2010. augusztus havi archívum

A Csevak semmit nem cáfolt

2010. augusztus 20. péntek

Szenteczky nem nyilatkozik a mutyikról

Csepel.info, Csevak Zrt.

Nem kerülhetik el a választ

Közleményben támadt a Duna Televíziónak a Csepeli Vagyonkezelő Zrt. (Csevak), miután az beszámolt a kerülteti  lakásmutyikról, Kun Tamásnak, a kettős gyilkosság feltételezett elkövetőjének önkormányzati lakáshoz jutásáról és arról, hogy Szenteczky János vezérigazgató, MSZP-s polgármester-jelölt nem reagált a televízió megkeresésére.

Bár a Csevak egyik legfontosabb dolga éppen a visszaélések megakadályozása és a hatékony, nyereséges működés lenne, az elmúlt években egyik feltételnek sem tudott megfelelni. Szenteczky János, az önkormányzati cég politikus vezérigazgatója továbbra sem adott választ arra:  ki és hogyan, milyen hatáskörben és jogszabály alapján döntött a vagyonkezelő lakásainak bérbeadásáról majd eladásáról. Amennyiben a közpénzen felújított, majd nem sokkal később később nevetséges áron elidegenített lakások bérbe adására majd ez úton az eladására valóban nem volt törvényes lehetőség, a felelősök biztosan nem ússzák meg a büntetőeljárást. (tovább…)

Ezzel lőtték a kommunistákat

2010. augusztus 20. péntek

Ismét vízre bocsájtják a Monarchia legrégibb hadihajóját

Index, Történelemportál

Augusztus 20-án Budapesten, a Roosevelt téren mutatják be a nagyközönségnek az 1871-ben vízre bocsátott és most felújított Lajta monitort, a legrégebbi úszóképes hadihajót az Osztrák-Magyar Monarchia idejéből. Mára e hajótípusból mindössze hét maradt a világon.

A 110 millió forintból felújított Lajta ünnepélyes újraavatása után a neszmélyi hajóskanzenben foglalja majd el végleges állomáshelyét. A folyami monitor rekonstrukcióját egy nagyobb európai uniós pályázat keretében végezték. A 350 millió forintos EU-s támogatásból a Lajtán kívül két gőzhajó (a Neszmély és a Zoltán), a neszmélyi hajóskanzen, valamint a Hilltop borászat látogatóközpontja is megújul december 23-ig. (tovább…)

MSZP–SZDSZ: elhallgatják az igazságot

2010. augusztus 19. csütörtök

Magyar Hírlap, Csepel.info

A bűn és a korrupció melegágya lett a főváros

A ciklus utolsó pillanatáig együttműködik a SZDSZ–MSZP-koalíció. Képviselői ezúttal a nagy fővárosi beruházások visszásságait feltáró jelentés elfogadását akadályozták meg az eseti bizottságban.

Hasonlóképpen elutasították a 4-es metró anomáliáit bemutató jelentést. Utóbbi megemlíti, hogy az EU-támogatás visszavonása miatt az államháztartás 36,3, a főváros 7,1 milliárd forint többletkiadásra kényszerül. (tovább…)

Halálra gázolt egy férfit a csepeli HÉV

2010. augusztus 19. csütörtök

Népszabadság, Csepel.info

Fotó: Hampage.hu

Halálra gázolt egy férfit a HÉV a Lágymányosi hídnál csütörtök este – közölte a BKV fődiszpécsere és az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese.

A 30 év körüli férfit a Lágymányosi híd megállójánál lévő átjáróban ütötte el a Csepeli HÉV egyik szerelvénye. A baleset miatt a HÉV egy ideig egy vágányon közlekedett, az utasok közlekedését buszokkal segítették.

nol.hu

“Szanyi kapitány” eltévedt Csepelen

2010. augusztus 19. csütörtök

“A tisztesség úgy kívánta, hogy útba igazítsam” – mondta a Fidesz elnöke

Csepel.,info

“Szanyi kapitány” Csepelen rossz helyre célzott

Személyesen is besegített a csepeli MSZP ajánlószelvény-gyűjtésébe Szanyi Tibor, a párt országos kampányfőnöke. A politikus az egyik helyi MSZP-s jelölt mellett kampányolt, azonban rossz helyen, így a kopogtató céduláik harmada biztosan rontott lesz – értesült a Csepel.info.

Szanyi Tibor megjelenése összefüggésben lehet azzal, hogy a csepeli pártszervezetben elterjedt: a kampányfőnök le akarja cserélni a lakásmutyi botrányban erősen érintett Szenteczky Jánost, az MSZP polgármester-jelöltjét. (tovább…)

Szeptember 3-án lesz Karcsi bácsi temetése

2010. augusztus 19. csütörtök

Csepel.info

Egy rá jellemző pillanat: “Karcsi bácsi” 2003-ban egy helytörténeti bemutató után a gyárról mesél

Mint arról beszámoltunk, hosszan tartó, súlyos betegség után vasárnap délután elhunyt Csizmadia Károly, “Karcsi bácsi”, a Csepeli Nívódíj kitüntetettje, 16 éven keresztül a Fidesz önkormányzati képviselője.

