2012. szeptember havi archívum

A baloldal impotens, de hatalmat szeretne

2012. szeptember 29. szombat

Gyurcsány szerint Mesterházy miniszterelnököt lát, ha a tükörbe néz

Gyurcsány Ferenccel közölt interjút a Die Presse című osztrák napilap szombati számában, melyben a volt kormányfő egyetértett a riporter megjegyzésével, hogy a válság kezelésére a baloldalnak sincs jelenleg készen “hatásos receptje”, ahogy Európában máshol sem.

A Demokratikus Koalíció (DK) vezetője, volt miniszterelnök a vezető osztrák konzervatív napilapnak nyilatkozva Magyarország jelenlegi helyzetének nehézségét abban jelölte meg, hogy egyrészt a külföldi befektetők “messziről elkerülik” az országot, másrészt   drámaian csökken a belföldi fogyasztás. “A gazdaság alapvető gondja az, hogy Orbán Viktor egyszerűen nem hisz az egyéni kezdeményezésben” – mondta.  Hozzátette, hogy a miniszterelnököt “putyinistának” tartja, aki “kizárólag az állam teljhatalmában hisz”. (tovább…)

Új csoportszobát avattak a Fenyves utcai óvodában

2012. szeptember 29. szombat

Csepel.hu

2012. szeptember 27-én hivatalosan is átadták a Gyermekláncfű Óvoda Fenyves utcai Tagóvodájának legújabb csoportszobáját. Az óvoda fenntartója, a csepeli önkormányzat négy csoportra bővítette a korábban három csoporttal működő intézményt, ahol a jelenlegi összlétszám 77 fő.

A Hóvirág nevet kapott új foglalkoztatóban így ősztől az idei nevelési évet 17 kiscsoportos kezdhette el, mely létszám évközben folyamatosan 22 főre emelkedik – tájékoztatott Hóbor Sándorné tagóvoda vezető. (tovább…)

Felavatták Vermes Miklós szobrát Erzsébetvárosban – Németh Szilárd ünnepi beszéde

2012. szeptember 29. szombat

A rendezvényen készült fotók ide kattintva tekinthetőek meg

Csepel.hu, Csepel.info

2012. szeptember 29-én az erzsébetvárosi Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium előkertjében felavatták dr. Vermes Miklós, Csepel Díszpolgára, a Jedlik egykori tanárának, – vagy ahogy az emlékművön áll: nevelőjének szobrát -, valamint az iskola épületének falán elhelyezett emléktáblát, melyek megvalósításához a csepeli önkormányzat is támogatást nyújtott.

Az eseményen Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Csepel polgármestere mondott szoboravató beszédet. Kerületünket Borbély Lénárd országgyűlési képviselő, alpolgármester, Bese Benő, a Jedlik Ányos Gimnázium jelenlegi igazgatója és az iskola tanárai, diákjai képviselték. (tovább…)

Örményország képekben

2012. szeptember 29. szombat

Csepel.hu

Bezijan Antranik fotóművész kiállításával ünnepli a Független Örmény Köztársaság kikiáltásásának 21. évfordulóját a Csepeli Örmény Önkormányzat.

A szeptember 28-i megnyitón Szarkiszján Ádám köszöntötte a vendégeket, aki beszédében kiemelte: büszke azokra az eredményekre, amelyeket Örményország független államként az elmúlt 21 évben elért.  (tovább…)

Csepel az ovisok szemével

2012. szeptember 29. szombat

Csepel.hu

Különleges, mozgalmas hetet tudhat maga mögött a Kerek Világ Óvoda, hiszen a szeptember 24-28. közötti időszakot a kerület megismerésének szentelték.

A Csepeli hét keretében a legkisebbek az óvoda közvetlen környezetét barangolták be, elsétáltak a Görgey Artúr térre és a víztoronyhoz. A középső csoportosok a Csepeli Piacon és a Szent Imre téren jártak, a legnagyobbak pedig hévvel utaztak a Boráros térre, ahol a gyerekek legnagyobb örömére meglátogattak egy játszóteret.  (tovább…)

Női futball: a Csepel ellen megszerezné első pontjait a SZAK

2012. szeptember 29. szombat

Szeged Ma

Szombaton 13 órától a BNLC-Csepel gárdáját fogadja a Szegedi AK a női labdarúgó NB I-ben. Cserenkó Szabolcs csapata hazai pályán begyűjtené első pontjait.

