Critical Massa

Mindenamifoci blog

Már majdnem elfelejtettem, hogy mennyire idegesítő volt a bájolgás, amit az állami nemtommilyen egészségügyi központ főnökével, bizonyos doktor Szilvásyval folytattak az egyik reggeli tévéműsorban a Massa-ügy kapcsán, amikor megint eszembe juttatták a dolgot: állami kitüntetést vehetett át az úr a nemzeti ünnepen, nyilván a brazil Formula–1-es pilóta meggyógyításáért.

Mielőtt viszolygásom okait felsorolom, véssük kőbe: elmondhatatlanul jó, hogy az autóversenyző gyors és mindenben szakszerű ellátást kapott Magyarországon, hogy megfelelő kórházba, kitűnő orvosok kezébe került, és hogy a körülményekhez képest szerencséje is volt. Természetesen nem sajnálom tőle a kiemelt figyelmet, a hibátlan körülményeket. Éppen ellenkezőleg: ilyet kívánnék mindenkinek, aki hasonló helyzetbe kerül. No, ezzel van itt a baj.

Mert a jópofizás közepette azt elfelejtette megkérdezni a riporter, hogy vajon egy átlagos magyar állampolgár hasonló hatású balesettel esélyes lett volna-e hasonló ellátásra? Aligha. Nem az a baj, hogy létrehozták ezt az elitkórházat a vezető elvtársak, jószerével saját maguk meg a VIP-k részére, hanem azzal, hogy ezzel egyidejűleg a hasonló szintű ellátásból az ország ki van zárva, és a minap is azzal fogadták a baleseti intézetben a háztartási balesetben megsérült ismerősömet, hogy nincsen géz, s ha lenne, akkor sem lenne olló, amivel elvágják (ha meg mégis, lassan már orvos és ápoló sem marad az országban…). Nem ragozom, mert ezeket a rettentő történeteket mindenki ismeri, aki kénytelen volt mostanában kapcsolatba kerülni a magyar kórházakkal, de eközben a Massa-ügy kapcsán hovatovább olyan üzeneteket próbáltak eladni nekünk és a külföldnek, hogy lám, lám, a magyar egészségügy világszínvonalú, minden a legnagyobb rendben.

És akkor ezen a ponton nem pártpolitizálni kezdek, hanem egy idevágó sporttörténetet hadd osszak meg önökkel. Egy magyar–svéd futballmeccsen történt pár éve (most is vb-selejtező következik a svédekkel a Puskás Stadionban), hogy bizonyos Zlatan Ibrahimovic fejbe rúgta Juhász Rolandot, akit le kellett cserélni, és agyrázkódás gyanúját állapították meg nála a helyszínen, amely – bizonyos szövődmények a plusz sérülések esetén – igen veszélyes is lehet, azonnali kivizsgálást igényel. A jelenlévő mentő és a válogatott orvosa is úgy ítélte meg, hogy rájuk a helyszínen nagyobb szükség van, és minthogy az MLSZ-nek sem volt humánkapacitása arra nézve, hogy a magyar futball egyik legnagyobb értékének számító Juhász Rolandot valaki elkísérje a kórházba, a meccsen jelenlévő barátnőjét és barátját kérték meg arra, ugyan vinnék már el Rolit a Fiumei útra. Magam onnantól váltam szem és fültanúvá, hogy a játékos ügynöke hívott külföldről, mondván, hallotta, mi történt, és Juhász most ott üldögél a váróban, válogatott melegítőben, és tanácstalanul várakozik, félig kábán a sérüléstől. Meccs közben autóba ültem, hogy ha lehet, próbáljak segíteni, de sok esélyem nem volt, mert először mindenáron TAJ-kártyát akartak kérni Rolandtól (vajon Massától is kérték Szilvásy úrék?…), aki egyenesen a pályáról érkezett (a kórház portásai a tévében még nézték a meccset), majd egyórányi várakozás után kiderült, hogy a vizsgálathoz szükséges készülékkel nem is rendelkezik az intézet, menjünk inkább a Péterffy Sándor utcába…

Talán még ma is ott ülnénk ebben a döbbenetes állapotúra rohadt kórházban, a kocsmai verekedések és családi drámák félig-meddig részeg áldozatai között (félreértés ne essék, az ő ellátásuk is elsődleges kötelesség!), ha az ügyeletes orvos, egy iskolatársam a piaristáktól, fel nem ismeri a válogatott futballistát. Szerencsére nem volt komoly a sérülés, de ha komoly lett volna, akkor is ezt az utat kellett volna végigjárnia Juhásznak. Azt látjuk, hogy a magyar válogatott futballistának (aki ugyanúgy biztosított rendezvényen, kiemelt sporteseményen, válogatott meccsen sérült meg) milyen ellátás jár a világhírű brazil autóversenyzőhöz képest, és vajon milyen jár annak, aki nem válogatott, csak mondjuk megyei másodosztályú játékos?…

Nagyon jó, hogy Felipe Massát úgy láttuk el, ahogy, de milyen szép lenne, ha ez a bánásmód nem csak külföldi sztársportolóknak járna Budapesten.

