A börtön réme lebeg a csepeli MSZP felett

“Azon tanakodnak, hogy kihúzzák-e a választásig”

Csepel.info

Még az MSZP tagok közül is sokan más időtöltést fognak választani október 3-án

Semmilyen választ nem adott keddig Csepel MSZP-s vezetése arra a kérdésre, hogy ki és milyen jogszabály vagy rendelet alapján, milyen hatáskörben döntött azoknak az ingatlanoknak a bérbeadásáról, melyeket előbb nem kevés közpénzen felújítottak, majd mélyen a piaci ár alatt eladtak. Múlt hét szerdán a Fidesz hét ilyen esetet mutatott be, pénteken pedig kiderült, hogy Császár Mihály egykori rendőrkapitány mellett Kun Tamás, a csepeli kettős gyilkosság feltételezett elkövetője is kaphatott önkormányzati lakást.

– Miközben mindenki az ajánlócédula-gyűjtésre készül, a párttársaim azon tanakodnak, hogy kihúzzák-e egyáltalán a választásokig. Sokan attól rettegnek, hogy legközelebb a csepeli MSZP-s politikusokat fogják Hagyóhoz hasonlóan mutogatni a TV-ben. Olyan hangokat is hallani, hogy a Szanyiék fogják feloszlatni a csepeli szervezetet, és fentről neveznek ki  másik polgármester-jelöltet – mondta el a Csepel.info MSZP-s forrása.

Csalás, hűtlen kezelés, okirat-hamisítás, hivatallal való visszaélés az önkormányzatban?

Németh Szilárd, a Fidesz csepeli országgyűlési képviselője múlt szerdai sajtótájékoztatóján elmondta:  újabb, a Császár Mihály korábbi csepeli rendőrkapitány lakásvásárlási botrányához hasonló eseteket talált a Fidesz frakció. Az általuk bemutatott példákból öt “piaci alapú” lakás elidegenítése volt, amellyel számításuk szerint mintegy 35 millió forintos vagyoni kárt okozhattak a csepeli önkormányzatnak. Németh az Echo TV-nek adott interjújában ismét keményen fogalmazott: állítása szerint ugyanis a lakásmutyikkal kapcsolatban fennáll a csalás, hűtlen kezelés, okirat-hamisítás és a hivatallal való visszaélés gyanúja is.

Bár az ilyen súlyos vádakra azonnal reagálni szoktak, Csepelen nagy a hallgatás. Sem a sajtótájékoztatóra, sem az Echo TV-ben elhangzottakra, sem a csepeli önkormányzat múlt csütörtöki ülésén feltett kérdésekre – kik és milyen hatáskörben, jogszabály vagy rendelet alapján döntöttek a lakások bérbeadásáról – nem hangzott el semmilyen válasz a csepeli MSZP illetve a kerületi vezetés részéről.

Azon tanakodnak, hogy kihúzzák-e a választásig

– Miközben mindenki az ajánlócédula-gyűjtésre készül, a párttársaim azon tanakodnak, hogy kihúzzák-e egyáltalán a választásokig. Úgy tudom, hogy a helyzet nagyon súlyos, sokan egyenesen kétségbe vannak esve, remeg kezük-lábuk. Attól rettegnek, hogy legközelebb a csepeli MSZP politikusait fogják Hagyóhoz hasonlóan mutogatni a TV-ben – mondta el lapunk MSZP-s forrása.

– Párton belül olyan hangokat is hallani, hogy a Szanyiék még a héten fel  fogják oszlatni a csepeli szervezetet, és fentről neveznek ki  valami polgármester-jelöltet. A csepeli MSZP-ből egyébként legalább harminc embert fel tudok sorolni, akik a jelöltek miatt ősszel biztosan nem mennek el szavazni. Túlléptünk azon a ponton, amit el lehet viselni. Egy pótolhatatlan emberünk áldozatául esett a kettős gyilkosságnak, pedig ha időben feljelentést tehetett volna a Takács Józsi, gyilkosság se lett volna. Azóta pedig megtisztulás és a problémák rendezése helyett csak a szarkavarás folytatódik, szarra meg nem lehet várat építeni. A döntéshozóknak azt kellene figyelembe venniük, hogy a 2010-es választást már elveszítettük, de ha nem sikerül a helyi MSZP-t megújítani, akkor a 2014-est is el fogjuk veszíteni. Ez Csepelen felér a katasztrófával, itt ugyanis 2014-ben egy megújult MSZP-vel szinte biztosan újra nyernénk – hangsúlyozta informátorunk.

