‘Pártok’ kategória archívum
2024. március 1. péntek
Csepel.info

Zöld színnel az összefogás 4 fideszes, 3 MSZP-s, 2 DK-s és egy momentumos taggal
Ám a Fidesz-DK-MSZP-Momentum összefogás ezt megakadályozta. Béremelés helyett rendkívüli pénzügyi állapot kezdődött, mivel nem lehet tudni, hogy a nagy pártok hatalmi harcának mi lesz a vége.
Ha viszont március 15-ig – vagyis két héten belül – nem lesz költségvetés, megszűnik az egynapos sebészet, a segélyezés, az orvosi ügyelet. Bezár a strand, elmennek Csepelről az orvosok, nővérek, óvónők, és általánossá válik a bizonytalanság az önkormányzathoz kötődő munkahelyeken. Mindez 1700 családot érint, akiknek a nagy része csepeli. (tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Csepel, Németh Szilárd, Pártok kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2024. február 29. csütörtök
Csepel.info

Németh Szilárd a Jedlik Gimnázium 2021. október 18-i bejárásakor (fotó: Ábel Attila)
A fenti mondattal kommentálta Németh Szilárd 2019-ben, hogy a Fidesz küldetése megváltozott, és már az “alapítványozás”, egyéni gazdagodás a cél. Ennek jegyében jelentette be igényét a csepeli önkormányzat több vagyontárgyának megszerzésére.
Borbély Lénárd, Csepel polgármestere és a fideszes alpolgármesterek erre nem voltak hajlandóak, ezért a Fidesz alelnöke olyan bosszúhadjáratot indított ellenük, ahol még a családtagjaik is célkeresztbe kerültek. Ábel Attila visszaemlékezését és megjegyzéseit az alábbiakban szó szerint közöljük. (tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Csepel, Pártok, Választás, Vélemény kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2024. február 28. szerda
Csepel.hu

A februári képviselő-testületi ülésen a Fidesz-KDNP négy politikusa a DK-MSZP-Momentum hat képviselőjét segítve levették napirendről Csepel költségvetését. A döntés miatt többek között 1700 önkormányzati munkavállaló nem kapja meg a béremelését március elsejétől, ahogy a közelmúltban bevezetett egynapos sebészet, az orvosi ügyelet és a szakorvosi rendelő, a nyugdíjas klub, a segélyezés és a strand működtetése is veszélybe került.
A testületi ülés napirendje előtt Borbély Lénárd polgármester a képviselő-testület nevében köszöntötte azokat a csepelieket, akik öregbítették kerületünk hírnevét. Díjazásban részesült Vígh Krisztina, a Szárcsa Általános Iskola intézményvezetője valamint Meggyes Rita és Vizsoli Mária testnevelők; Keppel Gyula, a Weiss Manfréd Szakképző iskola magyartanára és a Mansfeld Péter Kortárs Képzőművészeti Galéria vezetője; Buday Balázs, a Strandröplabdázásért Sportegyesület vezetője, Soós Izsák edző, valamint Hajós Artúr, Stréli Bence, Vasvári Zsófi, Kun Stefánia,Tari Bence, Veress Ákos, Borbély Boldizsár és Niemeier Lukas strandröplabdázók. (tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Csepel, Csepel új utakon, Csepel-sziget, Csepel.info, Közpénzek, Németh Szilárd, Pártok, Tájékoztatás, Társadalom, Választás kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2024. február 26. hétfő
Csepel.info

Zöld színnel Németh Szilárd Fidesz-DK-MSZP-Momentum koalíciója: Balogh Ernő (Fidesz), Czibulyáné Szonday Szilvia (Fidesz), Makray Barbara (Fidesz), Zupkó János (Fidesz), Csaba Péter Alajos (MSZP), Dukán András Ferenc (Momentum), Horváth Gyula (DK), Losonci Róbert (MSZP), Takács Krisztián (MSZP), Várkonyi András (DK)
Javaslat nélkül hívta össze hétfőre a csepeli pénzügyi bizottság ülését Dukán András, a Momentum polgármester-jelöltje, miután Németh Szilárd segítségével csütörtökön leszavazták a költségvetést – értesült a Csepel.info.
A politikus tehetetlensége jeléül az általa elutasított költségvetést küldte el tanulmányozásra a bizottsági tagoknak. Az ok tragikomikus. A DK-MSZP-Momentum még azt sem tudja, hogy miért nem támogatja az önkormányzat működését, és a politikai vádaskodáson túl semmit nem mutatnak fel. Mivel nincs semmi javaslatuk, a semmit kell megvitatni a hétfői bizottsági ülésen.
(tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Csepel, Németh Szilárd, Pártok kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2024. február 23. péntek
Csepel.hu

Tisztelt Képviselő-testület!
Csepel idei költségvetését a pénzügyi szakembereink és a területért felelős kollégáink hosszú hónapokon át tartó alapos és lelkiismeretes munkája előzte meg, valamint a frakciók és független képviselőkkel történő politikai egyeztetés. Ennek eredményeként minden frakció és képviselői javaslat beépítésre került a költségvetésbe.
(tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Csepel, Pártok, Tájékoztatás kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2024. február 23. péntek
Csepel.info