Szöllősi György

mindenamifoci.blogzona.hu

Kapcsolódó cikkek:

Szilvásy testvére egészségügyi főnök lett

8 hozzászólás “Critical Massa” bejegyzésre

  1. Tuktujaktuk szerint:

    Jó, hogy Mo-on van egy olyan kórház mely legalább a XX. század végének megfelelő színvonalú.
    Jó, hogy Massa ellátása, gyógyítása öregbítette Mo. hírnevét.
    Jó, hogy Mo-on sok olyan orvos van aki orvoshoz, eskühöz méltóan viselkedik, akiknél első a beteg, tisztelet érte.
    Jó, hogy még Szíjjártó P. sem talált kivetnivalót (vagy legalábbis hangoztatott mutyit, egyebet) e tevékenység végzése során.

    A másik, a “sötét” oldalt mindenki tudja, ha másról nem hát saját-hozzátartozói tapasztalatból.

    A pénzhiányra visszavezethető kérdésekkel nem foglalkozom, viszont van itt rengeteg olyan dolog ami egyáltalán nem a PÉNZEN-ANYAGIAKON múlik! Na ez az a dolog ami sokszor a meglévő betegségnél is jobban fáj!

  2. bogyó szerint:

    Teljesen egyetértek a cikk szerzőjével!

    Nem lenne “egészségügy”, ha nem létezne “A BETEG EMBER”. Nem kellene orvos, gyógytornász,nővér, asszisztens, masszőr,orvosírnok, stb.stb. stb. Mind azért vannak, hogy segítsenek a beteg emberen. Mégis ebben az egész rémségben, amit ma egészségügynek becéznek, pont a beteg ember az, aki a legkevésbé fontos.

    Hasraestünk -most éppen-, Massa előtt, de lehetne sorolni más, hazai “hírességeket” is. Tessék csak megnézni, hogy pl. Horn Gyula mióta élvezi az “elitkórház” vendégszeretetét. Aztán mindenki fantáziájára bízom, gondolja csak végig, milyen eredménnyel tudná -és meddig-, elhelyezni ugyanott saját hozzátartózóját…

  3. törpilla szerint:

    Az is érdekes, hogy a kórház vezetése fényezte egyfolytában Önmagát, hol a főigazgató, hol az orvosigazgató, hol a PR igazgató, hol a Fősebész nyilatkozott, az viszont, aki az érdemi munkát végezte, és összerakta Massa fejét -arról a Veres Róbert nevű idegsebészről beszélek, akit az Amerikai Útról csábítottak át-, csendben a háttérben Valóban dolgozott.

    Kiváncsi lennék, Neki mivel köszönték meg. Bíztos nem kapott kitüntetést, mint a Fő-Főnök…

  4. Csepel-sziget szerint:

    Örülök, hogy Massa javul, a jelenlegi mezőnyből ő a kedvencem.

    DE!
    Nem igazán értem, hogy miért kell külön kitüntetést adni az őt kezelő, ápoló orvosoknak, akik a kötelességüket végezték (bizonyára a Honvéd kórházban a fizetések sem gyengék). Más orvosok egy autóbaleset után még komolyabb sérülésekből hoznak rendben embereket, őket vajon ki tünteti ki? SENKI!

    Sajnálatos, hogy egyetlen megfelelő színvonalú kórházunk létezik a 21. században a fővárosban (!!!), s az is lényegében csak az elitnek, a hírességeknek van fenntartva.
    A kisember meg dögöljön meg…

  5. Csepel-sziget szerint:

    *rendbe

  6. lolka szerint:

    Szerintem Massa bukszája előtt estünk hasra. Őt biztos nem a TB. fogja finanszirozni.
    A felhajtást a média csinálja mindig, nem hiszem, hogy az orvosok hivták a médiát, hogy pozoljanak és interjut adhassanak.
    Az “elitnek” mindig is meg voltak a kiváltságok. Talán már az őskorban is igy volt. A hetvenes években katonaként voltam kéthétig a Honvéd korházban, igaz dolgoznom kelett (“kaját”osztottam) hát voltak szobák, egy ágyas, szuper kényelem. Akkor most mi lehet…

  7. loastman szerint:

    A kurva anyjukat!
    Ez jutott először az eszembe… Nem arra esküdtek fel, hogy mindenkit meggyógyítanak, független nemtől, hovatartozástól, kortól?
    Egyébként pedig a dolgukat végezték. Egyszer az életben…. 😈 Jó lenne, ha nem a hírnév miatt dolgoznának végre az EÜ-ben…

  8. kovács ernő szerint:

    Fantasztikus este Csepelen! Csepel FC-Zsámbék 3:1!
    Részletek a kommentalok.hun

Itt lehet hozzászólni !