‘Pártok’ kategória archívum

“TÁMOGATJUK A KVÓTAELLENES NÉPSZAVAZÁST”

2016. március 12. szombat

Fidesz.hu

kvota

A magyar önkormányzatok a betelepítési kvóta ellen című konferencián részt vevő polgármesterek politikai nyilatkozatot fogadtak el. Rögzítették: minden eszközzel fellépnek a kötelező betelepítési kvóta ellen, és támogatják a kormány ezt célzó intézkedéseit, így a kvótaellenes népszavazást is.

Magyarország határa biztonságos – jelentette ki Pintér Sándor belügyminiszter szombaton Budapesten, A magyar önkormányzatok a betelepítési kvóta ellen című konferencián, amelyen a részt vevő polgármesterek politikai nyilatkozatot fogadtak el a kötelező betelepítési kvóta ellen. (tovább…)

Civil szervezetet gründolt a csepeli MSZP

2016. március 10. csütörtök

Csepel.info

Civil Mónika

MSZP-s Mónikából Civil Mónika lett – jobban hangzik?

A Párbeszéd Magyarországért Párt után az MSZP csepeli szervezete is civil köntösben próbál több támogatót szerezni – értesült a Csepel.info. Azok a pártok szoktak civilként indulni a választásokon, amelyeknek túl rossz hírük van, vagy a politikusaik pártsemlegesként próbálják átverni a választókat. Úgy tűnik, hogy a csepeli MSZP, amelynek tagjai gyilkossággal, sikkasztással, pedofíliával, hűtlen kezeléssel, rágalmazással, okirat-hamisítással is elhíresültek, most épp erre készül. 

Információink szerint komoly esély van arra, hogy a 2018-2019-es választásokon a csepeli MSZP a köztörvényes büntetőügyei miatt nem pártként fog elindulni. Aki azonban elhinné, hogy a büntető törvénykönyv alapján bűnbandának beillő csapat önkritikát gyakorol, téved. Politikusaik ugyanis civillé változva lehetnek majd képviselő-jelöltek. A balliberális összefogás már 2014-ben trükközött, akkor a négy bűncselekmény miatt első fokon elítélt “bandavezért”, Szenteczky János pártelnököt csempészték be suttyomban az önkormányzatba. (tovább…)

Vádat emeltek Simon Gábor ellen

2016. március 4. péntek

Nem tudni kinek vitte a pénzes táskát Horváth Gyula

Origo, Csepel.info

Simon Gábor lakcíménél volt a Bamako-rali befutója

Megtörtént a vádemelés a Simon-ügyben – ismertette a Simon Gábor volt MSZP-s politikus elleni ügyészségi nyomozás eredményét a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője. Simon ellen költségvetési csalás a fő vád, ám nem biztos, hogy emiatt megbünteti a bíróság, hiszen a vád szerint okozott kárt megtérítette.

Körülbelül abban az időben lopták el Horváth Gyula csepeli DK-elnöknek, akkoriban a csepeli MSZP alpolgármesterének pénzes táskáját is Bécsben, amikor Simon Gábor hordta ki oda zsákszámra a milliókat. Horváth ugyanakkor azóta sem beszél a pénzes táska úti céljáról. A rendőrségi jegyzőkönyvről azt állítja, hogy a bécsi rendőrök azt nem neki, hanem a Fidesznek adták oda. Érdekes momentum, hogy a politikus a pénzes táska ellopása ellenére furcsa gazdagodásnak indult az eset után, és még idén is volt pénze egy új Toyota Avensist venni.  
(tovább…)

Kedves szoc-lib újságíró ismerőseim!

2016. március 3. csütörtök

Vélemény – Zuschlag János

zuschlag-szabadul-10-BS

„Kedves szoc-lib újságíró ismerőseim!

Sajnálom, hogy Pukli Istvánról ezek a dolgok kiderültek, de nem engem minősít. Nem én járattam le a »régi harcostársamat«. Amikor ügyem zajlott, minden valós és valótlan hírt címlapon hoztatok rólam, úgyhogy nem tudtam reagálni azokra. Furcsamód akkor senki nem volt felháborodva a vélt igazság nyilvánosságra hozatalakor. Mikor engem minősítetek, emlékezzetek vissza erre. (tovább…)

Csak a média mutatja Donald Trumpot szélsőségesnek

2016. március 3. csütörtök

Faktor, Csepel.info

Csak a média mutatja Donald Trumpot szélsőségesnek

Az amerikai elnökválasztás republikánus jelöltjei közül szókimondó kampánya és megosztó stílusa miatt messze Donald Trumpot tartják a legszélsőségesebbnek. Ezt erősíti a demokrata-párti sajtó is, amelyre Európában, Magyarországon jobban figyelnek. A BBC elemzése azonban arra mutat rá, hogy ha egyes politikai tervekre lebontva vizsgáljuk elnöki terveit, kiderül, hogy sokkal inkább illeszkedik a republikánus irányvonalba, mint egy-két elődje, vagy mostani riválisa.

