‘Egészségügy’ kategória archívum

Ki irtsa? Káosszal indul a parlagfű szezon

2009. július 24. péntek

Hírszerző

Teljes a káosz a parlagfű-mentesítés körül: a hatóságok nem tudják, mit kellene tenni, pénzt pedig nem kapnak a megelőzésre. Bár tavasszal már bemutatták a parlagfűirtásért felelős kormánybiztost, ám a kormányválság miatt nem nevezték ki. Most még rendkívül alacsony a koncentráció, de heteken belül minden negyedik ember szenvedni fog az allergiától.

“Fejetlenség és átgondolatlanság, rosszabb a helyzet, mint tavaly” – mondta felháborodottan a Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület (PME) alelnöke a Hírszerzőnek. Kelen Andrásné szerint ugyanis nincs egy határozott, szakmailag összehangolt intézkedési terv, a kormány évek óta nem tesz semmit, egyszerűen a civilek dolgának tartják a parlagfűmentesítést. (tovább…)

Az ország negyede ágynak eshet

2009. július 23. csütörtök

Fn.hu, Csepel.info

Az Egészségügyi Világszervezet felhívása az új influenza elleni védekezésről, megfékezéséről – Csepelen ez csak fizetett hirdetésben jelenhetett meg

Meghalt az első magyar új influenzás beteg, legkésőbb ősszel pedig megérkezhet hozzánk is az új influenzajárvány. Egészségügyi szakemberek úgy számolnak, hogy Európa lakosságának akár ötöde is megfertőződhet, Magyarországon 3,5 millió beteg is elképzelhető.

A magyar oltóanyag gyártása július elején elkezdődött, a járvány szeptembertől várható, de az ÁNTSZ októberre tervezi a tömeges oltási kampány elindítását. Bár a járványveszély az új vírus megjelenésétől kezdve várható volt, Csepelen a Fidesz-KDNP frakciója hívta fel a figyelmet fizetett hirdetésben egy ilyen jellegű világjárvány veszélyeire, miután az önkormányzat vezetése ezt nem tette meg. (tovább…)

A szegény családokban sokkal veszélyesebb az élet

2009. július 8. szerda

Függőségük fogságában vergődnek a magyar tinik

Népszabadság, Borsonline

Évente kétszáz gyerek hal meg balesetben (fotó: Népszabadság)

Évente 50 ezer gyerek szorul kórházi ellátásra, és közel kétszázan halnak meg balesetek következtében Magyarországon. A legtöbben leesnek valahonnan, ezt a közlekedési balesetek, a mérgezések és az égési sérülések követik a bajok okai között. Magyarországon – az egészségügyi világszervezet segítségével – most először baleset-megelőzési stratégia készül.

Nemrég meghalt egy kisfiú, akinek a szülei olyan nagylelkűek voltak, hogy felajánlották a szerveit transzplantációra. Ez a kisfiú azért halt meg, mert rádőlt egy nem megfelelően rögzített focikapu. – Ilyen, apró, ostoba dolgokról beszélünk – mondta Medgyaszai Melinda, az Egészségügyi Minisztérium szakállamtitkára azon a tájékoztatón, ahol Magyarország most készülő gyerekbaleset-megelőzési stratégiáját mutatták be. A stratégia, melyben nagy szerepet kap a gyerekbalesetek megelőzése, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) segítségével készül. (tovább…)

Megdőlt a sörhas mítosza

2009. július 7. kedd

Inforadio.hu

A sörimádók annyit ihatnak a nedűből, amennyit csak akarnak, anélkül, hogy aggódniuk kellene a sörhas miatt. Egy kutatás kimutatta: a sörhasért a genetika a felelős.

Egy nyolc éven át zajló, több mint 20 ezer ember bevonásával készített felmérés szerint az, aki rendszeresen sört iszik, valóban hízni kezd, de a plusz súly nem feltétlenül a hasán rakódik le. (tovább…)

Megvan a tartós megoldás az allergia kezelésére

2009. július 3. péntek

Inforadio.hu

Elsősorban rovarcsípések okozta, időnként életveszélyes allergia, valamint az allergiás nátha és asztma ellen bizonyult hatásosnak az az új kezelés, amellyel közvetlenül az emberi szervezet immunrendszerét befolyásolják.

Az évekig is eltartó terápia végén a beteg tünetei véglegesen elmúlnak el – közölte a Magyar Allergológiai Társaság főtitkára, a Svábhegyi Allergológiai centrum igazgatója. (tovább…)

Tiltakoznak a lakók a sugárzó rádióállomás ellen

2009. július 2. csütörtök

Csepel.info

Tiltakozó aláírásgyűjtés indult a csepeli Damjanich János utcában és környékén, miután kiderült, hogy hat rádiós és egy mikrohullámú antennából álló rádióállomást akar felállítani házaik fölé a Magyar Telekom Nyrt. – értesítették a lakók a Csepel.info-t.