Az önkéntesek öthatoda, a tagok háromnegyede, a frakció több mint fele tűnt el egyetlen év alatt Németh Szilárd mögül. A csepeliek túlnyomó része vállalhatatlannak tartja a Fidesz közpénz-éhes alelnökét: nem meglepő, hogy 2002 óta nem volt olyan mélyen a kormánypárt megítélése Csepelen, mint most – értesült a Csepel.info.
Dudás Zoltánt, Németh Szilárd Budán élő titkárát választotta a csepeli Fidesz a polgármester-jelöltjének – derül ki a rezsibiztos csütörtöki Facebook-bejegyzéséből. A legtöbb, amit el tudnak vele érni, hogy a jelenlegi jobboldali, ex-fideszes polgármestert a DK-MSZP-Momentum le tudja váltani. Árulkodó, hogy a fideszes képviselő-jelöltek sincsenek meg: információink szerint újabb két ember lépett vissza a jelöltségtől. Így a tagság csütörtökön a kompenzációs listáról nem tudott szavazni. A rezsibiztos által megosztott képen – a fotóson kívül – ott van a Fidesz csepeli szervezetének összes megmaradt tagja, aki még önként vagy kényszerből őt támogatja. (tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Csepel, Pártok, Választás kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2024. február 21. szerda
Csepel.hu

Közleményben tette egyértelművé Németh Szilárd, hogy Borbély Lénárd miatt nem támogatja a Fidesz a csepeli költségvetést. Csatlakozott hozzá a DK‒MSZP‒Momentum is. Utóbbiak nem személyes, hanem politikai okokból tennék működésképtelenné az önkormányzatot.
A Németh Szilárd által vezetett csepeli Fidesz közleménye azzal vádolja Borbély Lénárd polgármestert, hogy magáncélra használja a közpénzt és „elkótyavetyéli” a kerület vagyonát. Utóbbi vád azért furcsa, mert a rezsibiztos azért záratta ki Csepel polgármesterét és alpolgármestereit a Fideszből, mert nem adták az alapítványának a Munkásotthont és a Kis-Duna-part jelentős részét. Csepel vagyona emellett huszonegymilliárd forinttal gyarapodott az elmúlt években. A polgármester „megállítása és megakadályozása” érdekében „alternatív költségvetést” is beadott négy fideszes képviselő. Ennek lényege, hogy ha nem lesz költségvetés, akkor is megkapnák a havi 800
ezer forintos tiszteletdíjukat. Egyelőre nem tudni, hogy tovább szakadt-e az eredetileg kilenc-, majd a kizárásokkal hatfősre apasztott Fidesz-frakció, amiből már csak négyen támogatták az előterjesztést. (tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Csepel, Németh Szilárd, Pártok kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2024. február 19. hétfő
Csepel.hu

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 2024. február 22-én (csütörtök) 09.00 órai kezdettel ülésezik, melynek helyszíne a Polgármesteri Hivatal Nagytanácsterme (1211 Budapest, Szent Imre tér 10. földszint).
Részletes napirendi pontok a csepel.hu-n olvashatóak!
(tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Csepel, Pártok, Tájékoztatás kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2024. február 16. péntek
Csepel.hu

Új javaslatot adott be a csepeli költségvetésről a csepeli Fidesz négy képviselője. E szerint a csepeli politikusok akkor is megkapják a tiszteletdíjukat, ha a kerület működése leáll – értesült a Csepel.hu.
Amennyiben a csepeli önkormányzatnak március 15-ig nem lesz költségvetése, veszélybe kerül a kerület működése. Az önkormányzat ez esetben nem kap állami támogatást, sőt nettó befizetővé válik az állam felé. A kerület cégeinél vagy az önkormányzatnál dolgozók, pedagógusok így nem kapják meg a béremelésüket, megszűnik a segélyek kifizetése, nyár elejére pedig a csepeli szakorvosi rendelő működése teljesen leállhat. A javaslatot benyújtó politikusok egyébként havonta 800 ezer forintot keresnek, és csak akkor tudják elfogadtatni, ha összefognak DK-MSZP-Momentum csepeli politikusaival. (tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Csepel, Csepel-sziget, Csepel.info, Gazdaság, Közpénzek, Pártok, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2024. február 11. vasárnap
Csepel.hu

Elkészült Csepel új büdzséjének tervezete, melynek kapcsán a napokban egyeztetésre hívta a csepeli pártok frakcióvezetőit és a független képviselőket a csepeli polgármester.
Borbély Lénárd a megbeszélés elején elmondta: a biztonságot és a stabilitást helyezték előtérbe az új költségvetés megalkotásakor, és több mint ezerötszáz dolgozónak kívánnak tizenöt százalékos béremelést adni.
(tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Pártok, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | Nincsenek hozzászólások