Csepel.info

A témához kapcsolódó cikkek:

Németh Szilárd az Echo Tv Napi aktuális című műsorában

Botrány Csepelen: “piaci alapon” ment a mutyi?

Ki lesz “a Jani”, ha nem lesz a Jani?

A csepeli rendőrkapitány lakásmutyija nem egyedüli eset volt?

Folytatódik a mutyivilág Csepelen?

Főügyészségen a csepeli rendőrkapitány lakásvásárlása

Kettős gyilkosság és lakásmutyi: titkos találkán egyeztettek?

Botrány: így jutott lakáshoz a csepeli rendőrkapitány!

A volt csepeli rendőrkapitány a gyilkos patrónusa volt

39 hozzászólás “A börtön réme lebeg a csepeli MSZP felett” bejegyzésre

  1. Herbert szerint:

    A szervezetben komoly törést okozott a polgármester- jelölt körüli kiválasztási herce-hurca. Sokak pofára esése és elkeseredése nem a választás pillanatában következett be, hanem hónapok múltán.

    Az én “informátorom” bevallotta, hogy becsapva érzi magát és ma másként szavazna.

  2. valaki szerint:

    Tévedés van a cikkben, nem is kicsi. Nincsenek olyan sokan, akik ma az MSZP-ben félnek a börtöntől, csak hárman. De ők biztosan. A nagyobb gond az az, hogy ha nyerünk is most ősszel, a polgármesterünket elviszik a hűvösre, mert ő a legnagyobb ludas.

  3. Vica szerint:

    A fotós ugye nem véletlenül fényképezte a két képet együtt? Nem tudom, hogy szándékos volt-e a lógó majom plakát Szenteczky mellé ragasztása. Aki ezt kitalálta, két legyet akart ütni egy csapásra?

  4. Öreg halász szerint:

    Szerintem nem legyet.

  5. anticsóka szerint:

    A majmos képről hiányzik a majomketrec. Mégiscsak más perspektíva ketrec mögül nézni a világot. 🙂

  6. Manitu szerint:

    Szerintem a ketrec is meglesz. Ha jól hallom, a hatóságok már dolgoznak rajta.

  7. Kovács Ernő szerint:

    Vajon ki volt a fotós? Szerintem mindenki tudja! Bábolnán mit terveznek? Ki van most hatalmon? Sukorói kaszinó ügyében tárgyalt Orbán! Kinek a testvérpártja a Fidesz?

  8. Herbert szerint:

    Ernő!
    Ennek már megint mi köze a cikkhez?

  9. ... szerint:

    a szocik helyében én még nem kezdeném el a kopogtató cédulák gyűjtését.
    hátha változik a polgármester jelöltjük (adj Isten megy a kaptárba), és akkor ciki visszamenni ahhoz a pár emberhez is, aki még szóba állt velük, hogy bocsi, de lecsukták a polgármester jelöltünket 😀

  10. csillagtelepi szerint:

    Avarkeszi képviselő “úr” anyukája is itt lakik a közelben, 3 szobás lakásban amit az önkormányzattól “vásárolt” apuka az egyik lánya nevére. Érdemes lenne utána járni mennyiért.
    Ha valaki ismeri Németh Szilárdot kérem figyelmeztesse hogy ennek is járjanak utána, ne ússza meg ez a zsírfejű majom.

  11. admin szerint:

    Kedves csillagtelepi!

    Mi is szívesen utána nézetünk, de kell a cím. Kérjük, küldje el a csepel.info@gmail.com címre.

  12. admin helyett szerint:

    csillagtelepi!

    Amíg nem adsz meg pontos címet, szart se ér a beírásod!

  13. admin helyett szerint:

    Bocs admin, egyre gondoltunk!