Úgy tudjuk, a cégnek eddig egy adótornya volt a környéken, a Tamariska-dombnak nevezett természetvédelmi területen, egy önkormányzati óvodában. Információink szerint az óvónők és a gyerekek szüleinek tiltakozása vezetett oda, hogy azt az adót lebontják – és a környéken három másikat állítanak fel helyette. (tovább…)

Sorszám szerinti ellátás délelőtt 10 óráig

2009. június 23. kedd

Változások az Áruház téri Szakorvosi Rendelő laboratóriumának működési rendjében

Csepel.hu

A Csepeli Egészségügyi Szolgálat Tájékoztatja a kerület lakosságát, hogy a Csepeli Szakorvosi Rendelő laboratóriumában június 22-től, a délelőtt 10 óráig terjedő időszakban, bevezette a beutaltak sorszám szerinti fogadását. Az intézkedés célja, hogy szervezettebben, az érkezési sorrendnek megfelelően, fogadhassák a reggeli nagyszámú betegforgalmat.

Az egészségügyi szolgálat vezetői kérik, hogy a laboratóriumi vizsgálatra érkezők szíveskedjenek a sorszámosztó automatákat használni, mert délelőtt 10 óráig sorszám nélkül senkit sem fogadnak a laboratóriumban. (tovább…)

Tömegesen mehetnek csődbe a háziorvosi praxisok

2009. június 16. kedd

MTI, Mno.hu

A háziorvosok praxisainak tömeges csődjét és az alapellátás totális összeomlását okozhatják az idei áfaváltozások és a jövő évi adóváltozások – figyelmeztetett az Alapellátó Orvosok Országos Szövetsége hétfői közleményében, amelyben az adómódosítások visszavonását követelik a kormánytól.

Az Alapellátó Orvosok Országos Szövetsége szerint az idei áfaváltozások és a jövő évre tervezett adóváltoztatások csődbe viszik a háziorvosi praxisokat – olvasható a szervezet elnöksége által az MTI-hez hétfőn eljuttatott állásfoglalásban. A Szász István elnök által jegyzett közleményben azt követelik a kormánytól és az Országgyűléstől, hogy gondoskodjon az egészségügyet konszolidáló törvények meghozataláról, korrigálásáról, s az adóváltoztatások tervezetét a kormány vonja vissza, illetve azt a képviselők ne szavazzák meg. (tovább…)

Motor ütközött mentővel a Kossuth Lajos utcában

2009. június 13. szombat

Stop.hu

Súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett az a két ember, akiknek motorja összeütközött egy mentőautóval az éjszaka Budapesten a XXI. kerületben – közölte a rendőrség és a mentőszolgálat szombaton.

Csillag Melinda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta, hogy a baleset hajnali egy óra körül történt Csepelen, a Kossuth Lajos utcában. Hozzátette: a balesetben a motoron ülő két ember sérült meg. A mentők ügyeletese közölte, hogy két súlyos, életveszélyes sérültet szállítottak kórházba, de arról nincs információja, hogy a mentő szállított-e beteget.

Megszavazta az Országgyűlés a gyed új szabályait – a hétfő legfontosabb hírei

2009. május 26. kedd

Inforadio.hu

baba

Bölcsi, ovi persze nincs elég

Megszavazta az Országgyűlés a terhességi-gyermekágyi segély, a gyermekgondozási díj, és a családi pótlék igénybevételének új szabályait. Az előterjesztést 199 képviselő támogatta, 164-en ellene szavaztak, 3-an tartózkodtak.

Az új törvény értelmében a 2010. május elseje után születő gyerekek esetében két évre csökken a gyes időtartama, a jelenleginél hosszabb biztosítási idő kell a maximum szintén kétéves korig folyósítható gyedhez, valamint a 24 hétig járó terhességi-gyermekágyi segélyhez. A módosítás azt is tartalmazza, hogy jövőre nem emelkedik a családi pótlék összege, amely egygyermekes család esetén havi 12.200, háromgyermekeseknél gyermekenként 16 ezer forint. A törvénnyel a családi pótlék felső korhatárát 23 évről 20-ra csökkentik 2010. augusztus 31-étől. Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője korábban azt mondta: a párt – ha kormányra kerül – a gazdasági növekedés függvényében sokkal bőkezűbb családtámogatási rendszert épít ki. (tovább…)