LENGYEL-MAGYAR BARÁTSÁG NAPJA – Állami kitüntetés Németh Szilárdnak

Csepel.hu

1458409587-kituntlengyeltom0200

Andrzej Duda, a Lengyel Köztársaság elnöke állami kitüntetéseket adott át a Parlamentben, szombaton.

A lengyel-magyar barátság napja alkalmából hazánkba látogató Andrzej Duda a Lengyel Köztársaság Tisztikeresztjét adományozta Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárnak, Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselőnek, az Interparlamentáris Unió Magyar Nemzeti Csoportja, Magyar-Lengyel Baráti Tagozata elnökének és Jeszenszky Géza történésznek, egyetemi tanárnak, diplomatának, volt külügyminiszternek. 

Posztumusz, a Lengyel Köztársaság Parancsnokikereszt-érdemrendjét pedig Salamon Rácz Tamásnak ítélték, aki a második világháború idején nyújtott segítséget lengyelek százainak.

A lengyel köztársasági elnök köszöntőjében úgy fogalmazott: a két nép barátsága és kölcsönös támogatása mindig az emberek érdeme, „azoké az embereké, akik a nehéz pillanatokban akár saját életüket is kockáztatva nyújtottak segítséget embertársaiknak”.

Ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy a veszély elmúltával a mindennapokban is szükség van azokra, akik munkájukkal tovább építik, és fűzik szorosabbra a két nép kapcsolatát. Végül Andrzej Duda a lengyel nép köszönetét tolmácsolva, arra kérte a díjazottakat, hogy folytassák áldozatos munkájukat.

Jeszenszky Géza arról beszélt: a két országban igen sokan vannak, akik elkötelezettek e két közép-európai nép történelmi barátsága mellett. Meglátása szerint a kitüntetés elsősorban az ügynek, a gondolat ápolásának szól. Az Antall-kormány külügyminisztere szerint a legfontosabb, hogy „sok tragédia után a két ország főnixként született újjá”.

„A politikusoknak nemcsak mesterségük titkaihoz kell érteniük, de mindenekelőtt a tisztesség és a becsület parancsát kell követniük, máskülönben a dolgok rosszra fordulnak” – idézett egy korábbi lengyel-magyar találkozón elhangzott mondatot a volt külügyminiszter. Végül annak a reményének adott hangot, hogy Lengyelország és Magyarország az Európai Unióban a jó utat képviselve dolgozza fel a múlt örökségét és alapozza meg jövőjét.

“HAZÁNK ÉS LENGYELORSZÁG KÉT TÖLGYFA, MELYEK GYÖKEREI A MÉLYBEN ÖSSZENŐTTEK, ÉS EGYMÁS ÉLETÉNEK, EGÉSZSÉGÉNEK A FELTÉTELEI”

Nagyon hálás vagyok ezért a kitüntetésért, hiszen csak azt csináltam, amit szeretek csinálni – fogalmazott Németh Szilárd portálunknak az ünnepség után. A Fidesz alelnöke felidézte, hogy 1981 decemberében, amikor Wojciech Jaruzelski hadiállapotot hirdetet Lengyelországban, tiltakozásképp lengyel újságokkal kötötték be a tankönyveiket a csepeli Jedlik gimnáziumban. „Persze az iskola igazgatója azonnal követelte, hogy változtassunk ezen a szokásunkon” – jegyezte meg.

Németh Szilárd a két nép baráti viszonyára példaként említette, azt, hogy 1920-ban Magyarország mintegy 22 millió lőszerrel segítette Lengyelországot a bolsevikokkal szembeni küzdelemben, amit a csepeli Weiss Manfréd Művekben állítottak elő. Egyúttal arra is emlékeztetett, hogy 1956-ban Szczecinben – Csepel testvérvárosában -, a magyarországi megtorlásokra reagálva a szovjet konzulátus előtt tüntettek a lengyelek.

Személyes ügyemnek és politikusi tevékenységem egyik legfontosabb részének tekintem azt, hogy mindent megtegyek azért, amit Stanislav Orzel két tölgyfához hasonlított, melyek gyökerei a mélyben összenőttek, és egymás életének, egészségének a feltételei – fogalmazott a képviselő a két nép egymást kiegészítő viszonyára, hangsúlyozva: „Éljen a lengyel-magyar barátság!”.

(fidesz.hu)

 

16 hozzászólás “LENGYEL-MAGYAR BARÁTSÁG NAPJA – Állami kitüntetés Németh Szilárdnak” bejegyzésre

  1. helyi szerint:

    Plecsni a pöffeszkedőnek? Mire, hová? Előbb idehaza kellene tennie valamit, nem?