  14. " ?! " szerint:

    VISSZASZÁMLÁLÁS:

    Kedves “csepeli mszp-sek”!

    Már csak 46 napotok van ebből az 1.461 napos ciklusból arra, hogy teljesítsétek a 2006-ban erre a ciklusra vállalt alábbi választási ígéreteiteket:

    1.) Csepel északi részén új városrész épül.
    (Az új városrész építése érdekében a mai napig egyetlen kapavágásra nem került sor. Csak egymásnak ellentmondó fejlesztési koncepciók készíttetésére pazaroltátok a közpénzeket.)

    2.) 2010-ig elkészítjük a csepeli gerincutat.
    (A gerincút megépítését 1994 óta mind a négy választás előtt megígértétek, de a mai napig egyetlen méter hosszban sem készült el a gerincút, és közelmúltban kampányfogásként elkezdet munkálatok is csak a gerincút első felének a megépítése címén lettek elindítva.
    Az eddigihez hasonló hatékonyságotok esetén, a gerincút második felének a megépítésére, a megígért 2010-es határidővel szemben, kb. 2030-ban számíthatunk.)

    3.) Megépítjük a városközpontot tehermentesítő teherforgalmi elkerülő utat.
    (Ezzel kapcsolatban is csak a közpénzből végeztetett többszöri tervezésig jutottatok el, de egyetlen méter utat nem építettetek meg, annak ellenére, hogy az északi terület bevételéből erre a célra több mint 700 millió Ft-ot elköltöttetek.)

    4.) Megépítjük a Corvin csomópont kétszintes kereszteződését.
    (A gerincút részeként 1994 óta ezt is minden választáskor megígértétek, de a mai napig ennek a tervezése sem fejeződött be.)

    5.) 2007-ben elkészül és megnyílik a Csepeli strand területén a fedett uszoda.
    (Ezzel kapcsolatban is sikerült tanulmánytervekre közpénzből elköltenetek egy csomó pénzt, de jelenleg már a terveitek között sem szerepel az ígéret teljesítése.)

    6.) Meghosszabbítjuk a Hollandi utat.
    (Ezt az ígéretet sem teljesítettétek, mert a teljesítést az ígéret megtételekor sem gondoltátok komolyan.)

    7.) Áthelyezzük a Szent Imre téri buszpályaudvart.
    (A teljesítési szándék igazolásaként erre vonatkozó szakvéleményekért is elköltöttetek egy csomó közpénzt, de az érdemi megvalósításhoz hozzá sem kezdtetek.)

    8.) Előkészítjük Csepel-Háros belterületbe vonását.
    (1994 óta ezt is minden választáskor megígértétek, de miközben a lázas tevékenység látszatát keltve, közpénzből több százezer Ft ráfordítással 5 vagy 6 soha fel nem használt rendezési tervet és szabályozási tervet készíttettetek, a terület belterületbe vonását az elmúlt 16 évben hivatalosan soha nem kezdeményeztétek.)

    9.) 2010-ig befejezzük a kerület teljes csatornázását.
    (Ezt a 2006-os választás előtt tutira ígértétek, de Tóth Mihály polgármesternek csak a Központi Szennyvíztisztító 2010. júliusi átadásakor jutott eszébe, hogy az ígéret teljesítéséhez eddig még hozzá sem kezdtetek.)

    10.) Majdnem valamennyi utcát szilárd burkolattal látjuk el.
    (Az ígéret ellenére jelenleg Csepelen kb. 60 km földút van.
    Ilyenre a környező vidéki településeken sincs példa.)

    11.) A Királyerdőben, a Szent István úton bevásárló központ épül.
    (Annak ellenére, hogy ez Tóth Mihály polgármesternek a személyes választási ígéreteit tartalmazó programban is szerepelt, a mai napig nem lehet megtalálni ezt a bevásárló központot. Talán csak nem azért, mert az ígéret ellenére nem épült meg?)

    A fenti 2006-os választási ígéretek mellett, ne feledkezzetek el az alábbi nem teljesített, de 2006-ban már meg sem ígért 2002-es választási ígéreteiteknek a teljesítéséről sem!

