2009. június havi archívum

Vasvári Pál kopjafa avató – interjú Péntek Lászlóval

2009. június 24. szerda

“…tanuljuk szeretni közös anyánkat, e hazát, melyhez minket annyi édes és keserű emlék csatol.” (Vasvári Pál)

Pestszentlőrinc.info

Június 28-án vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel kerül megrendezésre Vasvári Pál kopjafájának avató ünnepsége a Pestszentimrei Református Egyházközség kertjében (1188 Rákóczi u. 81.). A kopjafát Budapest ajándékba kapja Kőrösfőtől, melynek alpolgármesterével, Péntek Lászlóval interjút is készítettünk…

Mióta foglalkozik Vasvári Pál életével?

– 1977-ben találkoztam először a hős nevével, amikor is egy barátom mesélt róla. A szívszorongató történet kapcsán egyre inkább belemélyültem a téma részleteibe. Idővel már egész kis csapat alakult ki, akik szintén szívügyüknek érezték a hős emlékének ápolását, így 1994-ben velük együtt vittünk egy keresztet a hős ugyan tévesen kijelölt halálesetének helyszínére, de itt igazán nem is az volt a lényeg, hogy a helyszín valós -e vagy sem, hanem maga a szándék. Majd a következő évben, 1995-ben Kőrösfő lakosságának összefogásával Vasvárinak kopjafát állítottunk, hogy ezen a helyen valóban méltó módon lehessen felidézni emlékét. (tovább…)

A csepeli Fidesz-KDNP nem asszisztál törvénysértéshez

2009. június 23. kedd

Az MSZP szerint így nem dolgozik a Fidesz

Fidesz-KDNP frakció, MSZP frakció, Csepel.info

A Csepel-Hárosra vonatkozó szabályozási terv volt a mai rendkívüli képviselő-testületi ülés egyik napirendje.

A kerületi Fidesz-KDNP frakció vezetője közleményt adott ki a törvénytelenül előterjesztett napirenddel kapcsolatban, melyet, és az MSZP válaszközleményét az alábbiakban olvashatják. (tovább…)

Két évet kérnek még a szennyvíztisztítóra

2009. június 23. kedd

Világgazdaság, MTI

Magyarosan épül, tehát lassan

A 491 millió euróból megvalósuló csepeli központi szennyvíztisztító 2010. december végi befejezési határideje és a projekt pénzügyi elszámolásának záró időpontja két évvel történő meghosszabbítását szorgalmazta a Főpolgármesteri Kabinet.

A főváros februárban már kezdeményezte az Európai Bizottságnál, hogy az unió által szabálytalan közbeszerzések miatt megvont 40 millió eurót, illetve a közbeszerzések során megtakarított 63 millió eurót új projektelemekre fordíthassák. Az eredeti költségvetésből fennmaradó megtakarításokkal együtt 132 millió euró sorsa függ az EU döntésétől.

vg.hu

Szünet nélkül cigány

2009. június 23. kedd

Népszabadság, Csepel.info

“Talán akik eddig kedveltek, de nemigen ismertek minket, cigányokat, most megszeretnek; akik utáltak, ezután egy kicsit kevésbé fognak utálni; és akik továbbra is nagyon utálnak, pontosabban fogják tudni, hogy kiket utálnak” – Romano Rácz Sándor, a Cigány sor című könyv szerzője szemlátomást nem riad vissza attól, hogy provokálja, legalábbis vitára ingerelje olvasóit. A könyvet Sólyom László is kiemelkedőnek nevezte.

A Magyarország felfedezése sorozatban megjelent Cigány sor egyszerre önéletrajz, tudományos ismeretterjesztés, szellemi kalandozás és politikai esszé. Majdnem hetven év tapasztalata, élménye és keserűsége, alig több mint 130 oldalba belesűrítve: “Úgy érzem, minden, ami életem során eddig történt velem, titkon erre a munkára készített fel”. (tovább…)

Sorszám szerinti ellátás délelőtt 10 óráig

2009. június 23. kedd

Változások az Áruház téri Szakorvosi Rendelő laboratóriumának működési rendjében

Csepel.hu

A Csepeli Egészségügyi Szolgálat Tájékoztatja a kerület lakosságát, hogy a Csepeli Szakorvosi Rendelő laboratóriumában június 22-től, a délelőtt 10 óráig terjedő időszakban, bevezette a beutaltak sorszám szerinti fogadását. Az intézkedés célja, hogy szervezettebben, az érkezési sorrendnek megfelelően, fogadhassák a reggeli nagyszámú betegforgalmat.