  2. Grün Izidor szerint:

    helyi!
    “Köszöntőt Ábel Attila alpolgármester mondott, aki kiemelte, hogy Németh Szilárd országgyűlési képviselő támogatásával a Kis-Duna parton, festői környezetben hamarosan új birkózócsarnok épül az utánpótlás nevelésére.”
    .
    Mán csak ebbű a támogatásból gondolom, hogy járt valami lé is a plecsnivel! 😀

  3. Koleszterin szerint:

    Mint húsz évvel ezelőtt. Az lehetett góré aki egy liter tömény után is tudott intézkedni.:)

  4. Jobban szerint:

    Gratulálunk Alelnök Úrnak ebből az alkalomból! Köszönjük.

  5. Grün Izidor szerint:

    Jobban!
    Szilárd rántsd szét a a farpofáid, hogy Jobban jobban benyalhasson! 😀 😛

  6. Jobban szerint:

    “Mások rosszindulatú beszéde rólunk gyakran tulajdonkép nem is nekünk szól, hanem olyan bosszúság nyilvánulása, amelynek egész más okai vannak.”
    Friedrich Nietzsche
    “Rosszindulatú megjegyzésekbe még senki nem halt bele – egyszerűen hozzátartoznak az élethez, főleg, ha az ember sikeres valamiben.”
    Paulo Coelho

  7. csapajev szerint:

    Vajon mihez NEM ért ez a Superman Németh Szilárd???
    És vajon minek NEM éppen az elnöke??

  8. Grün Izidor szerint:

    csapajev!
    Mindenhez ért egy kicsit tehát valójában semmihez sem! 😀

  9. Jobban szerint:

    “Vannak gyógyíthatatlanul sérült emberek, kiket a kapzsiság, a hiúság és az irigység oly mélyen megfertőzött, hogy nincs semmiféle mód reá, megközelíteni és megengesztelni beteg lelküket. Ezeket szánjad, de kerüljed. Nincs az a nagylelkű cselekedet, önzetlen magatartás, bátor és nemes közeledés, ami segíthet ez embereken. Különösképpen az irigység kínozza ez embereket. Epét hánynak, álmukban felordítanak, hánykolódnak vackukon, mint a nyavalyatörősök, habot köpnek, ha azt látják, hogy valaki munkával vagy a kegyes sors jóindulatával szerzett, elért valamit az életben.

    Betegek ezek, fertőző betegek. Kerüld a társaságukat, ne hidd, hogy érvelés, bizonyítás valaha is meggyőzheti őket. Mintha a leprásnak akarnád bizonyítani, hogy az egészségesek bűntelenek és ártatlanok! Nem hiszi el. Ha feltárod előttük betegségük igazi okát, meggyűlölnek. Ha érzéseikre akarsz hatni, fütyköst ragadnak. Oly mélyen élnek indulataikban, mint a száműzött sorsában: nem ismernek más megoldást, csak a bosszút.

    Ne alkudozz velük, kerüld őket, s viseld el létezésüket a földön, mint egy sorscsapást.” Márai Sándor

  10. Nagyapó szerint:

    …A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke, vagy az elvtársak személyes boldogulása így kívánja.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  11. Grün Izidor szerint:

    Öreg komcsi!
    Ismételgeted ezt a zismeretlen eredetű Szolzsenyicinnek tulajdonított, de ismeretlen szerzőtől származó baromságot!
    Egyszer tedd már fel a származási helyét! 😀

  12. Orsós Rodrígo szerint:

    Nagyapó, ezt most vegyük egy lírai önvallomásnak?
    Vagy túl sokat ivott, vagy túl keveset, hogy ilyen őszinteségi rohamot kapott?
    Gyönyörüen jellemezte, hogy mi a baj a maguk fajtával, reméljük kitisztítják
    egyszer pártjukat az efféléktől, csak kár, hogy akkor nem maradna senki.

  13. Nagyapó szerint:

    „a kommunizmus megbukott minden értelemben, de a kommunistáktól nehéz lesz megszabadulni, mert senki sem olyan veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszmét védi, hanem meztelen életét és a zsákmányt”

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  14. Grün Izidor szerint:

    Vén Barom!
    Ez Márai, de a kérésem az előzőre vonatkozott!
    Minden eddig irányodban irántad érzett ellenérzésemet visszavonom!
    Jöhet oroszul is! Tudod hol végeztem! 😀

  15. Rázsó szerint:

    Ez hihetetlen. Ha valakinek valamiben különbözik a véleménye, akkor már kommunista. Hát, alakul ez a demokrácia.

  16. Orsós Rodrígo szerint:

    Rázsó!
    Fidesz észjárás, ne várj sokat… nem okosak, de legalább korruptak.

Itt lehet hozzászólni !