    1.) Az északi terület eladásából származó bevételeket Királyerdő, Csillagtelep, Ófalu és Háros fejlesztésére fordítjuk.
    (Mi akadályozott meg benneteket abban, hogy a bevételt Királyerdő, Csillagtelep, Ófalu és Háros fejlesztésére fordítsátok, ha ezek a bevételek állítólag meg vannak?)

    2.) Csepel körzeti megbízotti rendszerét két csepeli rendőrőrs létrehozásával bővítjük.
    ( 8 év állt rendelkezésetekre az ígéret teljesítésére, de a mai napig teljesítésre irányuló szándékot sem tapasztalhattunk.)

    3.) Kezdeményezzük a csepeli Weisz Manfréd kórház korszerűsítését és fejlesztését.
    (Ezzel az ígérettel szemben a kórházat elfekvő intézménnyé alakítottátok, és a csepeli lakosság más kerületek kórházainak a nemkívánatos és kiszolgáltatott betegeivé vált.)

    4.) Kezdeményezzük, hogy törvény mondja ki a lakhatáshoz való jogot, továbbá azt, hogy az állam biztosítsa az első lakáshoz való jutás elérhető feltételeit.
    (Az ígéret ellenére semmiféle kezdeményezés nem történt, pedig az önkormányzat ez irányú kezdeményezését segíthette volna az mszp-s miniszterelnökök csicskásaiként sündörgő két csepeli országgyűlési képviselő, Podolák György és dr. Avarkeszi Dezső is.)

    Megjegyzés:
    A jelentéktelen apróbb nem teljesített, és csak részben teljesített 2002-es és 2006-os választási ígéreteitek teljesítésének a számonkérésétől eltekintek, ezért azokat fel sem soroltam.

    Csepeli mszp-sek!
    Ha nagyon ügyesek vagytok, akkor hétvégén is dolgozva, a hátralévő 46 napban még behozhatjátok a fentebb felsorolt sok éves lemaradásotokat, és ha ez a csoda sikerülni fog, akkor még a választást is megnyerhetitek.

    Ha viszont nem sikerül behozni, akkor mentek a levesbe! (Vagy más meleg helyre.)

    Hajrá csepeli mszp-sek!

    Csipkedjétek magatokat, mert gyorsan eltelik ám az 46 naptári nap (a 33 munkanap)!

  15. csepeli szerint:

    A helyi szervezetek feloszlatása, és felülről új emberek beültetése sokkal inkább a Fideszben divat, mint az MSZP-ben. Bár az MSZP-ben is volt rá példa, de a Fideszben sokkal több. Az utóbbi egy évben oszlatták fel a Fidesz:

    – XI. kerületi,
    – váci,
    – miskolci,
    – nagyatádi,
    – csornai,
    – füzesabonyi
    – siklósi,
    – szombathelyi
    – gyöngyösi

    szervezetét, és még ki tudja, hányat.
    A csepeli Fidesz-szervezetre is rövidesen sor kerülhet.

    Az MSZP-ben ilyen feloszlatásról rég nem lehetett hallani, utoljára 2005-ben történt ilyesmi.

    Úgyhogy az “MSZP-s informátor” az általánosan elterjedt fideszes gyakorlatot próbálja itt rávetíteni az MSZP-re.

  16. Hugi szerint:

    Csepeli, na ezért süllyedt eddig a pártod! Soha nem mertek rendet tenni.

  17. anticsóka szerint:

    csepeli:
    Te is megbetegedtél, elment az a maradék eszed!
    Sajnálnivaló, hogy nem veszed észre, hogy mennyire “égő” vagy!

  18. csepeli szerint:

    Hugi: De mertek, most mondtam, hogy 2005-ben. Tanulj meg olvasni, ostoba tahó!

  19. csepeli szerint:

    anticsóka: Süket barom!

  20. Manitu szerint:

    Csepeli, ha rend van, akkor a két ember meggyilkolása és a csepeli lakásmutyik is a rend részei?

    Jobb is, ha a pártod vezetői a börtönben tanulják meg, hogy mi az igazi rend.

