lemaradtam valamiről…
    Küldjenek már egy dísztáviratot az eseményről!

  43. Barkóczi Zoltán szerint:

    Ha Ábel Attila valóban az, aki, akkor azért én a helyében nem süllyednék le ennyire alacsony szintre, hogy egy névtelen, regisztrációt nélkülőző, ismeretlenek által szerkesztett fórum válaszoljak a támadásokra.
    Ha Ábel Attila valóban az, aki, akkor az nem úgy válaszol, hogy visszaüt, hanem felelősségteljes, példamutató magatartással és hangnemben válaszol.

    Nem védem én egyiket sem, de ha ilyen piti mind a kettő, akkor mind a kettő menjen a sóhivatalba…
    Szégyen, hogy a politikusok lesüllyedtek erre a szintre!
    És akkor ezekre lehet/kell szavazni…

  44. Barkóczi Zoltán szerint:

    Kedves Ábel Attila!

    “Nem kívántatok titkot csinálni abból, hogy újságot indított a pártszervezetetek, csak mélyen hallgattatok róla, azaz eltitkoltátok.”
    Csak az érdekelne engem, hogy az, amiről Ön nem tud, az akkor most mások általi elhallgatás és titkolózás, vagy csak egyszerű tudatlanság az Ön részéről?
    Vagy most akkor mit kell érteni itt szó szerint és a sorok között?

  45. Ábel Attila szerint:

    Kedves Zoltán!

    Ha nem volt titok, megkérdezhetem, hogy az újság melyik részében írtatok róla? Én végignéztem, és nem találtam semmilyen utalást arra, hogy a Csepeli Magazin illetve a Hírkomp az MSZP pártkiadványa volna.

    Akkor mi a titok? Szerintem ne menjünk bele fogalom-vitába. Ha egy pártújság nem írja le, hogy pártújság, akkor szerintem eltitkolja.

  46. Dr. grün szerint:

    Egyre jobban kezd nekem tetszeni Szenteczky!
    Ha valakit ennyire utálnak fityuszék és mégsem tudják kitörni a nyakát, az egy Bajnaihoz hasonló veszélyesen becsületes ember lehet!
    Ne hagyd Magad János! :O

  47. Barkóczi Zoltán szerint:

    Kedves Attila!

    El kell keserítenem Önt. Nem vagyok újságíró, de még csak bért(r)ollnok sem. Sőt, bérfényképész sem. Én csak vagyok, ide irogatok, mindig a véleményemnek hangot adva, ha úgy érzem, ki kell írnom magamból.
    Tehát, én sem az Ön által idézett lapban, sem más online/offline újságban nem publikálok, leszámítva az apróhirdetéseimet. Talán az még politikamentes.
    A csepel.info leírta már valahol egyébként, hogy Fidesz szimpatizáns? Még nem? Óóóó, de kár…milyen kár…
    Ha kell, menjünk bele nyugodtan fogalom vitába, de hogy lássa, van képem a dologhoz, a jövőhéten délutánonként ráérek, találkozzunk, beszélgessünk. Nem polgári fórum, nem művelődési házas, csak úgy, négy szem közt. Az emailcímemet pedig vélhetőleg Ön is tudja 😳 😆

  48. Ábel Attila szerint:

    A törvény nem utálat kérdése Grün. Ha a bíróság utálatnak vagy bizonyíthatatlannak, nem bűncselekménynek tartja majd a bűncselekmények gyanújában tett feljelentéseket, akkor nem lesz se vádemelés, se elmarasztaló bírósági ítélet. Egy se. Ha viszont a Szenteczky János által vezetett Csevak valóban súlyos törvénysértéseket, bűncselekményeket követett el, akkor lesz.

    Amennyiben pedig Bajnai becsületéről szeretnél érdeklődni, keresd meg a libatenyésztőket vagy nézz utána mit csinált cégvezetőként, miniszterként majd miniszterelnökként, mi történt az országgal eközben.

    Bocsássatok meg, de nincs időm tovább fórumozni.

  49. Dr. grün szerint:

    Ábel Attila!
    Ha jól emlékszek Balczó András mondta anno:
    “A ha-val kezdődő dolgoknak nincs értelme!”
    Lehet más mondta, de akkor is ha-ha-ha-ha!!! 😛

  50. hajós szerint:

    Milyen ügyesen sikerült Ábel Attilának elterelnie a figyelmet arról, hogy a fenti cikk állítása nem igaz. Lyukra futott a csepel.info, nem fizetett a Munkásotthon a reklámért, így az ennek kapcsán hosszan kifejtett képzelgés a közpénznek a pártkasszába való szivattyúzásáról kútba esett.

