‘Krimi’ kategória archívum

Fürdőszobaszalon, lakásmutyi, viszkis dobozok: minden szinten borul a bili

2011. március 2. szerda

TV2

Kilencvenmillióért nyitott fürdőszobaszalont a Honvédelmi Minisztérium egyik cége Koszovóban, de csak négymillió forint hasznot hozott az államnak – írta a Magyar Nemzet.

A boltot 2008-ban, a Gyurcsány-kormány idején nyitották. Ebben és még több, hasonló  ügyben tett feljenetést a mostani honvédelmi miniszter, Hende Csaba. És nyomoznak például egy volt MSZP-s államtitkár luxuslakása ügyében is.

Háromra növekedett az elhunytak száma: őrizetbe vették a járókelők közé hajtó autóst

2011. március 1. kedd

Origo

Hatan súlyosan megsérültek, amikor egy autó felhajtott a járdára Budapesten, a Soroksári úton hétfőn délután. A sérültek közül hárman a kórházba szállítás után meghaltak. A rendőrség tájékoztatása szerint a balesetet okozó piros furgont egy huszonöt éves fiatalember vezette, kihallgatták, majd őrizetbe vették. A baleset okát még vizsgálják.

Még egy sérült meghalt a kórházban a Soroksári úti baleset életveszélyes sérültjei közül – közölte a rendőrség. Hétfő délután több mentőautót és a tűzoltókat is riasztották a főváros IX. kerületébe, a Soroksári útra, ahol a villamosmegállóban várakozó járókelők közé rohant egy autó. Két ember a kórházba szállítás után vesztette életét, majd egy újabb életveszélyes sérült is meghalt a kórházban. A Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézethez tartozó Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet ügyeletvezető főorvosa az [origo]-nak elmondta, hogy egy középkorú nő és egy szintén középkorú férfi halálát agy- és koponyasérülés okozta. Még három embert ápolnak kórházban. (tovább…)

Célegyenesben a fogolykínzási ügy nyomozása

2011. február 28. hétfő

Magyar Nemzet

Révész Máriusz

A 2006. őszi fogolykínzásokkal kapcsolatban még több tucat tanút kíván kihallgatni a Budapesti Katonai Ügyészség a következő hónapban. Ezután a nyomozást le is zárhatják. A hatóság nem árulta el, van-e már gyanúsítottja az eljárásnak.

Előreláthatólag március végéig befejezi a nyomozást a Budapesti Katonai Ügyészség a 2006. őszi fogolykínzásokkal összefüggésben – tudtuk meg Balogh Zoltán szóvivőtől. Tájékoztatása szerint az addig hátralévő egy hónapban még több tucat tanút terveznek kihallgatni, és a kihallgatások eredményétől is függ, hogy sikerül-e lezárni az ügyet. (tovább…)

Útlevél

2011. február 28. hétfő

Magyar Hírlap

Deme Gábor (balra) is bíróság elé áll…

A Népszava tegnapi számának címlapján ordít a cím: Bíróság előtt Kisbér fideszes polgármestere. Rémülten kezdtem a cikk olvasásába, egyrészt azért, mert mindig megrémülök, ha fideszes közszereplő áll pellengéren, másrészt Udvardi Erzsébetet, Kisbér polgármesterét régóta ismerem, és rendkívül tisztességes, rendes, aranyos nőnek tartom, aki a légynek sem tudna ártani.

Belefogtam hát az olvasásba, összeszorult gyomorral. S mire a cikk végére értem, már majdnem megütött a guta. Ugyanis tudják, miért áll bíróság előtt Udvardi Erzsébet, Kisbér fideszes polgármestere? Azért, mert elintézte valakinek, hogy soron kívül kapjon útlevelet. Ennek a „botránynak” szentel a Népszava címlapról induló kéthasábos cikket. És ne legyenek kétségeink: holnap átveszi a „hírt” a Népszabadság is, benne lesz az ATV-ben, a Klubrádióban, talán Bolgár György is „meg fogja beszélni” az őhozzá betelefonálókkal. (tovább…)

Májusban kezdődik a csepeli kettős gyilkosság pere

2011. február 25. péntek

Magyar Nemzet, Index, Csepel.info

Május első hetében kezdődik a csepeli kettős gyilkosság tárgyalása a Fővárosi Bíróságon, írja a Magyar Nemzet.

A lap információi szerint az eljárás egész hónapban tart majd, hetente két tárgyalási napot tűzött ki Németh Nándor tanácselnök. (tovább…)

Mutyiügyek: Szenteczky hallgat

2011. február 24. csütörtök

Krónika, Csepel.info

2008 augusztusában 5447 km-t utazott közpénzen a kocsijával, ami nagyobb, mint a New York–San Francisco-távolság légvonalban – a papíron Csepelen, a munkahelyétől 1,5 km-re lakó vezérigazgató záhonyi benzinszámlákat is “virított”

Tavaly októbertől vizsgálódik egy ad hoc bizottság a csepeli önkormányzatnál korábban történt esetleges visszaélésekkel kapcsolatban, a bizottsági munkát lezáró jelentés most született meg. A testület egyebek közt bérlakások áron aluli eladását vizsgálta, de büntető feljelentést javasolnak a közbeszerzésekkel kapcsolatban is.

