2010. július havi archívum

Szombaton tartja családi napját az LMP

2010. július 28. szerda

LMP Csepeli szervezete

Július 31-én, szombaton tartja családi napját az LMP Csepeli Szervezete – értesült a Csepel.info.

A délután 14 órakor kezdődő programra a szervezők várják a szimpatizánsokat valamint azokat, akik érdeklődnek a párt budapesti és csepeli programja iránt.

Segítségkérés

2010. július 28. szerda

Csepel.info

Sikerült albérletet találnia annak a három gyermekes anyukának, akiről ebben a korábbi  cikkünkben írtunk, és aki a hajléktalanná válást tudta így elkerülni. Ugyanakkor, mivel Zsuzsanna a gyerekágyon kívül gyakorlatilag nem rendelkezik ingósággal, továbbra is segítségre van szüksége – értesítette lapunkat Ábel Attila, a kerület lakásbizottságának elnöke.

Az albérlet kifestéséhez festék, a berendezéséhez bútorok kellenek. Szükség volna használható állapotú konyhaszekrényre, ülőgarnitúrára, szekrénysorra és szőnyegekre. Egy gyerekeknek való kisebb szekrénysort már felajánlottak a családnak . (tovább…)

Botrányt terveznek az új balliberális párt alakulásán?

2010. július 28. szerda

“Engem itt többet nem láttok” – búcsúzott az alpolgármester

Csepel.info

Horváth Gyula alpolgármester (balra) Tóth Mihály polgármesterrel

Nem engedték szóhoz jutni Horváth Gyula MSZP-s alpolgármestert pártja keddi jelöltállító közgyűlésén. Horváth ezek után az “engem itt többet nem láttok” szavakkal búcsúzott.

Lapunk információi szerint az alpolgármester távozása után Szenteczky János pártelnök-polgármester-jelölt jelezte: el fognak menni a szerda délután alakuló “Új Pólus” nevű új balliberális mozgalom (a Népszava információi szerint pártkezdeményezés) alakuló ülésére – értesült a Csepel.info. (tovább…)

Folytatódik a mutyivilág Csepelen?

2010. július 28. szerda

A jelölt lelép, a polgármester falaz

Csepel.info

A most lemondott vezérigazgató párton belüli hatalmi harcához is felhasználta a Csepeli Vagyonkezelő Zrt.-t – állítják MSZP-s forrásaink

Augusztus elsejével távozik a Csepeli Vagyonkezelő (Csevak Zrt.) éléről Szenteczky János, az MSZP csepeli polgármester-jelöltje – adta hírül közleményben az önkormányzati tulajdonú  részvénytársaság. A politikus-cégvezér távozása előtt azonban még a Csevak Zrt. elutasított minden olyan javaslatot, melyekkel – legalábbis a jövőben – megakadályozhatók lennének a csepeli rendőrkapitány lakásbotrányához hasonló esetek.

Hiába kérte határozatban a kerület lakásbizottsága azt is, hogy számoljon be a polgármester az elmúlt négy év valamennyi szociális bérlakás-eladásról, a kért adatokat a bizottság tagjai nem kapták meg. “Tóth Mihály polgármester és Szenteczky János Csevak Zrt. vezérigazgató bebizonyíthatták volna, hogy a rendőrkapitány lakásmutyija egyedi eset volt. Azzal, hogy hónapok óta eltitkolják még az egyébként nyilvános adatokat is, az ellenkezőjét sikerült bizonyítani. Mi továbbra is mindent megteszünk, hogy az összes hasonló esetet felderítsük” – mondta el lapunknak Ábel Attila, a bizottság Fideszes elnöke. (tovább…)

A csepeli Korisánszky Péter is ott lesz a poznani világbajnokságon

2010. július 28. szerda

Nemzeti Sport, Csepel.info

Korisánszky Péter egy korábbi versenyen (Fotó: Kajak.hu)

Vajda Attila (C–1 1000 m), Janics Natasa (K–1 500 m), Korisánszky Péter (C–1 500 m) és Boros Gergely (K–1 200 m, a váltó miatt) nyerte a kajakosok és kenusok keddi szegedi világbajnoki pótválogatóját, így ők indulhatnak az adott számokban az augusztus 19. és 22. között sorra kerülő poznani vb-n.

