‘Pártok’ kategória archívum

Friss hír: nem lép frigyre a Momentum a Szenteczky-bandával

2019. augusztus 8. csütörtök

Csepel.info, Facebook

Holnap a mi kerületünkben is bemutatja önkormányzati képviselőjelöltjeit a baloldal, az LMP és a Jobbik országos vezetése (a helyi jobbikosok civilként méretik meg magukat tudtunkkal). Ebben az együttműködésben a Momentum nem vesz részt a csepeli elnökségünk mai döntése alapján – írta Facebook oldalán Dukán András Ferenc, a Momentum csepeli vezetője.

A Momentum Erdősi Éva ellenzéki polgármester-jelöltet támogatja ugyan, de Szenteczky és a csepeli szocialisták bűnügyei miatt nem kér a közös egyéni jelöltségből és listából. Amennyiben október 13-ig nem léptetik vissza a jelöltjeiket, ezzel újra alapozhatják a a csepeli ellenzéki oldalt, akár ki is szoríthatják a baloldaliak számára is terhet jelentő, 2010 előtti világot képviselő csepeli MSZP-t és DK-t. Az alábbiakban a közleményt teljes terjedelmében olvashatják. (tovább…)

Karácsony Gergely énekli fel a csepeli MSZP-t

2019. augusztus 8. csütörtök

Csepel.info

Piros kabátos szocialisták vennék kézbe a csepeli kasszakulcsot, a többi párt pedig ehhez asszisztálna

Pénteken jön el az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó és Szenteczky János nagy napja, a csepeli szocialistákhoz kötődő korrupciós és egyéb bűncselekmények politikai feloldozása. A DK helyi szervezete adta hírül, hogy Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt délelőtt 9-10 óra között Csepelre jön, hogy kampányoljon az MSZP mögé felsorakozó pártok képviselőjelöltjeinek.

Ahogy azt Erdősi Éva, a szocialisták polgármester-jelöltje bejelentette, Csepelt az MSZP-nek adták az ellenzéki pozícióosztáson, amit minden szövetségesüknek el kell fogadnia. Így győzelmük esetében a pártelnök Bangóné Borbély Ildikó és a korrupciós bűncselekmények vádjával jelenleg is bíróság előtt álló Szenteczky János frakcióvezető kezébe kerülnek a politikai és gazdasági döntések. Az ellenzék többi tagjának az lesz a dolga, hogy szavazógépként és aláíróként támogassák a szocialistákat. A Momentum és a DK – úgy tudjuk – emellett egy-egy alpolgármesteri pozíciót kapnak, amennyiben csatlakoznak. (tovább…)

Megelégelte az “összefogást” a józsefvárosi baloldal

2019. augusztus 7. szerda

Magyar Nemzet

Karácsony Gergely, a baloldal főpolgármester-jelöltje az őszi önkormányzati választás kapcsán már kétszer bejelentette az ellenzék teljes fővárosi összefogását, ennek ellenére egyre több kerületben kerülnek szembe egymással a jelöltek. Újpest, Erzsébetváros, Ferencváros, Zugló és Csepel után Józsefvárosban is háború, hatalmi harc dúl a csalódott ­baloldaliak és a füstös szobákban kötött alkukban született „összellenzéki” jelöltek között.

A VIII. kerületben a kormánypárti Sára Botond és a magát civilnek nevező Pikó András mellett a Baloldal jelöltje, Körmendi Gábor Attila volt szocialista politikus is ringbe száll a polgármesteri székért. (tovább…)

„Ez egyszerűen csalás!” – botrány a ferencvárosi “előválasztáson”

2019. augusztus 6. kedd

Mandiner

Lejárató szórólapok és csak az egyik jelöltnek kiosztott házilag barkácsolt aláírásgyűjtő ívek színesítik a IX. kerületi ellenzéki versengést.

Az ellenzéki pártok néhány hete megegyeztek, az önkormányzati választáson a budapesti kerületekben induló polgármesterjelöltek személyében.

(tovább…)

Függetlenként indul a választáson a csepeli Jobbik képviselője

2019. augusztus 5. hétfő

Csepel.info

Pákozdi 2014-ben még a Jobbik polgármester-jelöltje volt: most az MSZP adja a Jobbik jelöltjét

Pártoktól független jelöltként, a Buckai Szövetség csepeli szervezetének nevében indul az önkormányzati választáson Pákozdi József. A csepeli Jobbik politikusa a Facebook oldalán jelentette be indulását.

