Kedden sem lesz még tanítás a csepeli Adu Oktatási Központban

MTI, Csepel.hu, Népszabadság, Csepel.info

Kérdőívek segítségével keresik a fertőzés útját

Tanárok beszéltek a szülőkkel: a betegek 30 százaléka már tünetmentes, de vannak újabb megbetegedések

Tanításmentes munkanapot rendelt el hétfőre a csepeli Adu-iskolában Sepsi Zsigmond intézményvezető. A vasárnapi tervek szerint kedden folytatták volna a tanítást. Hétfő délután azonban kiderült: még kedden sem tanítanak a csepeli Adu Oktatási Központban, ahol a hétfői összesítés szerint 112 diák és tanár lázasodott be múlt hét csütörtök óta. Sepsi Zsigmond az intézmény vezetője elmondta: a hétfői tanításmentes munkanapon az iskola egészséges tanárai felvették valamennyi diák szüleivel a kapcsolatot, és a tőlük kapott információk alapján kiderült, hogy a betegek 30 százaléka már tünetmentes. Az igazgató azonban közölte azt is, néhány új eset még van, ezért a biztonság kedvéért csak szerdán kezdik a tanítást.

Pénteken az iskola vezetőitől kapott információk szerint elsőként részletesen beszámoltunk róla, és ennek alapján a magyar sajtó és média sokszor hírt adott, az eddigi adatok szerint több mint 110-en lettek lázas betegek az Adu Oktatási Központ Táncsics Mihály utcai épületében. Péntek este 10 órakor az országos tisztifőorvos bejelentette: négy betegnél az új, H1N1 influenza vírusát mutatták ki a laboratóriumokban. A belázasodott betegek között van hét pedagógus is. Az intézményvezető megjegyezte, nincs hír arról, hogy a hét végén nőtt volna a betegek száma. A tanításmentes munkanap azt jelenti, hogy az iskola alkalmazottjai dolgoznak, a diákoknak azonban nem kell bemenniük – mondta az MTI-nek nyilatkozva Sepsi Zsigmond. A vasárnapi tervek szerint kedden folytatják a tanítást – tette hozzá. A szülőkkel pontos felmérést végeznek a megbetegedett 14 és 22 éves tanulók állapotáról. Az adatok értékelése alapján válik véglegessé, a tanítás folytatásnak lehetősége.

A gyerekek állapotáról – a szombati tájékoztatáshoz képest – nem tudott új információkat mondani. Mint megjegyezte, nincs hír arról, hogy nőtt volna a betegek száma.Az oktatási központ vezetője szombaton azt közölte az MTI-vel, hogy mintegy 110 megbetegedettről tud, köztük hét tanárról. Elmondta, pánik nem tört ki, de szerencsére a szülők komolyan veszik a fertőzést, és együttműködnek, a diákokat orvoshoz viszik.

Sepsi Zsigmond tájékoztatása szerint az Adu Vállalkozói Szakközép- és Szakiskola, Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola és Gimnázium nem önkormányzati, hanem alapítványi intézmény, ahová 14-22 éves korú diákok járnak.

Az oktatási központnak három csepeli telephelye van, ám megbetegedéseket eddig csak a központi épületből jeleztek. Ennek azért van jelentősége, mert a kedd reggeli tanévnyitón nemcsak a Táncsics Mihály utca 78. alatti iskola 500 tanulója, hanem mind a 980 diák együtt volt, így akár ők is megfertőződhettek.

Az integrált oktatási intézmény két másik épülete az ugyancsak XXI. kerületi Koltói Anna utca 12. és a Szabadság utca 23. szám alatt van. A fertőzésben érintett központi, Táncsics utcai épületben a szakközépiskolai és a gimnáziumi osztályok, a tantestület, az iskolai vezetés és az alapítványi központi apparátusa kapott helyet.

Falus Ferenc országos tiszti főorvos szombat délután azt közölte, hogy az eddigi információi szerint egy gyermeket sem kell kórházban ápolni azok közül, akik a héten lázasodtak be a csepeli iskolában, és igazoltan az új influenzavírussal fertőződtek.A nyolc beküldött minta közül négynél igazolták a A/H1N1 vírus jelenlétét. A megbetegedések a gyerekeknél és tanáraiknál enyhe, közepes lefolyásúak.

