‘Csepel új utakon’ kategória archívum
2018. november 23. péntek
Csepel.hu

Közmeghallgatást és képviselő-testületi ülést tartott a csepeli önkormányzat a Királyerdei Művelődési Házban november 22-én. Borbély Lénárd polgármester beszámolójában az elmúlt időszak fejlesztéseiről és beruházásairól beszélt. Kiemelten szólt a kerületi út-, járda- és csapadékcsatorna-építés folytatásáról.
A képviselő-testület egyhangúlag elfogadta azt a javaslatot, hogy az önkormányzat pályázatot nyújtson be 1,6 milliárd forint állami támogatásra újabb nyolc kilométeres földes útszakasz megépítésére úgy, hogy az önkormányzat egymilliárd forint önrészt vállal.
(tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Csepel, Csepel új utakon, Kultúra, Pártok, Társadalom kategóriába | 14 hozzászólás »
2018. november 21. szerda
Csepel.hu

Budapest ma egy folyamatosan épülő város, amely legsikeresebb korszakának küszöbén áll. Óriási lehetőségek vannak a város előtt, amihez minden gazdasági-politikai feltétel adott. Egy új millennium következhet be, a XIX. század végénél is sikeresebb időszak.
Budapest gyarapodó, erősödő, a világ nagyvárosai között egyre rangosabb, és kulturális, gazdasági értelemben mind vonzóbb várossá válhat a következő években.
(tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Csepel, Csepel új utakon kategóriába | 6 hozzászólás »
2018. november 21. szerda
Csepel.hu

Országgyűlési látogatáson vettek részt a BKSZC Weiss Manfréd Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma tizenkettedikes tanulói. A diákokat a kupolához vezető díszlépcsőnél Németh Szilárd a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára és Borbély Lénárd, Csepel polgármestere fogadta.
November 20-án a Weiss Manfréd Szakgimnázium negyven végzős diákja tett látogatást a Parlamentben, akiket Laub Gábor és Kreisz Róbert pedagógusok kísértek el. (tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Csepel, Csepel új utakon, Kultúra kategóriába | Egy hozzászólás »
2018. november 20. kedd
Csepeli Hírmondó, Csepel.info

Hatszáznál is többen szavaztak arról, hogy fontosnak tartják-e a gyermekek részére a közlekedési ismeretek tanítását. A kérdést az után tette fel a Csepel.info hírblog Facebook-oldala, hogy élesen bírálta Horváth Gyula, a Demokratikus Koalíció csepeli elnöke az önkormányzat által átadott, teljesen felújított és kibővített Iskola téri KRESZ parkot.
A politikus szerint minden szülő megtanítja a közlekedési szabályokat a gyerekeknek, ezért felesleges ezzel külön is foglalkozni. A szavazáson azonban csak a véleményt nyilvánítók 3 százaléka értette egyet vele. (tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Csepel, Csepel új utakon, Közlekedés, Oktatás, Vélemény kategóriába | 3 hozzászólás »
2018. november 20. kedd
Csepel.hu

Tisztelt csepeliek!
Tisztelettel meghívjuk Önöket Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 2018. évben esedékes KÖZMEGHALLGATÁSÁRA, melynek
Időpontja: 2018. november 22. (csütörtök) 17.00
Helyszíne: Királyerdei Művelődési Ház (1213 Budapest, Szent István út 230.)
Csepel.hu
Beküldve a(z) Önkormányzat, Csepel, Csepel új utakon kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2018. november 15. csütörtök
Csepel.hu

A Szociális Munka Napja alkalmából díjazták a Humán Szolgáltatások Igazgatósága munkatársait a Radnóti Miklós Művelődési Házban november 14-én. Az elismeréseket Borbély Lénárd polgármester és Nagyné Kovács Tímea, a HSZI intézményvezetője adták át.
Előtte Miller Zoltán adott koncertet, majd vendégül látták a megjelenteket. A rendezvényen részt vett még Morovik Attila alpolgármester, Metz Tímea intézményfelügyeleti ágazatvezető és Szuha Erika önkormányzati képviselő, a Szociális, Egészségügyi és Fogyatékosügyi Bizottság elnöke.
(tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Csepel, Csepel új utakon, Kultúra kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2018. november 13. kedd
Csepel.hu

A csepeli önkormányzat folytatja kiemelt beruházási projektjét, az út-, járda- és csapadékcsatorna-építést a kerületben. Németh Szilárd országgyűlési képviselő közbenjárásának köszönhetően 800 millió forint állami támogatással végig megépítik a Királyerdő utat.
A Vadgalamb utcában jövő márciusban kezdik el az útfelújítást az Ungvári utca és a Sólyom utca között. A csepeli önkormányzat megbízásából a beruházás bonyolítója a Csepeli Városfejlesztési Kft., a kivitelező cég a Gerulus Kft. A projekt részleteiről Süle László, a Csepeli Városfejlesztési Kft. ügyvezető igazgatója számolt be lakossági fórumon a Királyerdei Művelődési Házban november 12-én.
(tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Csepel, Csepel új utakon, Közlekedés kategóriába | 3 hozzászólás »
2018. október 18. csütörtök
Csepel.hu

Október 17-én hivatalosan is átadták Budapest egyik legkomplexebb közlekedési parkját, ahol a legkisebb gyermekek játékos körülmények között tanulhatják meg a forgalmi szabályokat. A Csepeli Csodakút Egyesített Óvoda nagycsoportos óvodásai örömmel tesztelték a mintegy 1050 négyzetméter aszfaltburkolású kerékpárutat.
A rendezvényen megjelent Ábel Attila és Morovik Attila alpolgármesterek mellett Czibulyáné Szonday Szilvia és Pintér József Gáborné önkormányzati képviselők. A Bringaváros névre hallgató parkot Borbély Lénárd, Csepel polgármestere adta át.
(tovább…)
Beküldve a(z) Civil szervezetek, Csepel, Csepel új utakon, Közlekedés kategóriába | Egy hozzászólás »
2018. október 12. péntek
Csepel.info

A megújuló tér és park a Google 2011-es felvételén
Tarlós István főpolgármester támogatásával két csepeli terület megújítására összesen 250.000.000 Ft-os támogatást nyert Csepel a fővárostól – jelentette be Facebook oldalán Borbély Lénárd polgármester.
A támogatásnak köszönhetően hamarosan megkezdődhet a királymajori Spar előtti terület – amely Brenner Jánosról lesz elnevezve – teljes felújítása. Ugyanígy, fővárosi támogatással kezdődhet majd meg a korábbi, MSZP-s csepeli önkormányzati vezetés által lakóparknak eladott és a jelenlegi vezetés által visszavásárolt Kis-Duna parti Napközis Tábor felújítása. (tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Csepel, Csepel új utakon kategóriába | 5 hozzászólás »