A Fidesz Csepeli Szervezetének tagját, az egykori önkormányzati képviselőt, a Csepelért-díjjal és Csepeli Nívódíjjal kitüntetett csepeli lokálpatriótát szeptember 3-án, pénteken délelőtt, a 9 óra 45 perckor kezdődő végső búcsúztatás után helyezik örök nyugalomra a Csepeli temetőben. Csizmadia Károlyt a Csepeli Önkormányzat saját halottjának tekinti.

A Helyi Választási Iroda közleménye

2010. augusztus 19. csütörtök

Csepel.hu

Az Árpád utca, valamint az Ady Endre út néhány épületében lévő postaládák feltöréséről szóló hírekre reagálva tájékoztatom a tisztelt érintett csepeli polgárokat, hogy az ajánlószelvényük és értesítőjük pótlására a következők szerint van lehetőség: Érvényes személyi okmánnyal, félfogadási időben a Polgármesteri Hivatal Okmányiroda népesség-nyilvántartást kell személyesen felkeresni, ahol egy jegyzőkönyv formanyomtatvány kitöltését követően az igényelt iratok pótlásra kerülnek, egy alkalommal.

A leadott ajánlószelvényeket 1997. évi C. tv. 54. § alapján a Választási Bizottság ellenőrzi és dönt azokról. A szelvényeket ellenőrzésre a Választási Iroda készíti elő. Az előkészítéskor tételesen egyenként vizsgálni kell az 50. § szerinti érvényességi feltételeket.

Dr. Szeles Gábor

HVI vezetője

Földrengés volt hajnalban Miskolcon

2010. augusztus 19. csütörtök

HVG, Csepel.info

A Richter-skála szerint hármas erősségű volt a csütörtökön 3 óra 29 perckor észlelt miskolci földrengés, amelynek középpontja 15 kilométerre volt a borsodi megyeszékhelytől – közölte a Magyar Tudományos Akadémia Szeizmológiai Obszervatóriuma. Károkról nem érkezett jelentés.

Kétszer egymás után volt földrengés, hajnali fél négy előtt néhány perccel. Az első rengés talán 2-3 másodpercig tartott, és erősebb volt, mind az utána következő, amely 1-2 másodpercig tarthatott. (tovább…)

Deme a rendőrök szerint tettestárs volt

2010. augusztus 19. csütörtök

Sikkasztás miatt öltek a csepeli iskolában

Blikk, Népszabadság, Csepel.info

Társ a mindennapokban, társ a sikkasztásban: Deme Gábor hét évig élt együtt K. Ildikóval, az utolsó hónapokban azonban már vidéki szeretőt tartott, élettársával szakított

Nincsenek elvarratlan szálak a csepeli kettős gyilkosság ügyében. A BRFK bűnügyi főosztály életvédelmi osztálya lezárta a nyomozást Takács József (†62) és Papp László (†32) 2009. január 7-i meggyilkolásával kapcsolatban. A nyomozati anyag egyes részleteibe a Blikk elsőként tekinthetett bele. A rendőrség szerint a Csepel-sziget szakközépiskola igazgatóját és helyettesét valóban a két gyanúsított, K. Tamás (52) és D. Gábor (35) közösen ölte meg.

A volt önkormányzati képviselő (a Blikk ebben téved: Deme az MSZP pénzügyi és közbeszerzési bizottsági delegáltja volt), D. Gábor azt állította, véletlenül találkozott a parkolóban tettestársával, s a gyilkosságkor nem tartózkodott az irodában. (tovább…)

Aki Weisséknek köszönhette, hogy hokis lett – interjú Babán Józseffel, 2.rész

2010. augusztus 19. csütörtök

Ice Hockey, Csepel.info

Szamosi Ferenc nevének említése jó apropó arra, hogy megint kalandozzunk egyet az időben, és visszanézzünk a kezdetekre. A tősgyökeres csepeli Babán József tehetséges sportolónak számított. Mutatja is a Kultúrélet képekben című lap egyik példányát, amely a csepeli dolgozók MHK-versenyéről számolt be.

A 100 méteres síkfutás döntőjéről még fotó is készült, s a képaláírás tanúsága szerint Babán József egy bizonyos Killik Ferdinándot győzött le. „Tizenkét-tizenhárom éves lehettem” – helyezi el időben a történetet. Egy atlétikai sikerből viszont még feltétlenül nem következik a jeles jégkorongkarrier. Amely azonban talán sohasem indul el, ha Babán József műbútorasztalos édesapja egy alkalommal nem készít egy intarziás ékszerszelencét báró Weiss Manfréd feleségének. (tovább…)