A tiszti főorvos közölte, megkezdődött annak kiderítése, hogy kitől, kiktől indulhatott a járvány. Azt feltételezik, hogy valaki már az évnyitóra betegen érkezett, vagy egy-két nappal előtte már találkozhattak a gyerekek, így nem egy beteg volt az, aki szeptember 1-jén megfertőzött 110 embert.

csepel.hu

Versenyben a vírus és a védőoltás

Azzal, hogy egy csepeli iskolában villámgyorsan több mint száz beteget “ejtett” az új influenzavírus, Magyarországon is megmutatta, hogy félelmetes ellenfél. A védőoltáshoz csak októbertől lehet hozzáférni, addig mindenkinek különös óvatossággal kell távol tartania magától a H1N1 vírust.

Szerdán kezdődik a tanítás az új influenzavírus által megtámadott csepeli Adu Oktatási Központban. Tegnap a betegek – mintegy száz diák és 12 tanár – közül 68-nak még láza volt. Sepsi Miklós, az intézmény vezetője a tisztiorvosi szolgálattól azt a tájékoztatást kapta: a hét közepére a betegek meggyógyulnak, s addigra a lappangási idő letelik, biztonságosan indulhat újra a tanítás.

Addig minden fertőzöttnek ki kell tölteni egy, az ÁNTSZ-szel közösen összeállított kérdőívet, s így próbálják meghatárolni a fertőzés terjedésének útvonalát.

– Pletyka, hogy egy Amerikában járt kislány hozta volna be a vírust, egyelőre senki sem tudja, mi történt – mondja az igazgató, aki szerint az iskola betartott minden higiénés intézkedést, egyedül a tanévnyitóval nem tudtak mit tenni, ahol természetes volt, hogy a találkozás örömére sok gyerek megöleli rég nem látott osztálytársait.

A hagyományos influenzavírus számára tízből kilenc ember “zsákutca”, mert már védett ellene. Az újjal szemben azonban szinte még senki sem immunis. Legfeljebb az idős, sok-sok influenzavírus-mutánssal találkozott szervezet. Ezért, ha kontaktusba kerülünk ezzel a vírussal, kialakul a betegség. Ahogy az egyik szakember fogalmaz, negyven éve volt legutóbb ilyen “jól sikerült” vírus, egy vadonatúj mutáns.

A kór szinte semmilyen, természetes akadályba nem ütközik: ahová eljut, ott biztosan fertőz. A vírus útja egyszerű: valaki például orrot fúj, a zsebkendő kicsit átnedvesedik, észre sem veszi, de a kórokozó már a kezén van. Majd kezet fog valakivel, s a vírus átkerült, innen pedig már elegendő akár egy szemtörlés, s a kórokozó a nyálkahártyán át bekerült a szervezetbe. Addig, amíg a vírus kívül marad, könnyen eltávolítható, vízzel vagy fertőtlenítő folyadékkal lemosható.

Biztonságot egyelőre csak a kellő távolság nyújt: egy méternél többet nem bír ki a vírus, annál nagyobb távolságba “belehal”.

A védekezés kulcsa az oltás lesz. Egyelőre azonban nem áll rendelkezésre a vakcina. Magyarországon a hónap végéig tartanak a vizsgálatok. Az már kiderült, hogy a felnőtteknél nincs káros mellékhatása a vakcinának. A gyerekekre vonatkozóan most kezdődött a vizsgálatsorozat. A tervek szerint októbertől lesz elérhető a magyar fejlesztésű védőoltás. Négymillió dózist ingyen adnak, kétmilliót a patikákban árulnak majd.

Az ingyenes egységekből félmillió vakcinával az egészségügyi ellátó személyzetet és az állam működéséhez elengedhetetlenül szükséges infrastruktúra üzemeltetőit (rendőröket, tűzoltókat, katonákat, az energiaszektorban, közlekedésben dolgozókat) oltják be. A maradék három és fél millió adag ingyenes oltást azok a rizikócsoportokba sorolható személyek, elsősorban a krónikus betegek kapják, akiknek eddig is ingyen járt az influenza elleni védőoltás. Feltehetően ebbe a körbe kerülnek majd az iskolába és egyéb gyerekközösségekbe járó fiatalok is. A rizikócsoportokba tartozók a háziorvostól kérhetik majd a védőoltást, aki pedig értesíti az ingyenes oltásra jogosultakat. Utóbbiakat, ha az állami szférában dolgoznak, a foglalkozás-egészségügyi orvos oltja be.

A receptre kapható védőoltás körülbelül kétezer forintba kerül majd. Az új influenza elleni védőoltás a hagyományos változat ellen is hatásos lesz.