Pákozdi részt vett az ellenzék csepeli összefogásáról egyeztető tárgyalásokon. Ám amikor jelezte, hogy az MSZP és a DK a múltjuk miatt elfogadhatatlan jelölteket próbál az ellenzékre erőltetni, a fővárosi Jobbik leváltotta. Akkor nem rejtette véka alá a kritikáját, és úgy tűnik, tartja magát az elhatározásához. (tovább…)

Csapdahelyzetben van a Momentum, az LMP és a Jobbik

2019. augusztus 2. péntek

csepel.hu

Miközben a Momentum meglepetést tudott okozni a májusi európai uniós választáson, és a vártnál jóval nagyobb támogatást kapott, a pártnak alig vannak olyan politikusai, akik képviselők szeretnének lenni.

Országos hírek szerint ennek tudható be, hogy a legtöbb helyen gond nélkül elfogadtak a valós politikai súlyuknál jóval kevesebb pozíciót, valamint az MSZP és a DK fővárosi dominanciáját. (tovább…)

Erdősi: Tudomásul kell venni, hogy Csepelt az MSZP kapta

2019. augusztus 2. péntek

Csepel.hu

Hűségesküt tett a közösségi oldalán Bangóné Borbély Ildikónak, valamint Szenteczky Jánosnak Erdősi Éva, aki Takács Mónikát váltotta MSZP-s polgármesterjelöltként. Takács Mónikát azért váltották le, mert ki akarta szorítani a 2010 előtti ügyekben besározódott vezetőket. Az új jelölt ezért már most jelezte: ő ilyet nem fog tenni. Bár Erdősi üzent a többi ellenzéki pártnak is, a tárgyalások lapzártánkkor még mindig csak az osztozkodásnál tartottak. Csepelre vonatkozó jövőképről, programról még szó sincs, és lehet, hogy nem is lesz.

Kilenc éve várja Szenteczky János, a csepeli MSZP frakcióvezetője, hogy visszatérhessen a hatalomba, és azt folytathassa, amit 2010 őszén félbe kellett hagynia. Ezért is okozhatott kellemetlen meglepetést számára, amikor Takács Mónika – akit ő fedezett fel, és hívott az MSZP szárnyai alá – a tárgyalások közben ellene fordult. Az ellenzéki pozícióosztozkodásról kiszivárgó hírek szerint ugyanis Takács azzal tudott szimpatikusabbá válni a Jobbik, az LMP és a Momentum tárgyalódelegációi előtt, hogy a 2010 előtti csepeli szocialista elit leváltását és megújítását ígérte. Vesztére.

(tovább…)

Átadták a megújult Sárkányos játszóteret

2019. július 22. hétfő

Csepel.hu

Borbély Lénárd polgármester és Tukacs Lívia, a körzet Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő-jelöltje közösen adták át a kibővített és minden elemében megújult Sárkányos játszóteret a Puli sétányon, amelyet először az Erdősor Óvoda óvodásai vehettek birtokukba.

A Puli sétányon található játszótér négytornyos várral, mászólétrával, három csúszdával, hálós- és lengőhíddal várja az ideérkező gyermekeket. Továbbá két homokozó, hinták, forgó– és rugós játékok gondoskodnak az önfeledt szórakozásról.

(tovább…)

Eldőlt: nem lesz Csepelen előválasztás

2019. július 18. csütörtök

csepel.hu

Véglegesen visszalépett a polgármester- jelöltségtől Takács Mónika, a csepeli MSZP június 25-én leváltott politikusa. Így leegyszerűsödött az őszi csepeli választás tétje.

Vagy a 2010 előtti lakásmutyis botrányokba, hűtlen kezelési perekbe és tízmilliárdos vagyonvesztésbe torkollt politika tér vissza, vagy folytatódnak az elmúlt kilenc év gyorsuló ütemű fejlesztései. (tovább…)

Kedden délután folytatódik Csepelen az ellenzéki pozícióharc

2019. július 16. kedd

Csepel.info

Horváth Gyula a csepeli DK és Szenteczky János, az MSZP vezére: ők akkor is jól járnak, ha veszítenek, de győzelem esetén hatalmasat szakítanak

Szenteczky János és Bangóné Borbély Ildikó nyílt parancsára elvileg kedden délután öt órakor folytatódik a csepeli ellenzéki pozícióosztás és marakodás. Már ha szót fogadnak a pártok az MSZP-s utasításra.

A lázadozó Momentumot és Jobbikot úgy tűnik már lepofozták, velük gyaníthatóan nem lesz gond. A feszültség a következő hetekben az MSZP-DK között növekedhet meg, főképp a költségvetési források vállalkozóknak való leosztásánál. Ellenzéki program nincs, nem is lesz idejük komolyabban foglalkozni vele: be kell majd érni frázisokkal. (tovább…)