A BBC elemzése öt politikai szegmenst vizsgált: az adózást, a nemzetbiztonságot, a bevándorlást, a külpolitikát és az abortuszt. Trump csak egy esetben vallott szélsőséges nézeteket – a bevándorlás kérdéskörét leszámítva nem egyszer mérsékeltnek tűnt három riválisához és elődeihez képest. (tovább…)

Szénné égette magát az MSZP elnökhelyettese

2016. március 1. kedd

Megvan az első OSZKÁR-díjas politikus

Blikk

Szénné égette magát az MSZP elnökhelyettese

Nagyon kínos helyzetbe hozta magát Gőgös Zoltán, az MSZP Országos Elnökségének elnökhelyettese, vagyis az MSZP második embere.

A politikus korán ébredt ma reggel. 6 óra körül alighanem még csipás szemmel felment az internetre, s miközben talán kiflicsücsköt majszolt, meg babkávét kortyolgatott, belépett a Facebookra is. Ott aztán – mint egy szerelemtől megrészegült kamasz – gyorsan kiírta az üzenőfalára az érzéseit, s azt, hogy milyen frankón indult a napja. Bár ne tette volna. (tovább…)

Svájcból irányítják a csepeli Jobbikot?

2016. február 29. hétfő

Azt terjesztik, hogy a pártvezető rabbiképzőbe jár

Csepel.info

Svájcból irányítják majd a csepeli Jobbikot

Hiába vándorolt ki információink szerint a családjával Lehmann Viktor Svájcba és cserélte le hazáját egy jobb életszínvonal reményében, a csepeli Jobbik elnökségéről nem mondott le – értesült a Csepel.info.

Lehmann a távozása óta nem frissítette Facebook-oldalát. Így nem csoda, hogy pletykák terjedtek el kivándorlásának okairól. Még az is szárnyra kapott, hogy bentlakásos rabbiképzőbe jár az egyébként is rejtélyes múltú politikus. Ez utóbbi pletyka túlzás lehet: nehezen hihető, hogy egy aktív jobbikost egyáltalán beengednének egy rabbiképzőbe. Bár létezik a Lehmannok között híres rabbi, információink szerint a csepeli Jobbik elnökének távozása mögött nem vallási vagy politikai okok, hanem szimplán a jobb életszínvonal keresése áll. Ezért nem is égetett fel minden hidat maga mögött. Lapunk információi szerint Lehmann nem kíván lemondani a Jobbik csepeli elnökségéről sem. Egy, a Jobbikból kiábrándult forrásunk erről megjegyezte: ha a Jobbik pártközpontját Moszkvából irányítják, akkor a csepeli szervezetet miért ne irányíthatnák Svájcból? (tovább…)

Azok tüntetnek, akik migránspárti politikát folytatnak

2016. február 28. vasárnap

Fidesz.hu

Azok tüntetnek, akik migránspárti politikát folytatnak

A tüntetés a magyar emberek, a magyar családok biztonságát teszi kockára – hangsúlyozta Németh Szilárd.

Van, aki az ország biztonságát védi, ez történik a mi rendezvényünkön, és vannak, akik a migránsokat szeretnék Magyarországra hozni, itt az utcán ők ezt az álláspontot képviselik – jelentette ki a Fidesz-frakció szóvivője újságírók előtt azzal kapcsolatban, hogy a miniszterelnök évértékelőjének idejére ellenzéki tüntetést szerveztek. Halász János kiemelte, egyre több migráns érkezik Európába; a migránsveszély rontja a közbiztonságot, és növeli a terrorveszélyt.

(tovább…)

Orbán Viktor: Brüsszelt meg kell állítanunk

2016. február 28. vasárnap

Híradó.hu

ov

A polgári Magyarország, a nemzeti-keresztény korszak építése zajlik – mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a Várkert Bazárban tizennyolcadik alkalommal tartott évértékelő beszédében.

Most lehet bátornak lenni

A szabadság és a nemzeti függetlenség megvan, úgy, mint ritkán az elmúlt 100 évben. Önkény nincs, vezetőinket magunk választjuk meg, az alkotmány megadja a kötelességeket és a jogokat, a vélemény és a szólás szabad. A kérdés azonban, hol tart Magyarország a történelmi időben? – tette fel a kérdést Orbán Viktor 18. évértékelő beszédében. (tovább…)

A kötelező betelepítésért tüntet az Együtt

2016. február 24. szerda

Putyini út a népszavazás – állítja Szabó Szabolcs

Szaboatv001

Az Együtt “a népi kezdeményezés becsületének védelmére” vasárnapra tüntetést szervez Budapesten, s a következő hónapokban is mindent el fognak követni az Orbán Viktor kormányfő által szerdán bejelentett népszavazási kezdeményezés ellen. A Gyulán bejelentett

Szabó Szabolcs csepeli-soroksári képviselő Facebook-oldalán putyini útnak nevezte a népszuverenitás elvét és a demokratikus véleménynyilvánítást a betelepítésekről. Szabó és pártja 15 ezer migránst telepítene be önként, és vállalnák a Merkel elhibázott politikája miatt beözönlő migránsok kötelező elosztását is.
(tovább…)