Tanúként hallgatja ki Demszkyt a BRFK

Index

Jobb lett volna a kertészkedésnél maradni

Tanúként hallgatják ki kedden Demszky Gábor főpolgármestert a rendőrség nyomozói a Főkert Zrt-nél történt ingatlaneladások miatt. Magyar Nemzet értesülése szerint hűtlen kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen elrendelt nyomozásban kell válaszolnia a rendőrök kérdéseire a főpolgármesternek. A rendőrök a Városházán hallgatják meg a főpolgármestert.

Kedden délelőtt tanúként hallgatják ki Demszky Gábort at. rendőrség nyomozói a Főkert Zrt-nél történtek miatt – írja a Magyar Nemzet. Mint megtudtuk, a nyomozók a városházi irodájában hallgatják meg a főpolgármestert.

A lap szerint a hűtlen kezelés gyanúja miatt elrendelt büntetőeljárásban a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) nyomozói a fővárosi cég tevékenységéről, szerződéseiről, a főváros által átadott pénzek felhasználásáról kérdezik majd Demszkyt. A Magyar Nemzet szerint a kihallgatáson feltehetően az is téma lesz, hogy a Főkert és leányvállalatai kezelésében lévő ingatlanok milyen módon kerültek ki az önkormányzat tulajdonából.

A főpolgármester körül már rég csapkodnak a hatóság villámai. A tavasszal előzetesbe helyezték városházi főtanácsadóját, Mesterházy Ernőt. Akkor Demszky politikai felelősségét elismerve azt állította, nem tudott a Mesterházynak felrótt ügyekről. Demszky az ügyészség látókörébe azért is bekerült, mert egy magánszemély feljelentette a főpolgármestert a horvátországi nyaralójának felújítása ügyében.

Forrás: Index

Előzmény: Elszámoltatás: Demszky is sorra kerül

12 hozzászólás “Tanúként hallgatja ki Demszkyt a BRFK” bejegyzésre

  1. GONDOLKODÓ! szerint:

    Fletó II.?

  2. DFK szerint:

    Majd amikor gyanúsítottként hallgatják ki…

  3. lolka szerint:

    Látom gyakorol a fiú… vissza a “régi kerékvágásba”…nagy kitérő volt. Ki lehet tanulni majd a virágkötést is…

  4. grün szerint:

    Tanúsítom, Valaki, valamikor ide ültette a demokrácia magját, de csak nem akar szarba szökkenni!

  5. lolka szerint:

    -Túl lett locsolva…kirohadt, nem jó a “nokia mag”….

  6. Gordon szerint:

    Nyakkendőben kertészkedik? 🙂

  7. Manitu szerint:

    Ejj Gordon. Ő fehérgalléros…

  8. Tóth Mária szerint:

    A törvényen felül álló ! hozzá helybe mennek, mert ö nem lehet sáros-megmondta !

  9. miska72 szerint:

    A gyanusítottakból lesznek a vádlottak!

  10. GONDOLKODÓ! szerint:

    II. Fletó?
    Azt gondolom 1990-től kezdve min. a NEMZETI VAGYONNAK a “ráeső részének visszaszármaztatásával” kell elsősorban,-amíg nem késő,- foglalatoskodnia!
    Amennyiben “sikerülne” az igazságszolgáltatást szerkezetileg, és személyileg a társadalmi elvárásoknak eleget téve, törvényes keretek között, működőképes állapotba “terelni”, akkor
    lenne minimális esély a felelősségre vonásnak e tekintetben is! Egyéb iránt, véleményem szerint reménytelen ez az ún. “elszámoltatási história!”
    Nem a fillérekre kellene koncentrálni, ekkora energiával, hanem a milliárdokra! A fillérekből fizették a tagdíjakat.

  11. GONDOLKODÓ! szerint:

    Az “udvariassági látogatás” időzített megszervezése, úgy tűnik meghozta a gyümölcsét!
    GRATULÁLOK a FŐSZERVEZŐNEK! Ezzel remélhetőleg sokakat segített, egyben gondolkodásra, becsületesség irányába ható cselekvésre sikerült “ösztökélnie,” a Városházán lévőket is!

  12. Jobb Csepelért szerint:

    Remélem, hogy hamarosan vádlottként lesz kihallgatva és utána megy a börtönbe Gyurcsánnyal, Kolompárral, Kókával és Gusztossal együtt!

Itt lehet hozzászólni !