Storcz Botond szövetségi kapitány tájékoztatása szerint az olimpiai bajnok Vajda – aki sérülése miatt kihagyta a júniusi első válogatót, majd a múlt hétvégi országos bajnokságon legyőzte az Eb-n indult Sarudi Pált – magabiztosan, egy hajóhossz előnnyel utasította maga mögé riválisát. (tovább…)

Csepeli szennyvíztisztító: Somlyódi Csaba (MSZP) nem akar börtönbe menni

2010. július 28. szerda

Magyar Nemzet, Csepel.info

Karperec fóbiája lett a mindig magabiztos elvtársaknak?

Nem fogok börtönbe menni! – emelte fel a hangját Somlyódi Csaba (MSZP), a fővárosi gazdasági bizottság elnöke.

A váratlan kifakadás a fővárosi gazdasági-, valamint a pénzügyi és közbeszerzési bizottság tegnapi együttes ülésének végén hangzott el. Az őszinteségi roham kiváltó okai a csepeli szennyvíztisztító kivitelezőjét képviselő francia üzletember követelései voltak. (tovább…)

Bede Márton pesszimizmusa = NEM MENŐ

2010. július 28. szerda

Durva blog

Jó, értem én, hogy valakinek még a Mars csoki is keserű, de azért az mégse járja, hogy hetet-havat összehordunk és egy kalap alá vesszük az összes vezetőjét Magyarországnak. Bede Márton tegnap közölt cikkéből pedig sajnos az derül ki, hogy a méltán híres újságíró összemos, továbbá olyan kiábrándult és cinikus, mint általában én. Csak én más témákban.

Az persze egyértelmű, hogy az én véleményem kevesebb embert érdekel. Ettől függetlenül a fikción alapuló magánvélemények mellett általában nem tudok elmenni, így most sem. Vegyük hát szemügyre a markánsabb pontokat a már említett cikkből. (tovább…)

Lerobbant egy volánbusz Csepelen

2010. július 27. kedd

Csepel.info

A kép illusztráció

Olvasónktól kapott információink szerint ma délután lerobbant a Volánbusz egy Mercedes típusú járműve Csepelen.

A busz pár órával ezelőtt még a Szent Imre téren, a Polgármesteri Hivatal előtt vesztegelt. Akinek bővebb információi vannak az írjon a fórumba.

csepel.info

Tanúként hallgatja ki Demszkyt a BRFK

2010. július 27. kedd

Index

Jobb lett volna a kertészkedésnél maradni

Tanúként hallgatják ki kedden Demszky Gábor főpolgármestert a rendőrség nyomozói a Főkert Zrt-nél történt ingatlaneladások miatt. Magyar Nemzet értesülése szerint hűtlen kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen elrendelt nyomozásban kell válaszolnia a rendőrök kérdéseire a főpolgármesternek. A rendőrök a Városházán hallgatják meg a főpolgármestert.

Kedden délelőtt tanúként hallgatják ki Demszky Gábort at. rendőrség nyomozói a Főkert Zrt-nél történtek miatt – írja a Magyar Nemzet. Mint megtudtuk, a nyomozók a városházi irodájában hallgatják meg a főpolgármestert. (tovább…)

Megvan Tamás Gáspár Miklós főpolgármester-jelöltje

2010. július 27. kedd

Fn.hu

Galba-Deák Ádám

Tamás Gáspár Miklós, a Zöld Baloldal elnöke bejelentette, hogy pártja Galba-Deák Ádámot, az ELTE politológus szakos hallgatóját jelöli főpolgármesternek.

Galba-Deák Ádám 1984-ben született, jelenleg az ELTE Állam és Jogtudományi karának politológus szakos hallgatója. A politikai közéletben 2008. óta vesz részt aktívan. Két éven keresztül volt elnöke az elsősorban fiatalokat tömörítő Demokratikus Hálózatnak. Elnöksége alatt a szervezet a baloldali politikai élet jelentős szereplőjévé vált, főként utcai akciókkal tűnt fel – olvasható a Zöld Baloldal közleményében. (tovább…)