Alsóházi rangadón szerezné meg első pontjait a Szegedi AK szombaton 13 órától a Felső Tisza parton a BNLC-Csepel gárdájával szemben. A vendégek tavaly még FTC néven szerepeltek az élvonalban, azonban az idén szakítottak a zöld-fehér egyesülettel és a Belvárosi Női Labdarúgó Club Csepelre tette át székhelyét. (tovább…)

Orbán Viktor az MR1 Kossuth 180 perc című műsorában

2012. szeptember 29. szombat

MR1

Köszöntötték a csepeli olimpikonokat, Varga Norman díszpolgár lett

2012. szeptember 28. péntek

Csepel.hu

Képgaléria itt látható az eseményről

2012. szeptember 27-én, csütörtökön Varga Norman hosszútávfutó átvette a Csepel Díszpolgára kitüntetést, Sastin Mariann birkózó, Széll Domonkos evezős és Sas Sándor paralimpiai súlyemelő pedig ajándékot és díszoklevelet vehetett át Németh Szilárd csepeli polgármestertől a hivatal épületében. Mind a négy sporttoló csepeli kötődésű, és a Londoni Olimpián figyelemre méltó teljesítményükkel szereztek elismerést.

Varga Norman a díszpolgári cím mellett egymillió forint jutalmat is kapott, amelyet a képviselő-testület még korábban megszavazott. A csepeli fiatalember azzal vált híressé, hogy egy fiatalkori súlyos balesete után óriási akaraterejének köszönhetően olyan sporteredményeket ért el, amelyekre senki nem gondolt korábban. A londoni olimpia előtt ötven nappal Csepelről futva tette meg a mintegy kétezer kilométeres távolságot Londonig. A díjátadó ünnepségen azt mondta, hogy hiába tartott vele egy kerékpáros az úton, végig magányosnak érezte magát, s igazán csak ő tudta, milyen fizikai szenvedések árán bírta folytatni a futást. Ugyanakkor nagy lelki erőt jelentett számára, hogy Csepelről és az ország más részeiről is emberek sokasága bíztatta és küldte neki jókívánságait interneten keresztül nap mint nap. Londonban hatalmas nyüzsgés fogadta, az olimpia felejthetetlen élményt nyújtott. Egyelőre nem tudja, merre fog futni legközelebb, de vannak céljai, amelyeket meg akar valósítani. Jelmondata biztatás másoknak is: „Mutasd meg te is, mire vagy képes!” (tovább…)

Szombaton lesz a Csepel-sziget kerékpáros találkozó

2012. szeptember 28. péntek

Csepel.hu

Nagyításért kattintson a képre!

2012. szeptember 29-én Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata és a Diáksport Bizottság ismét megrendezi hagyományos kerékpáros programját.

Részletek a plakáton.

Novemberben fedett uszoda nyílik, rendeznék a gyártelepet – ez történt a képviselők ülésén

2012. szeptember 28. péntek

Csepel.hu

Csepeli strand

Első lépésben befedik az úszómedencét, és egész évre megnyitják a strandot

Az önkormányzat vezetése megpróbálja rendezni a csepeli gyártelepen tapasztalható kusza állapotokat, hogy az ipar újraindításával munkahelyeket teremtsenek. A csepeli strandfürdő 50 méteres medencéjét sátorral fedik be novembertől, így lehetőség nyílik arra, hogy a strandot már idén uszodaként, és egész évben használhassák a csepeliek. Az MSZP nem szavazta meg a téliesített strand megnyitását. A szocialisták bírálták a Csepeli Hírmondót, mert szerintük az újságban nem jelenik meg az ellenzék véleménye. Egyebek mellett ez történt a csepeli képviselő-testület csütörtök esti ülésén.

A testület egyhangúan megszavazta a polgármesteri hivatalban dolgozó köztisztviselők, ügykezelők és munkavállalók bérének 10-15 százalékos emelését, miután az érintettek utoljára 2008-ban kaptak béremelést. Az önkormányzat támogatást nyújt a Csepeli Diáksport Egyesület és a Csepeli Német Önkormányzat részére. Csepel új testvérvárosa lett a lengyelországi Wolomin település. A képviselők megszavazták, hogy a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat eszközparkját fejlesszék, aminek eredményeképpen a betegek jobb ellátásban részesülhetnek. (tovább…)