  21. Manitu szerint:

    ” ?! “: ekkora hozzászólásokat senki nem fog elolvasni.

  22. Kovács Ernő szerint:

    Visszatértek az 50-es évek. Lehet spicliskedni, és a Csepel.info még partner is hozzá! Szép jövő vár a népre, ha nem térnek észre! Az önkormányzati választások után jön a fekete leves! Utána a Fidesz népszerűsége rohamosan fog csökkenni. Akkor jön újra Kossuth tér!

  23. Suttogó szerint:

    A majom tekintetében több értelem van mint a Szenteczkyében.

  24. Manitu szerint:

    Ernő visszatért az MSZP-hez, és ebben mér az se zavarja, hogy az elvtársak – amennyiben bebizonyosodik, hogy sok tízmillió forintot loptak a segedelmükkel – épp a kaptárba tartanak.

  25. spam szerint:

    Kovács “balos-jobbikos” Ernő. Szebb jövőt, elvtársak!

  26. " ?! " szerint:

    #
    Manitu írta 2010. augusztus 17., kedd 13:53-kor

    ” ?! “: ekkora hozzászólásokat senki nem fog elolvasni.
    #

    Kedves “Manitu”!

    Aki képes rá az elolvassa. Akik viszont nem képesek rá, azokat csak sajnálni tudom.

  27. ... szerint:

    Ernő: nem akarsz elindulni lmp-s színekben? még nem késő átigazolnod.

  28. Manitu szerint:

    ” ?! “:

    Nem azzal van a bajom, amit írsz, mert az jogos. De nem olvassák el, nemcsak a kommancsok, más se. Hosszú.

  29. EMPI szerint:

    Nem értem miért kiabál még mindig fűt, fát, bokrot a Fidesz….meg van a királyság….akkor mitől fél? Trónfosztástól??

  30. GONDOLKODÓ! szerint:

    csepeli:
    2010. augusztus 15., vasárnap 12:11-kor

    ” ?! “: Te beszélsz tisztességről, te utolsó, undorító, mocskos véglény!? A tisztességtelenség, a becstelenség, az aljas hazudozás szobrát rólad lehetne megmintázni!

  31. miska72 szerint:

    Elvtársak! Nemsokára megy a nóta
    “A börtön blakába soha nem sütbe a nap.”

  32. Kovács Ernő szerint:

    Magyarországon nagy a munkanélküliség köszönehtően a 20. év alatt lévő “liberális” kormányoknak! Most az önkormányzati választásokon sok munkanélküli, pártkatona indul! Semmi közük Csepelhez, Magyarországhoz, csk a túlélés! Én nem lépek be ezek a szarháziak közé! Akinek nem inge ne vegye magára, akinek meg igen, az köpje magát szembe a tükörben!

  33. Kovács Ernő szerint:

    I love Mszp! Csintalan meg a nyugdíjas néni!

  34. Ditte szerint:

    A Híradóban Szenteczky nem nyilatkozott, a lakásokról. Vajon miért nem akart benne lenni a tévében? Csak a Csevak kapuját láttam.

  35. TI szerint:

    EMPI álmodozol?

  36. EMPI szerint:

    TI: nem álmodozom, miért is tenném:) ???

  37. SM szerint:

    Vigyázó szemetek a CIVIL Mozgalomra vessétek , aki prostituálódott az MSZP-vel !
    Vigyázat ez nem azonos azokkal a civilekkel akik megakadályozták a Hollandi út kiárúsitását . Ez a zavarkeltés is szoclibek eszköze!
    Személyesen értem tetten országos rendezvényen kampányolva Seres Máriát amikor HAZUDOTT hogy nem ismeri Szenteczkit .
    A civileknek MÉG semmi sem drága a szociknak meg MÁR hogy bejussanak a közéletbe .Nekik ez a harc – az ő meggyőződésük szerint-lesz a végső , ezért mindent megtesznek .
    Mi nem ilyen eszközökkel nyugodtan , békésen , tisztán és világosan határoljuk el magunkat Tőlük .

  38. Sanyi szerint:

    Szenteczky mellett azt a logó majmot Takács Krisztiánnak hívják!!

Itt lehet hozzászólni !