  51. nagyapó szerint:

    „Emlékezetes, az MSZP június 26-i (2006) frakcióülésén Karsai – amikor megtudta, hogy a következő héten Bajnai Gordon lesz a frakció vendége – azt kérdezte a frakcióvezetéstől, fölteheti-e a kérdést Bajnainak, hogy ő és az apja mikor adja vissza azokat a milliárdokat, amelyeket elloptak, például a Hajdú-Bét eladásakor.”
    Ilyen a komcsik “becsületes” embere!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  52. hajós szerint:

    Bajnaival kapcsolatban csupa hazugságot állít a Fidesz és a Fideszt kiszolgáló álcivil szervezetek. Itt elolvasható a részletes cáfolat:

    http://www.egyutt2014.hu/hirek/ha_a_koz_mediajat_elvettek_megteremtjuk_a_magunket.html

  53. hajós szerint:

    Az Együtt 2014 weboldaláról:

    “A Hajdú-Bét ügy

    A Hajdú-Bét ügyben semmi sem úgy igaz, ahogy a Fidesz állítja, a sulykolás azonban nem volt eredménytelen: a „libázás” mára sajnos megragadt a fejekben. A lejárató kampány kitervelőinél senki sem tudja jobban, hogy minél többször mondanak el egy hazugságot, annál több ember kezd el hinni benne – csak pénz, paripa, fegyver kell hozzá. Azoknak pedig nincs híján a kétharmados rezsim…

    A vélhetően közpénzből finanszírozott CÖF-gyűlöletkampány is ezekre a tévhitekre játszik rá.

    A valóság mindezzel szemben az, hogy Bajnai Gordon másfél évvel azt követően került a Wallis Zrt-hez, Magyarország egyik vezető magánvállalkozásához, hogy a cégcsoport beruházott a Hajdú-Bétbe. A Wallis emellett még száznál több vállalkozásban szerzett tulajdonrészt. A Wallis abban volt érdekelt, hogy rendbe tegye és a korábbiaknál jobban üzemeltesse ezeket a vállalkozásokat: a Wallis haszna – ha volt – ebből származott, nem pedig abból, ha ezek a cégek esetleg tönkrementek. E cégek vesztesége ugyanis a Wallis vesztesége volt. Bajnai Gordon a Wallis vezetőjeként közvetlenül nem vett részt a Hajdú-Bét irányításában, üzletpolitikájának alakításában: soha nem volt a Hajdú-Bét vezetője, vagy igazgatósági tagja – ahogy azt a Hajdú-Bét ügy „eltérítése” óta több bírósági ítélet is kimondta.

    A Wallis – tulajdonosként – 10 milliárd forintos mentőövet dobott a Hajdú-Bétnek, ez pedig rengeteg pénz volt még a Wallis számára is: a fuldokló kis híján magával rántotta a megmentésére igyekvőt, a Hajdú-Bét drámája az egész Wallis-csoportot veszélyeztette – több mint 4000 család megélhetését!

    A Wallis minden tartalékpénzét a Hajdú-Bét-válság kezelésére költötte, az utolsó pillanatig próbálta menteni a céget.

    Tulajdonképpen mi okozta a Hajdú-Bét vesztét?
    Részben „természeti”, részben pedig „politikai csapások”. A Hajdú-Bét – az orosz válságot követően – csőd szélén állt, már akkor is, amikor 1998-ban megérkezett a Wallis, hogy megpróbálja megmenteni. A remélt talpra állást 2002-2003-ban 4 új csapás lehetetlenítette el.
    „Természeti csapások”:

    1) Jött az ázsiai madárinfluenza, amely a világ minden baromfitenyésztőjét és feldolgozóját hátrányosan érintette: az emberek egyszerűen nem mertek szárnyasokat fogyasztani, így persze venni sem.
    2) Ugyanerre az időre esett a forint váratlan megerősödése, ami a magyar exportágazatot hozta nehéz helyzetbe, így a – döntően exportra termelő – Hajdú-Bétet is.

    „Politikai csapások”:

    3) A Fidesz kormányzat 2001-ben és 2002-ben két lépcsőben a minimálbért közel duplájára emelte, amitől a Hajdú-Bét bérköltségei az egekbe szálltak, hiszen a cégnél a legtöbb munkás a minimálbér környékén dolgozott.
    4) Az így legyengült Hajdú-Bét legnagyobb vetélytársának, az állami tulajdonú Bábolnának a magyar állam összesen több mint 35 milliárd forintnyi veszteségpótlást adott: ezzel egy magáncég nem tudhatta tartani a lépést. (Két ekkora hasonló profilú vállalatot ráadásul a magyar piac nem bír ki. Egyébként azóta kiderült, hogy egyet sem, hiszen az állami Bábolna is régen elvérzett. Híre hamva sincs már a bábolnai baromfifeldolgozásnak, pedig az valaha igazi zászlóshajó volt. Sőt, a Hajdú-Bét romjaiból építkező baromficégek is tönkrementek már azóta, mint ahogy a túlélésért küzd a gyulai és a kapuvári húsüzem is…)