Sikertelenül kereste a Magyar Rádió Krónika hírműsora Szenteczky Jánost, a számos mutyigyanús ügybe keveredett csepeli MSZP elnökét – számolt be erről a rádió híroldala.

A Krónika beszámolóját itt hallgathatja meg. (tovább…)

Bíróságon vitatkoznak Jimmy haláláról

2011. február 23. szerda

Blikk, Csepel.info

Bíróság előtt csatározik Zámbó Jimmy (†42) özvegye és halálának szemtanúja, Hulé Éva. Az első tárgyalási napon, azonban csak a sértett fél, Zámbó Edit (54) jelent meg. A vallomását nyáron megváltoztató rokkant asszony nem ment el, pedig neki kell felelnie az özvegy jó hírnevének megsértése miatt.

Hulé Éva új, rendőrségen megtett vallomásában azt állította a Király halála után 10 évvel, hogy nem baleset történt: Edit asszony kezében sült el a fegyver, a feleség adta le a végzetes lövést. (tovább…)

Hagyót kiengedték a börtönből

2011. február 23. szerda

Mno.hu, TV2

Megszüntette Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes előzetes letartóztatását és elrendelte házi őrizetét a bíróság szerdán – közölte a Fővárosi Bíróság a honlapján.

A Fővárosi Bíróság a 2011. február 23-i végzésében a bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt „H. Miklós és társai ellen” a Központi Nyomozó Főügyészségen indult büntetőügyben – megváltoztatva a Pesti Központi Kerületi Bíróság határozatát – megszüntette H. Miklós előzetes letartóztatását, és házi őrizetét rendelte el – olvasható a közleményben. A házi őrizet az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, legfeljebb azonban 2011. március 23-ig tart. A végzés jogerős. (tovább…)

Feljelentéseket javasolt a csepeli „lakásmutyi-bizottság”

2011. február 22. kedd

Csepel.hu

Több témakörben is büntetőfeljelentés megtételét javasolta a csepeli lakásbotránnyal és más visszaélésekkel foglalkozó ad-hoc bizottság. A „lakásmutyi-bizottság” tagjai 4 igennel és egy tartózkodással fogadták el a döntést – értesült a Csepel.hu.

A csepeli „lakásmutyi botrány” akkor robbant ki, amikor kiderült, hogy Császár Mihály, a kerület korábbi rendőrkapitánya úgy jutott 3 millió forintért egy szociális lakás tulajdonjogához, hogy azt az önkormányzat előtte még 2,5 millió forintért fel is újított. Bár a kezdettől fogva törvénytelennek tűnő ügylet kivizsgálását a csepeli önkormányzat korábbi vezetése folyamatosan akadályozta, hamarosan kiderült, hogy nem egyedi esetről volt szó. Az önkormányzat képviselő-testületének tagjai hosszas vita után, 2010 szeptemberében a Fidesz-KDNP javaslatára, az érintettek tiltakozása ellenére is úgy döntött, hogy ad-hoc bizottságot állítanak fel a gyanús esetek kivizsgálására. A bizottság munkája azonban egészen 2011 februárjáig elhúzódott, miután több fontos dokumentum is eltűnt, viszont újabb és újabb bűncselekmény-gyanús ügyek derültek ki. (tovább…)

Milliókat kaszálhat Bakács Tibor, ha ezt megteszi

2011. február 21. hétfő

Stop.hu, Csepel.info

Akár meg is gazdagodhat a lopáson kapott Bakács Tibor, ha ügyvédhez fordul és megtalálja a felelősöket, amiért nyilvánosságra került az a zártláncú kamerafelvétel, melyen rögzítették a nagyáruház biztonsági helyiségében történteket.

“Azzal, hogy valaki eljárás alanyává válik, nem veszti el a személyiségi jogait. Tudomásom szerint Bakács Tibor nem járult hozzá a kamera felvételének közzétételéhez, ennél fogva súlyosan sérültek személyiségi jogai. Ez ellen felléphet és neki ezért kártérítés jár. Csupán azt kellene vizsgálni, hogy kitől kerültek ki az ominózus képsorok. Ha Bakács Tibor engem megkeres, és megbíz az ügyével, biztosra veszem, hogy megnyerheti a pert. A kártérítés összege akár több millió forint is lehet” – mondta az Új Ásznak dr. Ruttner György ügyvéd. (tovább…)