A tünetek

Hirtelenül kitörő, 38 fok feletti láz, köhögés, fejfájás, ízületi fájdalom, orrdugulás és általános levertség – ezek a tünetek. A sertésinfluenza lappangási ideje a WHO szerint 4-8 nap. A veszélyeztetett területekről visszaérkező utazóknak 7 napig figyelniük kell egészségi állapotukat.

Orr-száj maszkot kell viselni, kerülni a kézfogást, puszit, s vigyázni kell arra, ne használjanak másokkal közös tányért, evőeszközt, poharat. A lakásokat, munkahelyeket gyakran kell szellőztetni, a gyakran érintett tárgyakat, amilyen például a telefonkészülék vagy a kilincs tisztán kell tartani.

nol.hu

A témához kapcsolódó cikkek időrendben:

Az ország negyede ágynak eshet

Influenzapánik Csepelen – a kijelölt kórház elküldte a szülőket

Nem lesz tanítás az új influenzával érintett csepeli iskolában

H1N1: sok csepeli diák már tünetmentes

Rendkívül gyors terjedés, magas láz, köhögés: ilyen a csepeli influenza

Kedden sem lesz még tanítás a csepeli Adu Oktatási Központban

A gyerekek fele már meggyógyult a H1N1-fertőzött iskolában

17 hozzászólás “Kedden sem lesz még tanítás a csepeli Adu Oktatási Központban” bejegyzésre

  1. Vátesz szerint:

    Ha nem utálták volna onnan ki a mentőállomást, a rendelkezésükre állhatott volna.

  2. Prendick szerint:

    Valakik jót fognak kaszálni ezen a pármillió védőoltáson.
    Ehhez viszont jól meg kell ijeszteni az embereket.

  3. Lexon szerint:

    Ezért írtam egy másik post-nál: Üzleti haszon érdekében történô pánikkeltés. 🙁
    Az a baj, hogy az egyszerû emberek ezt (is) bekajálják, nem látják át az egész mögött húzódó aljas szándékot. Tudom, tudom, ez egy ilyen világ, de mi tettük ilyenné, csak mi tudnánk megváltoztatni. Mindenki együtt.

  4. Gordon szerint:

    Ez lófaxnyi üzleti hazon ahhoz a kárhoz képest, amit egy nagyobb járvány esetén a kényszerszabadságolások és leállások miatt a gazdaság elszenved. Nem kéne eröltetett butaságokat írni…

  5. Prendick szerint:

    Négymillió oltóanyagot nevesítettek, mégegyszer annyi várható, ami pénzes lesz, persze a TB-ből megfejelve. Ez nem kis pénz.
    Aztán lehet nemzetközi hírt csinálni, miszerint itt a Balkánon tömeges járvány van.
    Leesik még párszáz millió ampulla ára.

    Az mindegy, hogy a vírus kevesebb áldozatot szedett, mint egy év alatt a harántsüllyedés, lényeg az, hogy lehessen járványról vizionálni és gerjeszteni a pánikot.
    A világ ilyen. Amíg lósz.r van, veréb is lesz.

  6. munkásököl szerint:

    Gordon!

    A betegség a gazdaságnak összességében nyilván károkat okoz. De van, akinek üzlet. A háború is hatalmas kérokat okoz, mégis az egyik legnagyobb üzlet a világon. Nehogy azt hidd, hogy mindenki az összgazdasági, össztársadalmi érdek mentén akar meggazdagodni. Nem kéne erőltetett butaságokat írni… 😉

  7. Cibkab szerint:

    munkásököl:

    Jól vagy?
    A háború a világ legprimitívebb, legsötétebb és legmocskosabb “ÜZLETE”!
    Az emberiség hatalmas szégyene!
    Jó hogy nem akarod a pápához küldeni szentté avatásra!
    Éppen az az erőltette butaság, amit te írsz.
    Az egészségügy kérdésében meg inkább nem foglalnák állást, de azért szerényen megjegyzem, én már halottam a nonprofit tevékenységről is, például államilag támogatottan!

  8. Gordon szerint:

    Lehet mellébeszélni, és holmi üzleti hasznokon merengeni. Egyébként oltóanyag nem a semmiből lesz, meg több millió adagos készletek sem, azért valakiknek (nem keveseknek) dolgozniuk kell. Meg tárolni is kell, meg szállítani is kell, meg az egész rendszert “összefogni”. A munkát pedig meg kell fizetni, mert nincs ingyen. Erről ennyit.