    Kik azok, akiket a sajtó a Hajdú-Bét ügy áldozatainak szokott nevezni?
    A Hajdú-Bét mögötti beszállítói lánc második-harmadik szintjén lévő libatenyésztők. Ők annak voltak az áldozatai, hogy a piac, amelyre termeltek, egyik napról a másikra drámaian leszűkült, az átvételi árak lezuhantak. A piacra vezető bejáratot pedig a Hajdú-Bét, illetve szerződéses partnerei, az ún, integrátorok jelentették nekik. Ez családok sora számára volt tragédia. Egzisztenciák szűntek meg, felnevelt libák maradtak eladatlanul, mentek kárba. A Hajdú-Bét csődje valóban emberi-családi drámákat okozott. Csakhogy azt a drámát a Wallis nem előidézte, hanem kezelni próbálta. A Wallis 10 milliárdos befektetése is csak néhány évre meghosszabbítani tudta a Hajdú-Bét életét, de megmenteni már nem tudta. A nehezen elmondható igazság az, hogy összegszerűen a legnagyobb vesztes a Wallis volt, ám tudjuk, hogy még ez a 10 milliárdos veszteség sem mérhető azokhoz az 1-2 milliós családi veszteségekhez, amelyekkel a libatenyésztőknek kellett szembenézniük azokban az években – és amelyek gyakran egy-egy család minden vagyonát jelentették.

    A Wallis ezzel akkor is tisztában volt. Éppen ezért a Wallis vezetőjeként maga, Bajnai Gordon is többször és személyesen hívta fel a magyar agrárkormányzat figyelmét a bajba jutott gazdák nehézségeire. E fellépés hatására a magyar állam több lépcsőben kártalanította is a legkisebb termelők tekintélyes részét, de ez természetesen nem tudott gyógyírt jelenteni minden érintett család minden gondjára, nehézségére.

    Valóban voltak olyan halálesetek, amelyek a Hajdú-Bét-üggyel hozhatók összefüggésbe?
    Ez a legérzékenyebb kérdés. A gyűlöletkampány résztvevői, eszközei családok tragédiájával játszanak. Mára azonban már ők is felhagytak azzal, hogy tisztázatlan körülmények között bekövetkezett öngyilkosságokat próbáljanak összefüggésbe hozni a Wallis-szal, vagy Bajnai Gordonnal. Ebben az ügyben már számos bírósági ítélet született, amely megvizsgálta és maradéktalanul cáfolta az ilyen típusú állításokat. A lejárató kampány reklámújságjában azonban szerepel egy konkrét történet, amelyben egy asszony beszámol róla, hogy a férje is abba a körbe tartozott, amelyik a beszállítói lánc révén tönkrement a magyar baromfiágazat problémái miatt. A cikkből kiderül, hogy az elhunyt férfi gyógyíthatatlan betegségben szenvedett és ez okozta a halálát is, másfél évvel a Hajdú-Bét felszámolását követően. A gyászoló özvegy szerint a betegséget a stressz okozta, a stresszt pedig a Hajdú-Bét csődje, amelyért a segíteni igyekvő Wallist és annak vezetőjét, Bajnai Gordont okolja. Ezek nagyon bonyolult, nehezen követhető összefüggések. De egyéni tragédiák esetében nem nagyon van helye a rideg érveknek. Egy ember gyászát csak tisztelni lehet – mi így is teszünk. Bárcsak így tennének a lejárató kampány kitervelői is. Ők azonban pártpolitikát csinálnak belőle. Ebben mi nem követjük őket.”

  54. Bugi szerint:

    Hajós, ne a pártban higgy, mert már Rákosinak se volt igaza, nemhogy Kádárnak, Grósznak, Hornnak, Megyónak, Gyurcsánynak, Bajnainak!

    Hajdú-Bét – Tolvajok ideje (Pesty Fekete doboz) http://www.youtube.com/watch?v=Noplgh8z62M

    A Bajnai film: Kifosztottak http://www.youtube.com/watch?v=jQp_ADN15c4

    Heti Válasz a Bajnai-Pesty perről: http://hetivalasz.hu/itthon/hajdu-bet-ugy-nem-kertek-bocsanatot-bajnai-gordontol-34798

    El lehet dönteni. Bajnainak szerintem nem lett volna szabad előbújnia a kukából.

  55. "?!" szerint:

    Ábel Attila alpolgármestertől kérdezem:

    Attila!

    Munkaidőben miért a “Fidesztől független” csepel.infó védelme érdekében fórumozol?

    Miért nem a havonta több mint félmillió forinttal és privát használatba adott gépkocsival honorált alpolgármesteri feladatokkal foglalkozol?

    (Ha netalán tán véletlenül ma szabadságon vagy, akkor a fenti kérdéseimet tekintsd tárgytalannak!)

Itt lehet hozzászólni !