Az egészségügyi szolgálat vezetői kérik, hogy a laboratóriumi vizsgálatra érkezők szíveskedjenek a sorszámosztó automatákat használni, mert délelőtt 10 óráig sorszám nélkül senkit sem fogadnak a laboratóriumban. (tovább…)

Joe bácsi – nem kell luxusbörtön, ha ő a főnök

2009. június 22. hétfő

Atombomba Nolblog

Elsõ blikkre Joe Arpaio sheriff egy kissé szigorú nagypapának tûnik, de vajon mivel érdemelte ki az ország legkeményebb sheriffje titulust? A legenda a 90-es években született meg, amikor is Arizona állam 4 millió dollárért új börtönt akart építeni. Joe sheriff viszont bevállalta, hogy õ ezt 100 ezer dollárbõl kihozza. És megszületett “Tent City” …

Joe a sivatagban ( megnézhetõ a Google Maps-on, nem egy kellemes nyaralóövezet ) felvert több tucat katonai sátrat, feltûrte a sátrak oldalait és elhelyezett vagy 2000 elítéltet. A sivatagban 50 fok van, egy újságíró szelíden megkérdezte, hogy a rabok egészségét ez nem veszélyezteti-e, Joe szerint viszont “ami elég jó a katonáinknak, az tökéletes a bûnözõknek”. Ezzel megindult a hírnév felé, a média felfigyelt Joe bácsira. (tovább…)

Nem kommandós gyakorlat, hanem éles akció volt

2009. június 22. hétfő

Fegyvert és kábítószert is találhattak az autóban

Csepel.hu, Csepel.info

A kép illusztráció

Nem kommandós gyakorlat, hanem valódi rendőrségi akció volt a közelmúltban a Csikó sétánynál lévő üzletek közelében. Egyelőre ennyit lehet tudni rendőrségi információk alapján.

Az események több szemtanúja megdöbbenve számolt be a látottakról annak ellenére, hogy néhányan úgy gondolták: egy kommandós gyakorlat nézői voltak. Mint elmondták, június 18-án este hat óra körül az általuk eddig csak a tévék képernyőjéről ismert, állig felfegyverzett álarcos személyek ugrottak ki több rendőrségi autóból. (tovább…)

Élethalálharc az MSZP-ben

2009. június 22. hétfő

A szocialisták előre hozott választásra készülnek? – A mentelmi jog a tét

Magyar Nemzet, HVG, Csepel.info

Élethalálharc, nem generációs vita indult az MSZP-ben. A tét: ki tud biztos befutó helyet szerezni – akár megyei, akár az országos listán –, amely a várható Fidesz-kormányzás idejére mentelmi jogot biztosít számára.

Közben Szanyi Tibor gyakorlatilag elismerte, hogy a Jobbik szavazói túlnyomó többségükben a szocialisták táborából kerültek ki. Megfogalmazása szerint:”Az úgynevezett szocialista fellegvárakban azért nyerhetett teret a Jobbik, mert az ott élők egy része most tőlük kapta meg azt a populizmust, amelyet eddig a baloldal szállított neki.”

Az MSZP első vonalában szereplő szocialista politikusok többsége attól fél, valamilyen formában nem kerülheti el, hogy az igazságszolgáltatás előtt feleljen az elmúlt években végzett tevékenysége miatt – fogalmazta meg lapunknak több szocialista forrás. (tovább…)

Autonómiát kaptak a székelyek

2009. június 21. vasárnap

Heti Válasz

Székelyföld autonóm lett az interneten – így kommentálta a Székely Nemzeti Tanács a saját domain név elnyerését. A székely honlapok hamarosan nem .ro-ra, hanem .sic-re fognak végződni. A saját azonosító és a SIC rövidítést tartalmazó rendszámtáblák is a Székelyföld- márka kialakításához kívánnak hozzájárulni.

Eddig közel húszezren csatlakoztak a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezéséhez és írták alá petíciójukat. Előreláthatólag 2010 első hónapjaiban már a latin siculitas – amit székelységnek fordítanak – rövidítéseként .sic lesz a székelyek internetes tartományneve. Ugyanakkor a tanács közleményében az is olvasható, hogy a középkorban a siculitas az önkormányzó, szabadságjogokkal rendelkező közösséget jelentette, ezáltal a székely szabadság történelmi gyökerei is kívánnak a névvel utalni. (tovább…)

75 éves a Dr. Bubó világhírű rendezője

2009. június 21. vasárnap

Doktor Bubó újra rendel

HírExtra, 168 Óra, Csepel.info


szólj hozzá: Dr. Bubó

Június 23-án tölti be 75. életévét Nepp József rajzfilmrendező, a magyar animációs filmművészet kimagasló alakja. Csepelen született, diplomát az Iparművészeti Főiskola díszítőfestő szakán szerzett 1957-ben.

A Pannónia Filmstúdióhoz került és innen is ment negyven évvel később nyugdíjba. Végigjárta a szamárlétrát, háttértervezőből 1961-ben nevezték ki rendezőnek. A sokoldalú művész foglakozik filmzenék szerzésével, háttérfestéssel, animációval, forgatókönyv-írással is és tanított az Iparművészeti Főiskolán. (tovább…)