    A másik része a dolognak, hogy az új vírus pár nap alatt több mint 100 gyereket, és hét tanár döntött le a lábáról. Úgy gondolom, hogy ez nem gyerekjáték, és jobb félni, mint aztán megilyedni.

    folyt.köv.

  9. Gordon szerint:

    “Nehogy azt hidd, hogy mindenki az összgazdasági, össztársadalmi érdek mentén akar meggazdagodni.” – írja munkásököl.

    Nem, nem hiszem, de nem vagyok tele irigységgel, és igazándiból nem érdekel, hogy ha pár tucat ember meggazdagszik, vagy pár cég jól jár (ott is emberek dolgzonak, ők is a gazdaság részét képezik), de nem dől az ágynak a fél ország. Abból sokkal nagyobb kára lesz hazánknak, és annak kiküszöböléséhez sokkal nagyobb erőforrásokra lesz szükségünk. Én a könnyebbik utat választanám ahelyett, hogy folyamatosan prekoncepciókat gyártsak, miközben láthatóan nagyon veszélyes a vírus, és iszonyúan gyorsan terjed. És ki tudja még, hogy mi lesz a vége.

    Döbbentes amit egy-két ember itt elereszt néha.

    folyt.köv

  10. Gordon szerint:

    De ha ennyire meg vagytok győződve az igazatokról, akkor ti ne oltassátok be magatokat. Legalább valakinek kisebb lesz a haszna, ti meg kiestek a munkahelyetekről, vagy akár ki is rúghatnak ha túl sokat vagytok távol… Aztán majd otthon a családnak, a sok éhes szájnak mesélhettek az általatok vízionált “kész átverésről”. “Örülni” foganak neki: “Bravó apa (anya), jól megmondtad nekik, de mit eszünk holnap?”

    Magyarországon sajnos sok helyen kirúgják az embert az állásából, ha akárcsak egy hétig távol van (persze nem a BKV felsővezetéséről beszélek), majd jövőre ezen is változtatni kellene a jogalkotónak (Országgyűlés).

  11. Lexon szerint:

    Gordon:
    “áthatóan nagyon veszélyes a vírus” – ezt magyarázd már el légyszives. Magas láz, általános influenzás tünetek. Kórházi kezelést egyik eset sem igényelt. Szóval magyarázd el, hogy ez miért nagyon veszélyes.
    “egy hétig távol van” – tudtommal senki nem esett ki a megszokott hétköznapokból 4 napnál tovább. De cáfolj meg!

  12. Lexon szerint:

    Természetesen “láthatóan” – csak lemaradt egy betû…

  13. Cibkab szerint:

    Oltóanyag abból lesz, ha valaki dolgozik érte, rajta. Az államilag támogatott nonprofit az nem az jelenti, hogy nem kap a munkájáért fizetést. Még azt sem, hogy keveset. (Nem csak átkosbeli állam létezhet.) Csupán azt, hogy a nyerészkedést kizárjuk, főleg az erősen tisztességtelent. Különösen azt, amikor a profit fontosabb, mint az emberek egészsége.
    Nem abból lesz az oltóanyag, hogy a profitját akarja valaki maximalizálni. Az ilyen dolgok eddig kivétel nélkül csak rosszra vezettek. És vannak alternatív,sokkal jobban működő megoldások is.

    Én speciel most ennek a magyar ügynek a körülményeit totál nem ismerem.

    Valami olyasmit akartam mondani, hogy ilyen beteges pszichopata viselkedés, ami attól sem lesz egészséges ha éppen sokan csinálják, vagy éppen még soha nem találkoztunk egészséges normális megoldással: az attól még nem lesz egészséges!
    A diliházon kívül attól még létezhet élet, ha bolondok nem is tudják elképzelni.
    És mások egészségével szórakozni az én kis kötözni való kényszerzubbonyos profitsóvár egómtól hajtva, netán háborút indítani a profitért, mind, mind de nagyon, de nagyon súlyosan elmebeteg dolog!
    És ez sokszor így történt, hatalmas szégyen is.

    És a HospInvest is szépen bemutatkozott…

    Az mindenesetre úgy tűnik kiderült, hogy tényleg nem kismiska a vírus, de ennél a média világszerte sokkal jobban felfújta.

  14. […] Kedden sem lesz még tanítás a csepeli Adu Oktatási Központban […]

  15. Ice szerint:

    Utódom a Jedlikbe jár, (de van Adu-s ismerőse), ő is elkapta valószínű, a tünetek alapján…korai influenza az idei.

Itt lehet hozzászólni !