Női futball: a Csepel ellen megszerezné első pontjait a SZAK

Szeged Ma

Szombaton 13 órától a BNLC-Csepel gárdáját fogadja a Szegedi AK a női labdarúgó NB I-ben. Cserenkó Szabolcs csapata hazai pályán begyűjtené első pontjait.

Alsóházi rangadón szerezné meg első pontjait a Szegedi AK szombaton 13 órától a Felső Tisza parton a BNLC-Csepel gárdájával szemben. A vendégek tavaly még FTC néven szerepeltek az élvonalban, azonban az idén szakítottak a zöld-fehér egyesülettel és a Belvárosi Női Labdarúgó Club Csepelre tette át székhelyét.

A csapat magját több korábbi ferencvárosi labdarúgó alkotja, s a kispadon is a Fradi tavalyi edzője, Bubcsó Norbert ül. A szezon döntetlennel indult számukra, 3-3-at játszottak a Nagypálival idegenben, azután azonban sorra jöttek a pofonok a Feminától (2-5), az Astrától (3-8), a Viktória és az MTK pedig szinte megsemmisítő vereséget mért a csepeli egységre (0-14, illetve 0-10). A sereghajtó Nyíregyháza otthonában legutóbb egy sovány 2-1-es győzelemre futotta erejükből, igaz, ez az összesen négy pont néggyel több, mint amennyit a SZAK eddig gyűjteni tudott. A Tisza-partiak ugyanis a tavalyi dobogósoktól sorra kikaptak a nehéz szezonkezdet fordulói során, majd a Nyíregyháza elleni elmaradt hazai meccset – az MLSZ Fegyelmi Bizottsága még nem döntött az ügyben – követően a siker váratott magára az újonc Hegyvidék (0-1), és a nagy rivális Újpest (0-2) ellenében is. Ráadásul a góllövő cipőit sem leli a szegedi együttes, eddig csak az 1. fordulóban az Astrának sikerült betalálni.

“Égetően szükségünk van az első győzelemre, azonban nem jó előjelekkel várjuk a találkozót, hiszen Dudás Diára hosszabb ideig nem számíthatunk térdsérülése után, Baksa Kata a szerdai edzést követően került a maródiak listájára, Horváth Hanna pedig iskolai elfoglaltságok miatt nem tud rendelkezésünkre állni szombat kora délután. Ha így kicsit tartalékosan is, de a győzelem megszerzéséért futunk ki a pályára” – közölte a SZEGEDma.hu-val Cserenkó Szabolcs, a SZAK vezetőedzője, aki emlékeztetett, a csapat volt már hasonló helyzetben az elmúlt szezonban, s akkor sikerült történelmi bravúrral 2-1-re legyőzni idegenben az Astrát. Most nincs szükség akkora bravúrra, hiszen a BNLC nem képvisel olyan játékerőt, mint a másik csepeli gárda, de az FTC-vel való szakítás óta megfogyatkozott egység ellen nem lesz egyszerű feladat a három pont begyűjtése.

A szegedi lányok nem akárhogy hangoltak a szombati találkozóra: a csapat felkerekedett, s Budapestre utazott, hogy a helyszínen szurkoljon a bajnok MTK alakulatának a kék-fehérek csütörtök esti Bajnokok Ligája találkozóján a svéd Malmö ellen. Sajnos a Hungária körútiaknak nem sikerült a bravúr, és hazai környezetben 4-0-ra kikaptak a skandinávoktól, így a főtáblára kerülésért vívott párharc svédországi visszavágója csak formalitásnak tekinthető a válogatott légiósok egész sorával felálló riválissal szemben.

A Szegedi AK – BNLC-Csepel találkozót szombaton 13 órától rendezik a Felső Tisza parti stadionban.

szegedma.hu

Egy hozzászólás “Női futball: a Csepel ellen megszerezné első pontjait a SZAK” bejegyzésre

  1. Gustavo Thoeni szerint:

    DVD-kölcsönzők sztárja lett a Videoton focistája

    A bolgár és román DVD-piacra készülő filmben Thorgelle Sándor személyesíti meg a Marvel szuperhősét, Torgh-t (ejtsd: Thor). Az apró névváltoztatásra a szerzői jogok miatt volt szükség.

Itt lehet hozzászólni !